Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-09 / 32. szám
ft i p. Nyolc ember szénné égett Tan Uen dél-vietnami falu lakosai nem is álmodták, hogy milyen nagy szerencsétlenség éri őket. Mér kora reggel a rizsmezőre készülődtek bivalyfogataikkal, hogy elültessék a palántákat. Áz előző napon hajnaltól estig vízben gázoltak. Nem messze a falutól kanyarog a Don Nai folyó, amely az- tán a közelben lévő amerikai támaszpontot érintve délre fordul és Saigon mellett elhaladva a Kínai tengrebe ömlik. A falu és a támaszpont alig 20 kilométerre van egymástól. Tan Uen stratégiai övezetben fekszik, amely a katonaság védelme alatt áll. Ezen a reggelen váratlanul óriási erejű robbanások rázták meg a környéket, és csakhamar lángoszlopok emelkedtek a magasba. A megrémült asz- szonyok, gyermekek és öregek fejveszetten rohantak menedéket keresni. Saigon! jelentés szerint a falu helyén csak üszkös romok maradtak, lakosai közül pedig nyolcán szénné égtek. 522 embert égési sebekkel az ideiglenes tábori kórházba szállítottak. Tizenkilenc parasztnak még hosszú ideig a kórházban kell maradnia. A jelentések szerint a sebesültek között hét gyermek is van, a legnagyobb részük nő és idősebb ember. Az említett reggelen a Bien Hoa-i amerikai légierő támaszpont három F-100 típusú gépe azt a feladatot kapta, hogy a közeli kísérleti térségen kipróbálja az új bombák hatását. Mindegyik repülőgép két-két milyen bombát vitt magával. A később kiadott hivatalos jelentés természetesen azt állította, hogy a bombák csak véletlenül hulltak a szerencsétlenül járt falura, mivel a három repülőgép bombakioldó szerkezete nem működött tökéletesen. Jóé Shéy hé£ évet ült bör- tönben, és ki tudja még meddig maradt volna a cellában — életfogytiglani fegyházra ítélték —, ha egy újságíró véletlenül nem találkozik egy rendőrügynökkel és nem kezd érdeklődni a régen feledésbe ment, bírósági tárgyalás részletei iránt. Lassan rájöttek, hogy számtalan indíték szói Joe Shey ártatlansága mellett. A TITOKZATOS GYILKOSSÁG Római ismerőseim figyelmeztettek, ne érdeklődjem feltűnően a maffia iránt, mert megtörténhet, hogy nem kapok elszállásalást Palermóban. Számomra minden szoba foglalt lesz, akkor is, ha a szálloda kong az ürességtől. A figyelmeztetés nem volt haszontalan. Szicíliában meggyőződtem arról, milyen hatalmas „társadalmi erőt“ képez ma is a maffia. Sőt útközben, már a vonatban is találkoztam vele. TESTŐRÖK KÖZÖTT Egyedül ültem a fülkében, a- mikor Nápolyban két élénk mozgású fiatalabb ember egy csomó poggyászt hajított fel a hálóba. Kihívóan fürkészték az arcomat, megtudakolták honnan, hová megyek, ki fiaborja vagyok. Mindez egy-két perc leforgása alatt történt. Ezután kivonultak, majd egy méltóságos tartású idős, nagydarab ember és feltehetően a felesége, egy törékeny, már nem fiatal asszony kíséretében tértek vissza. Mind a négyen leültek. Idős útitársam túlzott előkelőségében az utazás alatt a- lig nyitotta ki a száját. Csak egy ízben szólalt meg. Aggodalmas gondoskodással fordult a feleségéhez, akinek a kezén egy nagyobb véraláfutás volt látható. Amikor a vonat elindult, a két fiatal elhagyta a fülkét, kényelmes helyet hagytak az idősebbnek. Ezek elterpeszkedtek a piros plüss fotelekben és kiadósán horkoltak, de csak felváltva. Amíg az asszony a- Iudt, a férfi volt ébren, majd fordítottak a sorrenden. A testőrük szerepét betöltő két kísérő nem ült együtt. A szomszédos fülkében helyezkedtek el, jobbról, balról is. Palermóban együtt szálltunk eg:y véres ing* és semmi más i-----------------------------------A bíróság, az esküdtek, a védőügyvéd, a vádló és főleg a rendőrség Ielkiisme- retlensége, sőt visszaélései miatt egy teljesen ártatlan ember hét évig sínylődött börtönben. Az esetre még ma sem derült volna fény, ha egy kíváncsi újságíró elő nem veszi a poros dossziékat. Erről ír az Argosy című amerikai folyóirat. Mary Masslen'ér 23 éves volt, amikor a miami repülőtéren .telefonos kisasszony lett. Nagyon félénk volt, s ezért férje minden esté megvárta. 1959. febráur 23-án azonban a férfinak hivatalos ügyben el kellett utaznia, s Mary egyedül vezette a kocsit hazafelé. Sohasem derült ki pontosan, mi történt ezen az éjszakán, s valószínű, hogy a gyilkoson kívül ma sem tudja senki. Amikor a férj késő éjjé! hazaérkezett és nem taláíta otthon a feleségét, azonnal sógorához sietett. Együtt indultak keresésére. Az eltűnést jelentették a rendőrségen, és megkezdődött a nyomozás. Két nappal ezután, február 25-én reggel nyolc órakor egy halász meg a felesége megtalálták Mary holttestét a csatornában. Rögtön értesítették a rendőrséget. A helyszínen a bizottság megállapította, hogy a fiatalasszonyt revolverrel lőtték fejbe, ruhája, fehérneműje azonban érintetlen volt, tehát elesett az a gyanú, hogy valami mániákás gyilkos végzett vele. Gépkocsija, kézitáskája, cipője és napszemüvege nyomtalanul eltűnt. Teljes negyven napon át egy helyben topogott' a nyomozás. Sok embert vizsgálati fogságba helyeztek, de bizonyítékok híján szabadon is engedték ókét. A lapok természetesen széliében hosszában szellőztették az ügyet, és bírálták a rendőrség tehetetlenségét. Április 3-án azután a gyilkosság színhelyétől négyszáz kilométerre levő Tampa városban rábukkantak Mary autójára. A gépkocsi belseje csupa vér volt. s a gázpedál mellett egy kilőtt golyót is találtak. Á nyomozás azonban megint holtpontra jutott. öt hét múlt el, amikor furcsa dolog történt: május 7-én egy repülős egyenruhát viselő fiatalember rohant eszeveszetten Miami utcáin, kezében egy véres inggel. Joe Shey, a fiatal pilóta, állítólag egy barátjának bizalmasan megsúgta, hogy az ing Mary Masslener vérétől piros. Ez elég volt a rendőrségnek ahhoz, hogy letartóztassa. A BEISMERÉS ÉS AZ Ítélkezés Miért gyiikolt Shey és miért tett olyan könnyen beismerő vallomást? A rendőrség azt állította, hogy Mary gépkocsijában megtalálták Shey ujjlenyomatát, ez azonban merő hazugság volt. Azt is erősít- gette a rendőrség, hogy a gyilkosságnak szemtanúja is volt. Ez sem volt igaz. Végül a rendőrség közölte, hogy az ingen .talált vér a meggyilkolt nő vércsoportjába tartozik. Ez sem felelt még a valóságnak. Shey azonban beismerte a gyilkosságot, és úgy írta le a történteket, ahogyan a rendőrségen a szájába rágták. A legfurcsább az, hogy a tárgyaláson egyáltalán nem ellenőrizték Shey állításait, fennA tisztes társaságról maffiások meg „amici“-nek azaz barátoknak nevezik egymást. A TÁRSADALOM KRÉMJE Rendőri értelemben persze csak egy kisebb csoport tartozik a szigorúan vett maffiához. Sokan maguk sem tudják bizonyosan, hogy oda tartoznak-e vagy sem. Mert a „társaság- gai" úgyszólván állandó kapcsolatot tartanak fenn a szicíliaiak. Ha a községi elnök, esetleg a rendörparancsnok, de az ügyvéd, a textilkereskedő, a patikus és az építész is maffiások, ha tehát oda tartozik a község krémje, akkor nem lehet velük nem összeköttetésben lenni . Nem lehet kivonni magát az egymásnak tett szívességek a- lói. Elutasithatjá-e a kis tisztviselő tiszteletreméltó és gazdag ismerősének a kérését, hogy tüntessen el egy kompromittáló iratot? Az ilyen cselekedetért ellenszolgáltatás jár, esetleg magasabb fizetési osztály, és az embert ezzel már be is vonták a maffia bűvkörébe. Hazai hasonlatot is kereshetünk rá. A zenicai szkupstina elnöke, aki egyben szövetségi képviselő is volt, igen tekintélyes bűnszövetséget hozott létre. Néhány vállalati 1- gazgatót és községi alkalmazottat is bekapcsolt harácso- lásaiba. és milliókkal károsították meg a községet. Nos, tessék elképzelni mindezt nagy méretekben, Nyugat-Szicília négy tartományában, ahol úgyszólván intézményesen történik mindez, több mint egy évszázada. A maffia a realitás, az élet állandó tartozéka, eleme, csak úgy, mint a sziget enyhe időjárása, mint a szicíliai tájnyelv. KEGYES CSELEKEDET Elmeséltek egy esetet, amely mindennél jobban illusztrálja az elmondottakat. Mazzarino faluban letartóztatták négy ferences barátot. A bíróság súlyos börtönbüntetéssel sújtotta őket. A tárgyalásán persze a szerzetesek tagadták bűnösségüket, mert sajátságosán elferdült erkölcsi felfogásuk volt a bűnről. Talán hitték Is, hogy voltaképpen jót cselekedtek. Mit is tettek tulajdonképpen? Semmi mást, mint hogy a maffia zsaroló leveleit elvitték a kiszemelt áldozatokhoz. Győzögették is őket, hogy fizessenek, mégpedig gyorsan, mert különben... Akik nem tettek eleget a barátok felszólításának, azokat, szám szerint hármukat, a közeli szőlőben találták meg holtan. Hogy a barátok sajátkezűig Írták a zsaroló leveleket, az azzal magyarázható, hogy a maffiások írástudatlanok voltak, a barátoknak pedig nem volt írógépük. A szerzetesek talán még azt is hitték, hogy kegyes cselekedetet végeznek: el akarták kerülni a vérontást. Ez a maffia légköre. A kereskedő kétes embernek kényszerül hitelt adni, a gyárban börtönviselt embert kötelesek felvenni pénztárosnak, a szőlőgazda ismeretlen egyéneket rejteget napokig, akiktől meg se kérdezheti, kifélék. Általában nem okos kíváncsiskodni. Főleg nem szabad látni a látottakat. és sürgősen el kell felejteni a hallottakat. A maffiát száz év óta nem tudják felszámolni. Szerzetesek a vádlottak padján Szicíliai útijegyzet ki. Ott tudtam meg, hogy uti- társam kimagasló posztot tölt be az építőiparban és egyben mafioso, azaz a maffiához tartozik. Csiszolt utitársamnak csak a szeme volt árulkodó. Villogó, élénk, gesztenyebarna szeme volt. A SZŐ EREDETE IS ISMERETLEN. Szicíliában senki sem tudja pontosan hányán, és ki mindenki tartozik a maffiához, habár csak a sziget nyugati vidékén működik. Messinában. Siracusában ismeretlen. Teljesen téves elképzelésem volt a maffiáról. Szigorúan ranglétrás bűnszövetkezetnek véltem, amelynek az élén egy főgazember, a vezér áll. Habár időnként valóban feltör az élre egy-egy vezér, a maffia általában önálló kisebb csoportokra oszlik, amelyek csak esténként tömörülnek szövetségbe, valamiféle konföderációba. Ha lett is volna kedvem, hogy betekintsek a maffia dzsungelébe, nem futotta az i- dömből. Csak ismerőseim elbeszéléseire és tapasztalatára kellett korlátoznom ismereteimet. A maffia szó eredetét senki sem tudta megmagyarázni. A szicíliaiak egymás között nem ejtik ki a szót. Elég furcsán „onorata societ“-nak, azaz tisztes társaságnak mondják. A tartás nélkül hitelt adtak minden szavának. A szerencsétlen pilótát halálra ítélték, később azonban az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták. EGY ÚJSÁGÍRÓ ÉS EGY RENDŐRÜGYNÖK BOLYGATNI KEZDI AZ ÜGYET Mini már említettük, Shey valószínűleg börtönben halt volna meg, ha Gene Miller az újságíró nem találkozik azzal a rendőrrel, aki annak idején letartóztatta a fiatal pilótát. Elbeszélgetett vele az ügyről, és azt a benyomást szerezte, hogy a rendőrségnek bizonyítéka sem volt a fiatal pilóta ellen — kivéve beismerő vallomását, amit viszont egyáltalán nem ellenőriztek. MILLER PERÚJRAFELVÉTELT KÖVETELT. Az újságíró főleg Frank Masslenerre, Mary férjére gyanakodott. A férj, hogy tisztázza magát a gyanú alól, javasolta, hogy Sheyt még egyszer, ezúttal azonban hazugságdetektor segítségével hallgassák ki. A közvélemény nyomására a pilótát elvezették Warren Holmshoz, az ismert pszichiáterhez. Sheynek semmit sem szóltak, mi* vár rá. Holms úgynevezett igazság szérumot fecskendezett ereibe, s amikor már mutatkozott az injekció hatása, vallatni kezdte. Előzőleg egy magnetofont is bekapcsolt és a mikrofont az elítélt élé állította. Holms először megkérdezte a pilótát, hogy hívják, hol szolgálta le katonaidejét. Miután látta, hogy minden kérdésére pontosan válaszol, rátért a tárgyra. — Jóé, áruld él nekem, hogyan ölted meg Mary Massle- nert? Nyugodtan beszélhetsz, én a barátod vagyok, hallgatni fogok. A színtiszta igazságot mondd! — Én nem öltem meg senkit — válaszolta Joe. — Hogyhogy nem öltél meg senkit, Joe, hisz beismerted a bíróságon? — A rendőrség kényszerített. Meguntam az életemet, magamra vállaltam hát mindent. — És miért akartál meghalni?, — Egy Fülöp-szigeti lány miatť. öngyilkos lett miattam... Az eset felkeltette Jim Mc Donald pszichiáter figyelmét is. Gondosan tanulmányozta a gyilkosságra vonatkozó okmányokat és órákon át elbeszélgetett Joe Sheyjel. így derült fény a fiatal pilóta tragédiájára: Jóé Shey a Fülöp-szigeteken teljesített szolgálatot, és ott beleszeretett egy bennszülött lányba. Amikor a lány másállapotban maradt, Joe írt a szüleinek, közölte, hogy nősül. Szülei azonban — bigott katolikusok — hallani sem akartak erről. A kétségbeesett lány öngyilkos lett. Ettől kezdve Joe viselkedése megváltozott, egyre csak a halálról beszélt. Át is helyezték Palm Beachba, de ez sem segített rajta. És ekkor történt a gyilkosság. FÉNY DERÜL AZ IGAZSÁGRA Dr. McDonald és Miller segítségével lassanként fény derült az igazságra. Egy New York-i orvosszakértő ismét megvizsgálta Jóé véres ingét és megállapította, hogy Mary Masslenere vércsoportja nem azonos az ingén talált vérnyomokkal. Paul Seren, a rendőrségi laboratórium szakértője is ezt bizonyította. Közölte még azt is, hogy erről annak idején is értesítetté a rendőrséget. Felmerült a kérdés, hol tartózkodott Joe Shey a gyilkosság éjszakáján?, Á pilóta úgy emlékezett, hogy őrmestere január végén valami csekélységért megbüntette, egy hónapig nem kapott kimenőt. Még azt is megállapították, hogy Joe február 23-án este fél hétig őrségen volt. A meggyilkolt nő karórája 7 óra 36 percet mutatott, tehát ha Shey gyilkolta meg, 1 óra 6 perc alatt kellett őrhelyéről a gyilkosság színhelyére Í30 kilométernyire jutnia. Miller és McDonald, hogy bebizonyítsák igazukat, a kaszárnyában autóba ültek, de előzőleg telefonáltak a repülőtérre, hogy bocsássanak rendelkezésükre egy külön-repü- lőgépet. Repülőn Miamiba érkeztek, ott taxiba ültek és a gyilkosság színhelyére hajtattak. Az egész mülevet 1 óra 39 percet vett igénybe. Ha azonban a menetrendszerinti gépben utaznak, legfeljebb három óra alatt jutnak a tetthelyre. Végül még azt is megállapították, hogy Joe soha életében nem találkozott Mary Massle- nerrel, mert Mary férjhez menéséig New York-ban élt, később pedig Miamiban telepedett le. Joe viszont sohasem járt New York-ban és Miamiban. A pilótának tehát semmi oka nem volt, hogy meggyilkolja a fiatalasszonyt. A bíróság azonban mindezeket a tényeket elhanyagolta. Az esküdtek Joe beismerő vallomása és a rendőrség „megdönthetetlen“ bizonyítékai alapján bűnösnek nyilvánították a pilótát. Felmerül a kérdés, hogy ô volt-e az egyetlen elítélt, aki ártatlanul sínylődött börtönben? Van-e lehetőség arra, hogy elejét vegyék az effajta eseteknek? Meg lehet-e akadályozni a rendőrséget, hogy hamis vallomásokat kényszerítsen ki a gyanúsítottakból, ha nem tud az igazi tettes nyomára bukkanni? Az amerikai közvélemény ezekre a kérdésekre vár választ az illetékesektől. TALLÓZÁS Jó humorú betörők jártait egy angol biztosítóintézet^ ben, amely főleg betörések elleni biztosítással foglalkozik. A kirakatban elhelyezett plakátokon — amelyeken éppen betörést végrehajtó álarcos feszítővasas banditák láthatók — így módosították a polgárok figyelmét felkeltő „önnel is megtörténhet" szövegű feliratot: „Önökkel már megtörtént“. Egy texasi lap tévedésből: arról tájékoztatta olvasóit, hogy Marlen Dietrich — meghalt. Az újság főszerkesztője hosszú töprengés után így fogalmazta meg a helyreigazítást. — Miután lapunk tegnap elsőként jelentette, hogy Marlen Dietrich elhúnyt, most ismét elsőként adjuk hírül, hogy nem húnyt el. London egyik külvárosában betörők Iopóztak két vénkisasszony otthonába. Amint javában kötözték székükhöz az áldozatokat, a szomszéd szobából dörgő hang rivalít rájuk: — Ml történik ott?! A betörők csapot-papot otthagyva ész nélkül rohantak ki a házból, a két hölgy pedig azóta válogatott elemózsiával traktálja derék — papagáját. Xavier Cugat karmester is követi Picasso, Pablo Casals. Kodály Zoltán és Jókai Mór példáját: öreg fejjel feleségül vesz egy 21 éves lányt. Amikor az újságírók megkérdezték a 64 éves vőlegényt, hogy nem sokallja-e a 43 év korkülönbséget, Xavier Cugat kidüllesztette a mellét és így válaszolt: — Vannak harmincéves aggastyánok és hetvenéves fiatalok. Én az utóbbiak közé tartozom! Egy chicagói elmegyógyintézet baseball meccsre induló ápoltjai közül útközben észrevétlenül meglépett egy bolond. Rövid szabadságát hasznos munkával töltötte el. Besétált a legközelebbi bankba. és cédulát nyomott a pénztáros orra elé: „Ide minden pénzzel, vagy szitává lövöm a zsebemben levő pisztollyal!“ A pénztáros halálra válva adta oda a kasszában levő csaknem kétezer dollárt. A bolond zsebre vágta, majd nyugodtan távozott. A. Parker ismert amerikai közgazdász legújabb megállapítása: „Az amerikai nők sokkal több pénzt költenek szépítőszerekre, mint mi a vietnami háborúra. De ők legalább hódítanak is." Egy párizsi gimnázium diákjainak dolgozatot kellett írniok arról, hogy hogyan képzelik el magukat egy tröszt vezérigazgatóinak szerepében. Míg a többi diák buzgón körmeit, Raoul Brasseur újságot olvasott. — Hát te miért nem írsz? — vonta kérdőre a tanárnő. — Nincs itt a titkárnőm — hangzott az igazgatóhoz méltó válasz. TALLÓZÁS
