Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-09 / 32. szám

DUL Az új ötéves tervben 7 millió mér­nök. technikus, agronómus, orvos, pedagógus, építész, stb. szerez dip­lomát a Szovjetunió egyetemein és szakközépiskoláiban. Sajnos, nincs hely rá. hogy minden hivatást felso­roljunk. A statisztikai adatok szerint jelenleg legalább 1200 önálló tudo­mányág létezik. Aligha találnák olyan tudományos vagy műszaki ágazatot', amely számára ne képeznének után­pótlást a Szovjetunióban. Az utóbbi években 150 új szakma oktatását ve­zették be a felsőfokú tanintézmé­nyekben. Az említett tények kommentár nélkül is meggyőzőek, de hogy teljes egészében értékelhessük őket, je­gyezzük meg: a Szovjetunióban az t új ötéves terv idején több mint mint másfélszeresére nő a szakemberek száma. Magától értetődik e tény óriási jelentősége, hiszen minél több jól képzett szakember dolgozik az iparban, a mezőgazdaságban, a tudo­mány, az egészségügy, a kultúra te­rületén, annál gyorsabb ütemben halad célja felé a társadalom. Talán még soha nem vetődött fel olyan sok megoldásra váró probléma az oktatásban, mint éppen most. A tekintélyes szakemberek gyakran utalnak arra, hogy az ismeretek szé­leskörű, rohamos fejlődése lehetet­lenné teszi egy ember számára, hogy átfoghassa az egész ismeretanyagot. Elkerülhetetlen tehát a szükkörű szakosodás. Ez a kérdés többé-kevésbé a leg­több ország szakembereit foglalkoz­tatja, s a válaszok rendkívül elté­rőek. A Szovjetunióban jóformán általános az a nézet, hogy a főisko­lákon nemcsak szakmai, elméleti és gyakorlati vonatkozásban kell felké­A Ívövi műegyetemen végzett Pavél Marjev, a diák-tervezőiroda főmérnöké is, aki most a hallgatókkal az egyetemi városrész terv-vázlatait vitatja meg. szlteni a jövő szakemberéit, hanem önálló gondolkodásra is kell nevelni őket, hogy ne csupán a termelésben, a tudományban vegyék észre a fej­lődés legfontosabb tendenciáit, ha­nem a társadalmi életben is. Egy­szóval. ha el is fogadjuk a szűk szakosítás jelszavát, olyanokra van szükségünk, akik mesterei szükebb értelemben vett szakmájuknak, de egyben széles látókörűek is. Az itt látható fényképek a Ívovi műegyetemen készültek. 26 000 hall­gató tanul az egyetem 21 fakultásán. 2178 mérnök végzett tavaly 45 sza­kon. Mielőtt diplomájukat megkapták volna, valamennyien részt vettek különböző gyakorlati feladatok meg­oldásában: egyesek közvetlenül a gyárakban és az építkezéseken, má­sok a tanműhelyekben, tanlaborató­riumokban és diáktervezőirodákban. Egyébként a „tanműhely“ elnevezés elég helytelen, hiszen az egyetem 1976-ban 2 millió rubel értékű vál­lalati rendelést elégített ki: több mint 200, az egyetemmel együttmű­ködő vállalat számára dolgoztak ezek a műhelyek. Véletlenül ismerkedtem meg az egyetemmel. Amikor elsétáltunk az épület előtt, kiséröm megjegyezte, hogy diákok tervezték és építették. Elég ritka jelenség ez. A száz egye­temi tanszék közül ezért leginkább az építészmérnöki kar tervező-épí­tész tanszéke ragadta meg érdeklő­désemet. Az építészet az emberi tevékenység rendkívül ellentmondásos területe. A képzelőerőt szigorú számítások el­lenőrzik, a harmóniát az algebra tör­vényei irányítják. Szigorú műszaki tárgyakat oktatnak: új építőipari gé­pekkel, építőanyagokkal, új konstruk­ciókkal foglalkoznak, és mindez egy- szercsak szárnyakat ad a képzelet­nek. Az építészképzés tehát szigorú műszaki jellege ellenére is magán viseli a humán oktatás vonásait. És ami szintén nem lebecsülendő: az építész munkájáról milliók mondanak szigorú bírálatot, vagyis mindazok, akik újonnan épült házakban, váro­sokban élnek és dolgoznak. Különö­sen élesen vetődik fel tehát a kérdés társadalmi vonatkozása is: milyen legyen az építész? Ezen az építőmüvészi karon 445 hallgató tanul, tik is a mérnöki ABC- veí kezdik tanulmányaikat. Matema­tikát, fizikát, szilárdságtant stb. táa nulnak, és emellett építőművészet! szaktárgyakkal foglalkoznak. A harmadéves hallgatók már bé“ járnak a tervezőirodába, amelyről a tanszéken elmondták: gyakorlati tervezést folytat. A feladatokat tér-- mészetesen a tananyag szabja meg. De a tanulás eredménye anyagi ér“ tékké válik: a terveket építkezése“ ken kivitelezik. Lvovban több épület készült a diák-tervezőirodák tervraj­zai alapján. A Ivovi egyetemisták tervei iránt más városok is érdek­lődnek. Ezért természetesen nagy felelősséggel nyúlnak a hallgatók ezekhez a feladatokhoz, igen szigo­rúan felmérik saját tudásukat és képességeiket. Már említettem, hogy a diákok ma­guk építették egyetemük épületét. Ez is komoly erőpróba volt. A város tervezőirodái persze örömmel fogad­ták a kezdeményezést, hiszen jócs­kán van enélkül is munkájuk. A diá­koknak még többet jelentett, különö­sen az építész és építőművész hall­gatóknak adott sokat: ők voltak az építésvezetők. A gyakorlatban ismer­kedtek meg az építőipar gazdasági vonatkozásaival, módjuk volt össze­hasonlítani a különböző építőanyagok, gépek erényeit, hiányosságait. Üjabb terveikhez már úgy kezdhettek hoz­zá. hogy tapasztalatból ismerték a feladatokat, lehetőségeket és köve­telményeket. Az egyetemi tanulmányok ilyen megszervezése sok hallgatóban éb­reszt kedvet ahhoz, hogy még alapo­sabban mélyüljön el az építészefí problémákban az építészet jövőjére vonatkozó kérdésekben. Megismer­kedtem a jövő városépítészeinek ter­veivel. Nemcsak különálló épületeket terveznek, hanem egész épületcso­portokat, városokat is. Valószínű, hogy nem minden tökéletes ezekben a tervekben, sok megoldás vitatható, de a tervek kétségtelenül érdekesek, és nem arra készültek, hogy az egyetemi szekrényekben porosodja­nak. A diákok derülátók és optimiz­musukat nemcsak ifjúságuk magya­rázza. A Szovjetunióban hatalmas méretű építkezés folyik és az érde­kes elképzeléseket hozó, jól felké­szült fiatal mérnökök joggal számít­hatnak arra, hogy tehetségüket a legnagyobb méríékbén gyümölcsöz-- teťhétik. A fiatalok mezőgazdaságba toborzása körül elég sok a nehézség. Még bo­nyolultabb a válasz arra a kérdésre: hogyan tartsuk meg a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat. Nálunk a Béla pod Pradédem-i szövetkezetben is hasonló gondokkal küszködtünk. Mi 1511 hektáron gazdálkodunk. Azt mondtam, küszködünk. És most? Előzetesen egy kis áttekintést a szövetkezetről. 198 állandó dolgozónk van. Közülük 74 fiatal. Szakképzettsé­gük is számottevő. Harmincegy fiatalnak van hajtási engedélye: van gépja­vító, kőműves, tetőfedő, szíjgyártó. Mesterségüket a szövetkezet költségén tanulták ki. Jelenleg a középiskolában és a mezőgazdasági főiskolán hét fia­tal tanul, ugyanennyien járnak a tanonciskolába. Hét évvel ezelőtt azt mondtuk, a legrövidebb időn belül talpraállítjuk a gazdaságot. Elhatároztuk, javítunk a szervezésen, a minden évben legalább öt fiatalt szerzünk körünkbe. Eddig tervünket jól teljesítjük. S miért? P. Da­nis, a szövetkezet elnöke évenként legalább négyszer időt szakít magának, s elmegy az iskolába. Parobek elvtárs, kilencéves iskolánk igazgatója a pol­gári nevelési órák anyagába a mezőgazdasági problémákat is belefoglalja, s tanítás keretében a felsőbb osztályokkal eljár a szövetkezet egyes mun­kahelyeire. E bevált gyakorlatot kiegészíti a toborzó bizottság, amely egyide­jűleg javasolja, melyik tanulót hová, melyik fő-, közép, vagy szakiskolába küldjék. A szövetkezet szakképzettségük növelésére nem sajnálja a pénzt, mivel nem vész kárba. De ne gondolják, hogy a fiatalokkal nincs gondunk. Könnyebb a fiatalokat a mezőgazdaságba megnyerni, mint aztán a falun megtartani. Ilyen jellegű tapasztalatunk is van. A szövetkezet vezetősége és a CSISZ szervezet nem hagyják magukra a fiatalokat. A kilencéves iskolával kiépített kapcsolatot nem bontják meg a fiatalok további művelődése során sem a munkaviszony alatti időben, s akkor sem, amikor bevonulnak katonának. A CSISZ és a pártszervezet a szövetkezet vezetőségével a fiatalokat be­szélgetésre hívja meg. Eljönnek körükbe a HNB, a sportszervezet tagjai,- s természetesen az iskola igazgatója sem hiányzik. Miről beszélgetnek ilyenkor? A fiatalok problémáiról. Aztán termelési feladatok kerülnek szóba, a fiatalság élete, szórakozása. A megbeszélt in­tézkedés kötelezi a szövetkezet vezetőségét, hogy adott szavukat teljesít­sék. Ilymódon kölcsönös bizalom alakul ki köztük. mar nem A szövetkezet a fiatalokat felelősségteljes munkával bízza meg: a fiata­lok köréből van gépesítő, zootechnikus-helyettes, tagjai a szövetkezet veze­tőségének, az ellenőrző bizottságának, stb. Ilymódon a fiatalok nemcsak ne. velődnek, de felelősséget is éreznek a gazdálkodásért. A helybeli vendéglátó üzemben történt „pihengetés" után nem egy fia­talnál amolyan kisebb fáradtság jelei mutatkoztak; csökkent a munkakedv, s így a kereset is. S az illető nem is tudta, miért. Ezért közös erővel felépí­tettük az ifjúsági klubot, berendeztük azt; televíziót, rádiót, magnetofont vettünk, berendeztük a könyvtárat, vettünk sakkot, biliárdot. A felszere­lést ruhatár és zuhany-fürdő egészíti ki. A szövetkezet e berendezésért 65 000 koronát fizetett. A testnevelési egylet egyesült „Družstevník“ testnevelési egylettel, s a ve­zetőségben ott vannak a szövetkezet képviselői is, élükön az elnökkel, ők azon igyekeznek, hogy a fiatal szövetkezetesek is résztvegyenek a testne­velésben. A kulturális alapból évente 15 000 koronát adunk a sportolóknak. A színházba húsz jegyet fizetünk elő, jórészt a fiatalok számára. A fiatalok lakásproblémáival is foglalkozunk. A régi lakásokat korsze­rűsítjük, s négylakásos házakat építünk. A fiatal szövetkezeteseknek már előre kijelöltük a lakásokat. A CSISZ-tagok közösen egy fürdő-helyet építenek. A szövetkezet építő­csoportja segít nekik, akárcsak a tornaterem rendbehozásánál. A szövetke­zetesek téli foglalkoztatását is megoldjuk. Ha a fiatalok azt látják, hogy a szövetkezet törődik velük, ők is jobb kedvvel dolgoznak. Ha a szövetkezet érdekéről van szó, az ünnepet sem né­zik. A szövetkezetnek a fiatalságról való gondoskodását főleg abban látjuk, hogy milyen módon tartsuk meg őket falun. Egyes helyeken a könnyebb utat választják, egyszerű kézlegyintéssel intézik el őket. Aztán levelet írnak a járási szervekhez, s brigádosokat kérnek. Néhol még jobb lehetőségek vannak, mint nálunk, de azt hiszik, hogy a fiatalokra fordított beruházás nem eléggé kifizetődő. Nekünk más a nézetünk. A fiatalságra fordított befektetés s a róluk való gondoskodás a legelőnyösebb betét. Szilárd meggyőződésünk, hogy szövetke­zetünk a fiatalok segítségével a jól menő szövetkezetek soraiba küzdi fel magát. t\) Most, amikor újból Csal­lóköz falvait járom, akara­tom ellenére is feltűnik e- lőttem a múlt évi kataszt­rófa egy-egy mozzanata, megrázó pillanata. Hány és hány ember mutatta meg e nehéz napokban igazi én­jét, meghazudtolva a róla eddig feltételezett minden elképzelést. Szinte magam előtt látom sokszor a vég- kimerültségtől agyongyö­tört férfiarcokat, melyeken csupán a reménykedő szempár jelezte, hogy em­berek. Jól emlékszem még a Kürtön tartózkodó hat ta­got számláló férfiak cso­portjára. A gólyáspusztai állami gazdaság dolgozói voltak. Lovaikkal és többi felszerelésükkel együtt a helybeli EFSZ egyik épüle­tében leltek ideiglenes ott­honra. Ök voltak az utol­sók, akik eljöttek Golyós­ról. Utánuk semmi más, csupán a víz és a falak között úszkáló halporon­tyok maradtak. ...És ami­kor megtörtént a számot­Góiyási jegyzetek tevés az utolsó megmentett szerszámról is, megnyu­godva és szinte egyszerre nyúltak ceruza és papír u- tán. Az egyik Szencre, a másik Galántára vagy ép­pen máshová címezte a le­velet — hogy mint vagy­tok... legyetek csak nyu­godtak... mi jól vagyunk... mindent megmentettünk, csak,,., és itt szinte egy­szerre megállt mind a hat kéz — de hiszen, és erről mit írunk, hangzott el né­mán a kérdés. Igen, né­mán, mert csupán az álmat­lanságtól gyulladásos sze­mek beszéltek. — Embe­rek, á bútoraink', az apró jó“ szág, az élelem és a töb­bi! Mit tegyünk? S a ko­ra reggeli órákban meg­kezdett levélírás abbama­rad. A címzetthez sosem jutott el. A rideg valóság még egy utolsó nekirugasz­kodásra késztette az em­bereket. A számottevésbe hiba csúszott, még akkor is, hogy ha az utolsó bók­ról gyeplőről sem feled­keztek meg. Igen, a közös megmentése sikerült, csu­pán annak gyümölcse, a hosszú évek fáradságos munkájával szerzett bútor, meg a többi... Mert ott kint, a puszta kellős kö­zepén a góiyási részlegen igazán nagy ára van a pénznek. És a 111-es Tatra kocsik újból íeldübörögtek. Tenge­lyig érő áradatban, lépés- röl-lépésre haladtak a már sok helyen álamosott kes­keny betonszalagon. Abban az időben azonban amikor az uzsonnához szokott le­ülni a fáradt arató, az u- tolsó bútordarab is felke­rült a teherautóra. Utána végképp elnéptelenedett és üres maradt Gólyáspuszta. De a reggel abbahagyott le. vélírásnak mégis lett foly­tatása. A kürti EFSZ veze­tőinek jóvoltából személye­sen adták a hírt Szencen, Galántán és másutt: min­dent megmentettünk. A fáradságtól eltorzult arco­kon megjelent a mosoly. A kemény férfimunkához szokott ember számára ta. Ián nincs nagyobb bünte­tés, mint a tétlenség. Más­nap már a kora reggeli ó- rákban a kürti szövetkezet földjein beszélgettem ve­lük. Munkába álltak. Akaratlanul is ez a kis epizód jutott eszembe a minap Gólyáspusztán. A hosszantartó esős időszak itt Is, mint mindenütt or­szágszerte szinte megbéní­totta az embereket. Ten­nivaló ugyan akad mindig, különösen ilyen helyen, ám a megdőlt, imitt-amott a már vízbenálló gabona a pusztai ember számára a legborzasztóbb látványt. Na­pokig a felhős eget nézni, és várni, míg előbújik a nap! — gyenge vigasztalás. Elnézem a szikár férfi­arcokat, néha-néha szót is váltok velük, de a beszél­getés mindig ugyanazzal végződik: mi lesz a gabo­nával? Amikor újból meg­jelenik a részleg fiatal in­tézője, a gazdaság udvarán, néma fejbiceentéssel fo­gadják mindannyian. Ö sem tesz másként. — Akkor rö­vid megbeszélést tarta­nánk emberek, itt a nagy helyiségben. De siessenek, hogy minél előbb végez­hessünk. A helyiség csak­hamar megtelik. Senki sem beszél, de mintha éreznék, hogy miről van szó. Na­gyon rövid a megbeszélés: — Tudják emberek, hogy milyen helyzetben vagyunk milyen lesz a járandóság és nem mindegy számunk­ra, hogy mennyi lesz a já­randóság. Máskor sem be­szélek sokat, de most még rövidebb leszek. Kaszák kellenek ide. Tehát minden tizennyolc éven felüli fér­fi, aki... A közeli búzatáblán dü­börgő kombájn vezetője csakhamar abbahagyta a reménytelen próbálkozást. Hiába, így több a kár, mint a haszon, de várni sem lehet tovább. És ami­kor a sáros dűlőútról rátér a kemény betonúira, az u- tolsó ember is elhagyja a tanácstermet. Döntöttek a gabona sorsáról, a néhéz munka után kijáró része­sedésről, mely talán a leg­többet jelenti az itteni embev számára.. —ny. —d.

Next

/
Thumbnails
Contents