Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-07-05 / 27. szám
•BUL OÍTUupw gymMota^^ MIKSZÁTH KÁLMÁN: író, a magyar prózairodalom egyik legkimagaslóbb alakja. Szklabo nyán, 1847. január 16-án született, 1910. május 28-án halt meg Bu (lapesten. MIKSZÁTH BESZÉLTE JUBILEUMA IDEJÉN — Lassacskán rajtakaptam magamat, hogy vénülök. Kapok egy levelet egy előkelő hölgytől, hogy ő a jubileum alkalmából személyesen meg akar látogatni engem: mikor leszek otthon? No — gondolom magamban — erre most az lenne a felelet, hogy azonnal fekete kabátot öltsek és az illető hölgyet én látogassam meg. De a vén kor restsége rám szakadt. És ahelyett, hogy elmentem volna, én is levelet írtam, körülbelül következőképpen: „Nagyságos asszonyom, végtelenül lekötelezettnek érzem magamat szíves levelétől s tudom is, hogy nekem kellene most Nagyságodat meglátogatni; Igen ám, de én jubileumom egyik díszétől, fényétől elesem, mert nem mondhatom el dicsekvéssel, hogy Nagyságod engem ebből az alkalomból látogatásával megtisztelt. Nagy örömmel várom tehát bármely nap. Méltóztassék rrra gondolni, hogy Deák Ferenc temetésének az adta meg a különös díszességet, hogy Erzsébet királyné odament a koporsójához, éllenben, ha a koporsót küldték volna el Erzsébet királynéhoz, abban ugyan semmi megtiszteltetés Deákra nézve nem lett volna.“ Szabó Endre: Cigányvilág. 227-28. 1. J TÖRÖK ELEMÉR versei: Magány <> Élet-sors Nyöszörög az ereszajtó, s nyög az éjben, tehenek kérődznek a halszagú réten. Nem jár most senki sem, az utca néptelen, szívemben a magány, mint a tér, végtelen. Az égen szétpereg a csillagok gyöngye, hát elhagysz vigaszom angyala örökre ? Emeljél fel újra roppant tenyeredbe káoszán győző hű emberiség rendje. Te szelíd megértés, simogasd meg kezem, én minden harcomat megértésért teszem. Dühöm lándzsája már ne verje az eget, és a tévedések vak rabja se legyek. 4 Él még bennem egy kis remény-hajlam régen készülök, hogy kicsikarjam a csömörrel már végleg beteltem megfogható lett minden sejtelmem vagyok most komor magányos csülag gyomrom falán rák-virágok nyílnak értem a világ nem borul gyászba egy halottal több néki mért fájna talpam alatt szép nyönge virágok szirmaitokra jaj hányszor hágok sorsom is ilyen taposnak bántnak megérettem én is a halálnak. jflonoszloy Dezső: Nem is felelek rá. Ügy sem tudnám megmagyarázni, hogy most nem hetven megtévedt fiatalról van szó, hanem Gúzs- bakötött Rövidnadrágról. Gúzsbakötött Rövidnadrág pedig mindenki, mindannyiunk fiatalsága. Pinochiórói van szó, akit ki kell faragni, aki elindul tétován, s egyszercsak szembe jönnek vele a tiltó táblák. Fűre lépni tilos! Padlóra köpni tilos! Kihajolni veszélyes! Ő azonban az erdőbe akar menni, halakkal akar hitvitázni, s aztán túl messzire téved az erdőben, kihajol a vonatból és a villanypózna lefejezi. Az intézetünkben volt egy drótkerítéssel elzárt gyümölcsöskert. öreg, botos őr vigyázta, s számunkra a legnagyobb gyönyörűség volt almát, vagy epret lopni onnan. Nem is az eperért, nem is az almáért, nem is az öt szem cseresznyéért, amit inkább trófeaként, mint ennivalóként lobogtattunk, hanem a veszélyért, és a vállalkozás bátorságáért. De ez persze még csak gyermeki csíny volt. Ez hozzátartozik a Gúzsbakötött Rövidnadrágok vágyaihoz. Az is, hogy az ember végigcsörtet a pázsiton, s leszakít égy ritka virágot, amit a herbáriumban szalmaszagú emlékké lehet aszalni. Balogh azonban még ennél is tovább lépett, olyan táblákon is túl, amelyekről mi csak zavaros meséket szőttünk. Nemcsak almát, és cseresznyét szedett a kertből, de biciklit, csónakot, gitárt, és táskarádiót, és Pakócs apjának öt felesége közül legalább egyet kiválasztott magának, mert úgy gondolja, hogy még mielőtt Afrikába menne, elöljáróban itthon is kipróbálja a bátorságát Nézem az autó reflektorát, amely előtt cikk-cakkban futnak a nyulak. Otthon az íróasztalomon Balogh nagy, kajla betűi ugrabugrálnak. „A parkban volt egy fűzfa, az alatt szoktunk összejönni. Lehettünk úgy tizenketten. Együtt jártunk kirándulni mindenhova. Szeretem a barátaimat, bár soha semmi jót sem csináltunk. Lányok is jártak velünk,iskolatársak és ismerősök a városból. Az iskolaudvar végében volt egy várrom, ott gyűltünk össze, ha esett az eső. A bandánkat Villámnak neveztük el. Mindannyian villámot tetováltunk a balkezünkre...“ Próbálom elképzelni a fűzfát és a tizenkét fiút. Fűzfa helyeit önkéntelenül is Pakócs, Kiss, Beke Lajos és a többiek gyűlnek körém. Igaz, az ő fejük felett is lebeg valami zöldség, indák, falevelek, bokrok és erdők. Ebből a dzsungelból, ha nagyon igyekszem egy fűzfát is ki lehet választani. Fölkapjuk a hátunkra a linzertésztát és a hokiütőt, és elindulunk világkörüli útra. De előbb még más munka is akad, egy nagyon fontos feladat elvégzésére szövetkezünk. Pakócs talált valahol három longrif-töltényt. Az intézel parkja mellett kanyarog a vasútvonal, a három longrif-töltényt a sínekre kell helyezni. Eszeveszett bátorságot igénylő vállalkozás. Először is ki kell játszani a tanárok éber figyelmét, másodszor az összes összeesküvőnek egyszerre kell részt- venni a kalandban. Ez még nehezebb. Mert egyenkinji még valahogy be lehet cserkészni észrevétlenül a sínek tájékát, de együttesen nagyobb a feltűnés. Napokat vesz igénybe a tanácskozás. Fogalmunk sincs, mi történhet a három longrif- tölténnyel, de a tudatunkba valahol belopódzott a biatorbá- nyi rém cselekedete. Persze, a mi képzeletünkben nincsenek halottak, egy Gúzsbakötött Rövidnadrág csak ólomkatonákkal játszik. Végre ott guggolunk a magas töltésen, de a vonatnak híre hamva sincs. Még a töltényekért sincs időnk odamászni, mert délutáni tanulásra csöngetnek. Másnap megint szorongunk a töltésen, úgy látszik megváltozott a menetrend. Inkább a csöngetést is lekössük. Jön a vonat és semmi sem történik. Esti szabadfoglalkozás alatt kint guggolunk a konviktus folyosóján mind az öten. Van időnk vitatkozni egymással: „Ott volt a töltény, vagy nem volt ott? Lehet, hogy már valaki elvitte. Biztosan már régiek voltak a patrónok.“ Az véletlenül sem jut az eszébe egyikünknek se, idáig már nem terjed a harcászati tudományunk, hogy ártatlan játékról volt mindössze szó, semmi bajt nem okozhattunk a három longrif-tölténnyel. Mi azonban nem akartunk jót cselekedni. Tehát nem is rajtunk múlt, hogy jó fiúk maradtunk. A titkot szigorúan megőriztük, mintha valóban nagy titokról lett volna sző. A prefekíusi pofonokra sem vallottunk. Nem is vallhattunk, mert a Fekete Párduc indián törzsnek voltunk a felesketett tagjai. És szerettük egymást, bár semmi jót nem csináltunk, helyesebben semmi jól nem akartunk csinálni. De vajon Balogh mit ért azalatt, hogy semmi jót nem csináltak? Elsősorban az udvar végében levő várromot kellene felidézni. A legnagyobb baja az ilyen várromnak, hogy túl kicsi. Az iskolaudvar végében nem szoktak nagy várromok- Kisregény lenni. Ha elég nagy lenne, különböző termeiben tábort lehetne ütni, s a tizenkét összeesküvő mindennap találna újabb terepet, ahol a fantáziáját kiélheti. De egy ilyen kis várrom csak arra jó. hogy felesküdjenek, a bal kezükre tetoválják a villám jelzést, számba vegyék az egyetlen megmaradt helységet, amelyhez már rég leomlott a felvonóhíd, összedőltek a kínzőkamrák, s egyetlen föld alatti ürege sincs. Nincsenek titkos folyosók, amelyek ismeretlen messzeségbe vezetnének, vagy legalább egy elrejtett kút, amelynek a tetejéről félre lehetne görgetni a malomkövet, aztán a víz alatt úszva egy újabb bejárathoz lehetne jutni, annak a reteszét is felrántaná a bátor felfedező, s azon keresztül már egyenes út vezetne a kincses barlanghoz, ahol csodálatos gyöngyök, aranytálak, drágakövek hevernének óriási halomban^ Esetleg még egy kígyóval is szembe kellene nézni a Kipling könyvekből. De a Villám-banda fel van szerelve dorongokkal és riasztópisztolyokkal, a kígyó nem tudná megvédeni a kincseket. Sajnos, a titkos kút hiányzik, nem lehet víz alá merülni a jegesmedvéknek. A malomkő is hiányzik és a kígyó is. Csak az az egyetlen helyiségből álló várrom terpeszkedik napról napra unalmasabban, kígyók, malomkövek és felvonó- hidak nélkül. A Villám-banda azonban már régen felesküdött, kezüket is tetoválták. Valamit csinálni kell, mert veszélyben a seriff tekintélye. Hiába a legerősebb, hiába hallgattak rá eddig, lassankint az egész várromba való bújócskajáték nevetségesnek látszik. Egy Gúzsbakötött Rövidnadrágnak pedig vigyáznia kell a saját komolyságára. Ügy se vigyáz rá senki. Ha kinyitja a száját és véleményt szeretne mondani életbevágóan fontos dolgokról, a felnőttek nagyokat röhögnek rajta. Balogh meg különösen torkig van az egész várrommal. Ma az anyja is szabadnapos, és az apjával .a konyhában veszekszenek. — Az ember amikor fáradtan hazajön... — Én is szolgálatban voltam tegnap egész nap, én se lopom a napot. — Az is szolgálat, amikor az ember egész nap csak bámul, aztán néha jön egy kocsi... — A fene a pofádat! — A tiedet, te... Balogh nem is hallgatja végig a mondatokat', kívülről ismer minden szitkozódást, a Villám-bandára gondol és a várromra. Valamit csinálni kellene. Csak arra figyel fel, amikor a litánia ellene fordul. — És az a rohadt strici hol csavarog iskola után? — Hol csavarogsz te rohadt strici?! Balogh szeretne valamit gyorsan kigondolni, hogy időt nyerjen, megvonja a váll áj. — A válladat vonogatod, te rohadt strici? — és már csat-« tannak is a pofonok. Az anyja közéjük áll, az apai ütlegek most már az ő kövér testén csattognak. — Nehogy hozzá merj nyúlni ahhoz a gyerekhez! Ezt nem lehet kibírni. Balogh elhatározza, hogy véglegesen megszökik hazulról. Helyesebben nem Is véglegesen, csak egy időre, valahol majd vagyont gyűjt, bejárja a világot, és mint híres ember tér haza. Másnap, a nagy tízpercben, összehívja a villámcsapat tagjait rendkívüli ülésre. Legtöbben vonakodva jönnek. Már únják az egészet, különben is számtanóra lesz. Fel kellene készülni rá. — Ma elérkezett az a nap, amikor beváltjuk a Villám-csapat fogadalmát: Mindig együtt, mindenki ellen! — Kit kell elverni? — kotyog közbe a banda leggyöngébb tagja, egy kis nyeszlett, fontoskodó srác. — Fontosabb dolgokról van szó, — inti le Balogh olyan hangsúllyal, hogy senkinek sincs kétsége afelől, hogy most a seriff halálosan komolyan beszélt. — Ma tanítás után mindenki jelenjen meg itt — teszi még hozzá szűkszavúan. Tanítás után mind a tizenketten ott szorongnak a várrom egyetlen termében. — Holnap reggel hosszabb felfedező útra indulunk — kezdi Balogh. — Holnap számtandolgozat lesz — szólnak közbe hárman is. — Éppen azért — vágja rá a kis nyeszlett. — Nemcsak azért, hanem azért, mert megfogadtuk, hogy együtt mindenki ellen Itt az iskolában a fogadalmunkat nem tudjuk beváltani. Itt szülök és tanárok bábáskodnak felettünk. Végre eljött a cselekvés órája. Holnap reggel a kiserdőben találkozunk, pontosan nyolc órakor, mintha iskolába mennénk. De mindenki hozzon magával annyi élelmet, amennyit csak tud. Sátort, lámpát, konzerveket, kenyeret, kést... Aki pedig nem jelenik meg, azt a banda árulójának tekintjük, és azzal a Villám-csapat végez... Erre esküdjünk meg! Ilyen izgalmas és fennkölt pillanatot még sohase értek meg a várrom egyetlen termében. Persze akadnak ingadozók is. Van olyan is, aki szeretne kereket oldani. De nem mer megszólalni Hogyan fogják tudni otthonról elhozni azokat a dolgokat? Meg egyáltalán elmenni hazulról? Igaz, hogy megússzák a számtandolgozatot, de egy számtandolgozat sem olyan rémes, hogy az ember csak úgy uk-muk-fuk, otthagyja a szüleit. De tizenkét fiú az több mint egy, itt egyedül nem is lehet szólni. Másnap reggel a kiserdőben mégis csak nyolcán jelennek meg. A többieket Balogh árulónak nyilvánítja, és kizárja a Villám-csapatból. Kár, hogy időnként kialszanak a reflektorok. Azok is, amelyek tegnap este a nyulakat hajkurászták, s azok is, amelyek előtt Balogh betűi szaladgálnak. Pedig már majdnem úgy éreztem, hogy ott vagyok közöttük, s hogy semmi egyebet nem kell tennem, csak odafigyelni és hallgatózni. De aztán egyszerre megszakad a beleélés izgalma, s már nem tudom biztosan, hányán is bandukolunk abban az erdőben. Tizenketten, nyolcán, vagy az egész osztály? S milye.n osztály? Az én osztályom vagy Balogh osztálya? Aztán abban sem vagyok biztos, hogy honnan kerülnek elő a lányok. Mert lányokkal nem indulhatunk el Afrikába. A lányok leprát és sárgalázt kapnak, ők ilyenformán csakis a dzsungelén túl várakozhatnak. S ami a legnagyobb baj, fogalmam sincs, mit csinálhatnak a Villám-banda tagjai az erdőben. Van egy óriási fekete kémény, azon másznak fel a kéményseprők. Van egy fehér jégbarlang, ott merülnek a víz alá a jegesmedvék. Magamban mormolom a varázsigét, de nem jelennek meg a kéményseprők, legfeljebb a jegesmedvék dideregnek bennem. Az internátusbán minden héten közös fürdés volt. ilyenkor az egész osztály fügefalevél-dresszbe öltözött. Köznyelven ez a dressz egy csíkos kötény volt, amit magunkra csavartunk, s egy madzaggal a hasunkra kötöttünk. Ezután tanári felügyelet mellett' bevonultunk a tüsolők alá, s végighasaltunk az egy centis vízben. A fürdés fő attrakciója a csúszóverseny volt. Beszappanoztuk a hasunkat, a csempéhez lapultunk, elrúgtuk magunkat a medence szélétől, s az nyert, aki egyetlen lendülettel a legmesszibbre tudott csúszni. Persze akadtak olyanok is, akik csalni igyekeztek, s az elfogyott lendületet „mászással“ pótolták. i^olytaljuk/
