Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-06-28 / 26. szám

HL QTpnQl « íik°r *9y'k UI ItUDL, legnagyobb szobrásza Nemcsak azért emlé- zünk meg róla, mert ép­pen 110 évvel ezelőtt, 1856 június 21-én szü­letett, hanem szlovákiai származása miatt is. Strobl Alajos Kráľova Lehotán, látta meg a napvilágot. Az akkori szokáshoz híven később felvette a magyaros hangzású Liptóújvári e- lőnevet, amely valami­kor járási székhely volt és megfelel a mai Lipt. Hrádoknak. Helyi vonat­kozásban pedig megal­kotta Römer Flóris ma­gyar szabadsághős szob­rát’, amelyet a Ferenciek terén állítottak fel a régi Po­zsonyban. Strobl valóságos őstehetség volt. Már iskolás fiú korában fűtötte a tettvágy, az alkotás ösztöne, amikor még a liptói havasok alját tekintette szűkebb hazájá­nak. Szülőfalujától korán elszakadva egy sziléziai há­morban dolgozott, ahol megérlelődött benne az elhatá­rozás, hogy a szobrászatnak szenteli életét. Külföldi ta­nulmányainak elvégzése után, 22 éves korában elké­szült első műve, a görög mondakörből merített Per- szeusz szobra, amelyre egy csapásra felfigyelt a mű­velt világ közvéleménye. Rövid idő múlva már állami megbízatást kapott: ő készítette el a budapesti Opera­ház homlokzatát díszítő szobrokat, majd Liszt Ferenc és Erkel Ferenc képmását. Csakhamar bekövekezett az a kevés művésznek osztályrészül jutó szerencse, hogy Stroblt szinte elárasztották megrendelésekkel. Szeren­cséje azonban mély tudással, dinamikus alkotó kész­séggel és mélyen átérzett, lírai hangoltsággal párosult. 1887-ben Párizsban találjuk a nagy művészt. Ott hoz­ta össze a sors a Kárpátaljáról elszármazott egyszerű asztalosinassal, az eredetileg Lieb Mihály névre hall­gató, későbbi Munkácsy festőművésszel, aki modellt ült a mesternek. Bajos volna felsorolni Strobl Alajos műveinek szinte kifogyhatatlan sorozatát. Hogy csak néhányat említsünk a sok közül: Arany János, Justicia, Semmelweiss, Jókai Mór, Széchenyi stb. szobra, a Kos- suth-mauzóleum és egyebek. Legkimagaslóbb müvének az Anyánk című alkotását tekintik, amely 1894-ben ké­szült el és 1900-ban elnyerte érte a Grand prix-t, a párizsi nagydíjat, amely mindennél ékesebben hirdeti korszakalkotó tehetségét. Emberfeletti elfoglaltsága mellett Strobl tanári te­vékenységet is folytatott Budapesten a jíépzőmüvésze- ti Főiskolán. 1890-ben kinevezték a Szobrászati Mester- iskola igazgatójává, ahol számos szobrásztehetség ke­rült ki keze alól. A Kisfaludy-társaság a Gregus-díjjal majd negyvenéves tanári pályafutása után a Szinnyei Merse Társaság tiszteletbeli tagsággal tüntette ki. Csak ezután vonult nyugalomba és 1926. december 13-án fe­jezte be áldásos működését a realista szobrászat e- gyik legjelentősebb egyénisége. K. E. A Marseillaise szerzője halálának 130. évfordulójára Az 1799-es évek Stras- bourgjának polgármeste­re aligha hitte, hogy nemzete neki köszönheti majdan himnuszának születését. Történt u- gyanis, hogy 1792 áprili­sában a rajnai hadsereg műszaki alakulata Stras- bourgban állomásozott, ott, ahol az alakulat ve- vetőjének apja maga volt a város polgármes­tere. Így hát természe­tes, hogy ebből az alka­lomból Dietrich polgár- mester kis estélyt ren­dezett fia és annak tiszt­társai tiszteletére. A műszaki tisztek között azonban volt egy valaki, aki a harci dicsőség mellett művészi ba­bérokra is vágyott. Rouget de Lisle névre hallgatott ez a művészi hajlamokkal megáldott fiatal mérnökkari kapitány, aki szintén jelen volt a polgármester esté­lyén. A polgármester a jóhangulat szülte pillanatnyi öt­lete alapján felkérte a kapitányt, hogy írjon egy lelke­sítő dalt a sereg számára. A kapitánynak nem kellett több, álla alá kapta hegedűjét, s reggelre megszüle­tett a halhatatlan dallam. Neve akkor ugyan még „A rajnai hadsereg harci éne­ke“ volt, de mikor pár hónap múlva július 30-án egy Marseilleböl Párizsba vonuló önkéntes csapat ezt a dalt énekelte, végleg megkapta a Marseillaise elnevezést. Hogy a polgármester család még szorosabban kap­csolódjon a dalhoz, színre lép a polgármesterné is aki­nek nagyon megtetszett a dal és maga is jó muzsikus lévén, elvégezte a mű hangszerelését. Így született hát egy báli éjszakán az a temperamentumos dallam, mely a francia forradalmi harcok tűzkeresztségében szente- lődött meg. Rouget de Lisle különben egy protestáns vidéki ügy­véd családjából származott. Tizenhat éves korától ka­tonaiskolában nevelkedett és csupán magánszórakozás­ból foglalkozott a zenével. A híres dalszerzés utáni év­ben azonban letartóztatják, mint forradalmi dal szer­zőjét, s a dal inspirálójának, Dietrich polgármesternek, pedig a guillotine alá kell hajtania fejét. Rouget de Lisle fogságából kiszabadulva rövidesen a katonaságtól is megválik, s csak a zenének és irodalomnak szenteli életét. Sikerben azonban soha többé nem volt része. Csalódottan, nyomorban fejezte be életét 1836. június 26-án. Rouget de Lislenek mint zeneszerzőnek tehát csak egy sikere volt, de az örökre halhatatlanná tette ne­vét, mert a Marseillaise 1879-től a francia nép hivata­los nemzeti himnusza. Varga József A dunaszérdahélyiek még* szokták az élvonalban-járást. Itt nem a mezőgazdaságra gondolok, hanem a kultúrára. Színjátszóik nem is olyan rég az ország legjobb műkedvelői közé tartoztak magyar berkek­ben, náluk emlegették először komolyan az állandó amatőr színpadot, Szerdahelyen alakult meg Csehszlovákiában az első magyar irodalmi színpad, s lám, a kiubok divatja idején első tíz ifjúsági klubunk közt a szerdahelyi is megtalálható. Igaz, fél éve sincs, hogy léte­zik, de kicsire nem nézünk. Fő az, hogy van. S van, aki támo­gatja. A Járási Építkezési Vál­lalat meg a Csallóközi Múzeum máris ott áll mögötte. A JÉV néhány alkalmazottja, mint például Botló Mihály és Gaál Dezső, a legaktívabb klubtagok közé tartozik, ugyanígy Marcel Béla múzeumigazgató s mun­katársa, Sidó Ferenc. A klub február közepén ala­kult 35—40 állandó taggal, de a hézagosán ellátogató vendé­geket is beleszámítva vannak II. KLUBOK, TERVEK, IFJÚSÁG vagy hatvanam Hetente egy­szer találkoznak, s majd min­dig valami műsorral tarkítják a klub-estéket. Az induláskor Fábry Zoltán életművét ismer­tették. (A klubot is Fábryról akarták elnevezni, de a stószi remete nem engedte meg, hogy életében ilyen kultusz vegye körül. A klub így a Csallóközi nevet viseli.) Március 15-én a szabadságharcról emlékeztek meg, aztán „A magyarok tör­ténete“ című előadássorozatba vágták fejszéjüket. A sorozat­ból eddig két előadás hangzott 51: a magyarok eredetéről és a honfoglalásról szólók. Feigler mérnökkel, a Szlovák Tudo­mányos Akadémia levelező tagjával kétszer beszélgettek. Az egyik est témája a csilla­gászat volt, a másiké a kiber­netika. A múlt század-végi millénium szenzációjának, „A magyarok bejövetele“ című hatalmas körképnek a festőjé­ről, Feszty Árpádról a művész Ögyallán élő unokaöccsével, Feszty Istvánnal folytattak be­szélgetést. Feszty István képe­ket és filmeket is hozott, s a kiállítással és vetítéssel gaz­dagított műsorra összegyűltek, mintegy kilencvenen, igen meg voltak az esttel elégedve. A klubon belül több szakkör tevékenykedik:' a filmező-fény- képész meg irodalmi körön kívül néhány műszaki jellegű is (építészeti, elektromérnöki). A filmesek nagy tervet forgat­nak a fejükben: filmre akarják venni az egész Csallóköz mű­emlékeit, természeti szépsé­geit, nevezetességeit. A tavalyi nagy árvízről van egy három­negyed órás filmjük, ezt a klubban már be is mutatták. A filmezés különösen Botló Mihálynak és Paraj Lászlónak a szívügye. Alig léteznek még, s már tele vannak múlttal. Jövő tér* veik? Azok is zsúfolásig van­nak: a történelmi előadássoro­zat folytatása, kerekasztal-be- szélgetések, Tölgyessy György atomtudóssal, Dunaszerdahely szülöttjével az atomkutatásról akarnak értekezni („A Curie- házaspártól napjainkig“ cím­mel), dr. Kardos Istvánnal a filozófiáról, dr. Duchoň pozso­nyi főorvossal az orvostudo­mányról, a világ végét megjárt Pintér sarkkutatóval távoli út­járól terveznek beszélgetést, hogy csak az érdekesebbeket' említsük. A szerdahelyiek megszokták, hogy az élen járnak- Lassan mi is megszokjuk, hogy Szerda­hely újra és újra valami kel­lemessel lep meg. Mikőts I. Róbert Az orvosi hivatás Mintha vibrálna valami a le- ve góbén. Izgalom, feszültség. Pedig odakinn az iskola előtti téren vidáman csevegnek a ki­sebb nebulók, kényelmesen sé­tálnak a júniusi melegben az emberek, az iskola folyosóján és a tanteremben azonban ma­gas a feszültség. Érettségi vizsga. A fekete tábla előtt komoly arccal vála­szodat az egyik jelölt, Keresz- tesy Klára. A Dunaszerdahelyi Magyar Iskola „ballagója“. Este persze már felszabadultan szá­mol be a nagy eseményről és a további terveiről. — Hagy volt a drukk, a ma­tematikától tartottam legjob­ban — hangzik a vallomás a kávéház teraszán, miközben a zenekar mélabús melódiája szolgáltatja az éppenséggel nem a helyzetnek megfelelő kisérő zenét: — Kicsit szomorkás a han­gulatom máma... Keresztesy Klára hangulata csöppet sem szomorkás, biza­kodással tervezi a jövőt, és boldog mosollyal emlékezik a délelőtt izgalmaira. — Simábban ment, mint gon­doltam. Magyarból nem szeret­tem volna Jókait kihúzni, sze­rencsém volt, a csehszlovákiai magyar irodalmat fogtam ki. Kedvenc témám. — Klári remekelt — jegyzi meg Pápay László, a matema­tika tanára. Nem vette zokon a matematikának szóló druk­kot. Ügy látszik a karcsú, ma- gastermetü, komoly lány mate­matikából sem lehet gyenge. — Az orvosira készülök, sőt már készültem is. Szöllős Ár­pád, a biológia tanára sok könyvet adott, s ha sikerül a felvételi, elsősorban neki kö­szönhetem. Hogy miért válasz­tottam az orvosi pályát? Nem is tudom megmondani. Talán azért, mert amikor édesapám betegen feküdt a kórházban, gyakran meglátogattam, láttam a kórház életét, az orvosok munkáját, s így tudom, mi vár rám, nem ugróm fejest az is- meretelenbe, hanem tudatosan készülök fel a hivatásra. Mert az orvosi az nem pálya, nem foglalkozás, hanem hivatás. — Fiúk, szerelem ? Eddig még nem volt időm, és egyelőre nem is lesz. Először szeretnék valamit elérni az életben, s csak azután jöhet a többi. Szeretem az irodalmat. Móriczot, Mik- száthot, Mórát, Szabó Magdát, Fejest, a mozi is kedvenc szó­rakozásom, szerdahelyi körül­mények között ez megfelel, a színdarabokat csak a televí­zióból és a Komáromi Területi Színház előadásaiból ismerem. Kedvenc színészem Jean Sorell, szeretem a modern zenét, a modern táncokat, de legkedve­sebb táncom a keringő, bár azért a letkiss is. Örülök, hogy felkerülök a főiskolára — már amennyiben a felvételi sikerül — ismerem a várost, elég sokat jártam a pozsonyi utcákat, így hát ez sem ismeretlen előttem, és ta­lán egy kissé különösen hang­zik, de valóban az orvosi hiva­tás az, aminek örülök, és ami még komolyabb tanulásra ser­kent. Kölcsön kenyér visszajár VÁLTAKOZVA csodálkozó és esdeklő tekintetet vetettem a szidalmak mezejére rugaszko­dott, szürke egyenruhás közeg felé, aki lyukasztószerkezetét most kizárólag keze lendületé­nek növelésére fogta be. Már az a veszély fenyegetett, hogy feketén kell utaznom. Mire nem jut az ember! DE CSODA TÖRTÉNT! A közeg megkönyörült rajtam és anélkül, hogy rám nézett vol­na, orrom elé nyújtott egy vil­lamosjegyet. Ujjongva helyez­tem tenyerébe a pénzt. Volt olyan szíves, hogy felfigyelt a bankó papír mivoltára és látnokian megsejtette; ebből vissza kell adni. Hogy meny­nyit? Talán a gyakorlat foly­tán kialakult jegykezelői hato­dik érzékével megsejtette a pénz értékét, súlya, méretei szerint. De az is lehet, hogy periszkóp volt a zsebében. Mit tudhat az egyszerű utas. Egy­szóval anélkül, hogy lélegző szünetet hagyott volna jámbor hallgatójának (a szegény vita­tott Ferenczre is ráfért volna) előhúzta belső zsebéből kövér bőrtárcáját, kiemelt belőle egy tízest és tenyerembe talált vele. A tárcát visszacsúsztatva kezefejével letörölte szájaszé- léről folyékony beszédjének csepegő maradványait. Feluj­jongtam, mert hiszen rajta­kaptam a tévedésen: keveseb­bet adott vissza, csődöt mon­dót? hatodik érzéke! Örömöm azonban tiszavirág elétü volt, mer? a közeg a visszafizetést nem végleg hagyta abba. Csu­pán egy erős érv hihangsúlyo- zásához vette igénybe kezét’. Amikor ez megtörtént, beleko­tort takaros oldaltáskájába és egy jó marék aprópénzt nyúj­tott felém. Néhány delejtüsze- rü mozdulat után, amelyekkel bemérte a tenyerem, elkezdte leszámolni a visszajáró pénzt: tíz, húsz, harminc... korona- húsz, koronaötven ... Hét ko­rona húsznál már a másik te­nyerem is oda tartottam, 12 koronánál pedig kölcsön vet­tem szomszédom kalapját. 13 korona 15 fillérnél kétségbe­esetten felnyögtem és némi habozás után könyörgésre bá­torkodtam, az ég szerelmére ne adjon annyi aprót, mert leszakad a zsebem. Szavaim silány szárnyuk miatt nem ju­tottak el a közeg fülébe. Szo­morúan rakosgattam el a pénzt arányosan a jobb és bal zse­bembe, hogy az utcán ne ve­szítsem el egyensúlyomat. Le­hajtott fővel ültem a pádon. A közeg az újonnan felszállt utasokat már nem részesítette fizettető figyelmességben. Ren­dületlenül szapulta Ferenczeí három nemzedékre visszame­nőleg. Olykor-olykor dobbanó lábát figyelve egy barna tíz koronást láttam meglapulni a padlózaton. Sima, szinte vasalt tízes. Kétségkívül a jegyszedő pénztárcájából hullott ki. Hogy is lehetne másnak ilyen vasalt tízese Habozás nélkül felvet­tem azzal a szánkékkal, hogy átadom tulajdonosának. Fi­gyelmeztető érintésemre nem méltőztatott felfigyelni, mert egy súlyosabb indulat nyelvi alakításával volt elfoglalva. EZALATT MEGSZÜLETETT bennem a dolog csattanója. Gyors mozdulatokkal kihalász­tam a zsebemből két marék öt és tízfillérest, leszámoltam be­lőle a tíz koronát. FIGYELMEZTETTEM a köze­get, hogy nem tartok igényt az egyébként jogos tíz száza­lékra és kezébe öntöttem az aprót. Először jegyet akart adni. azután rámmordult, hogy 6 nem koldus, és... Törtetve menekültem az ajtó felé. A járdáról meg visszanevettem rá: Kölcsönkenyér visszajár! Petrik József Viszonyítva a tánccsoportokhoz és színjátszó csoportokhoz az é- nefckarok találkoztak legkevésbé. Csak 1961-ben Zselízen valósult meg az I. Országos Magyar Ének­kari Fesztivál. Ezen 1200 énekes vett részt. Azóta akadt néhány já­rási rendezvény melyen az ének­karok Is szerepeltek. Már úgy lát­szott, hogy sikerül megvalósítani a II. Fesztivált is, sajnos az a- nyagiak miatt nem így történt. A komáromi Jókai napok kereté­ben megtartott énekkari bemutató a rozsnyói, nyítrai, bratislaval, nagymegyeri, egerszegl és a deák! énekkar részvételével, valamint az énekkari hangverseny csak rész­ben tudott pótolni egy fesztivál jeleggü színvonalasabb országos énekkari Ünnepélyt, a gyermekka­rok részvételével is. Legkellemesebb meglepetést a 100 éves rozsnyói munkás-dalárda [ellépése jelentette. Elsősorban is a finoman kidolgozott kórushang­zásra kellett felfigyelnünk. Ezt a lágy hangindítás és az érzékkel kezelt dinamikai árnyalatok jelle­mezték. A rozsnyói énekkar volt talán az egyedüli, amely hangzás- belíleg különbséget tudott tenni a népdalok, klasszikus és tömeg- dal kórusok között. Ez az éneklési módból adódó dlfferenciácló na­gyon fontos és szükséges főleg a klasszikus kórusművek hű tolmá­csolása érdekében. Gondolok Itt Purcell: Rigók c. müvére, de Mo­zart Bölcsődalán is. Míg a Rigó­kat kitűnően adták elő stilusbeli- leg, addig a Bölcsődalnál már é­Még egyszer az énekkarokról rezhetö volt a dallamív néhány felesleges megszakítása a helytelen lélegzetvétellel, A rozsnyói énekkar kézenfogható szakmai fejlődésével szorosan ösz- szeíügg Mikus Imre karmesteri fejlődése is. Lágyabb mozdulatai és kiegyensúlyozottabb előadói készsége, valamint stllusérzéke ar­ra enged következtetni, hogy a közeljövőben szép muzsikát vará­zsolhat elő énekkarából a vokális művészetet kedvelő közönségnek. A 60 tagú (!) egerszegl mun­kás vegyeskar Balkó István veze­tésével ezúttal jól megválasztott műsorral jött Komáromba. Dicsére­tükre szolgáljon, hogy elhagyták a régi népies izü egyvelegek ének­lését A nagymegyeri énekkar, amely a Csemadok tagjaiból és a helyi középiskola növendékeiből, két ré­gebbi női karával és három ve­gyeskarral lépett fel. Érdekes, hogy népdalokat nem hoztak. A Naiwach-féle Régi dalocska és a XVII. századbeli ismeretlen szer­ző Tavasz köszöntő c. kórusmüve volt a legjobban előadva. s elért színvonal a sziszte­matikus munka eredménye, mely­ben nagy része van Ág Tibornak, a kórus vezetőjének, A deákJak a tűzkeresztség lám­palázával léptek a színpadra, és ez az előadásijukon nagy mér­tékben érezhető volt. A kezdő­fokú hangkultúrán túl, műsoruk sem volt a legszerencsésebben összeállítva. A bécsi munkás-in­duló után — melyet jól adtak elő — egy véget nem érő népdalegy­veleget énekeltek, majd utána Halmos L. Népdalszvitjét. Itt meg kell jegyezni, hogy a deákiak leg­többször saját népi együttesük műsorának keretében szerepelnek, ahol a népi zenekar alátámasztja éneklésüket, ľ A bratislavai iskola leánykara Kulcsár Tibor vezetésével Igényes hat számból álló műsorral mutat­kozott be. Előre meg kell Jegyez­ni, hogy délelőtti szereplésük si­keresebb volt az estinél. Ez a 40 tagú középiskolai leánykórus az 1- dei bratislavai Aranykoszorú nevet viselő versenyen megszerezte az előkelő harmadik helyet 1000.— Kés jutalommal. A kórus nagy e- lönye, hogy muzikális tagokkal rendelkezik. A nyitrai Pedagógiai Fakultás é- neákara Kopasz Elemér vezetésé­vel jobban szerepelt az esti hang­versenyen, mint a délelőtti be­mutatón. Igényes műsorából Vass Lajos, Gárdonyi Zoltán és Bárdos Lajos népdalfeldolgozásai voltak a legsikerültebbek. Az énekkarok esti hangverse­nyén közreműködött a Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekka­ra iz Janda Iván és Vass Lajos m. v. vezetésével. Egy nappal e- lőbb Cjvárott hangversenyeztek a Csemadok székházában, nagyszámú közönség előtt. Komáromban mintha kicserélték volna az ének­kart, sokkal frissebben és bizto­sabban hatott énekük. Ez az egy­éves, ma már a legjobb magyar kórus Csehszlovákiában. 100 tagot számlál. Hangilag a rövid Idő alatt azonban még nem érett be. Mű­sorának jó kétharmada megfelel­té a kórus technikájának. Néhány szám azonban túlhaladja a kórus lehetőségeit. Az énekkari hangverseny kicsú- csosodását az összkarok jelentet­ték. Bevezetőnek Kodály Zoltán: Forr a világ című kánonját adták elő a kórusok, Németh-Samorin- sky István tanár vezetésével. Meg­döbbentően fiatalos lendülettel és ábszolut muzikalitással vezényelte Kodály remekbeszabott kánonját. Mint egy hatalmas orgona, olyan egységbe forrtak össze az éneke­sek. A Janda Iván által veze­tett összkar nagyon bravúrosan hangzott, méltó volt az énekkari találkozó ünnepélyes befejezéséhez. A hálás komáromi közönség az utolsó helyig betöltötte a Szak- szervezeti Kultúrház színházát, és hálás tapssal jutalmazta az elóa- öíikat. A bratislavai Népművelési Inté­zet Nemzetiségi Osztályának dol­gozói, az akció szervezői és ren­dezői, jó munkát végeztek a kó­ruskultúra fenntartása és fejlődé­se érdekében. Viczay Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents