Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-06-14 / 24. szám
SZITÄSI FERENC: m OfYUiucmjr (mtMatoMfna* n KESZELI FERENC: GÁRDONYI GÉZA: író és költő, Ajárdon született 1863 augusztus 3-án. 1922 október 30-án halt meg Egerben. GÁRDONYI AZ OTTHONBAN Az Otthonban Gárdonyi gyakori vendég volt, ha Pesten járt. A háború alatt is ellátogatott egy este. Korai vacsoraidőben jött, még kevesen voltak. Csak egy pár ifjú sakál vitatkozott egy sarokban. Meglátván Gárdonyit, egymás után az asztalához szállingóztak. — Mi van az esti jelentésekben? — kérdezte Gárdonyi. Az egyik ifjú iassz nyelven akart válaszolni, utóbb eszébe jutotl, hogy azt Gárdonyi aligha fogja megérteni és népiesre fordította a szót: — Hát bizony instálom, azok a fránya angliusok ügön huzakodnak ottan nyugat erányában. > A másik rádupiázott: — Én amondó volnék, hogy ez ippeg olyan dolog, mint az izé. A szögedi aasó tanyán láttam én eccer egy afféle muskétás parasztot. Puska volt a vállán... És elmondott egy zsidó viccet népiesbe transzponálva. Gárdonyi csak bó- lintgaťoťť és ha szólt, akkor is rendes „városi“ nyelven beszé lt. Végre megérkezett egy idősebb Író is. — Hogy van, Géza bátyám? Látom, a fiúk jól mulattatják. Most Gárdonyi is megszólalt, hogy végre hosszabb mondatot mondjon: — Jól, csak az a kár, hogy nem értem ezt a pesti beszédet. TAVA S ZI IDILL Kezemben a szerelem számban a csók Bronz-nád és zsömbék-szivacsban vinnyog a vad-víz fészkel a fü feszül élében a nedv-vér ébred a föld — a vetések sörénye lobog Puha alkonyi árny csillag pattan frissen az égre Fény-mezőbe harap az öz — riadalma üresen borzong a vadvizek tükre felett HAINAU FELFEdeZÉS BIHARI SÁNDOR: VALAMI HIRT De mégis nem turista vagy a szenvedésben, nem is száguldó lélekrajz-író, kiből dől a napló, és nem lövöd le a vadakat, kik ujjúkról vért papírral törülnek, asztalhoz ülnöd nem döbbentő ünnep, grafit-ceruzád szorongatod, hogy el ne csússzon a föld és kibírd, leheleteddel fütsd fel a csillagzatot. Felfaltad istent s vársz valami hírt. Fakadó orgonák illatával jött a hajnal új nap hajnala fakadó orgonaillatú hajnallal jött a hajnal új évad hajnala és rácsodálkoztam a világra a soha fel nem támadó holtak ámulatával Az ázott földön vöröslő égből font madzagtestüket vonszolták a tehetetlen esögiliszták és a tegnap kivirágzott almafák lombjában ujjongva szólt a koránébredő madársereg friss reggeli himnusza Az útmenti árkok oldalát nagyanyám sárga kislibáiért zöld — szinte ennivaló fü nőtte be IIoiioszlóy Dezső: Gúzsbakötötí Rövidnadrág morog valamit, és a földre sunyit a szemével. Miután a szemét nem látom, szeretném legalább a homlokát megkeresni, de azt meg a Beatles-frlzura eltakarja. Egy vak és homloktalan Pinochió. Hogy az ördögbe fog Gúzsbakötött Rövidnadrág életre kelni? Talán, ha cigarettával kínálnám, de itt a nevelő is, és az intézet szabályzata tiltja. — Szereted az édességet? — várom, hogy gúnyosan leint. — Azt nagyon. Ez a válasz egy kissé megnyugtat. Minden Gúzsbakötött Rövidnadrág szereti az édességet. Én is nagyon szerettem. Az otthonról kapott csomagoknak külön szertartása volt. Vacsora után adta át a prefektus, akkor bonthattuk ki. Az egész osztály körülállta. Volt egy csokoládéfajta, Korfunak hívták, fehér krém volt a közepén, az volt a kedvencem. Az édességgel azonban itt egy kis bökkenő van. A gyerekotthonban nincs büfé. a falu több kilométer távolságra van. — Majd elküldöm a sofőrt — biztatom Gúzsbakötött Rövidnadrágot. — Á, ne tessék fáradni. — Dehogynem, te pedig leírod nekem az életrajzodat Nem évszámokat, csak azt, ami eszedbe jut, amit a legérdekesebbnek gondolsz. Helyesírásra, külalakra nem kell ügyelned. — Neveket is? — Azt írsz, amit akarsz. Itt van papír és toll. Gúzsbakötött Rövidnadrág nekigyürkőzik, egészen a papír fölé hasal. Én kinyitom az ablakot, és nézem az udvaron sorakozó fiúkat. Az egyik nevelő hangosan üvölt: — Vadszg- marak, nem tudtok hármas sorokba állni?! Ha sétára indultunk, velünk is mindig üvöltöttek a tanárok. Alighanem elfelejtették, hogy milyen bonyolult dolog hármas sorokba elrendeződni több osztálynak, amikor egyetlen osztály is állandóan hevülö, lázongó méhraj. Tegnap például jóban voltam padtársammal, ma összevesztem vele, ma inkább egy hosszú, nyurga fiúval beszélgetnék, aki megígérte hogy nagy titkot közöl velem. Legszívesebben lekiáltanék a nevelőnek, hogy hagyja a fiúkat, sorakozzanak úgy, ahogy a- karnak. De torkomra forr a szó, szinte fizikailag érzem, ahogy a német tanárom megragadja a körgalléromat és előre lódít: „Mars előre, vadszamár, nem tudsz háromig számolni?!" — Gúzsbakötött Rövidnadrág ezalatt gondosan rója a sorokat. Amikor nagy, gyöngy betűivel a lap aljára ér, odanyújtja nekem. — Ez így jó lesz? A füzetoldalt, amit elém tesz, támaszkodó tenyerével kissé összemaszatolta, de azért ki tudom betűzni. „A parkban volt egy nagy fűzfa, az alatt szoktunk összejönni. Lehettünk úgy tizenketten. Együtt jártunk kirándulni mindenhová. Szerettem a barátaimat, bár semmi jót nem csináltunk. Lányok is jártak velünk, iskolatársak és ismerősök a városból. Az iskolaudvar végében volt egy várrom, ott gyűltünk össze, ha esett az eső. a bandánkat Villámnak neveztük el. Mindannyian villámot tetováltunk' a bal kezünkre...“ — Meg van még a tetoválás? — Meg. Csak már halványabb. Gyufával kiégettem. — Ogy elmúlik? — El, nézze meg. „Engem választottak meg seriffnek. Egyszer rájöttek a búvóhelyünkre, és a suliban nagy zrl volt. Nyáron nagyobb kirándulásokat tettünk a hegyekbe és a tavakhoz. A kirándulásra valamennyien jól felkészültünk. Pénz, kaja és sátor egyikünknél sem hiányozhatott. Ha valakinek mégis hiányzott valamije, annak vettünk, vagy kölcsönöztünk. A barátaim szerettek akkor is, ha nem volt igazam. Most a csapatunk szétesett, egyesek intézetben vannak, mások dolgoznak, csak ünnepekkor találkozunk. Én gyerekotthonba kerültem, de nem kellett volna ide kerülnöm, ha szót fogadtam volna a szüleimnek...“ — írjak még? — Ha nem vagy fáradt. — Miről írjak? — Szerelmes nem volt"' — Ühüm. — írjál arról. — És még miről? — Mi a kedvenc színed? — Piros és fekete. / — Melyik a legkedvesebb világod? — Csipkerózsa... Tudja, melyik az? Olyan kis, rózsaszínű virágai vannak — Tudom. Gúzsbakötötí Rövidnadrág megnyálazza az örökírót, ettől lila csíkok keletkeznek a szája körül. Én a megírt lapot forgatom. Próbálom elképzelni a várromot, amelyben a Villámbanda tartotta gyűléseit. Nekünk is volt rejtekhelyünk az intézet erdejében. Egy nagy vadgesztenyefa tövében gödröt ástunk, s három héten keresztül odahordtuk minden délután a Illusztrálta: KOPÖCS TIBOR kincseinket. Rossz iránytűtől, törött hokiütőig mindenféle tárgyat összegyűjtöttünk, sőt még ennivalót is elástunk: linzertésztát, kenyeret, szardíniát s ha jól emlékszem, két üveg befőttet is. Azt hiszem, világkörüii útra készültünk, rettenetesen sokat suttogtunk az óraközötti szünetekben, aztán valamin összevesztünk, és félbemaradt a készülődés. Valaki, akit nem vettünk be a bandába, el is árulta rejtekhelyünket, s tanári felügyelet mellett hántoltuk ki az értéktárgyakat. Aznap, a vacsora utáni szabadfoglalkozás alatt a konviktus folyosóján guggoltunk. Alapjában véve még ma sem tudom, miféle nagy bűnt követtünk el. Látom, hogy Gúzsbakötött Rövidnadrág egyre lassabban, és egyre kedvetlenebből rója a sorokat. — Ennyi elég — mondom neki. Megkönnyebbülten adja oda. „Amikor egész kicsi voltam, szívesen jártam az erdőbe, és néztem a halakat. Ha későn jöttem haza, apám elvert, vagy megszidott. Anyám a pártomat fogta, és aztán ők ketten veszekedtek tovább. Néha egész éjszaka. Ha apám nagyon szidta anyámat, elszöktem hazulról, a barátaimmal voltam, vagy elmentem a nagyanyámhoz. Amikor megnőttem, s apám anyámat szidta, megvédtem anyámat, és akkor apám abbahagyta a kiabálást. Néha anyám szülei is eljöttek és megverték apámat, aztán mindannyian elmentünk otthonról, és több napig nem voltunk otthon, aztán jött apám, és kérte, hogy jöjjünk haza, és mi hazamentünk. Szüleim mindig miattam veszekedtek. Most már nem veszekszenek, örülnek neki, ha hazamegyek, még sírnak is. Tudom, hogy rosszul cselekedtem. 1964 nyarán a strandon voltam. A barátaim is ott voltak. Aztán jött egy barátnőm, és bemutatta az unokatestvérét. Nagyon megtetszett nekem és elkezdtünk együtt járni. Szerettem, és most is szeretem, nagyon kedves és megért engem. Ha hazamegyek, mindig eljön hozzánk. Szívesen járok moziba, legjobban a kalandos filmeket szeretem. Olyankor úgy érzem, én is a színészek között vagyok. Szeretem a fekete és a piros színt. Ha sok pénzem lenne, motorkerékpárt vennék, és a többi pénzt betenném a takarékkönyvbe. Adnék a szüleimnek, a bátyámnak, és a nővéreimnek is belőle.“ VAN EGY ÓRIÁSI. FEKETE KÉMÉNY. AZON MÁSZNAK FEL A KÉMÉNYSEPRŐK. VAN EGY FEHÉR JÉGBARLANG, OTT MERÜLNEK A VlZ ALÁ A JEGESMEDVÉK. Ha gyerekkoromra gondolok, mindig ez a két lyukat kereső álom jut az e- szembe Mi lenne, ha megkérdezném Gúzsbakötött Rövidnadrágot, mi a véleménye a kéményseprőkről és a jegesmedvékről? De nem ezt kérdezem tőle. — Kit szeretsz jobban? Az apádat, vagy az anyádat? — Mind a kettőt. — Egyformán? — Egyformán — de ezt csak inkább az asztal alá motyogja. — És az a lány, az szép? — A Darinka? — Az, akiről írsz. — Szép. — Szőke? Fekete? — Gesztenyeszínű haja van. — És magas, alacsony? Gúzsbakötött Rövidnadrág feláll az asztal mellől, a füléhez illeszti a kezét. — Eddig ér. — Hány éves? — Annyi, mint én. — És nagyon szereted? — ö ért meg a legjobban. — Csakhogy az a baj, hogy. egyidősek vagytok. — Nem baj, az a jó. — Most jó, de később nem jó. Tíz év múlva már nem olyan jó. — Semmi se tart örökké Tíz évre nem lehet előre gondolkozni. Valóban nem lehet tíz évre előre gondolkozni. Második gimnazista koromban kötelező táncra jártam, s a vizsgabemutatóra az iosztály nőrokonságát is bevonták. Én a francia négyesben táncoltam, szép, fehér parókám volt, és buzgón tanultam az összes sasszé lépéseket, sönanglékat és meghajlásokat. Egy kedves kis duci leányka volt a partnerem, a padtársamnak a húga, talán két évvel lehetett fiatalabb nálam. Ha egymásra néztünk, mind a ketten fülig pirultunk. Soha nem tudtunk egymáshoz egy kedves szót se szólni. Az osztályfőnököm mégis minket péeézett ki. s attól kezdve, ha Trautman Jancsi — így hívták a padtársamat — nem tudta a leckéjét, jelentőségteljesen rámmutatott. — „Majd a sógor kisegít.“ Ezen aztán az egész osztály a hasát fogta. Én kimondhatatlanul szégyelltem magam. Jancsi is bosszankodott rajta, össze is vesztünk. Pedig kár volt. Sose lett a sógorom. Látom, a nevelő nincs túlságosan elragadtatva a kérdéseimtől. Lehet, hogy Balogh Zotyit is úntatják. Talán gépekről, motorkerékpárról kellene beszélni, csakhogy motorkerékpárügyben teljesen járatlan vagyok. Szeretnék Gúzsbakötött Rö- vidnadrággal kettesben maradni. — Megmutathatná nekem Balogh a hálótermét és a tanulószobáját? — Természetesen. — Jó, hát akkor indulhatunk. — Csakhogy bocsánat, nekem már a második brigádcsoporthoz kell mennem. — Nem tesz semmit, egyedül is megtudjuk nézni. — Természetesen. A hálóterem kicsi és világos, Balogh ágya az ablak melletti sarokban van. összesen tíz ágy van a teremben. Mi negyvenen is aludtunk együtt, ha jól emlékszem, a nyolc gimnázium három hálóteremre volt osztva. Erről megint eszembe jutnak a kéményseprők és a jegesmedvék, de most sündisz- nótüske borítja mindkettőjüket. Egyik este sündisznót rejtettek az ágyamba az osztálytársaim. Amikor befeküdtem az ágyba, rettenetesen megijedtem. (Folytatjuk)
