Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-06-07 / 23. szám

az ÚJ IFJÚSÁGNAK nyilatkozik IVAN RAJECKÝ, A CSISZ PIONlR-SZERVEZET ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK TITKÁRA. 1. A CSISZ pionírszervezete a kö­zelmúltban ünnepelte fennállásának 17. évfordulóját. Mit tudna mondani az ünnepségről? — A CSISZ pionírszervezetének 17. évfordulója nem a szokásos ünnepi beszédekre, feldíszített termekre volt jellemző. Arra törekedtünk, hogy az ünnepségekből vegyék ki ré­szüket a szülök, a közélet funkcio­náriusai és nem utolsó sorban a volt pionírok. Főleg az alapító tagok. Az ünnepségek alatt a szervezetek ki­rándulásokat, kultúrfellépéseket és sportversenyeket szerveztek. Érté­kelve lettek azok a kötelezettség­vállalások, melyek pártunk XIII. Kongresszusának tiszteletére lettek elfogadva. 2. A CSISZ Pionír szervezete e- gyetlen olyan szervezet hazánk te­rületén, mely körében tömöríti a gyermekeket. Minden bizonnyal ez sok előnnyel jár. Miben rejlenek e- zek az előnyök? Vagy vannak talán valami hátrányok is? — A szervezet előnyeiről nehéz volna beszélni. Meg kell jegyeznem, hogy előnyökre nem is törekszünk. Egyes szülők azonban a pionírszer­vezetben bizonyos előnyt látnak és arra törekszenek, hogy gyermekük tagja legyen a szervezetnek. Ogy gondolják, hogy könnyebben jut el szakiskolára vagy esetleg főiskolára. Ez a téves nézet azután megmutat­kozik a szervezet munkájában. Van­nak olyan osztályok, ahol minden e- gyes diák tagja a szervezetnek, és ez sok nehézséget okoz a szervezési munkánál. Oj utakat keresünk, ho­gyan tudnánk érdekesebbé tenni a szervezet munkáját. Bővíteni és el­mélyíteni szeretnénk a szakkörök te­vékenységét is. 3. Említette a szakköröket. Mi­lyen formái vannak és kik vezetik a köröket? Van elegendő hozzáértő szakember? — Meg kell nyíltan mondani, hogy ez a kérdés a legégetőbb, nem is a szakkörök vezetőivel, de főleg a rajvezetőkkel van baj. Ugyanis a raj­vezetők nagyon gyakran változnak, sok esetben nagyon fiatalok, alig ti­zenhat évesek. Természetes, hogy ez a jelenség sok problémát hoz ma­gával. Még az érdekkörökkel kap­csolatban szeretném megjegyezni, hogy vannak olyan esetek, ahol ki­mondottan kiváló szakemberek ve­zetik, ott a munka nagyon jó. Em­lítést érdemel a Pozsonyivánkai Ma­gyarnyelvű Kilencéves Alapiskola mellett működő rádiókor munkája, mely több éven át kiváló eredménye­ket ér el országos viszonylatban. E- zen az úton is szeretném felkérni a szakemberedet, a Forradalmi Szak­szervezet alapszervezeteit, hogy a pionírszervezet érdekköreibe küldje­nek kiváló szakembereket 4. Az utóbbi időben hallani olyan hangokat, hogy a cserkészség na­gyon érdekes és vonzó volt a fiatal­ság számára. Mi a nézete erről? — Ez igaz, az utóbbi időben egy­re többször halljuk, hogy a cserkész­ség az igen! Azok meg tudták keres­ni az utat a gyermekekhez! Ezek a nézetek kicsit túlhajtottak. Nálunk ugyanis a cserkész-szervezet nagyon kicsiny létszámmal tevékenykedett. Tehát az objektív helyzet teljesen más volt. Az idősebbek sokszor a helyzetet csak kívülről ítélik meg. Nagyon sokan, akik erről beszélnek, nem is voltak cserkészek. Azok az „okosak“, akik olyan jól tudják, hogy mit kellene tenni, miért nem jönnek közénk? A szervezet kapujai sarkig tárva vannak, minden kézre szükség van. 5. Mit tud mondani olvasóinknak a CSISZ pionírszervezete új prog­resszív munkaformáiról? — A központi pionírtanács arra tö­rekszik, hogyan tudnák kellemeseb­bé tenni a szervezetet a gyermekek számára. Arról van itt szó, hogy megfelel-e a követelményeknek a szervezet jelenlegi felépítése. Ezen a téren a jövőben várhatók lényeges változások, örvendetes az a jelen­ség, hogy a pionírcsoportok maguk kezdeményezik azokat a munkafor­mákat, amelyek érdeklik őket. A sok közül, hogy csak néhányat említsek, a lévai járás pionírjai hosszú kuta­tás után rájöttek arra, hogy a mos­tani újbarsi népviselet nem az ere­deti. Ez a felfedezés kiváltotta a la­kosság tetszését. Továbbá a galántai járás pionírjai megtalálták gróf Es­terházy boroskészletét. A járási pio­nír törzskara állandó újságot ad ki. Tehát itt észrevehető, hogy nagy te­ret engedélyezünk a csoportoknak és a járási tanácsoknak is. 6. Mit tud mondani a nemzetközi pionirtáborokról ? — Nagyon röviden. Minden vaká­ció alatt kb. 600 pionír üdül külföldi pionírtáborokban. Jó kapcsolataink vannak főleg az európai szocialista országokkal, a kapitalista államok közül főleg Anglia, Finnország és Svédország mutatkozott jó partner­nek. Ez évben első ízben mennek pionírjaink Mongóliába. Ami pedig a hazai nemzetközi táborozást illeti, ez több helyén van. A legismerteb­bek a Seö-i, Magas Tátra-i és a Po- čúvadló-i tábor. Itt külföldi pionírok­kal együtt üdülnek a mi pionírjaink is. .’ # . Feljegyezte Magyarics Vince EGY SZERELEM TÖRTÉNETE Hány költő énekelte már még a Szerelmet! Nem véletlen, hogy egy- egy nép költészeté­nek örök gyöngyszemeit nem- 'egyszer a szerelem határtalan, ösztönző ereje sugallta... Akárcsak minden éremnek, a szerelemnek is két oldala van. Ámor emberfeletti tevékeny­ségekre sarkallhatja, de épp­úgy a társadalmi érvényesülés és az erkölcsi normák lejtőire, csaknem a megsemmisüléshez közel álló iszapos mocsárba is sodorhatja áldozatát. A for­ró, az őszinteség kristálytisz­ta gyöngyeiből fakadó Szere­lem, a világ legboldogabb ér­zésé! Ez az életvidám érzés több ízben azonban kínozni, gyötör­ni is tud, sőt! — tragikus vé­gé lehet! A gyakorlat igazolja a fenti állítást. Hányán követ­tek már el öngyilkosságot; öl­tek. illetve ölni próbáltak sze­rencsétlen, vagy szerencsét­lennek vélt szerelmükből ere- dőleg... volt komoly az ügy, de még­is... Búcsú Faluszerte íratlan törvény, hogy lehet az EFSZ-nek évzá­ró taggyűlése, lehet színielőa­dás a kultúrházban, faluszépí- tési akció a HNB kezdeménye­zésére, vagy másirányú közös („mindenki számára kötelező“) megmozdulás, nem jönnek el mindannyian. A búcsú, az más. Nem kötelező, mégis szinte mindenki ott van. Talán épp ezért. Az emberek egymás he- gyén-hátán tolonganak, szóra­kozni akarnak. A szomszédos községekből is átrándulnak a kívánosiskodók. Muzsla sem kivétel. Tavaly szeptember ti­zennegyedikére esett az itteni búcsú napja... tatkozott be. Elmondta még, hogy a privigyei bútorgyárban dolgozik, és a nővérét jár lá­togatni a közeibe. Nem titkol­ta, főképpen Marika végett jött el a búcsúra. Üjra táncolni mentek. Az éj­szaka folyamán sokszor pörög­tek még együtt a zene dalla­mára. Aztán István hazakísérte táncosnőjét. Másnap váratlan vendég ko- cogtatta meg SZ.-ék ajtaját. Marika éjszakai lovagja volt az. Viszontlátás — Beszélni szeretnék veled. — Csak pár szót... Komolyan beszélni — váltotta kérőre a hangnemet, amikor látta, hogy bár Marika nem utasította vissza a kérését, de nem is ö­öt heti ismeretség után mie­lőbbi eljegyzést sürgetve, meg­kérte a kezét. A tapasztalt, előrelátó szü­lők alapos megfontolásra in­tették lányukat, akinek magá­nak is néha kételyei voltak vonzalma, cselekedetei helyes­ségéről... Döntött! Január else­jén megtarthatják az eljegy­zést! — Jobb lesz ez így — bizto- sítgatta apját, anyját. — Ha ennyire ragaszkodik, csak nem lesz baj. Nyugodtabb lesz, és így bizonyára meg is vál­tozik. A remélt megnyugvás he­lyett az események új színe­zetet, gyorsabb sodrást kap­tak. Igaz, mindinkább negatív irányban. Előfordult, hogy Ma­rika azon kapta magát, úgy ér­zi, nem örül már vőlegénye jö­N Szemezés A kétharmadrészt megtelt Párkány-Kontárom vonalon közlekedő autóbusz hatalmas porfelleget hagyva maga után, nagyokat rázott utasain. Az ál­ló utasok egy-egy nagyobb zökkenőnél kishíján részegek módiára imbolyogtak. Aztán hirtelen két szempár találko­zott. Egv fiúé, meg egy lányé. Tekintetük egy pillanatra egy­másba vésődött, majd mindket­ten gyorsan félrenéztek. Né­hány nap múlva megismétlő­dött az iménti jelenet. Most a- zonban mintha kissé hosszab­ban felejtették volna egymáson tekintetűket. Különösen a fiú — aki a közeli falvak egyikéhe rokonlátogatásra utazott, — pillantgaíott egyre a sötét sze­mű fiatal lány felé. Az azon­ban már az első megállók e- gyikén — Muzslán leszállt Otthon volt. a falujában. Sz. Marikának — mert így hívták — a megállótól még egy szép darabot kellett gya­logolnia, míg hazaért. Akarat­lanul is meg-megjelent lelki szemei előtt az autóbuszban feléje tekintgető barna fiatal­ember arca. „Nem csúnya fiú“ — állapí­totta meg magában, de nem i- gen tulajdonított nagyobb je­lentőséget szemezésüknek. Né­mileg ismerte is már a fér­fiakat, miszerint szeretnek o- da-odakacsintani a lányok fe­lé. No meg, nem is lett vol­na az első életében... Volt már ismeretsége. Az elsővel szakí­taniuk kellett, terveik füstté váltak. Most egy tényleges ka­tonai szolgálatot teljesítő fa­lubeli fiúval levelezett. Nem Foto Helexa rai teára. Ide nem szívesen járt Marika. Elég volt ugyan­is, hogy a fiúk egyike erőseb­ben ránézzen — és .melyik fiú nem teszi ezt, ha tetszik neki egy lány? — és F. István már­is hűtlenséggel vádolta. Elő­fordult, hogy István már szom­bat helyett csütörtökön, vagy pénteken otthagyta munkahe­lyét és eljött „meglátogatni“ közelben lakó nővérét. Sz.-ék- nél pedig az eddigieknél még furcsábban viselkedett. A lány hiába viaskodott ma­gában. Érezte, hogy a szere­lemnek vélt őszi fellángolásuk parazsa lassan hűlni kezd. Sok­szor képtelen volt elcsitítani magában ezt az érzetet. Kérte vőlegényét, változzon meg, ne gyötörje mindannyiukat alap­talan gyanúival, követelmé­nyeivel. — Ha így fogsz viselkedni, visszaadom a gyűrűt. Értsd meg, ez nem mehet így to­vább — mondta valamelyik he­ves vita befejezéseképpen. — Addig élsz csak! — tört ki a fiú villogó szemekkel. A két fiatal „szerelme“ fel­tartóztathatatlanul vak vá­gányra siklott... Összetűzés Gyönyörű nyárvégi időjárás volt. Az esti táncmulatságon a szabadban játszott a zenekar. A csillagokkal teleszórt égbolt alatt, kiváló hangulat uralko­dott Muzslán. A vígság és a tánc forgatagában talán senki sem gondolt a köznapok sű- rűh adódó gondjaira. Sz. Ma­rika előtt egyszercsak az autó­buszbeli nyurga fiatalember hajolt meg: — Szabad kérném? — Tessék — válaszolta Ma­rika, és mosollyal az ajkán ad­ta át magát a tánc gondtalan örömének. — E. István vagyok, — mu­rült különösképpen jövetelé­nek. Hogy miről beszéltek, lé­nyegtelen, Tény ellenben, hogy F. ezentúl minden héten eljött Muzslára. Az autóbuszban szü­letett ismeretségből szerelem fejlődött. A szeptemberi közel­gő őszben rügyek fakadoztak. Két ember érzelmeinek bim­bói. Sajnos, nem bontakoztak ki teljesen. István ugyanis időnként go­rombán, durván beszélt leen­dő menyasszonya súlyosan be­teg édesanyjával. Féltékenysé- gi, gyanúsítgatási vádjaival pe­dig a lányt illette. Alig négy­vetelének. Nem, nem azért, mert tán más, kedvesebbet szeretett volna meg, hanem azért, mert aggódott, nem lesz-e újabb nézeteltérés köz­tük vagy vőlegénye és a szü­lei között. Az egykori ábrándos tervezgetés valami kézzel fog­hatatlan, nyomasztó, ideges feszültség váltotta fel. És mintha az ő szívét, a válasz­tottjáéhoz fűződő kapcsok a- karatlanul is vesztettek volna melegségükből. Általában a közeli halastó­hoz jártak sétálni. Rosszabb idő esetén elmentek moziba, vagy vasároapopklot az ötó­Március közepét, égy keddi napot mutatott a naptár. Hét eleji munkanap ellenére, F. mégis Sz.-ék szűk konyhájá­ban várta a munkahelyéről — az óvodából — hazajövő Mari­kát. Üdvözlés helyett ráron­tott: — Pakolj! Velem jössz! A beteg anya az ágyból kelt védelmére a meglepetéstől megnémult menyasszonynak. A vőlegény az ágyához rohant, és kíméletlenül ráütött az asz- szony kezére: — Ha szépszerével nem ad­ja, elviszem úgy a... lányát! Marinak is megjött a hang­ja. — Viselkedj rendesén! — Mondtam már, visszaadom a gyűrűt! — Jössz, vagy nem?, A húr pattanásig feszült. A szeretetnek. megértésnek, gyöngédségnek nyoma veszett. Egy szerelemnek induló isme­retség, két fiatal közös szán­déka dőlt kátyúba. — Nem! És tessék itt a gyűrű! Tűnj el! A csetepaténak csak az idő­közben betoppanó apa vetett véget. A fiú őrá is kezet akart emelni. Nem első ízben tett volna hasonlót. Tizenhétévesen önnön apját ütötte meg. Másnap már réggel hétkör volt menyasszonya ablakán zörgetett. Nem nyitottak ajtót, délután berontott hát az Óvo­dába. Jelenetét rendezett. Az igazgatónő parancsolta ki. — Este még találkozunk. — szólt Mari felé. Találkoztak. Az óvodaajtónál várta a lányt. — Visszavonod, amit Tegnap mondtál?, — Nem. Félék tőléd. Nem tudnék a feleséged lenni. Sz.-ék kapuja elé értek. Be­léptek az udvarra. — Utoljára kérdem, jössz-é velem? A lány már csak négy lé­pésre állhatott házuk bejárata ajtajától. Féloldalt fordulva válaszolt: — Én pedig utoljára mon­dom, hogy nem! F. villámgyorsan a zsebéhez kapott és egy vastárggyal Sz. Mária fejére sújtott. A töré­keny női test előrebukva a földre zuhant. A tettes megfordult és fe­jetlenül futkosni kezdett. Az­tán Párkányba ment és följe­lentette magát. A lány sérülésé — szeren­csére nem volt túl veszélyes. Közel két heti kórházi keze­lésre szorult... ★ ★ ★ — Két héttel a történtek ü- tán, bocsánatot akart kérni és rávenni, változtassam meg el­határozásomat. Nem engedtem, erős maradtam... — Talán szerencse is, hogy így végződött. — teszi hozzá Mari mosolyogva, amikor be­szélgetésünk végére érünk. —- Ki tudja milyen pokoli életem lett volna... Igaza van. A Szerelem leírhatatlan, csö- J dás valami. De mint csaknem j mindennek, több változata it j lehet. Ilyen is... I Miklós Pétéi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents