Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-06-07 / 23. szám

A z 1931-ben bekövetke­zett általános gazdasági válság idején jóformán valamennyi állam munkanél­küli munkásai tüntettek a nyo­masztó kizsákmányolás, az ön­kény és a tőkésbérenc ható­ságok erőszakoskodása ellen. A munkaadóknak szinte kapóra jött a világválság, mert arra hivatkozva egyre alacsonyabb­ra szorították le a béreket, li­gy anakkor azonban emelték a csendőrség és rendőrség lét­számát. Szlovákiában is több e- zer földmunkás lépett sztrájk­ba. Erre gyülekezési tilalmat és kivételes állapotot hirdet­tek a köztársaság területén. Május második felében a ga­A CSISZ KB már másodízben ír ki művészeti és irodalmi díjakat olyan alkotásokért, amelyek legre­álisabban ábrázolnák a mai nemzedéket. Pályázatot hirdet: 1. a legjobb regényre, elbeszé­lésre és színdarabra 2. a legjobb riportra — vagy más újságírói műfajra 3. a legjobb filmre és dokumentumfilmre 4. kiváló televízió-adásra (sorozatra) 5. kiváló rádiójátékra — játéksorozatra. A CSISZ KB a nyerteseket 10 000 Kčs-ig terjedő jutalomban részesíti. A legjobb újságírói műfajért kijáró díjat a saj­tónap alkalmából nyújtják át. A versenyben olyan cikkel vagy cikk-sorozattal f— IMIIIIIHy111HMHIWMI— III mil III III mii i— II n n lántai járás mezőgazdasági dol­gozói, köztük a kosútiak is, csatlakozták a mozgalomhoz. Az áltáluk május 25-re kitű­zött gyűlést, a járás nem en­gedélyezte. Ennek ellenére é­község főutcáján békésen vá­rakozó 100-120 tagú tömeggel azonban máris farkasszemet nézett vagy 30 főnyi csendőr- különítmény. A végsőkig elke­seredett földmunkások szidal­Kosút véres pünkösdjének évfordulója lénk érdeklődést tanúsítottak az összejövetel iránt, hiszen Major István elvtárs kommu­nista képviselőnek kellett fel­szólalnia, és a sztrájkok ered­ményéről beszámolnia. A délutáni órákban Major elvtárs egy hetven főnyi cso­port élén Kosútra érkezett. A mazni kezdték a gyűlölt kar­hatalmat. A csendőrparancsnok kihívó magatartásából pedig nyilvánvaló volt a felsőbb hely­ről sugalmazott beavatkozás szolgai készsége. A parancsnok kezében egy­szeribe megvillant a kard, és lesújtott Major —aiim—w— István képviselőre, aki a ke­mény ütés nyomán eszméletét vesztve földre rogyott. Mintha ez lett volna a jeladás a tá­madásra, a csendőrök gumibot­tal és puskatussal ütötték, verték cd felháborodott embe­reket. Azután eldördült az első sortűz. Csendőrgolyó oltotta ki a 17 éves Gyevat és a 23 éves Zsabka Sándor fiatal életét, csendőr szurony járta át a har­mincéves Turzó István testét. Rajtuk kívül négyen súlyosan, mások könnyebben sebesültek meg a kíméletlen beavatkozás során. A vérfürdő után letar­tóztatták Majort és néhány munkást. Ha a burzsoázia sátáni ka­lehet jelentkezni, amely 1966 január 1-től, 1966 jú­nius 30-ig jelent meg. A cikket vagy cikksorozatot a bíráló bizottságnak maga a szerző, a szerkesztőség, a társadalmi szer­vezetek. szövetkezetek és minden csehszlovák pol­gár 1966 július 3-ig küldheti be. A legjobb 10 írást a bíráló bizottság augusztus 10-ig kiválasztja, és bírálat céljából a nagyközönség elé terjeszti. A befutott bírálatok alapján ítélik majd meg, me­lyik írás viszi el a pálmát. A cikkek versenyre való bejelentésénél közölni kell a szerző teljes nevét, foglalkozását, mikor és hol jelent meg a cikk. A javasolt munkákat a következő címre kell be­küldeni: Tlačový odbor ÜV ČSM, námestie Maxima Gorkého 24, Praha 1. (fv) cajjal, elégedetten is dörzsöl­te kezét az olcsó „győzelem“ feletti örömében, a kosúti föld­művesekre nyitott sortűz nem maradt visszhang nélkül. Mun­kások, mezőgazdasági dolgozók és haladó szellemű értelmisé­giek felháborodásukat fejezték ki a durva erőszak felett. Egy­mást követték a tiltckozó gyű­lések, halomszámra érkeztek sürgönyök a hatóságok címére, felszólaltak az írók, sőt a kül­földi sajtó is hallatta szavát. A végén kitűnt, hogy korai volt a burzsoázia örömujjon­gása, mert éppen a kosúti ese­mények hatására ezerszámra léptek a rokonszenvezők Cseh­szlovákia Kommunista Pártjá­ba. Ez pedig kissé lehűtötte a tőkés kedélyeket. A nemrégen elhúnyt Major Istvánra nem tudtak rábizo­nyítani semmiféle bujtogatást, mégis 2000 korona pénzbírság­ra és 8 havi elzárásra ítélték, amit később „lazító beszédei miatt 18 hónapi szabadság- vesztésre emelték. A széles néprétegek azonban felocsúd­tok tespedtségükből, és viha­rosan követelték a bebörtön- zöttek szabadcmbocsátását. A 35 év előtti lezajlott kosúti vé­res események a kizsákmányo­lás ellen vívott osztályharc e- gytk fontos határkövét képez­ték. K. E. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának művészi vezető­ijét, mint az énekkar valamennyi tagját, iskolában kell keresnünk. Ám a Po-< zsonyi Duna utcai Magyar Iskola igazgatói irodája üresen fogad. — Az igazgató elvtárs a kilencedik osztályban van. Az alapfokon végző nö­vendékek elhelyezkedését tárgyalják — mondja Kocsis bácsi, a pedellus. Amíg várakozom, szemügyre veszem az irodát. A berendezés szinte puritán Egyszerűségű. A szobában, három íróasztalon és a falon függő nagy, tarka órarenden kívül, egy sor új tankönyv és egy vitrinre való ajándékserleg, győzelmi kupa, trófea dominál. Az iskolai és az iskolán kívüli munka jelei. — Valóban szép eredményekkel dicsekedhetünk — mosolyodik el Janda Iván, amikor végre előkerül. — Azt hiszem, kevés iskolának van olyan tevé­keny irodalmi színpada, mint a miénk. Énekkarunk a járási alkotóversenyen az első helyen végzett. Tanulóink matematikai olimpiászokon és egyéb szel-' lemi versenyeken bizonyítják be tudásukat. És a sport? Elég végignézni az eddig szerzett díjakon. De a tananyagban sem maradunk el a szlovák iskolák eredményei mögött. A különböző szakiskolák fölvételi vizsgáin a ml diákjaink jól megállták a helyüket. Valami különös, szuggesztív lelkesedés sugárzik ebből a karcsú, fiatalos kinézésű emberből, amint az iskola múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszél. A grűnderek nagy lelkesedése ez, az újat akaróké, jövőt alapozóké. Emlék­szem, tíz évvel ezelőtt, az akkor induló Ifjú Szíveknek ugyanilyen mosolygós arccal vezényelte a taktust. A „lelkesedés“ szó ragadja meg a figyelmemet akkor is, amikor a tanítók énekkarára terelődik a beszéd. — A magyar tanítók énekkarát a tanítók lelkesedése és önfeládozása hozta létre — mondja elgondolkozva Janda Iván. — A komáromi Magyar Területi Színház és a CSISZ központi magyar dal- és táncegyüttese mellett ez az e- gyetlen országos jellegű magyar kulturális testületünk. Ennek az egész szlo­vákiai magyarlakta vidéket átfogó énekkarnak a megalakulását a közvéle­mény is sietette, újságcikkek, különféle felszólalások stb. formájában. Egyéb­ként talán nem árt megjegyezni, hogy Csehszlovákiában már a harmincas években működött hasonló magyar tanítói kórus, ennek egyik szervezője a 'diószegi Pintér Feri bácsi, a mi énekkarunknak is oszlopos tagja. — Mikor és hogyan indult a mai énekkar? — Ezerkilencszázhatvannégy novemberében volt az első összejövetelünk Nyitrán. Két nap alatt hat kórusmüvet tanultunk be. Már akkor körülbelül százan voltunk együtt, s ez a létszám lényegesen azóta sem változott. A lel­kes tagok egyéni hozzájárulásával, valamint a szülői munkaközösségek és a szakszervezetek támogatásával a hatvanötös évben már nyolc összpontosítást sikerült megvalósítanunk a magyarlakta terület különböző városaiban, neve­zetesen Nagymegyeren, Komáromban, Léván, Rozsnyón, Pelsőcön, Érsekújvá- rott, Dunaszerdahelyen és Pozsonyban. Ezek az összpontosítások kettős célt szolgáltak: először is a műsor gyakorlásán kívül hangversenyeket, zenés fejtörőket rendeztünk az ifjúság zenei nevelésének az elmélyítésére és a nagyközönség szórakoztatására, ugyanakkor pedig föl akartuk rázni a ven­déglátó város vagy vidék kórusmozgalmát. Ennek érdekében velünk karöltve szerepeltek a helybeli kórusok is, önálló hangverseny vagy dalos találkozó keretén belül. — Milyen konkrét műsorral dolgozik az énekkar? — Elsősorban a magyar és a szlovák, illetve cseh kultúra kapcsolatára, valamint a csehszlovákiai magyar hagyományok ápolására kell a figyelmünket összpontosítanunk. Cseh és szlovák nyelvterületeken több kiváló amatőr jel­legű országos énekkar működik (a morva tanítók, a szlovák tanítók, a po­zsonyi tanítók énekkara stb.) Mi is be szeretnénk kerülni ebbe az élgárdába. A Népművelési Intézet ez év őszén Pozsonyban fesztivált rendez, amelyen a Szlovák Filmharmónia énekkara mellett a legjobb központi amatőr együttesek lépnek föl. Erre a fesztiválra minket is meghívtak. Két kötelező számot kell betanulnunk: egy klasszikus művet és egy szlovák népdalfeldolgozást. Eze­ken a kötelező számokon kívül az egyes kórusok a saját műsorukból adnak élő. Mi Kodály „Mátrai képek“ című, tizenhárom perces, nagy művét szeret­nénk ott bemutatni, továbbá Bartók „Négy szlovák népdal“-át zongorakísé­rettel. Ezeket a műveket már tudjuk is, Bartókot mind a két nyelven. A kö­telező számokat a nyári összpontosításon akarjuk betanulni. Egyébként úgy vélem, hogy a műsorpolitikát illetően a kórusmozgalomban mind nálunk, INTERJÚ JANDA IVÁNnal a Csehszlovákiai Magyar Tanítok , Központi Énekkarának karnagyával mind Magyarországon bizonyos merevség észlelhető. Mintha félnénk á klasz- szlkus és népi műsort valami újjal fölfrissíteni. Valamivel, ami egészen kö-> zel állna a mai közönséghez, főképp a fiatalsághoz, s ami maguknak az éne­keseknek is élvezetesebbé tenné az éneklést. Vass Lajosnak Gyurcsó szöve­gére írt, nemrég műsorunkra tűzött „Csak bíztass dalolni" című szerzeménye már ilyen újfajta jelleget tanúsít. — Az említett cseh és szlovák énekkarok, ha jól tüdőm, állami támogatás^ ban is részesülnek. Milyen az anyagi fedezete a magyar tanítók énekkarának?] — A múlt év végéig a tagok maguk gondoskodtak ruháról s egyéb anyagi áldozatokat is hoztak. Ez év január elsejétől már a Csemadok Központi Bi­zottsága pénzügyi tervében gondolnak ránk. A jövőben remélhetőleg ruhát is innen kapunk. Az összpontosítások útiköltségeit a múltban javarészt a Nép­művelési Intézet térítette meg, január elsejétől a Csemadok fedezi. Külföldi kirándulásainkat azonban csak csereakció gyanánt, a saját zsebünkre támasz­kodva bonyolíthatjuk le. Tavaly Magyarországon jártunk, ezidén a Német Demokratikus Köztársaságba készülünk. Egyelőre vasas-kórusokkal tartunk kapcsolatot, de már tettünk lépéseket, hogy a magyarországi pedagógus­szakszervezet valamelyik vegyeskarával kerüljünk összeköttetésbe, — Persze az indulás izgalmas örömei mellett’ problémáink is vannak — folytatja aggodalmasabb hangon Janda Iván. — A rövid, kétnapos összponto­sítások nem elegendőek arra, hogy az új műsorszámokat betanuljuk, kicsi­szoljuk éa elő la adjuk őket. Hosszabb, tíznapos összpontosítás pedig mind­össze a nyári szünetben lehetséges. Ezért lennének fontosak a részleges, körzeti összpontosítások, amelyeket főleg a nyugati járásokban szorgalma­zunk, ahová tagságunknak a zöme való (Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa és Ki- rályhelmec vidékéről nyolc emberünk van csupán). Sajnos, ezekre a körze­tekre a körzeti próbákra énekeseink nemigen járnak el. Amit azonban még a körzeti próbáknál is fontosabbnak tartok: a tanítóknak a kezükben lévő kottaanyag alapján otthon kellene a műsort betanulniok. így az országos összpontosításokon csak csiszolhatnánk azt, amit otthon már elsajátítottak, esetleg útmutatást adhatnánk az otthon betanulandó számokat illetően. Ez­által sikerülne emelnünk a kórus színvonalát, ami további égető kérdés. A jövőben (csak azok maradhatnak az énekkar tagjai, akik művészi szempont­ból kellő fokon állnak. A szlovák és cseh kórusokkal szemben művészi téren bizony hátrányban vagyunk: az ó énekeseik rendszeres hangképzésben ré­szesülnek, énektanároknál vesznek órákat, amiket a kórus fizet helyettük. Nálunk ez még csak a jövő zenéje. Hézagainkat egyelőre úgy igyekszünk pó­tolni, hogy a legtisztább hangú dalosokból is, húsztagú vegyeskart állítunk össze, és a madrigálokat meg a többi kevésszólamú, igényes intonációjú műveket ezzel a kamarakórussal adatjuk elő. Ez a könnyen mozgatható kis csoport néhány szólistával és zongorakísérettel bővítve gyárakba, iskolákba, az összpontosítás helyéhez közel eső falvakba is eljutna, mivel kis színpadon is elfér. A kamarakórusban nem szereplő énekkari tagok így többet foglal­kozhatnának a nagy kórusra írt müvek kidolgozásával. Mert a sokszólamú, az énekkar erejére épülő számok előadása (amilyen például Kodály „Forr a világ“, és „A szép énekszó múzsájához“ című kórusa, vagy a „Cohors gene- rosa“ című régi diákdal) mindig is a népes, száztagú együttes feladata marad. — Az éneklésen, a dalolás örömén túl nyújt-e az énekkar mást is a tag­jainak? — Rendszeres kórusvezetői kiképzésen részesítjük a tagságot. Kétnapos összpontosításaink alkalmával a helybeli iskolák egy-egy gyermekkórusán szemléltetjük a helyes karvezetői munka menetét. Erre az esti órákban, a próbák után kerítünk időt. Tapasztalt karnagyok, mint kedves magyarországi „törzsvendégünk“, Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző, valamint Ág Tibor, az Ifjú Szívek volt igazgatója, hathatós segítséget nyújtanak ebben az igyeke­zetünkben. — S az eredmény? — Legújabb eredményként talán a deáki énekkar föllendülését könyvelhet­jük el. Nagyon sok kórustagunk vezet odahaza iskolai vagy más énekkart. A leglelkesebbek közül hadd említsem meg a Molnár-házaspárt Dunaszerdahe­lyen, Krúg Valit Nagymagyaron, Pálinkás Zsuz zát Komáromban, Szabó Zoltánt Köbölkúton, Karácsony Imrét Bátorkeszin és kitűnő tenoristánkat Kovács Já­nost Kisújfalun. De egész listára valót tudnék fölsorolni. Simkó Tibor eggel még csak egy ici­pici kis csomócska volt észlelhető az alsó áll­kapcsom környékén, körülbe­lül ott, ahol a foggyökér vég­ződik. Felkészültem hát: ma és talán holnap is, de lehet, hogy az elkövetkező hetekben na­gyon kellemetlen perceim lesz­nek. Foghúzás, gyökértisztítás és hasonló... Jelenleg azonban még semmi, a csomócska nyug­ton hagy, nem berzenkedik, jó lesz tehát kiadósán megregge­lizni. Tojás, szalonna, sajt, tej, retek — csupa vitamin, kaló­ria, üyerikor erőre van szüksé­ge a szervezetnek. És ki tud­ja, vajon mikor ehetek újra i- lyen jóízűen. ...ki gondolt volna erre. Az ember csak vár, vár, türelmet­lenkedik, mikor jelentkeznek a hasító, idegtépő fájások, szag­gatások, aztán semmi. Illetve, a csomócska tovább nő. Már nem is annyira csomócska, könnyen kitapintható, minden­ki észreveszi. „Talán fáj a fo­gad?" — kérdezgetik részvét­teljes arccal, ahová csak me­gyek. „Nem, nem fáj. Még nem fáj, majd fog" — nyugtatok meg mindenkit. De nem fáj, nem akar fájni. Hanem ez az izé, ez a hogyismondjam csak nő, gyarapszik, délre már egé­szen nagy, olyan kisebb tojás nagyságú. Az arcomon megfe­szül a bőr, a vonásaim kezde­nek elmosódni. Ebből vodami nagyobb cirkusz lesz. Várok és töprengek. Mikor kezd már fáj­ni? Mücor? Miféle gyökérgyul­ladás az üyen?... Még csak nem is érezni. Próbálom mozgatni a fogam. Semmi. HarapdMom, nyomkodom az ínyemet. így is semmi. Szóval itt valami na­gyon nincsen rendben. Mert ha egyszer daganat, cikkor fájjon. Ogy is tudom, hogy e nagy jó­indulat mögött alattomos szán­dék lappang. Most lovaljam be­le magam, hogy semmi az e- gész, egy kis huzat, holnapra lelohad, simán megúszom az e- gészet, aztán egyszeresek bumm! No nem .Ennyire naiv mégsem vagyok. acsora. Leves, krumpli, hús. Nagyon ízlik. A szám ugyan kezd elfer­dülni, s mintha fájna a fejem. De csak egy kicsit. Normális fejfájás. Megiszom egy feke­tét és elmúlik. Hanem egyre i- degesebb vagyok. Nem is cso­da, dagadok tovább. Feltartóz­tathatatlanul dagadok. És rá­adásul este már illetlenség len­ne ilyesmivel a szolgálatos or­vost zaklatni. Hiszen lázam nincs, nem fáj semmim. De mi lesz ha... Édes istenem, ez a daganat egyszeresek benövi a szemem, az orrom beleveszik az arcomba, az egész fejem egy nagy daganat lesz. Bele kell örülni ebbe a csendes, egyked­vű dagadásba. Ha nem sike­rül valahogy az egészet lefé­kezni, reggelre egyszerűen ’ki­dagadok a bőrömből, kidaga­dok a paplan alól... És nem fo­gom érezni saját magam. Tu­lajdonképpen nem is leszek már. Csodálatos májusi éj. Csók. Szerelem. Orgonavirág. Puha neszező léptek. Holdsugár. Il­latos lányok feszülő keble. Könnyek. Csak én dagadok. Csak nekem nem fáj sem­mi. Polák Imre DAGADOK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents