Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-05-24 / 21. szám
Mintegy száz iskolaigazgató három napig tanácskozott Tátralomnlcon. A szemináriumot a CSEMADOK Központi Bizottsága hívta össze azzal a céllal, hogy megvitassák a csehszlovákiai magyar felnőttoktatás problémáit. Az összejövetelt, — annak ellenére, hogy több kérdés megoldatlan maradt, hasznosnak tartjuk. Mindenekelőtt azért, mert vázolta a tanulás tehetőségeit és ha nem is szabott konkrét célt, felkeltette az igényt, hogy lehetőleg minél több helyen nyíljék általános műveltséget nyújtó magyar nyelvű esti iskola. A CSEMADOK Központi Bizottsága, helyesen teszi, hogy a sok egyéb szintén fontos teendője mellett az iskolán kívüli képzésnek abból a munkájából is részt vállal, ami tulajdonképpen az iskolák, vagyis az állami szervek feladata. Szép és elismerést érdemlő az is, hogy a CSEMADOK mélyíteni próbálja kapcsolatát a tanítósággal, az iskola- ligy dolgozóival, és a maga részéről mindent megtesz, hogy emelkedjen a csehszlovákiai magyar dolgozók iskolai végzettségének arányszáma és műveltségi színvonala. Ügy érezzük azonban, hogy a CSEMADOK erőfeszítése önmagábanvéve kevés. A felnőttnevelés megjavítása érdekében elsősorban igényt kell teremteni. Azt kellene elérni, hogy azoknak a csehszlovákiai magyar dolgozóknak, akik nem rendelkeznek alapiskolai végzettséggel, ha nem is mindegyike, legalább a 80—90 százaléka egyéni érdekének érezze és halaszthatatlanul fontosnak tartsa a tanulást, az alapiskola elvéqzését. A másik, de szintén elsőrendű kérdés- az igényhez szükséges lehetőség megteremtése, a képzés minden formájának a biztosítása. Ez azonban nemcsak a CSEMADOK, hanem elsősorban és kizárólag az iskolák és az iskolaügyi szervek feladata és hatásköre. A CSEMADOK segíthet és kell is, hogy segítsen e tulajdonképpen nemzetgazdasági érdeket elősegítő probléma megoldásában. Népszerűsítheti az iskolákat, szervezhet szemináriumokat, felkeltheti az igényt. Képesítést nyújtó iskolát azonban a legjobb akarata mellett sem indíthat. Ezt egyedül az iskolák és az iskolaügyi szervek tehetik meg. Ezért látjuk fontosnak, hogy a CSEMADOK kezdeményezését és segítségét igénybe véve a kérdést az iskolaügyi szervek vegyék kézbe. Az eredményhez, azaz a tanuláshoz szükséges kettős feladat biztosítása mindannyiunk Ugye. A munka oroszlánrészét — hivatásuknak megfelelően — mégis az iskoláknak és az iskolaügyi szerveknek kell elvégezniük: Nekik kell az eddiginél is intenzívebben dolgozniuk, nekik kell szervezni és ha szükséges elrendelni, hogy hol és milyen képzés induljon meg mielőbb. A felnőttneveléssel kapcsolatban számos magyar nyelvű kiadvány és körlevél jelenik meg. A helyzet azonban ezekkel a nyomtatványokkal is az, ami számos más, szintén fontos kiadvánnyal: azokhoz nem jutnak el, akihez és akikről szólnak. Valamennyien bűvös kéz folytán vagy raktári készletté válnak vagy bizalmas iratként fiókok mélyébe kerülnek. Ezen a — enyhén szólva — visszás állapoton is változtatni kellene. De ez sem csupán a sajtó, vagy a CSEMADOK feladata... Fontos kérdésről tárgyaltak a tátralomnici szeminárium résztvevői. Remélhetőleg rövidesen az eredmény is megmutatkozik. A sikerhez, az összefogás, az iskolák, valamint a társadalmi és tömegszervezetek közös munkája, a felnőttnevelés megjavításának az érdekében kifejtett közös erőfeszítés a legjobb biztosíték. (b) A névadás mindig ünnepséggel. izgalommal és idegességgel jár. Hátha még az apa afféle íróember, mert ugye kérem az ilyen íróféle ember, mint a barátom már hetekkel a gyerek megérkezése előtt keresgéli, ízlelgeti a neveket, latolgatja, melyiket is válassza, ha lányka lesz és melyiket, ha fiú. Aztán megjött a kislány. Majd eljött az a nap is, amikor a gyerek születését be kellett jelenteni az illetékesnél. — Szeretném, ha kislányom ilyen és ilyen névre hallgatna. Barátom valósággal berobbant az Illetékeshez s lázas lihegés- sel rebegte a kiválasztott nevet — Marianna. — Nem lehet csak M-a-r-i- a-n-a — jött a kijózanító válasz! — csak egy n-nel és nem kettővel — pattogtak most már keményebben, látva barátom néma tiltakozását, az Illetékes kijózanító szavai. De kérem, — így a barátom — ... én kérem szlovákiai magyar író vagyok, és magyarban Mariannának mondják. Sőt két n-nel írják, igen kérem, két n-nel írják ezt a keresztnevet... És mit gondolnak majd rólam az emberek, vagy majd a kislányom, később, ha már majd nagyobbacska lesz és ha én is, végülis a halhatatlanság trónusára jutok ? Érti uram ? Nos, feleljen . . . mit gondolnak majd rólam .. azt, hogy nem voltam tisztában a magyar helyesírással. Mert ugye kislányom a jövőben csak úgy használhatja nevét, csak úgy írhatja, ahogy A „Wiener Solisten“ kamarazenekor nívós koncertjével mintegy fordulópontjához ért az idén immár másodszor megrendezett Bratislavai Zenei Hetek. Az eddigi első félidő teljesítményeit összegezve az eredményt sikeresnek lehet mondani, bár a vendég szereplő énekesek terén némi színvonalingadozás volt észlelhető. A zenekari esték fő pillére a Szlovák Filharmónia. Műsoruk minden esetben jól volt összeállítva, s az előadás színvonala is megfelelt az ünnepi hangulatnak. Az eddigi koncertek három vendégszólistája egyformán magas színvonalat képviselt, A kolozsvári Ruha István gyönyörű hangú játéka nyitotta meg a sort. Majd az amerikai Julius K at c he n c- moll zongoraverseny előadásá - val ismét bebizonyította, hogy ragyogó Beethoven játékos. A hazai színeket a prágai Pavel S t é p á n képviselte, aki az utolsó Mozart zongoraversenyt tökéletes stílushűséggel tolmácsolta Az eddigi egyetlen külföldi karmester — a berlini Kurt Sanderling — Bruckner tolmácsolása élményszerű volt. Ladislav Slovák Honegger szimfóniájával, mig Dr. R after a tőle megszokott kulturált Mozart kísérettel fesztivált színvonalat képviseli Dicséretet érdemel Mahler hatalmas alkotásának a „Dal a földről" című művének előadása annak ellenére, hogy az interpretáció nem ütötte meg a várt színvonalat. Csupa újdonságot hozott $rati$Uvai Zenei Hetek a bratislavai Rádiózenekar koncertje, melyet biztos kézzel a fiatal Bystrík Re žu eh a vezényelt. llja Zeljenka és Roman Berger mai hangvételű müvei ősbemutatóként hangzottak el. A dalénekes híveinek két nem mindennapi csemegében volt részük. Először a bécsi Martha Módi romantikus estjét hallották, majd az angol Dorothy Do r o to főleg Britten dalaival tette emlékezetessé nevét. A második félidő súlypontját három kamarazenekari koncert fogja képviselni, melyek közül főleg az angol együttest várjuk nagy érdeklődéssel. De nem kisebb érdeklődés előzi meg Fiiharmonikusaink francia estjét, melyet a már jól ismert Roberto B e n z i fog vezényelni, és felesége — a párizsi Nagyopera híres Carmen je — Jane Rho - d e z Debussy középkorion zso- lozsmás hangulatot árasztó Villon balladáit fogja megszólaltatni. Operánk még egy nevezetes ősbemutatót — Ladislav H olo ub ek „Malmock professzor“ című új operáját tartogatja tarsolyában. Az ünnepi hangversenysorozat befejező akkordját — mint már annyiszor — Beethoven zenéje fogja képviselni. Idén Dr. Rajter vezényli majd a kilencediket, s a negyedik tételben Schiller örömódáját Budapest. Bécs és Berlin szólistái fogják énekelni mintegy dokumentálva az általános emberszeretet és az örök testvériség himnuszát. VARGA JÓZSEF T S kritikusok már készen vagytok, kikopott nagy- I ságok, egy felszámolásban lévő cég — támadt rám I Debnárik Ferenc — nincs már mibe az orrotokat be- leütni, keressetek más foglalkozást. Mire vagytok, barátocskáim, ha már egyszer ninc9 mit kritizáljatok? Aha, gondoltam, Debnárik tud valamit az új Irányelvekről, tehát egy fejjel megelőzött. Nem árthat magyarázatot kérni tőle. Éppen az utcán ballagtunk amikor Debnárik megállt az egyik ház előtt. — Mi van azon a táblán? — kérdezte, habár ő is tud olvasni. — Hull a vakolat — mondom. — Na látod, hull a vakolat. Évekkel ezelőtt ezt titkoltuk volna, ma már, ma nyilvánosan, nyíltan, őszintén kimondjuk. És nem kell nektek szatirikusoknak figyelmeztetnetek rá, kimondja maga a lakóbizottság. Mit akarsz te még ezen kritizálni? — Hogy hull a vakolat, — mondtam, s el voltam ragadtatva saját éleselméjűségemtől. — Szegénykém, hisz ezt már mindannyian tudjuk, a tábla is nyíltan hirdeti — mondta sajnálkozva Debnárik és vigasztaló jóindulattal a váltamra veregetett. Bementünk az Üzletbe és tányérokat kértem. Csak olyan közönséges, egyszerű, fehér, lapos és mély tányérokat. — Nincs — mondta az elárusltónő. — Mikor kapnak? — Mit tudom én. Debnárik ironikusan elmosolyodott. — Most meg akarod kritizálni amiért nem mosolygott rád, mi? Bólintottam. — Mit akarsz tőle a hétszáz koronájáért, talán még kánkánt is táncoljon a tiszteletedre? — Hát akkor... Debnárik a fülemhez hajolt és bizalmasan megsúgta, hogy bizony ha nem tudnám idén kiöntött a Duna. Minden pénz oda megy — jelentette ki. — Ezt akarod te kritizálni? — Közbevetettem, hogy azért ennek ellenére is több tányért gyárthatnánk, mert szerintem ahhoz a Dunának semmi köze — Exportáljuk barátocskám, a gyárban ugyancsak igyekezniük kell, hogy győzzék. És több embert sem alkalmazhatnak, nincs rá GABRIEL VIKTOR: lóFEp keretük. Ezt az újság nyilvánossága előtt maga az igazgató fejtette ki a minap, hát mit akarsz még? — Tányérokat — hajtogattam konokul a magamét. — Néhány hétlust&ja és bürokrata miatt nem jutok tányérokhoz. — Emberek, teszik amit tudnak, ami futja az erejükből, amit az előírások engednek, az emberekre ne haragudj. Azok nem tehetnek róla. Tejóisten! Meglepetésemben szinte gyökeret vertem. Mi szatirikusok ugyanis különleges lények vagyunk. Megtanultuk, hogy minden rossz mögött az embert kell keresnünk. Ha valahol valami nem klappolt mindig kiderült, hogy ott egy gyagyás pasas ül vezető beosztásban — legtöbbször vajjal a fején — aki csak bepiszkítja az okos irányelveket. És akkor egyszerre csak Debnárik ezzel áll elő. Egy pocsék üzem igazgatója tehát nem hülye, hanem egy sajnál- nivalő lény, akinek meg van kötve a keze, a tehetségtelen, vevőt elriasztó elárusltónő pedig nem egy felesleges valaki, hanem egy nemesielkü háztartásbeli hölgy, aki megértve az idő szavát bekapcsolódott a termelő munkába, annak ellenére is, hogy főznie, mosnia, vasalnia és gyerekeket kell nevelnie, úgyhogy az önművelődésre már egy perc ideje sem maradt. — Ha nem az emberekben — jelentettem ki óvatosan ezen szörnyű mondatot — akkor hát az előírásokban a vezetés szisztémájában van a hiba... De mielőtt befejezhettem volna fejtegetésemet Debnárik állati röhögésben tört ki. — Hisz a vezetés állandóan változik, nem tudod? A régibe beöltözni már semmi értelme; az űj irányítási rendszert bírálni meg... Jóformán még be sem indult... — Az emberek nem okai — ismételgette a társam, — és a módszer is jő. Nincs már mit piszkálnotok, hires kritikusok, mindent tudunk nálatok nélkül is. Neveljétek inkább az embereket arra, hogy elégedjenek meg azzal amijük van, ezen tovább elélhettek mint a szatírán. így értettem meg, hogy Debnárik Františeknck tényleg van egy fej, egy i ó f e j előnye velem szemben. (Ford.: -tó-) Claudia Cardinale szép nő, tökéletes alakja van, mégsem bájaival, hanem művészetével kíván hatni a közönségre. Hamis becsvágy nélkül, szigorú fegyelemmel él művészetének. Alberto Moravia, a híres olasz Író, tartózkodó, sőt félszeg kislányként jellemezte Claudiát. Visconti, sz ismert rendező azonban „szunnyadó tigrist" Iát benne, aki „ma még csak karmolászik, de holnap széttépheti szelidítőjét". Claudia beszél franciául, olaszul és angolul. Filmről filmre előbbre akar jutni a „mesterségben". Arra a kérdésre. hogy boldog-e. így válaszolt: „Nem tudnám megmondani... A boldogság csak „szerencsés" pillanatokig tarthat... Elégedett és optimista vagyok, kiegyensúlyozott életet kívánok. Ha ezt sikerül elérnem, boldognak mondhatom magam.“ a keresztlevélben áll, na nem ? — Hm, hm — jött a komoly. Az Illetékes hajthatatlan megfontolt válasz. Aztán egy maradt, és vitát nem ismerve kis szünet következett, majd szajkolta: egy újabb „hm, hm“, s utána — Én csak azt írhatom be, egy keresztkérdés: amire engedélyt adott a Szlo- — S mondja csak kedves MariaNa vagy MariaNNa vák Tudományos Akadémia és különben is az efféle egyedi problémákkal nem fogom az időt szaporítani, ha író, ha nem író, s végülis ha nem tetszik, menjen panaszra az Akadémiára és punktum. Szóval nem lett slussz a dologból, mert barátom elment az Akadémiára és elpanaszolta búját-baját most már az ottani nagy Illetékesnek. uram, miért fontos magának ez a két „n“, hm? hm? — Hát miért, mert... s elmondta az okokat. Értelmesen Józanul. — Hm, hm, jött az újabb fejtegetés. Aztán egy lélegzetvételnyi szünet, majd a döntés: — Uram ez lehetetlenség mert ellenkezik a Szlovák Tudományos Akadémia döntésé vei. Barátom mint egy letaglózott botorkált ki a nagy Illetékes szobájából. Szerencséjére mikor kiért az épületből, elkapta a tavaszi szellő frissesége és magához tért. Mit tegyek, mit tegyek, annyit beszélünk a bürokrácia elleni harcról, hát ezt a harcot csak nem hagyhatom abba. De mit és hogyan ? Aztán váratlanul megjött az ötlet. Ezt követően beszaladt az egyetemi könyvtárba. Felcsapta a szlovák helyesírási szótárt az M betűnél, — uramisten csak nem vibrál a szemem ? szaladt ki a száján a kiáltás. Nem vibrált! Az M betűnél keresett Mariannát a helyesírási szótár nem egy „N“-nel, de kettővel írja. Rohant felfedezését közölni az első számú Illetékessel, aki ezután maga is leereszkedett. Megtekintette a helyesírási szótár megállapítását, s bár fogcsikorgatva, de eleget tett barátom kérésének. így lett Marianából Marianna — két tine) és így is végződne a történet. Egy pillanat! Majdnem elfelejtettem megmondani, miért is írtam meg ezt a szívderítő esetet. Elsősorban tanulságként és elgondolkozta- tóul, másodsorban üzenetként az Akadémia konok Illetékesének. ugyanis író barátom jó ízlésével ellenkezett, hogy felfedezését közölje vele. Én a- zonban úgy vélem ezt a tényt mégis csak orra alá kellene dörzsölni, ha másért nem. pusztán ezért: nem bürokratái tisztségbe ültették őt, e pozíciót azért kapta, mert azt hitték, józan ésszel van megáldva. Nagy Jenő
