Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-03-22 / 12. szám

Á ül Labdarúgó világbajnokság 1966 Bemutatjuk a döntő 16 csapatát A RÉGI DICSŐSÉG FÉNYÉBEN Az európai selejtező csopor­tok után a dél-amerikaiak kö­vetkeznek, elsősorban a 11. csoport. Peru, Venezuella, és Uruguay válogatottja küzdött a csoportgyőzelemért. Az „u- ruk", vagyis Uruguay váloga­tott játékosai mind a négy mérkőzésüket megnyerték és veretlenül szerezték meg a csoportgyőzelmet. A londoni sorsolás sem volt túlságosan kedvezőtlen a számukra, a „ka­lapból“ az első csoportba húz­ták ki őket. Angliával, Fran­ciaországgal, Mexikóval égy csoportban. S mert minden csoportból két csapat jut a negyeddöntőbe, Urugay is re­méli, hogy a rendező Anglia mellett továbbjut. Anglia a legesélyesebb együttes, Fran­ciaországot és Mexikót meg­verhetik az uruk. Uruguay labdarúgói már fél- íratkoztak a világbajnokok névjegyzékébe. Nem is egyszer, kétszer. Az első labdarúgó vi­lágbajnokságon és a negyedi­ken. Az első VB-t Montevideo- ban rendezték. Urugay főváro­sában. Csupán 13 résztvevő volt, mert hiszen akkoriban túlságosan költséges utazás miatt igen sok európai ország nem tudta elküldeni váloga­tottját’. Urugay megérdemel­ten lett világbajnok. A negyedik világbajnokság színhelye Brazília volt. Az 1950 'évi VB nagy esélyese a ren­dező Brazília eljutott ugyan a döntőig, de ott drámai mérkő­zésén kikapott Uruguay együt­tesétől. A Maracana-stadion 200 000 nézője előtt hullott porba a brazilok dicsősége. A vezetést ugyan a brazilok sze­rezték még, dö aztán a híres Schiaftino egyenlített és Ghig- gia berúgta a győztes gólt. _ Az 1950 évi diadal után az ü­Hát azért egy kis sze­rencsém is volt, mert ez az Armstrong előzőleg néhány nagy lövést zúdított a kapum­ra, így hát tudom, hogy veszé­lyes góllöo S... Az oroszlánkölykök csapatá­ban már alakult a jövő csapa­ta. Az a válogatott, amely hi­vatva lesz a következő világ­ruk sikersorozata megszakadt. Az idén sem indulnak túlsá­gosan derülátó hangulatban. Pedig Uruguay válogatottja is megszerezhetné a Rimet-kupát, mert hiszen akárcsak a brazi­lok és az olaszbk, az uruk is kétszer győztek a világbajnoki küzdelmekben. Am amennyire esélyesek a brazilok a győze­lemre, annyira esélytelenek az uruguayok. Még az olaszok e- sélyeit is magasabbra taksál­ják. A már kétszeres világbajno­kok csak a múlt fényében nap­sütkéreznek. A Chilében túl nagy szerepet nem játszó csa­patot néhány fiatal tehetséggel SdiUlliuu 'Uruj’iujjj Schiaffínö, az uruguayi labda­rúgás egykori büszkesége frissítették fel. A chilei gárdá­ból benn maradt a keretben Goncalvez, Martinez, Rocha, Silva, Douksas. Az új tehetsé­gek legjobbjai: Cincunegui, Menésés. A csatársor legfőbb erősségé Pédro Rocha, a gól­zsák. A válogatott gerincét a Pe- narol és a Nációnál csapata al­kotja. A fővárosi együttesek, a ray, Ball, Clivers, Stiles; Tanibling. És a csehszlovák o­roszlánkölykök: Vencel — Cmarada, Urban, Eillo, Knesl; Dyba, Veselý, Ne- dorost, Gáborík, Rödr, Kabát. — Az angolok óriási rös- sel kezdték a játékot. Mondtam is a védőknek: „Ha ezt a nagy nyomást kibírjuk gól nélkül, cikkor már nem lesz baj.“ E- gyik szöglet a másik után. Már szegény vidék labdarúgásé, éppen Kbgy csak létezik. A Pe- narol és a Nációnál kasszáját a dél-amerikai kupa hozza rendbe és ezért a labdarúgó szövetségnek kicsi a szava, a két nagy egyesület azt teszi, amit akar. Ezért igen nehéz feladat előtt állt a fiatal Ra­fael Milans, a válogatott volt ’edzője. Lelkesen intézkedett, aztán csakhamar nézeteltérés­be keveredett a dollárokat haj­szoló két nagy egyesülettel. Nehéz összehangolni a klubér­dekeket a válogatott felkészíté­sével. Rafael Milans lemondott és helyét a már 60 esztendős Ondino Viera vette át. A jó öreg igyekezete is hajótörést szenvedett. A dél-amerikai ku­pában április 15-ig folynak a mérkőzések, addig az időpon­tig tehát egyetlen játékost sem adnak a klubok. Néhány hét marad a felkészülésre, er­re az időpontra viszont a lab­darúgó szövetség négy mérkő­zést kötött le, mégpedig Izra­elben, Észak-Afrlkában, Dániá­ban és Bulgáriában. Azzal az indoklással, hogy csökkenteni lehessen az utazási költsége­ket. A válogatott keretében a következő játékosok kaptak helyet: Nelson Chabay, Jorge Manicera, Ladislao Mazurkie- wicz. Omar Caetano, Roberto Gil, Mario Mendez, Jósé Urruz- m'endi, Pedro Rocha, Hector Silva, Vladas Duoksas, Danilo Meneses, Walter Taibo, Nes­tor 'Goncalves, Emiido Alva­rez, Arial Pintos, Hector Cin- cunegui, Luis Benitez, Domin­go Perez, Hector Salva, Ronald Lángon, Julio Toja, Elisseo Al­varez. Mint már említettük, az i- gazi nagy csillag Pedro Virgil- lo Rocha, iránta már olaszor­szági élcsapatok is érdeklőd­tek, sőt igen komoly ajánlatot tettek. Az is lehet, hogy a vi­céit, azt mondta, neki köszön­hetik a hazaiak a döntetlent. A lapok is elismeréssel írtak Vencel védéséről. — Volt mit védenie a jiatal kapusnak, mégis gól nélkül védte hálóját... Sikert siker követett és az­tán elérkezett az igazi nagy nap a fiatal kapus életében. Az első válogatottság. A válogatott mez. Tulajdonképpen egy kicsit a szerencse, illetve a balszeren­cse is közbe játszott, hogy az ezüstérmes chilei csapat válo­gatott kapusát felválthatta Vencel Sanyi. Áprüis 25-én Schroff kapott helyet a válo­gatottban, a portugálok elleni fontos selejtező mérkőzésen ő védte a kaput. Eusebio egyik labdája ugyancsak megtréfálta, Schrojf Vilo parádésan akarta védeni a lövést és a labda be­csúszott a kapuba. Ezzel az egy góllal a Slovan-stadionban ki­kapott a válogatott és mint később kiderült, el is búcsúz­hatott az angliai világbajnok­ság tizenhatos döntőjétől. A következő VB selejtező­mérkőzés a románok ellen volt. Azon is Schrojf védett. Balsze­rencsés találkozó volt, a buka­resti mérkőzésen is egy gólocs­VB 1966 — színhelyé Anglia Iágbajnoki küzdelmek után Ro­cha már valamelyik olasz csa­pat játékosa lesz. A másik nagy egyéniség Emilio Alvarez. Ezt a játékost Riera, a chi­lei edző, betette a FIFA csapa­tába, amikor Londonban az angol válogatottal mérkőzött a világválogatott. A válogatott átlagos életkora alig haladja meg a 20 évet, a fiatalok csapata tehát. Ettől a csapattól várja az uruguay közvélemény a régi dicsőség fényének a megújitását. A szakértők azonban egyöntetűen azt állítják, hogy az idei vi­lágbajnokságon nem érhet él sikert a felkészülés nélkül küzdelembe induló uruguay é- gyütfes. A mai mérkőzések legfőbb követélménye az erőn­lét, az atlétikai felkészültség, a gyorsaság és az összeszo­kottság. Már pedig két’ hóna­pos felkészülés ezen a téren csodákat nem tehet. Az uruk csapata már éléve sikertelen­ségre van kárhoztatva, és már az is sikér lesz számukra, ha eljutnak a negyeddöntőbe. «•••••••••• kával kapott ki a csehszlovák válogatott. A gól szerzője Ma- teianu volt, de egy kissé Vüo is benne volt a dologban. Következett a visszavágó. A válogatott keretben felsorolt játékosok névsorában Vencel állt az első helyen, mögötte pedig Schmucker következett. Ez már szinte biztos jel volt arra, hogy elérkezett a nagy nap. az első válogatottság nap­ja. Am a „rendezésbe" csaknem egy kis hiba csúszott bele. Mégpedig a Slovan mérkőzésén a Slávia ellen. Vencel Sanyi pompásan védett, az utolsó pil­lanatokban azonban súlyos hi­bát vétett és egy góllal győzött a Slávia. Kétségbe esve, szinte sírva vonult le a pályáról a fia­tal kapus. Vereség és ráadásul veszélyben a válogatottság is". Marko edző azonban az edző- mérközés előtt megveregette Vencel vállát: — Minden jó kapussal elő­fordul az ilyesmi. Nem kell mellre szívni, továbbra is bízom benned... Valóban, a szeptember 19-i románok elleni mérkőzésre a fekete mezes Vencel Sanyi fu­tott ki a válogatott kapusa­ként. (Folytatjuk) Vencel Sanyi az országos ifjúsági válogatott összpontosításán bajnokságon javítani a mosta­ni selejtezőkben elszenvedett kudarcon. íme a leedsi csapat: Vencel — Cmarada. Knesl, Tá­borský — Migas, Hrdliíka — Veselý, Strune, Óáborik, Rődr, Kabát. A mérkőzés után Mancheste­ren, Londonon, majd Párizson keresztül vezeteti a csapat út­ja Prágába. Odahaza a vissza­vágó 1965 május 29-én. Libe- rec a színhely. Leedsben gól nélküli döntetlent ért el a csehszlovák utánpótlás — Mindenképpen győzni aka­runk — jelentette ki a mér­kőzés előtt Alfred Ramsey, az angol labdarúgás „tábornagya" — Azt tudjuk, hogy nehé2 feladat vár ránk, mégis győ­zünk — fogadkozott Ramsey Az angolok „Under 23" csapa­tában néhány nagyágyú sora­kozott fel: IVest — Reanye, Thomson Hollins, Mobley; Smith; Mur­a i. p. gólveszélyesen gördült a kapu felé Thomson. Kirohan­tam a kapuból és belevetődtem a lövésbe. Igaz, később nekünk is volt néhány nagy helyzetünk. Kabát lerázta a nyakáról Rea- neyt, betört a kapu előterébe és ha kapura szúrja a labdát, az angol kapus nem is szagol a lövés után. Kabát azonban lövés helyett beadott, a többiek azonban lemaradtak a gyors támadásról. A második félidő­ben Tumbling állt egyedül ve­lem szemben A védelmünk lu­das volt, magam sem értet­tem, miképpen maradt az an­gol szélső magára, csak azt tudtam, hogy ezúttal már csak a rávetődés segít Rádobtam magam Tambling lábára, még szerencse, hogy nem rúgott meg. Gól nem lett ebből a helyzetből sem... A mérkőzés után Ramsey el­ismerte a döntetlen eredmény igazságosságát. Dicsérte Ven­Ebből a csapatból alakult ki a válogatott. Valeš, Ledecký, Geleta Barsch. Stloukal, Dyba Strune. Novák, Majernik, Mu­sil, Nedorost, Vojta, Jílek, Vitú Smuda, Táborský, Vencel, Cza­ban. Röhög az osztály (Karinthy Frigyes) Ugye, kedves olvasónk, emlékszik' arra, amikor vala- f ki az iskolában butaságokat mondott felelés közben?! Ilyenkor felbomlott a rend, megszűnt a felelés ko­mor ünnepélyessége és mindenki felszabadultán haho- tázott. Még a tanár is jót mulatott — és talán vidámab­ban írta be a rossz osztályzatot. A Tanítók Napjára egy csokorra valót nyújtunk át a j diákok „aranymondfisalból", amikor diákok, tanárok e- gytítt nevettek. MAGYARÖRÄN fogalmazási írnak egy labdarúgó-mérkőzésről. Alig múlik el három perc, Kovács már viszi ki a füzetét. A tanár csodálkozva néz a füzetbé, amelyben ézi olvassa: — Esett az eső, a mérkőzés elmaradt. FIZIKAÓRÁN hadar Kelemen: — A forráshő az a hőmennyiség, amely 100 Celsius fok viz megolvasztásához szükséges. REGÉNYTARTALMAT mond égy lány: — Fanninak még a gólya is szomorú helyzetét jut­tatta eszébe. TANÁR OR KÉREM, miért van az, hogy a lábunkba nem folyik bele a vér, de ha fejjel lefe­lé lógunk, a fejünkbe belefolyik? — Azért van fiam, mert a fejünk üres. ItMIAftUN lEWm A TAXjft — Mi lesz a vízzel’ elektromos á ram hatására? — Égétett víz lesz belőlé. Egy versidézet:

Next

/
Thumbnails
Contents