Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-03-22 / 12. szám
ÜÜL Húsért mentem a henteshez, s miután megkaptam, kinyilatkoztatást adtam neki. Ekkor egy csendőr lépett be az üzletbe, én feléje fordultam és megszólítottam: Örömhírt hozok magának! Én is önnek — tisztelgett á csendőr. — Kérem, kövessen! Egy jehovista önéletrajzából. • LICHNOV, ZÄTOR, DUBNICE, KRNOV, DOMAŠOV, JESENÍK, UBLO, BRUMOVICE, NEPLACHOVICE KÖZSÉG... ÉSZAK-MORVAORSZÁG, 1966 JANUAR. Péntek van, hét napja ítélte el, a bruntálf bíróság a Betiltott Jéhova-hívő szektának két tagját. Az egyiket kilenc, a másikat pedig hat hónapi börtönbüntetésre. 'Január tizenegyedikén mindert újságban benne volt ez S hír. Az elítéltek Alexová Elena rimaszombati és Bartoš Horymír krnovi lakosok voltak. Társaikkal együtt meglátogattak több családot és arra akarták rábeszélni éket, hogy lépjenek be a szektába, mindenféle természeti katasztrófával, háborúval, ínséggel és éhséggel, világvégével, kormány változással rémítgették őket, közben gyalázták a kommunista pártot és isten országának eljövetelét jósolták.“ Az Ítéletet mindketten megfellebbezték... „Augusztusban meglátogatott bennünket két jehovista. Örömhírt hozunk! — mondták a kerítésnél. Amikor megkérdeztem, hogy miféle örömhírt, azt felelték, hogy nemsokára itt lesz a világ vége. Ha életben aka>- rok maradni, akkor át kell lépnem az ö hitükre...“ „Azt mondta, hogy örömhírt hoz, és gyalázta a kor- hiányt, mire félbeszakítottam a beszédjét. Nem engedtem őt szóhoz jutni, és kiküldtem a lakásból...“ „Jött a szomszédasszony és hívott, hogy menjek át hozzájuk, mert idegen emberek jöttek, és csupa furcsa dolgot beszélnek. Egyedül nem bírja őket kitessékelni a lakásból. Ugyanis a férjével éppen súroltak, a- mikor az idegenek jöttek, s azok most ott járkálnak a lakásukban..." „Azt mondták, hogy minden embernek szinte hinnie kell az isteni gondviselésben és akkor nem kell félnünk a közbiztonsági szervektől...“ „Sokáig járt hozzánk és a feleségem már majdnem átállt az ő hitükre. Azelőtt nyugodtan éltünk, és most minden megváltozott. Feleségem meggyőzte tizenkété- ves kislányom és vele együtt járt térítgetni az embereket. Ezért azután soha nem jutott ideje a főzésre. Szalámit vásárolt meg mindeféle konzerveket. Amikor már sokat veszekedtünk, fogta magát és elment tőlem...“ „Az emberek elkergették őket, mire fenyegetődztek, hogy nemsokára elkövetkezik a világ vége, és akkor csak egy rakás „szerencsétlenség“ marad belőlük...“ „Amikor édesapám kórházban volt, édesanyámhoz járni kezdett a szomszéd. Beszélt neki és felolvasott a Bibliából Anyu hívó katolikus volt, minden vasárnap eljárt a templomba. Nemrégiben azután összetörte a feszületet, mondván, hogy ő nem bálványimádó...“ , i: illái iPi Élt ppli ÉP k ■■ „A kocsmában kinevetnek a férfiak, hogy milyen buta feleségem van... Hogy nem tudom kiverni belőle ezt a szamárságot...“ „Én szegény megszállottaknak tartottam őket, akik i- gazán semmi kárt nem okozhatnak az államnak meg a polgárainak sem. Meg is kínáltuk őket...“ Ivott a söréből és osztott. Nekünk is játszanunk kell, ha találkozni akarunk a jehovistákkal és hallani akarjuk az örömhírt. Azután bekopogtatunk az ajtón. Az autó menetkész állapotban van, hogy gyorsan kereket oldhassunk... Az ajtóban egy feketeszemű kis asszony jelenik meg. Jehova hitére akarunk áttérni! — mondjuk neki. Maguk is? kérdezte suttogva. — Várjanak egy kicsit, azután sietve jött újra és behívott bennünket a lakásba. Bemutatkoztunk ott három asszonynak, a szombati összejövetel résztvevőinek. Asztalhoz ültettek bennünket égy nagyon tiszta konyhában. Templomi csend volt, kint lassan sötétedett és nagy pelyhekben hullott a hó. Azután az egyik asszony beszélni kezdett és mi megtudtuk, hogy az első jehovista Ábel volt. Jő időbe telt, mire elért „szoknyás papunk“ á mához. „öt perc múlva tizenkét óra!“ — mondotta és kidolgozott kezét a Biblián pihentette. A régimódi ébresztő órára pillantottam, közben az asszony folytatta — eső, jégeső, árvíz Dél-Szlovákiában, földrengés mit tudom én hol, és mindez benne van a Bibliában. Ez az új világ vajúdása, mert nemsokára elkövetkezik Jézus királysága. A világ vége már 1914-ben megkezdődött'. Azóta a Sátán itt van a földön és mindenkit megkísért. Könyörögnünk kell, hogy tiszták és bűntelenek maradhassunk. És milyen lesz az a világ vége? Részleteket szeretnék hallani. Minden nap öt méterrel közelebb jön a Földhöz egy áramkör, amely majd mindent megsemmisít, Vadállatok falják fel a hitetleneket, és mindörökre betelnek velük. Krisztus lejön a Földre és megalapítja Jézus királyságát, ahol majd az ő népe, a jehovisták fognak uralkodni. A fákon olyan gyümölcsök lesznek, mint a Paradicsomban voltak, a farkas meg a bárány együtt fekszik, az asszonyok fájdalom nélkül szülnek. Az emberek és az állatok békében élnek majd egymás mellett a megtisztult földön. ... és nekem újra épek lesznek a fogaim! — szólalt meg egy másik asszony. És mikor lesz az a világ vége? — kérdezem. A hithirdető felemeli kezét': már csak hónapok vannak hátra... Én a pontos dátumot akarom tudni. Az asszony a fejem fölé tartja a kezét: Egyetlen ősz hajszála sem lesz addig. Megborzongok és kutatom-keresem egyetlen ősz hajszálamat, amit reggel még nagyon is jól láttam. Csak nem tüntette el ez az asszony?!... De ő csak beszél tovább, mintha egy próféta állna a háta mögött. Szegény megszállott. Elbúcsúzunk tőlük. A jehovista szekta nevét valamikor a harmincas é- vékben kapták, nálunk 1949-ben tiltották be a működését, mivel tagjai nem ismerték el a kormányt, mert nem akartak résztvenni a választásokon, a politikai é- letben és katonának bevonulni sem. 1947-ben volt az utolsó nagy összejövetelük Brünnben. Háromezer új hívőt kereszteltek meg akkor. A szekta megalapítója egy Russsel nevezetű amerikai. Azt jövendölte, hogy 1914-ben lesz a világ vége. Amikor jóslata nem vált be, más dátumot mondott. Iskolát alapított és sajtóközpontot a New Vork-i Brooklynon. Ma százötven nyelven nyomtatják füzeteiket és újságjaikat. E- zeket azután átcsempészik a határon hozzánk is. A jehovisták kötelességüknek tartják az igehirdetést. Ezért azután szombaton és vasárnap lerándulnak valamelyik faluba agitálni. S ha nem sikerül nekik szépszerével meggyőzni az embereket, akkor fenyegetődz- nek és átkozódnak. Nálunk ezeknek az embereknek nagy részét elmebetegeknek vagy egyszerűbben szólva bolondnak tartják A nemzeti bizottságok pedig állandóan kérik az illetékes szerveket, hogy büntessék meg szigorúan ezeket a prédikátorokat. S ők pedig, ha visszatérnek az elmegyógyintézetből vagy a börtönből, makacsul folytatják ott, ahol abbahagyták. Lássuk csak, mit írnak bele a fellebbezésükbe: „... Semmiféle szektába nem toboroztam híveket, mert én sem vagyok tagja egyetlen szektának sem. Egy új világ polgára vagyok, egy olyan királyságé, melynek élén maga Krisztus király áll...“ „... Csak azt mondtam, ami a Bibliában van. Nem 1- jesztgettem az embereket katasztrófával. Ezekről a katasztrófákról bárki olvashat a Bibliában, szent Máté evangéliumában...“ .... azért büntettek meg, mert törvényellenes dolgot csináltam önök szerint. Lenin művei alapján egyáltalán nem érzem magamat bűnösnek...“ És a végtelenségig idézhetnék még tőlük. De talán ennyi is elegendő lesz. A jehovisták, mint több hasonló szekta tagjai is, állandóan rettegnek a harmadik világháborútól. Ez a dolog egyik oldala, a másik viszont az emberi hiszékenység, mely sok esetben a butasággal határos, a tömjénezett lelki szegénységgel. Olyankor, amikor nincsen kialakult erkölcsi norma, a szektások isteni és emberfeletti tiszta kapcsolatokat keresnek. Segítenek egymáson és sokszor teljesen önzetlenül. Ha például valaki nem dolgozik, a jehovista „testvérek“ gondoskodnak a családjáról. Sok olyan dolgot megtesznek, amire még egy igazi testvér vagy rokon sem lenne képés. A betegeket meglátogatják a kórházban, ha valaki nehéz helyzetbe kerül, iparkodnak őt megvigasztalni. Az ilyen megsegített vagy megvigasztalt emberekből lesznek azután a legfanatikusabb prédikátorok. A jehovisták lelkiismeretesen dolgoznak, gondoskodnak családjukról és gyermekeikről, amíg azok fel nem nőnek és meg nem tagadják szüleik hitét. Ezek a szerencsétlen tévelygők a Messiás eljövetelére várnak. Próbáltuk őket meggyőzni józan érveléssel, de fáradozásunk nem járt sok sikerrel, mivel náluk az érzelmi motívumok a döntők. Nagy ipari központokban a köztársaság minden részéből, sőt még külföldről is sokan dolgoznak. Egy járáson belül tizenkét nemzetiséget számoltunk össze. E- zek az emberek távol minden hagyománytól, a családtól az alkoholhoz menekülnek sok esetben, vagy pedig beállnak valamilyen szektába. Űrök vannak itt, amit az emberek jól vagy rosszul iparkodnak betölteni! Érdeklődésüket helyesen próbáljuk irányítani, és akkor majd nem keresik az elégedettséget vagy a boldogságot rossz helyen... ford.. N. László Endre E gy dátum jár állandó- ácsok és kőművesek szorgos- hogy rázúdulhasson Csallóköz- an a fejemben, ami- kodnak. A Dunatáj népe ott- re. 1200 millió köbméter víz kor Volga kocsink a hont teremt tönkrement ottho- ömlött ki a Dunából. Dobor- Duna balpartjának űttalan út- nából. gaztól Patig bíztak benne az jait rójja. Állunk az elsüllyesztett u- emberek, de tavaly óta a biDoborgaznál íelszaladunk a szályok tetején. Valamikor a zalmuk megrendült. Két helyen töltésre, az emberek megma- víz volt itt az úr. Az ember elszakadt a töltés és a víz magyarázzák, hol volt az a hely, csak akkor győzedelmeskedett gával sodort sok-sok otthont, amelynek szilárdságban fél rajta, amikor a megvadult Du- Most már fölszáradt a könny Csallóköz kételkedett. Most na alábbhagyott. Addig az ár és a víz. Csak itt-ott maradt nyugodtak a falu és a falvak játszi könnyedséggel dobálta a belőle. Az emberek új liáza- lakói, mert a Duna vízállása hatalmas testeket. Most itt kát építenek, új otthont teremalacsony. vannak az iszapban és a kő- tenek a régi falujukban. De a Medvénél ismét elérjük a ben pusztulásra ítélve, mint a töltés, amely e fészkek védel- töltést, és most már ezen foly- szörnyű természeti csapás sír- mét biztosítja, még mindig tatjuk utunkat mindaddig, a- keresztjei. gyenge. míg kocsink nem zökken egy j. Hűnk a töltés tele- Az állam ebben az évben is nagyot. Ott vagyunk azon a jén. A Duna méltó- 129 millió koronát irányzott ehelyen, amelynek szörnyű em- ságteljesen hömpö- lő a gátak megerősítésének léké még mindig él az embe- Iyög mellettünk. Szinte hihe- munkálataira. A doborgazi, a rek szívében és élni is fog ki- tetlen, hogy meg szokott va- csiliztöi, a bősi, a nyáradi, a törülhetetlenül. Generációk dúlni. Pedig igen. A tavaszi szapi és a medvei részek megemlegetik majd azt a dátumot, szél vizet áraszt, és én ettől rongálódtak. Negyvenhét kot- amikor Csicsónál kifolyt a Du- félek. Egyszer, és nem is o- rógépnek, húsz hengernek és na és tengerré változtatta Iyan régen, pontosabban ta- 145 teherautónak kell megkez- Csallóközt. valy, próbára tette e hatalmas denie a munkát. Csak minél eMost tavasszal újraébrednek folyó a töltést. És akkor egy Iőbb, mert hátha újra megva- a tönkrement falvak. Az ősz- napon játszi könnyedséggel ,jui „ DunaI szel félbehagyott házak körül lökte útjából a földrengeteget, jBhfkmák ImrQ
