Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-03-23 / 12. szám
Húsz évvel ezelőtt szabadították fel a szovjet hadsereg egységei Nyugat-Szlovákia egyik jelentős kulturális és gazdasági centrumát, Nyitrát. A város arculata az utóbbi két évtizedben sokat változott, modern épületeivel, főiskoláival, az ország legszebb városai közé sorolható. (Foto: I. H. E.) Pavel Beljajev A Voszhod 2. űrhajó parancsnoka. Pavel Beljajev 1925-ben született a volog- dai terület (Moszkvától é- szakra) Cseliscsev faluban. Kijárta az iskolát, aztán esztergályos, majd ellenőr. ; volt egy üzemben. A had- -j,5 seregben kérte, hogy küld- Kj jék pilótaiskolába. Jó katonai szolgálatáért a Vörös Csillag Renddel és hét érdemrenddel tüntették - ki. A Voszhod 2. űrhajó pa- rancsnoka eredményesen ", vett részt különleges ki- fji képzésben. Beljajev feleségét Tatja- nának hívják. Két lányuk van: Irina 16, Ljudmila pedig 10 éves. A CSISZ SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Új tavasz Március 18-át beírtuk az űrrepülés legnevezetesebb űrhajós kilépett az űrhajó fedélzetéről és szabadon Az új űrhajósok: Pavel Beljajev ezredes és Ez már jó jel N apjainkban élénk CSISZ fel mások. Egy vidám estet nem tevékenység folyik alap- rendezhetnénk? — kérdezték a szervezeteinkben. Ha a lányok. Minden egyes javaslatvezetők, a tagok bárhol tál bővült az előre elkészített összetalálkoznak, az év- munkaterv. Ezzel azonban egy záró gyűlés előkészítésé- további probléma vetődött fel. ről vagy esetleg már a lefolyá- Ki fogja mindezt megszervez- sáról beszélnek. Szlovákia több ni? Az értekezlet erre is vámint 800 alapszervezetében már laszt adott, megtartották ezt a döntő jelen- A CSISZ tagok nem lehetnek tőséggel bíró értekezletet. A csak tétlen nézők, figyelők. Ha legtöbb helyen a tagok komo- valami érdekel, azt szervezd is lyan bírálták szervezetük eddi- meg! így történt, hogy a gyű- gi munkáját. Ez ezt bizonyítja, lés határozata leszögezte nemhogy az ifjúsági szövetség tag- csak a vezetőség, de az egyes jai helyesen értelmezik pártunk tagok felelősségét is. központi bizottságának januári A dunaszerdahelyi Kommu- határozatát, valamint a CSISZ nális üzem fiataljainak értekez- Központi Bizottságának levelét lete hasonlóképpen döntött a Mind a kettő elgondolkoztatja a jövő évi feladatokról. Kirándu- tagokat, a vezetőket. A legfon- lássál, fiatal fodrászok verse- tosabbnak a tagok azt tartják, nyével bővült a terv. hogy a CSISZ tevékenysége Ezek, igaz, csak az első ta- sokoldalú. érdekes és vonzó le- pasztalatok az évzáró gyülésekgyen. Ez az egyedüli mód arra, rgj ^e bizonyítják, hogy a ta- Az első tavaszi nap előes- diókapcsolatot tartanak fenn. hogy a fiatalok jól érezzék ma- foglalkoztatja szerveze- té.jén röviddel, miután az ame- Pavel Beljajevnak, az űrhajó gukat abban a szervezetben, me- tűk munkája, tevékenysége. rikaiak bejelentették, hogy parancsnokának jelentése és a yeNomí^flfLnrat,,trľJemU^kÄv7á A munka további javulása ér- földkörüli háromszoros kísér- távmérési adatok szerint az ró elmésüket a felsönatonvi ékében még sok a tennivaló, leti repülésre egyszerre két űrhajó személyzete jól viselte rs;is7 fiataint a hoJrómnió Nagyobb gondot kell fordítani embert indítanak, a Szovjet- el az űrhajó pályára juttatá- meivet Tóth rains elnök Ártott' arra. hogy minél több tag, fiatal unióban nagy teljesítőképes- sát és a súlytalanság állapodd V tannW hnrzásróHsaí is tekintse a CSISZ taggyűlését a ségü hordozórakétával földkö- tába való átmenetet, snk értékes iavaslatot vetettek mapáénak, s javaslataik járul- rüli pályára bocsátották a Közben a nyilvánosság túréi a natnnvi fiatalnkat nem .ianak hozzá ifjúsági szerveze- Voszhod 2. űrhajót. Az űrhajó domására jutott a hír, hogy az sziiksénes közelebhről bemutat- tük tevékenységének fellendíté- személyzete: Pavel Beljajev egyik űrhajós állítólag majd niU Ismer te kők az EFS Z- be n i séhez- A kitűzött munkaterv ezredes űrrepülő pilóta, az űr- elhagyja a hajót. A hírt való- munkájukról a gépesítésről Az nemcsak a fiatalok ügye. Se- hajó parancsnoka és Alekszej ban megerősítették. A. Leonov elmúlt' évhen különösen a téli ínséget kell kapniok a megva- Leonov alezredes, az űrhajó alezredes elhagyta az űrhajó hónapok folyamán, eqy-két ér- lósításához a HNB-tól a szövet- másodpilótája. A Voszhod 2 kabinját és kirándult a világ- dekesséqet vezettek be a CSISZ kezet> az üzem vezetőségétől is űrhajó a számításokat megkö- űrbe. Mintegl öt méterre tá- munkában. Magnó mellett tea- A fiatalok ügye az 0 ügyük is. zelítő pályára jutott. A Vosz- vozott el az űrhajótól. Leono- estéket rendeztek melyekre szí- Sz. F. hód 2 űrhajóval kétoldalú rá- von különleges önálló védőbevesen jártak el a fiúk, lányok rendezésű szkafander volt. A Különböző kérdésekről vitat- I# 1! _ 11 ** ___*_________I ... kitűzött megfigyelések után koztak, beszélgettek, hol maquk |\OV6fK6ZO SZaHlUilK szerencsésen visszatért az ütközött, hol pe'dig az idősebbek- ■ «huimii h hajóba. Kozmikus kirándulását ke! közösen. Páran asztalite- március 50-án, 12 oldalon jele- TANÚ ClMÜ REGÉNYÉNEK BE- és visszatérését TV-rendszer nísz-versenyt rendeztek. Ennek nik meg, gazdag olvasmányos FEJEZŐ RÉSZF közvetítette a földre. A képellenére a CSISZ munkát a ta- tartalommal. A tartalomból ki- • ÍGY LÁTTAM A HÁBORÚT ernyőn világosan látható lett gok nem találták kielégítőnek emeljük — STEINBECK AMERIKAI ÉS először az űrhajós sisakja. Német Tibi a hangszerek jobb ^ HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT A SZIMONOV SZOVJET IRŐ NAP- majd Leonov egész alakja is kihasználását javasolta. Miért CSALLÓKÖZBEN ROPOGTAK A LÖJÄBÖL feltűnt. Világosan kivehető ne szervezhetnénk ifjúsági ze- FEGYVEREK # COWBOYOK ÉS SHERIFFEK volt a Föld előterében a Vosznekart? Jelentkezők' is akad- • MIT AKAR TUDNI A NÉP-----VALÓSÁG A VADNYUGAT- ________;_________________ tak azonnal. Igaz, hogy jó a láb- SZAPORULATRÓL ÉS A FIA- RÖL darúgócsapat, de miért nem ala- TALOK HÁZASSÁGÁRÓL Lapunkat időben biztosítsa a kítanánk egy férfi és egy női # A REJTÉLY MEGOLDÓDIK Posta Hírlapterjesztő Vállalat röplabdacsapatot? — vetették — PETRÖCZI BÁLINT A SZEM- útján. Ára M I. XIV. évi, - 1965. Ili. 23rr dátumai közé • A 11. mozgott a világűrben • Alekszej Leonov hod 2, Leonov űrrepülővel. Eztán az űrhajós vízszintes helyzetbe került, majd felegyenesedett és elugrott az űrhajótól. Jól látható volt az a berendezés, amely az űrhajóst a kabinhoz kötötte. Néhány perc múlva a nézők láthatták, a- mint Beljajev az űrhajóval a Szovjetunió területe fölött elrepülve a Földdel beszélt. Az űrrepülő eleget tett feladatának, filmfelvételeket készített minden megerőltetés nélkül visszatért kabinjába és elfoglalta helyét. A nagyszerű kísérlet sikeresen befejeződött. A szovjet tudomány és technika újabb diadala ámulatba ejtette az egész világot. A század szenzációjának nevezik mindenütt Leonov űrbéli sétáját. Mint már azt olvasóink a napilapokból megtudták, március 19-én áz űrrepülők visszatértek a földre. Alekszej Leonov A 30 éves Alekszej Leonov űrrepülő pilóta már 1961- ben Gagarin felszállásakor felkészült az űrrepülésre, ám csak most került rá a sor. Leonov alezredes 1953-ban az ukrajnai csigujevói pilótaiskolában kezdte tanulmányait. Különféle repülőalakulatoknál szolgált, most pedig a hadmérnöki akadémia hallgatója. Alekszej Leonov tökéletesen áttanulmányozta az űrhajó szerkezetét és felkészült a bonyolult feladatok teljesítésére. Alekszej Leonov Tyitovhoz hasonlóan a szibériai Alfáján született népes családban. Leonov feleségét Szvetlánának hívják, van egy négyéves kislányuk, Viktorija. A tavaszi napsugarak hegyvidékeinken is elolvasztják a hó utolsó maradványait. (Helexa felvétel) mmmm kevesek közé tartozom, akik nem számolják, hogy hányat alszanak a labdarúgó- bajnokság kezdetéig. Kezdik, amikor kezdik, ha elkezdik, nyilván itt az ideje, hiszen a kertekben megszólalt a feketerigó, s ettől kedve kerekedett a bírónak fiityörészni. Nincs kedvenc csapatom, nem lelkesedem túlságosan, noha gyakori látogatója vagyok a mérkőzéseknek. A szabályokat ismerem, a csapatok taktikáját egy pillanat alatt átlátom, hiszen ennyi szakismeret ma már hozzátartozik az általános műveltséghez. Kubicska susztertól megtanultam a szakkifejezéseket A játékost nem le'erítik vagy elgáncsolják, hanem felvágják nem laposan, hanem a fű alatt gurítják a labdát, a csatárt nem szemmel tartják, hanem ráóllnak, a csatársor pedig pepecsel a kapu előtt. Az ám, dé még hogy pepecselnek Megmondom, ezzel nagyon kt tudnak hozni a sodromból. Mert amikor Kubicska suszter elkiálltja magát mehettem. hogy: „Ne pepecseljetek ott a kapu e- lött!" — én azt látom, hogy a balszélsö öt méterre a kaputól halálbiztos gólhelyzetben áll, de rúgás helyett teljesen indokolatlanul át- gurítjo a labdát a balösszekötőnek. Az meg a kapu torkából hátraadja a jobb- halfnak, aki meg kirúgja a Rövid passzok jobbszélsönek egészen az oldalvonalig. „Ne pepecseljetek!" — kiált Kubicska suszter, de én, aki nála job- ban ismerem az ember lélektanát, jól tudom, hogy azért gurigáznak össze-visz- sza ott a kapu előtt, mert egyik sem meri vállalni a felelősséget. Ilyenkor mérgelődve és gondolatokba merülten próbálom megfejteni, honnan, kitől tanulták a pepecselést ezek a fiúk. Honnan tanulták? De megvan! Nagyon ts egyszerű. Nálunk ugyanis nincsenek profik, tehát a futballisták dolgozó emberek, ezek szerint mindegyiknek van munkahelye, a műn- kahelyeken pedig főnökök vannak: brigádvezetők, mérnökök; igazgatók. Azoktól viszont olykor könnyen meg lehet tanulni a pepecselést. Mert például Csörgő jobb- szélső vállalatának igazgatója tavaly decemberre tartogatta az egész esztendei szabadságát, s még az első héten vonatra ült, s elutazott a Tátrába sietni, az év végi hajrával járó kockázatos feladatokat pedig egy látványos rövid passzol áthárította a főmérnökre. Megmondom őszintén, az ilyenfajta pepecseléssel is ki tudnak hozni a sodromból, ha már nagyon mérges vagyok gondolatokba merülte77 próbálom megfejteni, hogy ők honnan is tanulták? Kubicska suszter, aki mindenné: jobban szereti a futballt, határozottan állítja, hogy a mérkőzésen, a csatároktól. Simon Lajos