Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-03-09 / 10. szám
r Ara 60 f. XIV. évf. - 1965. Ill, 9. A CSISZ SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGINAK LAPJA Ülésezett a CSISZ SZKB plénuma Új feladatok - új formák Bratislavában március 5-én tartották meg a CSISZ KB VII. plenáris ülését. Részvevői között ott voltak a legnagyobb üzemek CSISZ szervezeteinek elnökei is és melegen üdvözölték körükben Alexander Dubček elvtársat az SZKP KB első titkárát. František Solár, a CSISZ KB titkára beszámolójában azokról a feladatokról beszélt, amelyek a CSISZ-szérv'ézetekre Szlovákiában hazánk fölszabadításának 20-ik évében várnak. A vitafelszólalók is özekkel a kérdésekkel foglalkoztak. Eléna Hanisková, a CSISZ KB titkárnője arról számolt be. hogy hazánkban a fiatalok hogyan készülnek a IX. VIT-r'e, amelyet Algériában tartanak meg. Daniel Futej elvtárs, a CSISZ KB elnöke az elnökség és a titkárság tevékenységéről számolt be. A vitában résztvetť Alexander Dubček elvtárs is. Népgazdaságunk rohamos fejlődésével kapcsolatosan az irányításban érvényesített űj intézkedésekkel foglalkozott. Kihangsúlyozta: a CSISZ-re az a feladat hárul, hogy a gazdasági problémákat közelebb hozza a fiatalokhoz és azok igyekezzenek minél hatékonyabban résztvenni a gazdasági problé- mák megoldásában. A CSISZ KB plenáris ülésének határozata felhívja a CSISZ szervezetek figyelmét arra, hogy a fiatalok az új gazdasági feltételek mellett még fokozottabb mértékben vegyék ki részükét a termelésben és tegyék lehetővé, hogy a fiatalok érvényesüljenek, létesítsenek ifjúsági klubokat és használják fel a többi intézményt is arra, hogy a CSISZ érdekes és válto- zotas tevékenységet fejtsen ki. MÁRCIUS a könyv BESZÉLGETÉS E. HAMERNIK ELVTARSSAL, A SZAKSZERVEZETEK TITKÁRÁVAL Biztosítjuk a fiatalok lehetőségeit Az ez évi könyvhónap része azoknak a központi rendezvényeknek, amelyeket Csehszlovákia felszabadításának 20. évfordulója alkalmából szerveznek. Ez a tény arra kötelezi a tömeg és társadalmi szervezetek vezetőit, a népművelési dolgozókat, hogy rámutassanak a könyvnek társadalmunkban betöltött szerepére. Az idei könyvhónap szervezésénél fel kell használni mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket az elmúlt években szereztünk. Az új munkamódszerek bevezetésével arra kell törekednünk, hogy minél több ember megtalálja a könyvhöz vezető utat. Erre a nagy akcióra felkészült a könyvkereskedelem, felkészültek a kiadóvállalatok, a könyvtárak, a társadalmi szervezetek. A televízió és az írószövetség egyaránt kiveszi részét a könyvhónap szervezéséből. A könyvkereskedelem kiállításokat szervez az egyes üzemekben, egységes földműves- szövetkezetekben és iskolákban. Előzetes terv szerint a nyugat-szlovákiai kerületben 2 400, a közép-szlovákiai kerületben 1800, a kelet-szlovákiai kerületben 1 500 kiállítást szerveznek meg. A könyvesboltok az írók részvételével rendezik meg a költészet napjait. Egyes könyvkereskedők jól felhasználták a Nemzetközi Nőnapot arra, hogy minél több dolgozó asszony kezébe könyv jusson ajándékba. A könyvtárosaink is fokozott figyelmet szentelnek az olvasótáborunk bővítésének. A Csehszlovák Ifjúsági Szövetségre és más tömegszervezetekre Is nagy feladat hárul a könyvhónapban. Az alapszer- vezetékben, irodalmi és olvasókörökben már sok helyen rendeztek és rendeznek irodalmi esteket. A fiatalok megszervezik a könyv házaknál való árusítását, tró és olvasótalálkozók is szerepelnek a könyv- hónap műsorán. Az Írószövetség biztosítja az írók részvételét ezeken a találkozókon. Városainkban könyvsátrakban árusítják a legújabb kiadványokat és rövid időn belül megkezdik a könyvsorsjegyek árusítását is. A felsorolt akciók csak akkor vezetnek célhoz, ha minden fiatal keresi a könyvhöz vezető utat és szabad idejét olvasással tölti el. -csA - Központi Szakszervézéti Tanács plenáris értekezletén hozott határozat a szakszervezeték figyelmébe ajánlja, hogy több gondot fordítson a munkás- és ipari tanulóifjúságra. Felkerestük Emil Hamerník elvtársat, a Központi Szakszervezeti Tanács titkárságának tagját és a következő kérdést tettük fel: Mit tesznek a szakszervezetek a jövőben a fiatalok érdekében? — A szakszervezetek a fiatal szakembereket olyan helyekre igyekeznek elhelyezni, ahol képességeiket és adottságaikat a legjobban érvényesíthetik. — A szakszervezetek hogyan igyekeznek a fiatalokban felkelteni az új technika iránti érdeklődést, és hogyan járulnak hozzá ahhoz, hogy az új technikát népszerűsítsék. — A szakszervezetek karöltve a CSISZ szervezetekkel arra fordítják figyelmüket, hogy az üzemekben termelés- technikai kabinéttekéť létesítsenek, népszerűsítsék a „Csehszlovák Tudományos és Technikai Társaság tapasztalatait. Eddig a fiatalok nem tudták, hogy tanácsért hová forduljanak. Támogatni akarjuk a fiatal feltalálók és újítók versenyét és azt akarjuk, hogy az tárbzatait teljesítsük és a Ifjúsági Technikai Alkotóver- szakszervezetek, valamint a seny fellendüljön. CSISZ szervezetek között az é— Mindent elkövetünk, hogy gyüttműködés a legszorosabb a KSZT VIII. plénumának ha- legyen. FÉLTÉKENYSÉG Féltékenység, féltékenység. A költő így mondja: szerelemféltés. A füzetes regényekben: a zöld szemű szörny. .Az idegorvos: „egészen kóros álla- aotában féltékeny- ségi paranoiáról Is beszélhetünk.“ Beszéljünk róla. A férfi: Azt talán, ugye, nem is kell mondanom: mennyire elítélem, kuítúr- émbérhez méltatlannak tartom, s nagyon szégyellem az utcai botrányokozást. A magánélet az utcán! És mégis, nem tudom, mi történt vélem. Én magyar - történelem - szakos tanár vagyok. Pszichológiát hallgattam, vizsgáztam is belőle. Most azt kérdezi, hogyan kezdődött? Nincs logikája. Feleségem a sáljSt — o- lyan hörgőit kendőféle — nem adta be a ruhatárba, székének karfájára tette. Leesett, s a szomszéd asztalnál ülő férfi — é- gyedül volt! — abban a pillanatban odahajolt, fel a- karta emelni. De láttam: a feleségem is lehajol érte, s a kezük ösz- szeért — jó, ez véletlen, — de egymásra néztek, egy pillanatra, a- mikor kikapcsolt éberségük: egymásra mosolyogtak, egymásba mélyed! a tekintetük... — Aztán? — Aztán a férfi azt mondta: „tessék“, a feleségem: „köszönöm". De hát mit mondhattak volna? Jó, ez is csak gyanú. De tudja, mi a szörnyű ? Először is, ugye, a nevem kezdőbetűit megváltoztatja? Szóval, az a szörnyű, hogy ekkor megindult bennem a képzelődés. Tanár vagyok, tehát fegyelmezem magam. csak oldalo- zó bekerítésekkel kezdem. így: „U- gye, kedves ez a fiatalember?" A feleségem érre: „Igen, nagyon figyelmes." Most (Folytatás a 8. oldalon) Választások Romániában Romániában március 7-én ! választották meg a nagy íemzetgyűlés képviselőit és a tanácstagokat. A Népi Demokrácia Frontjának Országos Tanácsa a választások előtt kiáltványnyal fordult az ország népéhez. A kiáltvány áttekinti az ; előző nemzetgyűlési időszak : fő eseményeit, és megálla- ; pit ja: Az előző nemzetgyűlés szentesítette a szocializmus végleges győzelmét városon és falun. Nagy sikereket értek el a szocialista forradalom, a nemzetgazdaság és a kultúra fejlesztésében, az életszínvonal emelésében. A szocialista Romániában — - ! állapítja meg a kiáltvány — naponta 9200 tonna acélt, 1 8000 tonna hengerelt árut, ! 5300 tonna nyersvasat, csak- ! nem 50 millió kilowattóra : ! villamos energiát, 50 trak- I tort, 60 tehergépkocsit és ! autóbuszt, 1 millió 400 ezer : négyzetméternyi textilárut, és 130 ezer pár cipőt gyár- ! tanak. A most kidolgozás ! alatt levő űj ötéves terv, a- ! melyet 1966-tól kezdve vál- ; tanak valóra, újabb nagy lé- ; pést jelent majd az ország ; fejlődésében. A kiáltvány i ; így folytatja: — Szocialista rendszerünkben minden ember, te- ! kintet nélkül nemzetiségére, messzemenően érvényesítheti tehetségét, alkotó energiáját és képességeit, hasz- ; nosíthatja ismereteit és adottságait. Az államhatalom szerveiben a románok mellett képviselik az összes nemzeti kisebbséget is. A ; Román Népköztársaságban a ; nemzeti kisebbségek számára elemi, közép- és főiskolák, színházak, napilapok, folyóiratok és más kiadványok létesültek. A Román Népköztársaság külpolitikájának megingathatatlan alapja az összes szocialista országokkal fennálló barátsága és testvéri szövetsége — mondja ezután a kiáltvány. — Románia következetesen küzd a szocialista országok egységének és összetartásának szüntelen erősítéséért, a közöttük fennálló együttműködési kapcsolatok fejlesztéséért, a a marxizmus - leninizmus, és a szosialista internacionalizmus elvei, a nemzeti függetlenség és a szuverenitás tiszteletben tartása, a jogegyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján. Camevál az iskolában Bratislavában a Duna-utcai magyar iskola növendékei vidám farsangi karnevállal búcsúztak Farsang Hercegétől. A sok színes jelmez felvonulása után kedves meglepetések várták a gyerekeket. Tánc, zene. játék és nyalánkságok. A gyermekek önfeledten szórakoztak, amint a mellékelt képek is mutatják. m