Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-01-05 / 1. szám

„IBOLYA": Vékony rózsaszín szövetjére hosszitott derekú ru­hát terveztünk, a szoknyán két­oldalt berakott résszel. Divat­ékszerrel vagy gyöngysorral vi­selje. „SZÖSZI“: Rózsaszín-narancs­sárga árnyalatú szövetjére fia­talos modellt terveztünk. A ru­ha princessz szabású, elöl egy eléggé széles pánttal, amely a- latt húzódik a rejtett gombo­lás. A két masni a saját anyag­jából készül. Mindazon olvasóink elnézését kérjük, — a jeligéket helyszű­ke miatt nem közölhetjük — akik részére nem közölhettük le karácsonyig a kívánt model­leket. Sajnáljuk, de ezek a le­velek mind késön érkeztek. Téli kozmetika A január és február a ziman- kós. höfúvásos. fagyos hideg hó­napja. Testünket meleg öltözékkel védjük a hideg ellen, ez azonban kevés, mert az arcbőrünkre is gondolni kell, hi­szen az időjárás változásainak legjobban arcunk van kitéve. Emellett tudnunk kell, hogy nem szereti sem a havat, sem a hideget, sem a szelet, amiből bizony a téli hó­napokban jócskán van része. Szakszerű ápolással kell tehát megteremteni a feltételeket, hogy arcbőrünk ne érezze meg a kellemetlen változást, s hogy télen is friss és üde marad­jon Kérdezz - feletek „KATI“: Télen mindig meleg kötött, vagy bélelt bőrkesztyűt viseljen, sőt a legjobban az egyujjas felelne meg, mert ez a legmelegebb. Tovább visel­jen csizmát és abban a most divatos meleg, színes harisnyát, nagy hidegben meleg zoknit is húzzon a harisnyára. Mind a csizma mind a kesztyű le­gyen elég nagy, mert a feszülő cipő vagy kesztyű nem ad elég meleget, Ezenkívül fürdesse ke­zét és lábát is váltott hideg­meleg vízben (3-3 percig) a vérkeringés felfrissétésére. (Ez­zel a témával legközelebbi szá­munkban bővebben foglalko­zunk ) „NT 92“: Aki nem jártas a kötésben és nem tudja, hány szemre kell kezdeni a munkát, kell, hogy előre egy kis min­tát készítsen. Vagyis: abból a fonálból és azzal a tűvel, a- mivel dolgozni fogunk pl. 20 szemet néhány sor magasra kö­tünk. Megmérjük, hogy a 20 szem hány cm hosszú és a sze­rint kiszámítjuk, hány szemre kell kezdeni a kötés egyes ré­szeit. Ez a pontos kötés leg­biztosabb módja. „VAD, HIDEG TÉL“: Gyógy­fürdőt csakis az orvos írhat elő, még akkor is szükséges orvosi javaslat, ha a költsége­ket a beteg téríti. Az orvos tehát a diagnózis szerint meg is mondja, melyik gyógyfürdő­be menjen. A féloldali bénulá­soknál egyes esetekben jót tesznek a pöstyéni, Mariánské Lázne-i és číži gyógykezelések. „SZÉPSÉGHIBA“: A vastag combok bizony sokszor rontják el a jő alakot. Habár kevés a remény arra, hogy a fölösleges zsírpárnák teljesen eltűnjenek, mégsem szabad tétlenül nézni a „terebélyesedésüket“. Jó módszer: lépcsőn fel— és le- szaladgálás, minél több hajo­lás (felmosás), sót, ha felnőtt korban kissé furcsán is hat, kérjünk kölcsön egy kislány ugrálókötelét s ugrálunk raj­ta.. Sportok közül különösen a sízés a legcélszerűbb. Ezenkí­vül ajánlatos a masszírozás — a térdtől a csípő felé, — va­lamint egy kemény kefével va­ló rendszeres kefélés. Utána a combot kenjük be olajjal, ne­hogy a bőr gyulladásba jöjjön. Mindenekelőtt arra ügyeljünk, Jó tudni, hogyM hogy arckrém nélkül egy percre se menjünk a levegőre. Félzsí­ros, zsíros krémet használjunk, semmi esetre sem olyat, ami a bőrt szárítja. Krémezés közben nem szabad megfeledkezni nya­kunkról, s az érdekesség ked­véért megjegyezzük, hogy a nyaknak kétszer annyi zsiradék­ra van szüksége, mint az arc­bőrnek. a parkettre esett zsírfolt könnyen eltávolítható, ha a fol­tos helyeket alaposan beszórjuk magnéziumporral, és hagyjuk, hogy ezt a zsír beszívja. Utána a port egyszerűen összesöpör­jük s meglátjuk, hogy a foltok eltűntek. Azok az asszonyok, akik a szabadban dolgoznak, sokszor érzik, hogy az arcuk „ég, hú­zódik“. Ez ellen kitűnően vé­dekezhetnek a következő eljá­rással: egy tojás sárgája és egy kávéskanál olaj keveréket kenjék az arcukra. Az égő, hú­zódó érzés megszűnik, s arc­bőrük puha, finom lesz. Szárazbőrűeknek télen olajos pakolást ajánlunk: az olajat kissé felmelegítjük s annyi vat­tát mártunk bele, hogy a hom­lokunkat és arcunk két felét befedje. A pakolást kb. 20 per­cig hagyjuk az arcon, miköz­ben a vattát háromszor-négy- szer váltottuk. A zsíros és pattanásos bőr természeténél fogva kevésbé reagál a hidegre, ezek ápolása tehát télen is változatlan ma­rad. Gyakori télen a kifújt, cse­repes, vörös kéz is. Hogy ezt elkerüljük, az első amit szem előtt kell tartanunk: kezünket mindig jó szárazra törüljük! (Törülközőnk puha és mindig száraz legyen, nedves törülkö­zőbe hiába törüljük kezünket). Kézmosás után azonnal — még ha meg is törültük szárazra — sose menjünk a levegőre. Ha kezünk hajlamos a „cse­repesedésre“, masszírozzuk gli­cerinnel, esetleg egyforma mennyiségben vegyített glice­rin, citromlé és 45 százalékos a harisnyán leszaladó szemet megállíthatjuk, ha egy kis szap­pannal bedörzsöljük. A hiba ott van ugye, hogy a szappan nincs mindig kéznél. Nos, ezen is lehet segíteni. Ne dobjuk el az üres ajakruzstartót, nyomjuk be egy darab puha szappanba s zárjuk le. Ezt a „szappantar­tót“ állandóan magunkkal vihet­jük. Kifizetődik, nem lesz gondunk arra, hogy leszakadoznak gombjaink, ha a gombot tartó cérnára egy pici színtelen körömlakkot ke­nünk, a felfejtett fonál ismét telje­sen sima lesz, ha egy húsvágó deszkára csavarjuk és kissé benedvesítjük, (a deszkát elő­zőleg alaposan meg kell súrol­ni, hogy ne legyen zsíros, utá­na pedig azért, mert a fonál bepiszkolta). Kartonlapra nem ajánljuk csavarni a fonalat, mert a benedvesítéssel megpu­hul és nem tartja a fonalat elég erősen, belülről megsötétedett alumí­nium edényünk ismét ezüstíe- hér lesz, ha rebarbarát vagy almahéjat főzünk ki benne. Zománcedénynél hasonló hatást érünk el, ha citrompótlával dörzsöljük. • • • • • • • • • • alkohol keverékét is alkalmaz­hatjuk. Viseljünk télen meleg kesz­tyűt, aki nagyon fázóS, egyujjas kötöttet, s végül: akármennyi­re is sietünk, a kesztyűt a he­lyiségben húzzuk fel, mielőtt a hidegbe kimegyünk, nem pedig csak miután már elindultunk. Ez is foglalkozás Tokióban Jy| ennyire felvillanyozott mindannyiunkat október­ben Japán fővárosának, Tokió­nak az említése. Még azokat is, akiket különben a sport hi­degen hagy, magával ragadta az olimpiai játékok „vihara“. Naponta ötször-hatszor is be­kapcsoltuk a rádiót vagy a TV-t, hogy nem hallunk-e eset­leg hírt egy újabb aranyról. A sok Izgalom közepette — érthető módon — nem is tűnt fel, hogy az olimpián jelenlevő riporterek a jó sportjelentése­ken kívül mennyi mindennel adósak maradtak magáról — Tokióról. A város 200 km hosszúság­ban és 1300 négyzetkilométe­ren terül el. Összlakossága közel tíz millió fő. Rohamos fejlődése a múlt század hetve­nes éveiben következett be. Szinte két-három évtized alatt tört be a város életébe a civi­lizáció és az ezzel járó tech­nikai fejlődés. A századfordu­lón Tokiotó (Nagy-Tokió) la­kossága egymillió. Az óriási fejlődés hozta magával a né­pesedést is. A húszas években az előbb említett létszám már az ötszörösére nőtt. A nagy fejlődést azonban egy időre a természet gátolta meg. 1923- ban óriási tűzvész és földren­gés pusztított egyszerre a ja­pán fővárosban. A lakosság, mely az elemi csapás miatt egymillióra csökkent, páratlan lelkesedéssel látott az újjáépí­tési teendőkhöz. Egy évtized leforgása alatt újból a világ legnagyobb városává válik a felkelő Nap országának fővá­rosa. A II. világháború alatt is sokat szenvedett a „keleti met­ropolisz“ lakossága, 1945 őszén négy millió fő volt. Ekkor má­sodszor is megismétlődött a századforduló előtti csodával határos fejlődés. E tény legki­válóbb bizonyítéka a mai Tokió. Az ide csöppenő európai szá­mára elsősorban a japán fővá­ros sajátos forgalma és épít­kezése tűnik fel. A több millió jármű és a 10 millió főnyi lakosság egyrészt a 30 méter széles sugárutakon, másrészt pedig csak az alig két-két és fél méteres szűk utcákon közlekedik. A sugár­utakon az autók hat egymás melletti oszlopban haladnak. Olyan szakaszokon, ahol nincs előírt sebesség, olykor olyan torlódás keletkezik, hogy csak 2—3 km-t lehet az autóval megtenni óránkérít. A szűk ut­cákon nincs egyirányú közle­kedés, hanem az erre a célra megépített beszögelésekben addig várakoznak egymásra a szembejövő járművek, míg a „kolléga“ eltávozik. Tokió „közlekedési lexikon­jából“ hiányzanak azok a sza­vak, hogy „trolibusz“ és „vil­lamos“. A belvárost a perifé­riával, az ún. villany-vasutak kötik össze. A belvárosban né­hány autóbuszjáraton kívül a nagyon sűrűn közlekedő föld­alatti vasút és a taxi haszná­latos. Az utóbbi Japánban rend. kívül olcsó, ezért nagyon el­terjedt. A taxis feladata azon­ban nehéz. Néha csak hosszabb keresés után talál rá a kívánt címre. Ennek magyarázata a tokiói utcák névtelensége. A forgalom korszerűsítésén sokat lendítettek az olimpiai játékok is. Nekik köszönhető például a belvárosi személy- szállítást megkönnyítő függő- vasútak elterjedése, melyek alapelve és konstrukciója a nálunk használatos drótkötél- pályához hasonló. Az olimpia alkalmából építették a magas betonlábakon álló autősztrádá- kat is, melyek főleg a forga­lom meggyorsítására szolgál­nak. így például a Madge Park és a repülőtér közti, azelőtt két órás út az autósztrádán, most harminc perc alatt tehető meg, persze csak a sztrádára való „belépő“ lefizetése után. Az építészet a gyakori föld­rengésekhez alkalmazkodott. A téglaházak általában föld­szintesek, maximálisan egy emeletesek. A többemeletes házak szerkezete szintén sajá­tos. Vázuk vasból van, amely­re aztán majdnem a szó szo­ros értelmében ráragasztják a vízhatlanított, vastag, papír­hoz hasonló anyagot. Ez erő­sebb rengés utáni sérülés ese­tén könnyen kijavítható. Nem ritka látvány Tokió néhány negyedéban a cölöépítményes vízvárosi utca sem. Lakásaik nagy részének be­rendezése egyszerű és szerény. Sok esetben már az ágy is luxusnak számít. Általában gyékényen hálnak, négyen, öten egy szobában. Nappalra összehajtják és ezzel helyette­sítik a széket. Fürdőszoba nincs minden lakásban. Ennek kiegyensúlyozására szolgálnak a nyilvános fürdők, ahol a ja­pán ember naponta megfürdik. A felhőkarcolók, a milliós nagyvárosok oly jellegzetes építményei a tokiói „Párizs- Ginza“ kivételével Tokió pano­rámájából teljesen hiányzanak. A Ginza teljesen önálló vá­rosrészt alkot. Itt összpontosul Tokió kereskedelmi élete, a szórakozóhelyek, színházak, könyvtárak nagy része. A ke­reskedelem különböző ágai csoportokba tömörülnek Gin- zában. így például egyik részé­ben a bankokon kívül még egy újságos kioszkot is nehéz ta­lálni. Az üzletekben, áruházak­ban áruböség és vevőhiány van az áruk drágasága miatt. A színházak nézőterén álta­lában külföldiekkel talál­kozhatunk, akik főleg a híres, régi japán kultúra iránt ér­deklődnek. Annak ellenére, hogy az ősi szokásokat, tradí­ciókat még nem felejtették itt el, ezen a téren is, mint min­denütt másutt felfedezhetjük a nyugatiasodást. Egyre gya­koribb jelenség, hogy a nagy japán színész Sokoroku Onoe nem eredeti, hazai darabokban mutatja tudását a közönség­nek, hanem Miller és Williams drámáiban. A legnagyobb si­kernek a több mint kétszáz női szereplővel rendelkező Takasa Nuka társulat örvend. Az együttesben lép esténként színpadra a japánok üdvöskéje, Vatalu Natsi. Egy este a műsor minden szereplője többször, de mindig más-más kosztümben és szerepben lép színpadra. A mulatókat, éjjeli szórako­zóhelyeket nagyrészt úgyszin- étn csak külországbeli vendé­gek látogatják. Szórakoztatá­sukról a színpadon „futó“ mű­soron kívül, a gésák gondos­kodnak Sok európai a gésa szó hal­latára önkénytelenül is rögtön a prostitúcióra gondol. Ez azonban gyökeresen helytelen elképzelés. A gésák feladata az, hogy a vendég jól érezze magát. Miután megismerte az utóbbi érdeklődési körért, a szerint szórakoztatja „véden­cét“. Társalog, a színpadi mű­sor befejeztével, külön kívá­natra, esetleg énekel vagy tán­col. Nemegyszer azonban ko­moly irodalmi vagy más témájú beszélgetést kíván a mulató látogatója. Ezért a gésáknak rendkívül tájékozottaknak, mü­veiteknek kell lenniük, sőt legújabban főiskolával kell ren­delkezniük. A helyes beszélge­tési módot, megjelenést az ún „maksáktől“ tanulják. Csak végső esetben, akkor, ha a vendég „ész nélkül“ szórja a pénzt, jöhet számításba az éjszaka fennmaradó részének közös, intim eltöltése... Mindez azonban nem zárja ki a prostitúció létezését Ja­pánban. Nem ritka jelenség, hogy az éj leple alatt hirtelen belekarol a mit sem sejtve sétáló férfibe egy „olcsó mun­kaerő“. E gy japán jellemének, belső érzelmeinek felismerése nagyon nehéz feladat. Rend­szerető, szívélyes (nemcsak a külföldiekkel), őszinte embe­rek. „Fegyverük“ a mosoly Akkor is mosolyognak, ha nagy bánat nehezedik rájuk. Hogy örök mosolyuk sok esetben azonban csak „tanult“, „külső“ mosoly, azt csak az veszi ész­re, aki hosszabb ideig él köz­tük. Zárkózottak. Ahhoz, hogy egy idegent meghívjanak ma­gukhoz a lakásukra egy teára, már nagy bizalom jele. Egy ilyen meghívás majdnem ki­tüntetés számba megy. betett 1 ábakkal isszák. Csak a csésze kiürülése után oldó­dik fel lassan a hangulat... Alkoholt jóformán semmit sem isznak. így részeg japán ritkán látható. Ennek oka az, hogy saját szeszes italaik nin­csenek. a külföldiek pedig fö­lülmúlják pénzbeli lehetősé­geiket. Fegyelmezettségük szinte példás! Vajon mit szólnának nálunk az asszonyok, ha enge­dély nélkül nem beszélhetné­nek? Megszokásból, de szívesen dolgoznak. Minden nagyobb megerőltetés nélkül hajlandók akár tíz-tizenhárom órát is dolgozni naponta. Ez is azon­ban a mosolyukhoz hasonló külső jőtulajdonság csak. Szabad idejük töltésében, ér­deklődési körük kiválasztásá­ban meglepő egyhangúság mu­tatkozik. A nagy TV kultuszon kívül — amit ha csak tehetik, egész nap néznek, — főleg a judo és a baseball iránt ér­deklődnek. Az ifjúságon a nagy fegye­lem ellenére is erősen érezhe­tő a nyugati hatás. Épp úgy öltözködnek és táncolnak, mint nálunk. A rendőrség legna­gyobb problémája pedig a huli­ganizmus elleni harc. Tanul­mányaikat a legtöbben igye­keznek főiskolai szinten befe­jezni. Nem véletlen tehát, hogy Japán mérnökeinek száma meg­haladja a négyszázezret. így az sem véletlen, hogy a világ „acél-ranglistáján“ a második helyen szerepelnek, és nap­jainkban nemcsak a gyufaska­tulya nagyságú TV készülék tulajdonosai, hanem a világ legnagyobb őceánjáró hajóját, a Nissho Nakut szintén a ma­gukénak mondhatják. A pályaválasztást a fiatalok­nak megkönnyíti az a tény, hogy például Tokióban olyan foglalkozások is léteznek, me­lyek számunkra furcsának tűn­nek. így a lányoknak: Ginzá- ban egy áruház minden eme­letén a mozgólépcső végén áll egy fiatal lány és meghajlás­sal felsorolja a vásárlónak az emeleten kapható árukat, s közben egy fehér ronggyal állandóan a lépcső karfáját törli. Fiúknak: minden „jobb? szálloda előtt áll négy-öt fiú, akik minden vendégnek külön- külön mélyen meghajolnak, ha az ki vagy bemegy az ajtón. (A fizetés is csak ilyen „köny- nyű“.) A teázás Japánban csaknem szertartásszámba megy. A meg­hívott pontosan, percre érke­zik. A kifelé nyíló ajtón való belépés után nem a kalapját, hanem a cipőjét veti le. Ha leány a vendéglátó, ünnepi ki- monóban várja vendégét. A teát gyékényen ülve, kereszt­Ez is Tokió Japánról és ezzel Tokióról is megállapítható, hogy nem az a képzeletünk alkotta, elvará­zsolt, távol-keleti ország, Japán az összes tudományok terüle­tén sebesen fejlődő hatalom, Tokió pedig az egyhamar be nem hozható város-óriás PM. ÚJ IFJÚSÁG — a CSISZ Slovákiai Központi Bizottságának lapja Megjelenik minden kedden. Kiadja a Smená a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiodóhivatala Szerkesztő­ség és adminisztráció, Bratislava, Pražská 9. — Telefon 415-41 — Postafiók 30 — Főszerkesztő Szőke József — Nyo mta a Západoslovenské tlačiarne 01. Előfizetés egy évre 31,20 Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata előfizetni lehet mind en postán. — Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza — A lapot külföld számára a PNS Ústredná expedícia tlače útján lehet megrendelni Címe: Bratislava. Gottwwaldovo námestie 48/VU. K-Q8-51QQ1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents