Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-03-02 / 9. szám
Nyomok és emlékek A fasiszta német hóhérok a tömeggyilkosságok elköveti* se után szívesen lefényképeztették magukat. Bizonyára nem gondoltak arra, hogy a fényképek majd bizonyítékul szolgál-' nak ellenük. A fénykép leleplezi a német hóhérok valódi arcát. A selmeci hegyek s a Bukovina télen fehér köntöst öltenek. A csendet semmi sem zavarja. Igazi idillikus hely ez. — Nyomok a hóban... Az én lépteim nyoma — gondolja Pavol Chovan. De akkor, húsz évvel ezelőtt! A nyomokat nehezen lehetett volna megszámlálni. Karasza- jev és partizáncsoportja járt érre, le egészen Korponáig. A Hlinka-gárdisták „titkos hetes csoportja" csak számottevő német erősítéssel, kutyákkal mert' e helyhez közeledni. Miért volt e csoport „titkos" hetes, amikor Korponán mindenki tudott róla? Veszett dühUk nem ismert határt. Nem egy vonatkozásban még a németeken is túl- tettek* Először is 21 lakost likvidáltak, főleg cigányokat. Ezek az emberek Kremničkán fejezték be pályafutásukat. — Legalább utoljára megmelegedtek — röhögött a markába Lacko gárdista. — Sietni kell ezzel a csiirhével — bíztatta a többieket. Sietett. A front közeledett. Agyúdörgés és a katyusák sor- tüze zavarta az álmukat. — Le kell számolni az ellenséggel — hangzott a parancs. .„Ellenségnek" számított a 8 éves Lengyel Judit iskoláslány is, akit decemberben szintén kivégeztek s tizenharmadma- gával a krupinicai tömegsírba temették, a felső vendéglő mellé. — Januárban értem is eljöttek — mondja Pavol Chovan. — Kihallgatás, kínzás, a szered! koncentrációs tábor. laztdri BratisTavába deportáltak. Szerencsésen megszöktem. A 150 letartóztatott közül, akiket a hideg februári éjszakába zavartak ki kevesen érték meg a szabadságot. Sietni kellett „rendet" csinálni. A németek a saját soraikban is „rendet" csináltak. Jozef Dekycký, akkori molnársegéd parancsra hóval hányta be a vérnyomokat.' A malom mellett kilenc osztrákot, német katonát, lőttek agyon, azokat, akiknek megszólalt a lelkiismerete... Az ok? Már nem hittek a „Vezérnek". Nem akarták lelőni a civileket. Hát Őket lőtték agyon. Az emberek aztán fellélegeztek. A pincékben és a bunkerekben eltöltött néhány hónapos bizonytalanság megszűnt. Végre eljött a szabadság. S éppen Jozef Dekycký volt az, A KAIRÓT SAJTÓ VAGY FONTOSSÁGOT tanúsított Ulbricht látogatásának. Hangsúlyozta, milyen szívélyes fogadtatásban részesítik az EAKakl elsőnek szorított kezet 8 szovjet katonákkal. S Pavol Chovan. a Korponaí Városi Nemzeti Bizottság háború utáni első elnöke újból a jelenről beszél: A városban sok minden megváltozott Kezdetben a szovjet katonák segítettek. Megcsinálták a hidat, helyreállították a vasútvonalat S később? Két gyönyörű, korszerű iskola több mint öt millió korona költséggel épült, 200 lakás. óvoda, a megjavított utcák. A várostól nem messze felépült a „pionír-víkendház". Gyors ütemben építik a szolgáltatások házát. Ez az építkezés 2100 000 koronába kerül. A járási nemzeti bizottság régi épületét is tatarozzák. Az új Korpona felszabadulásának huszadik évfordulójára készül. (A) ban az NDK vezetőjét, s több cikk Ismertette Ulbricht életét, harcait, sikereit. A cikkek kiemelték az NDK vezetőjének az arab kérdésekben tanúsított magatartását, az el nem kötelezettség politikájának nyújtott támogatását. Az A1 Ahbar vezércikkében hangsúlyozta, hogy az EAK Ulbricht meghívásával nem akar nyomást gyakorolni egy országra sem, csak kitart ama politikája mellett, hogy baráti kezet nyújt mindazoknak, akik barátságot szeretetet, őszinte e- gyüttműködést és kölcsönös tiszteletet tanúsítanak iránta. STRAUSS A CSU ELNÖKE, pártjának hivatalos lapjában, a Bayern-Kurierban lemondásra szólítja fel Schröder külügyminisztert. Straus e cikkében, amely nagy feltűnést keltett' Bonnban, védelmezi Erhard kancellárnak a közel-keleti válságban tanúsított magatartását és é- lesen támadja azokat, akik a kormányon belül bírálják Er- hardot. „Ha egy miniszter — írja Strauss — mint most hírlik, nem ért egyet a kancellár és a kormány politikájával, akkor ebből már le kellett volna vonnia a következtetést és vissza kellett volna lépnie." Bár Strauss cikkében nem nevezi néven Schrödert, Bonnban mindenki tudja, hogy a cikk e mondata Schröderre vonatkozik, annál is inkább, mert Strauss néhány nappal ezelőtt egy televízió-interjúban kifejezetten utalt arra, hogy Schröder a kormányon belül kritizálta Erhard magatartását. von hasse Államtitkár A BONNI KORMÁNY sajtófőnöke bejelentette: Erhard kancellár meghívta Koszigln szovjet miniszterelnököt Bonnba. A meghívást Gröpper, az NSZK moszkvai nagykövete nyújtotta át a szovjet kormányfőnek. „Koszigin miniszterelnök köszönetét fejezte ki a meghívásért és kilátásba helyezte, hogy a szovjet kormány válaszolni fog rá" — hangoztatta von Hasse. Több nyugatnémet lap moszkvai tudósítója jelentette, hogy Koszigin elvben elfogadta a meghívást, a látogatás I- dőpontjáról azonban még nem történt döntés. Több lap kommentárban foglalkozott a meghívással. A keresztény-demokrata Rheinische Post ezt írta: Erhard kancellár nyilván elérkezettnek látja az időpontot, hogy megvalósítsa régi vágyát és személyes kontaktust teremtsen a szovjet kormányfővel. A bonni General-Anzeiger véleménye szerint senki sem számít komolyan arra, hogy Erhard és Koszigin már a közeljövőben találkozzék Bonnban. Egyéb’ gátlásokon kívül itt vannak a parlamenti választások, amelyeknek eredményét a szovjet vezetők is minden bizonnyal be akarják várni, már csak azért is. hogy esetleg ne a vesztes kancellárral parolázzanak. A meght- vás tehát gyakorlatilag a választások utánra szőL A szociáldemokrata Westfalische Rundschau hangsúlyozta: minden nyugatnémetszovjet eszmecserét csak üdvözölni lehet. A kormány azonban nem valami szerencsésen választotta meg a meghívás időpontját, mert azt éppen akkor nyújtották át, amikor Ulbricht kairói látogatásával súlyos vereséget szenvedett. fifonii-ií iiíi örvendetes jelenség, hogy a bratislavai utazó közönség fegyelmezettebben viselkedik, amióta a villamosokon autóbuszokon és trolibuszokon fokozatosan bevezetik az elöl felszállás — hátul leszállás rendszerét. Sőt a fehér csíkkal megjelölt megállóknál még libasorba is fejlődnek. A régibb típusú kocsik előtt viszont — sajnos — még változatlanul dühöng az „ököljog“. De mi a helyzet külföldön? Japánban járt egykori iskolatársam mesélte a következőket. Forró köszönet, hogy felszállt autóbuszunkra! Ebben az udvarias hangnemben üdvözöltek bennünket, külföldieket, angol nyelven a japán jegyszedőnők, betőduló utasokat. Bájos, mindenkit lefegyverező mosolyuk nem árulja el törődöttségüket. Ha kanyar következik, dallamos csicsergéssel figyelmeztetik a kevésbé edzett, álló idegeneket: „Tessék fogózni, balra kanyarodunk!" Mert a japán akkor sem kapaszkodik semmibe, ha történetesen egyedül áll az imbolygó jármű kellős közepén. Akkor sem, ha merész ívelésű hídra szökken fel a skatulyaszerű alkotmány, akkor sem, ha kormány nélküli bárka módjára ringatózik a hagyományosan komisz utakon. Bocsánat a késéért! — rebegi a japán vasúti kalauz vezeklő szerzeteshez hasonló ábrázattal. ha csak öt’ perccel később fut be a szerelvény rendeltetési helyére, Az igen tisztelt u- tazóközönség figyelemre sem méltatja a bocsánatkérést. Mindenki fellélegzik, ha bordatörés nélkül sikerül kikecmeregnie a tolongásból. Felszállásnál viszont a hírhedt tokiói „pusher"- ek — „utas-begyömöszölők" — lépnek működésbe. Tevékenységük nem nevezhető éppen emberbaráti cselekedetnek. A többnyire szegénysorsú főiskolásokból toborzott pusher-gárdát a japán vasútigazgatóság fizeti. Az izmos fiatalemberekre hárul az a feladat, hogy minél több utast préseljenek be az amúgy is dugig tömött kocsikba. Az utazók zöme emellett nem zúgolódik, a béketűrés nemcsak tokiói, hanem általános japán jellegzetesség. Igaz, hogy Tokióban is látni kíméletlen és erőszakoskodó könyöklőket, akik a legszűkebb helyre is beékelik magukat. Jóllehet a japánok nagyjában véve tisztelik a korosabb egyéneket, a fiatalok ritkán engedik át ülőhelyüket. A hagyományos patriarchátus pedig abban nyilvánul meg, hogy a férfiak nem részesítik előnyben a gyengébb nemet. Közúti járművön idegen ne utazzon! — ez az íratlan törvény Tokióban. Aki mégis megpróbálja, bajosan éri el ú- ticélját. Utcaelnevezések u- gyanis a világ legnépesebb városában egyszerűen nem léteznek. Csupán a földalatti vasút állomásain láthatók a számunkra érthetetlen japán írásjeleken kívül angol nyelvű feliratok, de ezekből sem lesz senki okosabb. A leggyorsabb és legbiztosabb közlekedési eszköz a taxi. A külfödi látogató legjobban jár. ha japán nyelvű címet ad át a taxisofőrnek, vagy az .1 négyzetméter nagyságú városterven megjelöli úticélját. A borravaló ismeretlen fogalom. Élvezetszámba megy a nagyobb távolságra tervezett utazás. A több fogásból álló meleg ebédet tetszetős faládikóban hordják fel hangtalan pincérek hangtalanul gördülő szalonkocsikban az O-cha nevű zöld teával együtt. Persze csak annak, akinek pénztárcája arányban áll az u- tazási „igyekezettel". Grek Imre New Yorkban február 21-én merényletet követtek el Malcolm X, a „Fekete muzulmánok“ szervezet elnöke ellen, aki sérüléseibe, néhány óra múlva belehalt. Február 14-én tért vissza Angliából és ismeretlen tettesek aznap bombát dobtak a lakóházára, amely súlyosan megsérült, de a családjában nem esett kár. Képünkön Mai com X-et látjuk a bombamerénylet után. • * RÖVIDEN I KÜIPOHTIKABOL ö, csodálatos város, Párizsom! Ékeskedik veled e földi hon. Szomszédaid rettegnek és csodálnak. Párod nincs színén a kerek világnak, Egy dús és hatalmas nép anyja vagy, Költészeted virágzik s nő javad. Egy XVI. századi nagy reneszánsz költő, Pierre Ronsard trta ezt a csodálatos vallomást a „világ fővárosához", s ezzel megnyitja a sort a Párizst zengő versek végeláthatatlan sorának az 1500-as évektől mind a mai napig. Máig megfejthetetlen rejtvény: mi vonzza a művészeket Párizshoz? Hiszen város nem egy van a világon, szebb is, nagyobb is, modernebb is, ám hódítani i- gazán csak egyetlen egy tud közöttük: Párizs, Mi magyarok különösen büszkék lehetünk erre a városra, s szinte azt mondhatnánk, hogy nemzeti létünk legfontosabb forrásvidéke, ahogy Shakespea- ret is valaki a legnagyobb magyar írónak mondotta. A „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek" Bacsányijától, a Béran- gert olvasó Petőfin keresztül Adyig, Illyésig, József Attiláig alig van magyar költő, művész, aki ne ennek az oly vaPárizsban, a világ városában! rázsos városnak köszönhette volna a legtöbbet. Az utóbbi tizenöt-húsz esztendőben megritkult a találkozás lehetősége, s hogy lassanként kezdenek emelkedni a sorompók, csoda-e, ha a világra kíváncsi mai fiatalember első útja Párizsba vezet? Párizs, Párizs, Párizs. Versben és regényben, képeken és muzsikában annyiszor volt már találkozásunk, hogy szinte ismerni vélem, de olyanfajta ez az ismeretség, mint a rég látott jóbaráttal való, hogy az első út a boldog viszontlátás ezerszeres gyönyörét kelti az emberben. Két nap, két éjjel utaztunk Pozsonytól Prágáig, Prágától Párizsig, hétfő estére jutván először szabad perchez mégsem pihenés a fontos. Ki is tudná az első éjszakáját átaludni Párizsban, mégha egy hete nem aludt is, s ki tudná a másik éjjelt átaludni, s a harmadikat, a negyediket A mész- sziről jött, s rövid ideig tartózkodó idegennek Párizsban nincs megállás. Hiszen nem ismeretlenül jöttem, jegyzetfüzetemben oldalakon keresztül figyelmeztetnek a jóelőre elCselényi László készített tervek: ml minden- s alig hogy körülnéz,először nel kell összeismerkednem. S fogván teljes egészében szeme Párizsban persze, nem lehet sugarába az egész Párizs lát- csalódni sem. Legfeljebb ha a- képét, máris indulnia kell lezárt, hogy felmászik az em- felé, mert rövid az idő, s mi bér a Notre Dame legtetejére, mindent kell még megtekinteA Diadalív nie. Az Eiffel-torony, a Louvre, a Place Pigalle, Montmartre, a Latin-negyed, a Sorbonne, a Montparnasse-temető, a Pantheon, a Saint Chapelle, a Tuillériák, a Diadalív, a Champs Elyéses, a Luxemburg-kert, a Versalleisi kastély, hogy csak a legnevezetesebbeket említsem. Hogy bírjuk ezt végigjárni csekély egy hét alatt? Aztán a színházak, a múzeumok, a kabarék, a kiskocsmák — s az ember, a messzi főidről idetévedt kíváncsi reménytelenül adja fel a harcot: ehhez egy év is édeskevés. Az első út, a Chaps Elyéses. Mennyit hallottam, mennyit olvastam már róla, s most. hogy kiszállok a Louvrenál s baktatok felfelé a diadalív irányában, az az érzésem, hogy most nem is itt járok Párizsban, hanem álmomban a mesék birodalmát járom, s ezt nemcsak szólam, de valóban így is van, mert a párizsiak gondoskodnak róla, hogy mesébe- illő fényekkel, színekkel ci- comázzák .fel városukat, hódítsák el az idegeneket. A modern művészetnek három talán legnagyobb alakja (a költészetben Apollinaire, a festészetben Picasso * a zenében Sztravinszkij) Párizsban é- lö lengyel, spanyol, orosz. S ez ismét egy vonás városunk természetrajzához, hiszen ki tudja, hogy eme nagy művészek lettek volna-e azok, akik Párizs nélkül, vagy viszont, ha csak párizsiak tettek volna, s nem a világváros kohójában megedződött „idegenek", Mindez a múlt. A XVI. század, a XIX. (Balzac, Hugo, Baudeliére kora) s a XX. század eleje. Mi újság jelenleg Párizsban? Hírlik ugyanis, hogy a „világ fővárosa" kezdi elveszteni varázsát, s fontossága, jelentősége egyre inkább háttérbe szőrűt a XX. századi modern város-kolosszusok, elsősorban New York előtt? írásunk következő fejezeteiben a mai Párizsról, a hatvanas évek Párizsáról kívánunk beszámolni olvasóinknak. Be tudjuk talán bizonyítani azt is, hogy Párizs még mindig nem vesztett varázsából, hogy ma is az, ami évszázadok Óta mindig is volt. Mert lehet, hogy vannak nagyobb városok, s vannak modernebbek is, ám Párizsban van valami, amit semmilyen mércével nem lehet mérni, se nagysággal, se modernséggel, s ezért marad továbbra is legyőzhetetlen. (Folytatjuk)’
