Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-02-23 / 8. szám

! Nincs tanúm, nincs bi Munkásként kezdte,-5J Q O (Folytatás) Novák elvtárs jól tudta, hogy a helyettese most veszi ki a szabadságát! Megbeszélték! A helyettese már a Tátrában van, nem hívhatom vissza. Ejnye, Novákné asszony, mit csinál­junk? Novákné nem tudott mit mondani. Sírva fakadt. Enged­jék el szabadságra! Nagyon kérem, igazgató elvtárs... — könyörgött az asszony. Mi tör­tént, hogy ilyen váratlanul...? — kérdezte az igazgató. Tudja, milyen szajha lett a lányunk. — válaszolta Novákné. — Az utóbbi hónapokban nem bír­tunk vele, elszökött hazulról. Vele történt valami, azt i kell eligazítani az uramnak... Ha erről van szó, valahogy meg­leszünk. — mondta az igazga­tó. — Mikor szándékozik visz- szajönni az ura? Ha rendbe­hozza a dolgot, mindjárt visz- szajön, — válaszolta Novákné. Az ilyen nő-ügyeket egy-két napon belül el lehet intézni, — nyugodott meg az igazgató. Nem tudom, igazgató elvtárs, nem tudom .. — motyogta Novákné. Az igazgató elmoso­lyodott. Olyan szép lányuk van, miért nem vigyáztak rá job­ban? Nem lehet az ilyenre vi­gyázni! — mondta Novákné. — Maga is tudja... Megint rájött a kórság ... Novákné könnyes szemmel távozott az igazgató szobájából. A titkárnő mindent elmondott Petrásnénak... Itt másvalami lesz a dologban. Novák a lánya miatt nem uta­zott volna el! Mindenki tudja, milyen életet kezdett élni a lányuk. Amikor elszökött ha­zulról. a kisujját sem mozdí­totta érte Még örültek is. Novák azt mondogatta az üzemben, nem fogja többé be­mocskolni becsületes nevüket... Most a lánya miatt fakadt vol­na sírva az anyja?! Én és Petrásné arra gondoltunk, No­vákné hazudott az igazgatónak! Nováknak más miatt kellett váratlanul távoznia a városból! Biztosan megérezte, olvad a vaj a fején .. Hiszen, ha nem így lenne, maga nem jött volna ide a kerületi városból!!! Krivos Ferit megdöbbentette Beles Mária éles logikája. Ne­met nem mondhatott, mert ki­fogta volna a szelet a vitorlá­ból. Bólintott. — Valami van a dologban,— vallotta be őszintén Krivos. — Még nem látom tisztán a hely­zetet, bizonyítékokra lenne szükségem... — Elmondjuk, összeszedjük magának a bizonyítékokat! — tüzesedett meg egyszerre Beles Mária hangja. Hátranézett. Feri is megfordult. A szigorú arcú Petrásné bal felé intett. Épp egy bal felé kanyarodó keskeny sétányhoz értek. Be­fordultak. Ügy dolgoznak, mint­ha illegalitásban lennének, gon­dolta Krivos Feri. Mitől fél­nek? Nem értette, miért ret­tegnek annyira az egykori fasisztától? Bárhogyan is le­gyen a dolog, nagyszerű asz- szonyok! Az a rögeszméjük... — jutott eszébe a titkárság egyik dolgozójának a szava, aki részt vett Novák ügyének ki­vizsgálásában Most megtudjá­tok. mi ez a rögeszme! Hogy lehet rögeszmés bolond a mel­lette menő kövérkés asszony, amikor ojyan éles logikával vonta le Novák váratlan eltű­néséből a következtetést?! Bokrok közé beépített pádon akadt meg a tekintetük. — Itt jó lesz... — suttogta Beles Mária. Leültek, és vártak Petrásné érkezésére. Halk léptek neszét hozta fü­lükbe a szél. — Mindjárt itt lesz! — súgta Beles Mária. — Mindent el­mondunk magának... Petrásné leült a padra. A két nő közrefogta Krivos Ferit. Nem tudta, melyikükre nézzen előbb. Egyikükre sem tekintett, döntsék el maguk között, ki fog előbb beszélni. A sétány agyontaposott földjét nézte Az asszonyok is hallgatagon néztek maguk elé, ők meg arra vártak, hogy a detektív tegyen fel nekik kérdést. — Tudják, miért jöttem... — szólalt meg rövid töpréngés után Krivos Feri. — Előbb azt szeretném tudni, ki látta negy­venöt januárjában Novákot? — Én! — szakadt ki a só­hajszerű hang Beles Máriából. — Én láttam, és hallottam ... — Akkor még fiatal lány le­hetett ... — jegyezte meg Krivos. — Már asszony voltam! Egy éves volt a kislányom! — könny szökött Belesné szemé­be. — /^bban~az időben nem volt egy nyugodt pillanatom, annyira féltem, hogy minden külső zajra megrettentem. Ha léptek neszét halllottam, az ablakhoz futottam, vagy a ka­puhoz rohantam. A férjemet vártam haza ... nem. hittem a kegyetlen hírnek ... A férjem katona volt, nem vitték ki a frontra. Amikor kitört a felke­lés, egész egységük átállt a partizánokhoz. Egyszerű, né­hány soros üzenetet küldött egy elvtárssal. Azt írta. tudja hol a helye, ne aggódjak érte... Negyvennégy decemberében kaptam a másik, késve érke­zett hírt. Egy bujdosó partizán hozta. A férjem meghalt, az egyik összecsapáskor .... ami­kor a németek a hegyekbe kényszerltették őket.. . Ezt azért mondom, hogy megértse a helyzetemet. A szomszéd házban nagy fasiszta lakott. Egy este, akkor januárban, nem emlékszem, melyik napon lehetett, kemény lépteket hal­lottam az utcáról. Az udvaron voltam. Ilyen döngő léptekkel az egyenruhások, a katonák járnak! Hátha a férjem jön haza?! Az illető elhaladt a há­zunk előtt. Hiába reményked­tem. .. Kicsit kitártam a kaput, csak akkora rést hagytam, hogy tekintetemmel követhes­sem a döngő léptű férfi útját. Hogy is gondolhattam hogy a férjem ... Ő nem járna ilyen döngő léptekkel! Hazasurrana, mint a tolvaj, hogy senki se vegye észre. . A házunk előtt elmenő idegen megkoccantotta a szomszéd ablakát. Megcsi- kordult a kapu. Az udvari ke­rítéshez futottam. A deszkák kis résén keresztül egy pilla­natra láttam a konyhából ki­szűrődő fényben a jövevény arcát. Nem ismertem. A szom­szédban lakó fasiszta kijött az udvarra Az ilyenek nem szok­tak a feleségük előtt beszélni. A látogató ezt mondta: Gyere! Kifüstöljük a söpredéket! Hová megyünk? — kérdezte a szom­széd. Az erdőbe! Néhány perc múlva mind a ketten távoz­tak ... A szomszédom a front alatt még a városban volt aztán a németekkel elszökött az oroszok elől. Azóta nem tud róla semmit a felesége. Lehet, hogy meghalt, lehet, valahol Nyugaton él .. — Miért nem mondta előbb az elvtársaknak, hogy Novák... ? — kérdezte Krivos Feri. — Mondtam, csak egy pilla­natra láttam az arcát, s úgy tűnt, soha nem találkoztam vele a városban. Azt hittem, idegen. Gyászomban, gondom­ban megfeledkeztem róla ... Három évvel ezelőtt, amikor az első névtelen levelet írtuk... azért nem írtuk alá, mert nem voltunk eléggé biztosak a dol­gunkban ... a múlt ködéből életre kelt bennem az egy pil­lanatig látott arc... — Beles Mária gondterhelten nézett maga elé, majd Krivos Feri tekintetét fürkészte. — Ne higyjen nekik! — intett a város felé. — Nem vagyunk rögesz­més asszonyok! Nem képzelő­dünk! Nem a mi vétkünk, hogy a másik tanú nem mer beszél­ni. Trnkánéról van szó. Öreg asszony, nyugdíjas Amikor megkérdezik tőle mi történt a németek itt-tartózkodásának utolsó napján, sírva fakad, ijedten néz az emberre, mint­ha süketnéma lenne ... Beles Mária kimerültén el­hallgatott. Petrásné megfogta Krivos Feri karját. Kényszerí­tette, nézzen rá! Most ő van a soron! Krivos Petrásné átszellemült arcát nézi. Bőre sápadt, szinte áttetsző a nyaka körül látni a kék ereket. Szürke szeme hideg. Maga előtt látja, mint jött a park felé. milyen kato­nás léptekkel közeledett feléje. Sok benne a férfiasság, a túl­zott szigor és elszántság. Csu­pa csont és bőr, s mégis meny­nyi erő lakozik be.ine. — Így történt! — szólalt meg száraz, határozott hangon Petrásné. — Mielőtt rátérnék Trnkáné esetére, el kell mon­danom egyet-mást. . Negyven­öt óta dolgozom egy üzemben ma osztályvezető! Szép funk­ciója van az ördögnek, a párt­tagságának köszönheti. Négy éve, hogy „beépítették“ a tár­sai a pártbizottságba! Hosszú ideig figyeltük a volt fasisztá­kat Minden szavukat, mozdu­latukat bizalmatlanul fogadtuk. Tudtuk, ha tehetnék egy kanál vízben megfojtanának bennün­ket! ... Partizán voltam, a tü­dőm a nyirkos erdőben meg­betegedett. azért vagyok eny- nyire sovány, és ezért nincs családom... Novák és hason­szőrű társai ferdén néztek rám, tüske -voltam a szemük­ben, nemcsak azért, mert par­tizán voltam, főleg azért, mert mindig úgy mozgattam az em­bereket. ahogy a párt diktálta a tempót Előttem a párt szava szent! Az ilyen ember sokak­nak nem tetszik, nemcsak a volt fasisztáknak ... Amikor négy évvel ezelőtt Novákot be­választották a pártbizottságba, úgy érezték, lóra pattantak az egykori huszárok. Egy év múl­va, vagyis három esztendővel ezelőtt, engem kifúrtak a párt­bizottságból. Azt mondották, nem lehet dolgozni régi. mód­szerekkel. a szememre vetet­ték, áskálódó természetű va­gyok, nem hagyom élni a „régi" embereket. Míg élek. nem fo­gom hagyni, hogy ők dirigálják a munkásnépet! Amikor vala­milyen úton-módon megtudták hogy én is aláírtam a Novák elleni panaszlevelet, s az itte­niek Novák legnagyobb meg­elégedésére intézték el a ki­vizsgálást, a pártbizottság elé hívattak. Könnyen megtehet­ték, Novák ..elvtárs“ lett a hangadó! Megfenyegettek, ha tovább folytatom az alaptalan áskálódást, megélem azt a ke­serves pillanatot, hogy párt­ellenes viselkedésemért. a funkcionáriusok igazságtalan rágalmazásáért kizárnak a pártból. Tekintettel a felkelés­ben szerzett érdemeimért, most csak nyomatékosan fi­gyelmeztetnek... Könnyen elér­hetnék a céljukat, mert elter­jesztették egy kerékkel gaz­dagabb vagyok . .. Egy napon Novák betoppant az irodámba. Ketten voltunk a kis helyiség­ben. — Idehallgass! — sziszegte Novák. A mellemnél megmar­kolta a ruhát, s úgy rázott. — Ha tovább fogsz pofázni, kirá­zom a lelkedet! Ha van egyál­talán lelked! Nem félsz az Is­tentől? Nulla vagy érted? Egy nagy nulla! Nem tehetsz sem­mit! Ha nem fogod be a szád. én betapasztom, de abban nem lesz köszönet! Orvosi bizonyít­ványt szerzünk, és bezáratunk a bolondokházába! Apró szeme majd kiugrott a gödréből, tekintete mérges nyi­lat lövellt. Nagy tehetetlensé­get éreztem. Ki segíthet? Sen­ki! Nem kiálthattam. Ha sza­badjára engedem indulataimat, őrjöngtem volna, tíz körömmel téptem volna le az arcáról a bőrt. Hívhatta volna a mentő­ket, adják rám a kényszerzub­ről nem gondoskodhatok. Na­ponta megkérdezem tőle, mire van szüksége, és megyek be­vásárolni, Néha. ha nagyon gyéngélkedik, főzök is neki Gyakran betegeskedik... Egy­szer bánatomban panaszkod­tam Akkor történt, amikor ki- tettek a pártbizottságból. — Nagy lóra ültek a kö­pönyegforgatók! — mondtam Trnkánénak. — Képzelje el. szomszédasszony, az a szemét Novák parancsol most nekünk! Trnkáné ellenségesen für­készte az arcomat. Mi ütött belé? — kérdeztem magamban — Miért mondja ezt épp ne­kem? — nézett rám rimánkod- va Reszketős volt a hangja mintha sír fölött rebegné a szavakat. Reszketése átment egész testére. — Fázik?, — kérdeztem. Hi­deg volt odakint. Szenet rak­tak a kályhába. •— Más hideg ráz engem... — mondotta Trnkáné. Beesett mellét kidüllesztette. két véz­na vállát hátra merevítette mintha valaki csiklandós tár­gyat lapított volna a lapockái közé. A szeme hidegen rám meredt. Az ajka hirtelen le- biggyedt, szenvedővé torzuló ráncos arcán könnyek csorog­tak végig. — Mi baja van, szomszéd- asszoay? — kérdeztem ijed­ten. — A bordáim között érzem pisztolycsövének nyomását... — sírta el váratlanul régi fájdal­mát Trnkáné. — Hogy tudta tizenöt évig magában tartani?! — A háború után betoppant hozzám Novák. Este jött senki sem volt nálam. Maga akkor még nem lakott itt. Belép a szobámba Apró szemének szú­rós tekintetével csaknem fel­nyársalt. Felejtse el, ami a frontátvonuláskor történt! — mondotta Hidegen, parancso- lón csengett a szava. Aztán folytatta: Beugrattak! Ha nem jövök a telefonközpontba a- gyonlöttek volna!... Ha valaki­nek egy szót mer szólni! — sziszegte a szemembe és fe­nyegetően kirántotta a nadrág­ja zsebéből a pisztolyt. Rám szegezte. Amit akkor nem ka­pott meg. megkaphatja most! — mondottá, s a mellemhez szorította a pisztolycsövet. — Ha elszólja magát, tüzes ól­mot eresztek magába! Megér­tette?! Aztán kiszedtem Trnkánéból, mi történt a frontátvonulás e- lőtt. A telefonközpontban az a fasiszta teljesített őrszolgála­tot. aki Belesné szomszédsá­gában lakott. Nagy volt a zűr­zavar, menekültek a németek. Süvítettek a lövedékek, rob­bantak az aknák. A telefonköz­pontban egyedül Trnkánét hagyták, ő volt a legidősebb, ha valakinek meg kell halni, haljon meg az öregebb. A fa­siszta őr pisztolyával bökdöste Trnkánét. — Ne félj! Kapcsolj! Mit fél­ted a szaros életedet?! Én is itt vagyok! Kapcsolj! , — Valaki magával akar be­szélni... — szólt ekkor Trnkáné a testőréhez. Az a valaki a városi fegy­veres fasiszták parancsnoka volt. — Már mennünk kell! — fi­gyelmeztette a telefonközpont őrét. — Egy óra múlva légy a parancsnokságon! — Ezzel meg mi lesz...? — nézett Trnkánéra. — Hátha szükség lesz még rá... Ha egye­dül marad, meglóg... — Novák nem akar vélünk jönni... — Nagy marha! — Nem baj... Jó ha valaki itt marad közülünk, és beépíti magát hátha egyszer szüksé­gük lesz rá.. Civilben hozzád küldőm Meghagyom neki. tart­son ki az utolsó pillanatig, míg az utolsó szál német át nem ke! a folyón... Novák teljesítette a paran­csot. Trnkáné lapockái közé nyomta a pisztolycsövet s úgy kényszerítette a fasiszták utol­só telefonbeszélgetéseinek kap­csolására.. — Miért nem jelenti fel? — kérdeztem Trnkánétól. — Nem merem... — Mitől fél? — Agyonlő... — zokogásba fúltak további szavai: Elmondtam mindent Máriá­nak. Mária ekkor jött rá, No­vák volt az a döngő léptű fér­fi. aki a szomszédját a söpre­dék kifüstölésére hívta. Vala­mit tennünk kell nem hagy­hatjuk szabadlábon futni a gyilkost! Trnkánénak meg­mondtam, mire jött rá Beles­né. Most már feljelenthetjük Novákot! — Mire gondol, szomszéd- asszony?! Ne hívja a végzete­met! — mondotta sírva fa­kadva. — Nem lett volna sza­bad magának megmondanom... Az ég szerelmére kérem, ne szóljon senkinek...! — és ke­servesen zokogott. Masnap panaszkodott: — Aludni sem tudok, szom­szédasszony... Nem jön álom a szememre.. Magam előtt lá­tom. mint toppan be Novák a szobámba apró szemének szú­rós tekintete a szívemet döfi át. és rámkiált: Felejtse el, a- mi a frontátvonuláskor történt! Ha valakinek egy szót mer szólni...! — s a mellemhez szo­rítja a piszt.olycsövet. — Ha szól valakinek, tüzes ólmot e- resztek magába! — Megbolondult, szomszéd- asszony?! — kiáltottam Trnká­néra. — Hagyjon békén, Petrásné!’ Emberhez méltóan akarok meg­halni... Keserves sírása kitaszított a szobájából. Bevásároltam, a- mire szüksége volt. Bevittem hozzá, az asztalra tettem. Rám sem emelte a tekintetét. Szó nélkül hazamentem. Máriával megbeszéltem a dolgot. Felje­lentettük Novákot. Trnkánét beidézték Észrevétlenül utána mentem. Kétszer is elment a kapu előtt. Nem mert bemen­ni. Este átmentem hozzá, s ezt mondtam: — De gyáva asszony maga. Trnkáné! Beidézték, és... maga meg. mint a kisgyerek. Ejnye, ejnye hát nem tudja, hogy a rendőrség most minket véd?! — Még engem hoz bajba, Trnkáné! Rám fogják, hamis vádat emeltem! — Félek szomszédasszony, félek... Menjen! Ne jöjjön töb­bé hozzám! — Éhen hal nélkülem, Trn­káné! — Halott vagyok így is... — A gyilkos meg éli világát! — Agyonlő... Jaj... jaj... — és sírni kezdett. — Hagyja már abba a sírást! Menjen el oda harmadszor is és öntse ki a lelkét! Ez a leg­jobb orvosság! Meglátja, nem fog többé félni... Nem ment el. (Folytatjuk) zonyítékom! Senki sem hallot­ta, miket mondott Novák. Mér­gemben az arcába köptem. Ocs- mány disznó! — mondottam és kimentem az irodámból... Hiába futkározunk, nem hallgatnak meg bennünket. Maga az első. akinek elmondhatunk nyugod­tan mindent... Az itteniek azt mondják, rögeszmés asszonyok vagyunk... Ezek után el tudja képzelni, elvtárs, miért nem merjük kinyitni a szánkat?! Miért vagyunk óvatosak?! Petrásné elhallgatott. Ne feledkezz meg Trnkáné- ról! — figyelmeztette Beles Mária. — Trnkáné a házunkban la­kik. A postán dolgozott a te- efonközpontban. Három éve, hogy nyugdíjazták. Egyedül él kis lakásában. Gyermekei hív­ták, menjeh hozzájuk. Nem akarta itthagyni a várost. Itt . született, itt halt meg a férje, itt akar ő is meg­halni, a férje mellé feküd­ni... Minden nap benézek hoz­zá. Én is egyedül vagyok, rosz- szul érzem magam, ha valaki­Mostanában Mostanában szabály • szerint térnek meg álmaim • t súlyos ismerős léptek alatt csikordul a padló a kedves lakásban és semmi félelmetes nincs a kelő zajokban. Köhhenést vernek vissza a becsukott spaletták. Aztán mintha papír suhogna a teljes éjben. „Édesapám!...“ — szólnék, de mélyre fojtom amúgy is néma hívásom. Csak egy hang kell, és azonnal eltűnik a jelenés — tudom. Hát hallgatok. Nem látom, nem szagolom, nem tapintom, de hallom, hogy itt van. De tudom, hogy én vagyok ott. ahol ő még így él mindörökre. „Édesapám!...“ — szólítanám megint. De hallgatok csak ismét. Vissza szabály szerint így térnek mostanában mindegyre álmaim. SZEMLÉR FERENC neves romániai magyar költő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents