Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-02-09 / 6. szám
(Folytatás) Hetedik fejezet 31. Az ápolónő gyorsan ajtót hyit, és bekukucskál. Alszik a doktor. Mélyen alszik. Sajnálkozó tekintettel belép, és lassan beteszi az ajtót. A faliórára pillant. Még csak fél öt. Hatig aludhatott volna. Éjfél Után feküdt le. Egész nap talpon lesz. Jó, hogy nyugodtan telt el az éjszaka, nem zaklattuk. Csak most... Miért ke- resik a rendőrségtől? Hiába mondtam nekik, várjanak reggelig! A szőke hajú a szemembe mosolygott, és kimutatott az ablakon: Már a nap is felébredt! Kinéz az ablakon. Derűs az ég. A szemközti épület a kora reggeli nap gyengéd fényében mosdik... Ébreszt- geti az orvost. Kinyitja a szemét,. Amikor felismeri a nővért, gyorsan felül. — Baj van? - kérdezi. — Semmi baj, doktor úr, — mosolyodik el a nővér, — csak jóreggelt jöttem... — Már hat óra lenne? — A vendége azt mondja, ha már felkelt a nap... — Szőke hajú? — Róla álmodott?' — Vártam őt... — A másik barna:.. — újságolja az ápolónő, s huncut mosoly-lopakodik az ajkára, — Az egyik szőke, a másik barna, a harmadik... — dúdolja a dalt. — Szép ébresztőm van... — mosolyodik el Miklós doktor. — Legyen szives, vezesse be hozzám őket... — A folyosón várnak... — Akkor.. — mondja az orvos, és leugrik az ágyról. Kitárja az ajtót. — Gyertek be, Feri... A két nyomozó belép az ü- gyeletes szobába. Krivos köszönetét mond a kimenő ápolónőnek. Az orvosnak bemutatja a kollégáját. — Délután óta vártalak... — szól Miklós doktor a barátjához. — Ha hozzánk jönnél, a legjobb detektív lennél! — Ne beszélj bolondokat, Ferii — Tegnap mindenütt megelőztél, csak a nyomodat követtem™ — A vöröshajű vonzott? Feri bólint. — Aztán elmentem Váraljára, azt hittem, ott is találkozunk™ Kár volt odamenned... — Mit tehettem mást, ha Novákot kiugrasztottad a rókalyukból... —• Kovácséknál is voltál?! — A te jóvoltadból... Kár, hogy nem találkoztál Novákkal még nem láttál gyilkost... — Gyilkost?! Kit öltek meg? — Azt hittem, tudod... — Honnan? Csak azt tudom, hogy a vfkendhfiz mögött történt valami. Trencsé- ni és Novák Éva vasárnap a víkendházban volt. Hétfő este idehozták a lányt, öngyilkos akart lenni. Az okot mostanáig nem tudtam megállapítani. Ezért „nyomoztam“... — Most már én is értem miért került hozzátok a lány... Miért mondtad, kár volt Váraljára mennem? — Ha ogyanarra a személyre gondolunk, kár volt, mert a városban bujkál... — . Köröztetjük... — Éjfél előtt telefonált a kórházba. A lány után érdeklődött. — Megmondta hogy az apja...? — Már harmadszor jó Ismerősként jelentkezett Kizárólag éjszaka hívott. Kovácsék- tól tudom, nappal egyszer sem hagyta el a házat. Az éjszaka szerencséje volt, én voltam a szolgálatos, felső kézből kaphatta a tájékoztatást. Rögtön ráfogtam, Éva apjával beszélek! Bevallotta, hogy igen. Kíváncsi volt „félrebeszél-e“ a lánya? Elfogadtam a játszmát. Elárultam, miket „beszélt félre“ a lánya: a bokor mögött, a vlkendház mögött látta az apját... És megkérdeztem: Mondja, Novák, kinek a nyakát szorongatta ott? Krivos a kollégájára mosolyoglő. — Itt a felhatalmazásunk, a páciensed ujjlenyomatára lenne szükségünk... Én is szeretném látni a „perdöntő tanúmat... — Menjetek, Feri, a nővér majd elvezet benneteket. Addig rendbe szedem magam... — mondja az orvos. 32. Miklós doktor kinéz az ablakon. A nap aranyló fényével — Ugye szenzációs detektív?! — és sokatmondóan néz a barátjára. Köszönöm, Pali! Nem is hiszed, milyen sokat segítettél! Le is fújhatnám a körözést, a gyilkos maga fvŕt a közösen kivetett hálónkba... — Azt se tudom, kit ölt meg! — Trencséninét! — Szegény Éva... — Trencséni nem látott senkit, a te Éva kisasszonyod az egydüli szemtanú! Miklós doktor csodálkozik. — Novák haragból ölt? De miért Trencséninét? Miért nem a lánya szeretőjét? — Légy türelemmel, mindent elmondok! Megkértem a kapitányunkat, hogy elmondhassam... Előbb meg kell győződnünk Novák Éva bűnrészességéről... — Nem hiszek ebben... — Én sem, mégis fényt kell derítenünk kié a megfojtott asszony közelében talált borotva, mellyel utólagosan, szerdán elmetszették a torkát. A borotván női ujjnyomok. Az a kérdés, a te védenced segített-e az apjáról elterelni a gyanút? — Mikor? Vasárnap estétől hétfő estéig ki sem mozdult a lakásból! Hétfő este óta itt fekszik! — Kár védened, szükségünk van a bizonyítékra! Ezek szerint az apa, aki kedd este óta Éva szobájában lakott, megtalálta a borbélylány borotváját, és szerda éjszaka... Érted? — Krivos Feri az asztal alá néz. Miklós doktor csak most veszi észre az asztal alá rakott kis, lapos bőröndöt. Dehogy bőrönd! Magnetofon! Éva vallomását akarja szalagra venni? Kár erőlködnöd, Feri! Krivos sejti, milyen gondolat foglalkoztatja a barátját. Elmosolyodik. — Trencséni vallomását hoztam magammal! Ha a páciensed valamit tagadna, Trencséni vallomása bizonyítana. Attól tartok, nem fog az apja ellen vallani... — Kár volt magaddal cipelned, Éva még nem beszél! Mondd el már, miért .ölt Novák? — Még nem tudjuk™ — mondja elgondolkodva Krivos. Feláll, int a kollegájának. A zsebéből egy papírlapot húz ehint'i be a szemközti két e- meletes házat a járdát szegélyező fák zöld lombját Az arcát simogatja a besurranó szellő. Szemközt valaki félrehúzza a függönyt. Borzas hajú lány hajol ki az ablakon, nézi a derűs égboltot Hálőingét kerek melle domborítja. Elmosolyodik. Szép idő lesz, mehet strandolni! Megpillantja a fekete hajú orvost A lány átküldi mosolyát az ügyeletes szobába, és visszaugrik a függöny mögé.. Miklós doktor néhány pillanatig figyeli a rezgő függönyt. Szereti a szépet nézni. A fiatalságára emlékezteti. Miért van az, hogy a szép az ifjúkori emlékeket juttatja az ember eszébe? Ha Krivos látta volna a szemközti ház ablakában a dudorodó mellű lány derűs mosolyát, kesernyésen félrehúzta voina a száját. Nem azért, mert agglegény, hisz száz lány közül is válogathatna. Ha megnősülne, hogy szeretné a családját, a gyermekét! Ahányszor látogatóba jön hozzánk, felfénylik a szeme, a- mikor megpillantja a kislányunkat. Örömében a karjába ragadja, térdén lovagoltatja... Egyhamar nem fog megnősülni. Pedig bíztattam,' nézzen körül, szeressen valakibe, mert repülnek az évek! A kislányukra néz. Könny szökik a szemébe. Nekünk is lehetne ilyen gyermekünk... — suttogja. ötvenhat tavaszán ismerkedtem meg vele. Már hat éve ismerem... Áprilisban hozta az apja a klinikára. Akkor a nyitott férfi osztályon dolgoztam, én kezeltem. Sokat beszéltem vele, meg akartam vele újra szerettetni az életet, összebarátkoztunk, egyidősek voltunk. Élet— és emberundora volt. Harminckét éves korában! Sok mindent megtudtam tőle. Jugoszláviából származott Gyerek volt, amikor ide költözködtek. Negyvenkilencben befejezte főiskolai tanulmányait. Már ifjúkora óta írni vágyott. Amikor megkapta a diplomáját, eszébe se jutott a jogi pálya. Az egyik napilap felkarolta. Jó riporternek indult. Aztán beköszöntőitek a keserves napok. Káderhibául rótták fel, hogy Jugoszláviából származik. Miért? Nem parancsolhattam meg a szegény péksegéd feleségének, hogy máshol szülje meg gyermekét! Az éberséget, a nemzetközi politikai helyzetet emlegették. Egy napon ijedt ábrázattal fogadta albérleti szobájában idős, ősz hajú háziasszonya. Elpanaszolta, két nyomozó átkutatta a szobáját, azután érdeklődtek, kivel szokott idehaza találkozni? Senkivel! Titokban sem? Megszámlálták, hány ruha van a szekrényben. Három öltöny volt a szekrényben. A negyediket magán hordta. Honnan volt ehhez pénze?! — kérdezték a detektívek. A háziasz- szonya összecsapta a kezét. Az istenért, talán nem gondolják, hogy lopott?! Ne beszéljen, ha nem ért hozzá! — förmedtek rá a detektívek. Néhány nap múlva behívták a kommunisták gyűlésére, és tudatták vele határozatukat. Azonnal el kell hagynia a szerkesztőséget! A munkájával meg voltak elégedve, semmivel sem gyanúsíthatják, de a nemzetközi helyzetre s az éleződő osztályharcra való tekintettel nem üjságlróskodhat tovább, és megmondták, melyik gyárba kell mennie dolgozni, hogy bebizonyítsa a párt iránti hűségét... Feri szeméből potyogtak a könnyek. Ez ellen nincs védekezés. A bírósághoz nem fordulhat! Sok ismerősét a bíróság elítélte! ...Egy hétre rá, hogy Ferit kidobták, újabb tragédia érte. Azonnali hatállyal felmondtak a menyasszonyának s a káderanyagába beírták, Tito-gyanús emberrel tartott fenn „szoros“ kapcsolatot. Szakítania kellett Ferivel, hogy a szégyenbélyeg ne kísérje végig egész életében. Gyorsan férjhez ment, s égy évre rá .megszülte első gyermekét... A szerkesztőségben másfél év után beláthatták, vétettek Feri ellen, mert ötvenkettő nyarán visszahívták, újra riportereskedhetett Nem érzett elégtételt, mert nem érezhetett. Azokkal dolgozott tovább, akik jelen voltak a- zon az emlékezetes napon. E- gyikük sem emelte fel a karját, senki sem tiltakozott, e- gyikük sem kiáltott fel, igaz-* ságtalanság történik! Nem neheztelt rájuk, mert nem neheztelhetett. Ha ő lett volna a helyükben, szólni mert volna? Nem hiszem... Ha tiltakozik, őt is a fekete listára teszik... Saját fájdalmát nem ismerte el igazi fájdalomnak. Ez volt a párt politikája, s a párt politikája helyes, ebben nem szabad kételkedni. Aki kételkedik, nincs helye a pártban. Akarata ellenére a lelkén ejtett seb szaggató fájdalmakat szült. Az elitéit ismerősöket és ismeretleneket kémkedésért. hazaárulásért Ítélték el. Lehet, hogy kémkedtek, nem tudott róla, hinnie kellett abban, amiről az újságok írtak. Ha nem hisz, megrengett volna a bizalma mindenki és minden iránt. Bizalom nélkül nem élet az élet. És mégsem tudott hinni! A szerkesztőségben minden közeledést bizalmatlanul fogadott. Nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy üldözik. Védekezett a félelem és bizalmatlanság ellen. Tudatosban! akarta magában, senki sem forral ellene gonosz tervet. Amikor a riportútjairól hazatért, külön külön zaklatta azokat a mun- kartársait, akiket a barátjai- nak vélt: Mit beszélnek rólam a hátam mögött? Olajat öntött a tűzre. Azt kívánta, hogy a háta mögött ne beszéljenek tosszat; hinni akart ebben, és nem tudott hinni. Mindennap várta, hogy megint elgáncsolják. Nem akart félni, és mégis félt. Retteget, pedig optimista természetül Az ellentétes érzések összeütköztek, a karambolt nem kerülhette ki, törvényszerűen került az elmekllnikára. Túlságosan ér«*» kény. A politika nincs tekin- tettel az érzékeny emberekre. Ha vasidegei lettek volna ak- kor sem tudta volna ki üldözni magából a félelmet és bizalmatlanságot.. Am;kor gyó- gyulóban volt azzal állt elém, nem megy vissza a szerkesztőségbe, nem bírja a fél munkát, nem tud megelégedni a féligazsággal, az igazság aprólékos adagolásával... Aztán azt mondta, én csak kis áldozat vagyok, nagyon kicsiny, nem haragszom senkire, beszélni sem érdemes erről... A telkeden ejtett seb a halálodig sem gyógyul be! — gondoltam magamban. Az orvosságok csak tompítják a fájdalmadat... A biztonsági szerveknél akart dolgozni, ahol nem elégedhet meg a félmunkával, és féligazsággal. A hamis vádak alapján ők tartóztatták le az embereket! — igyekeztem lebeszélni. Hiszek abban, ami volt, nem ismétlődik meg többé, nem vadállat az ember!— válaszolta. Nincsenek vasidegeid, az izgalom csak árthat neked™ — mondottam. Ezt felelte: A gonosz, és a félgonosz emberek majd megedzik az idegeimet... Sokat ábrándozott arról, egyszer regényt szeretni írni. Előhozakodtam utolsó érvemmel: így nem írod meg a nagy regényedet! Amit meg kell írnom, egyszer megírom! Nem tágított Hitt elhatározásában. Évek óta először hitt valamiben! Végül is támogatnom kellett gondolatát, mert hit nélkül nem állna soha talpra. Gyógykezeltetése után jelentkezett a biztonsági szerveknél. 33. Krivos Feri belép az ügyeletes orvos szobájába. Egyedül jött. — A társad? — kérdezi Miklós doktor. — Elment az ujjlenyomatokkal, hamarosan megtelefonálja az eredményt, — válaszolja Feri. Leül. — Egy-két dolgot meg keltene veted beszélnem... sokat tudsz... — Vallatni akarsz? — Nem... Inkább én mondok el neked dolgokat hogy kie- gészlthesd a képet... — A faliórára pillant. — Még korai az idő, ha keresnének, tudják, hogy itt vagyok... — elmosolyodik. — Nováknak meg hagyjunk egy kis időt. hogy kigondolja, milyen úton is futhat a hálónkba... (folytatjuk) modem StiC-is (5.) Verlaine és Himbaud Különösen bizarr barátságukról úgyszólván mindig szó esik, ha valaki költészetükkel foglalkozik Pedig kettejük között korántsem állt fenn olyan viszony, mint amilyen történetesen Petőfi és Arany János meleg hangú és versbeszedett leveleit ihlette. Egyszer a legforróbb emberi kapcsolat fűzi őket egymáshoz, máskor viszont életűk tanulmányozása által is nehezen érthető gyűlölet és túlhevútett harag robbantja ki köztük a leggyermekibb, de annál hátborzongatóbb és iszonyúbb ellentétet. 1873-ban például Brüsszelben odáig jutnak, hogy Verlaine pisztolyával rálő Rimbaud-ra, meg sebzi kezét, s a történtek miatt csak 1875-ben szabadul ki « börtönből. Verlaine és Rimbaud költészete egyaránt magába foglalja a szimbolista és impresszionista verselés hangnemét és hangvételét. Közülük az első mindjárt és közvetlenül hatott, azon nyomban utánozták és tanultak tőle; míg a másik csak jóval később, akkor, amikor már régen búcsút mondott a versírásnak és Franciaországnak. De midőn Rimbaud-t felfedezték, nem tudtak betelni vele, s a kultusza azóta is nőttön-nö. Szinte nincs is költő, vagy iróegyéniség, akinek hagyatéka annyira rányomta volna bélyegét és beleivódott volna a modern irodalomba, mint az övé, Verlaine elsősorban híres, sé vált ars poeticájával hódított. A költészet legfőbb és legfontosabb alapelemének a zenét tekintette, s ez lett esztétikájának mindent háttérbe szorító követelménye. VArt poétique-jében írja: Zenét minékünk, muzsikát! Legyen a vers egy meg nem álló Lélek, mindig új vágyba szálló, Mely új egekbe ugrik át. Kosztolányi fordítása Talán a magyar olvasó- közönség legjobban az ŐSZI CHANSON c. versét ismeri, amelyet Tóth Arpád műfordítói bravúrral ültetett át magyarra. Ebben a zene hangulatot áraszt, önmagában is kifejező-eszköz és gondolatközlés. Olyan sajátságokkal rendelkező vers ez, amelyet, ha valaki eredetinyelven egyáltalán nem értő ben felolvasna egy francia társaság előtt, a jelenlévők közül a komor hangulatot és a bút sokan megsejtenék és kiéreznék. Rimbaud egészen más típusú és ötvözetű költő, ő az örök lázadó, a mindent feje tetejére állító és megváltoztatni akaró csodagyerek, akihez hasonló a világ- irodalom hosszú évszázados fejlődése során nem született. Müveinek túlnyomó részét 15-19 éves korában alkotta, az után már csak prózát írt, de erre is csak a legújabb feltevések vetnek fényt, A szó szoros értelmében ö az első igazán modern művész, mert ami Dositojevszkijnál ösztönösen jelentkezik, az nála már tudatosan, zseni-látnokság. goi a lélek legmélyéről villámszerűén csap fel. Sokértelműségével és homályosságával a legeredetibb szimbolista. Egyik müve értelmét anyjának állítólag egyszer így magyarázta: „Azt akartam mondani, amit maga a szöveg mond, szó szerint és minden lehető értelemben". Költészete nem azért érthető meg nehezen, mert nem eléggé világos, hanem elsősorban azért, mert teljesen újszerű képzettársításai és látomásai egyszerre több gondolatot is kiváltanak. Rimbaud a modem életet minden idegszálával érezte és élte. Az irodalom előtt éppen ennek segítségével tárt fel új területeket. Az egyik leghíresebb és tulaj. ionképp elsőként felfedezett költeménye, a Magánhangzók szonettje, amelyben az ábécé magánhangzói kapcsán született szabad asszociációit rakja egymás mellé és tüzesíti verssé. Magánhangzók szonettje Szurok Á! hó E! rőt l! zöld Ű! kék 0! — csak egyszer lehessek titkotok mind elbeszélni bátor! Á! : — bolyhos öv, mely a setét legyek faráról csillog, ha szörnyű bűzt belepnek lomha testteil A! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor, halk hóvirág, királyi hermelin, jégtűs gleccser! V. bíborok, kihányt vér, kacagógörcs a keccsel vonagló női ajkon, ha düh rándítja s mámor! 0! : — az isteni tenger nyugodt, gyűrűző tánca, nyájjal hintett fenyér csöndje, tudósok ránca a békés homlokon, mit alkímia tép föl. — Ô! : — szörnyű harsonák, mik ítéletre zengnek, és Csönd, melyben világok és angyalok kerengnek, Oméga! — viola sugár az ö szeméből! Tóth Árpád fordítása ZSILKA TIBOR Következik: „Modernnek kell lenni mindenestül" 1
