Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-12-14 / 50. szám

ELÉRKEZETT A KARÁCSONY ELŐTTI BEVÁSÁRLÁS IDŐSZAKA. Fofo: SVO Mii hoz az új esztendő az 1966 január elsejétől az Oj Ifjúság az eddigi 8 oldal he­lyett minden héten 10 oldalon jelenik meg. Ez az oldalszám- bővítés lehetővé teszi, hogy ol­vasóinknak sokkal több érde­kesebb olvasmányosabb anyag­gal szolgálhassunk. A szerkesz­tőség igyekezni fog színesebbé tenni a lap külalakját is, úgy, hogy ez megfeleljen fiatalos jellegének. Ahhoz azonban, hogy a szerkesztőség elképze­lései valóra válhassanak, szük­ségünk van olvasótáborunk mi­nél szélesebb támogatására és bírálatára is. A közvetlen kap­csolatot a különböző jellegű versenyek és pályázatok egész sorozata is elősegíti majd. Természetesen a lap bővíté­séből eredő nyomdatechnikai papír- és egyéb kiadások költ­ségesebbé teszik az Cj Ifjúság előállítását. Az egész gazdasági életünkre vonatkozó új irány­elvek értelmében lehetetlen megtartani a lap eddigi árát. Felsőbb szerveink döntése alap­ján az Oj Ifjúság bővített szá­mának ára 80 fillér lesz. Sze­retnénk olvasóinkat ezen a he­lyen is megnyugtatni arról, hogy a 20 filléres áremelést bőven pótolni igyekszünk majd a lap színvonalának emelésével. A szerkesztőség 11 11 * Az Uj ifjúság karácsonyi száma december 21-én 16 oldalon jelenik meg. Biztosítsa már most magának a lapot újságárusánál! Helsinkiben meghívták minket egy óvodába. Az óvoda olyan óvoda volt, mint nálunk, legfeljebb az­zal a különbséggel, hogy a gyerekek uzsonnára nem vajas kenyeret ettek, hanem halkrémes kenyeret, és nem magyarul kértek repetát, ha­nem finnül. Szőkék, mosolygósak, ked­vesek voltak mind, és... mi is ez a furcsa rajtuk? Ahá... — Kéremszépen — kérdez­tük a gyönyörű, szóke fő- óvónénitől —, miért nincse­nek itt a gyerekek egyfor­ma ruhában? Kis pöttyös­ben. vagy egyforma kékben, vagy egyforma pirosban . .. — Mire volna ez jó? — kérdezte csodálkozva — és erre bizony nem tudtam fe­lelni. Azután megint csal: észrevettem valamit: — Tessék mondani... miért nincs az óvónéniken egyforma köpeny? Mert az óvónénik közül egyik vüágoskék ruhában volt, másik zöld blúzban, volt a legifjabban még piros is. Bizony. * Óvoda — így is megismerik a gyerekek, hogy kik az óvó­nénik — nevetett a szőke —, és a mama se jár otthon köpenyben, hadd érezzék magukat otthonosan a kicsik. No, gyerekek, most játszani fogunk.'!! HEGYVIDÉKEINKEN VALÓDI A TÉL Amiről beszélni kell! Keveset foglalkoznak a fiatalok szervezeteik problémáival — Tessék előremenni, ké­rem a jegyeket, ott a pero­non is lássam a jegyeket, ne álljunk a lépcsőn, üres a kocsi belseje, tessék ka­paszkodni, tessék előremen­ni, tessék idenyújtani a je­gyet, álljunk fel, üljünk le, le van csengetve a kocsi', frissen fiatalosan, vigyáz­zunk. tessék odábbmervni.,, la, igen, mielőtt elfelej­tem. Helsinkiben is utaztam villamoson. Keskeny villa­mos. Zsúfolt. Eső is esett. Mindenki szó nélkül meg­váltotta a jegyét, és szó nélkül előrement a kocsi elejébe. A kalauznö hangját pedig csak akkor hallottam, amikor azt mondta: „Ki- tosz... kitosz ..." — ami magyarul azt jelenti: „Kö­szönöm". FEHÉR KIARA — TÖBBET BESZÉLHETNE A MUNKÁJÁRÓL, az ifjúsági szer. vezet tevékenységéről,... vagy nincsenek problémái? — hall­juk gyakran többé-kevésbé ér­dekeit emberektől. Gyakran ta­lálkozol ezekke! a kérdésekkel, a lapok hasábjain is. A párt beszél a fiatalokhoz akció ke­retén belül Szlovákiában több, mint kétezer beszélgetés va­lósult meg. de a CSISZ alap­szervezetek tevékenységére vonatkozólag aránylag kevés kérdés hangzott ei. Ez a kö­rülmény valóban elgondolkoz­tató. Miért foglalkoznak a fiúk és leányok olyan keveset a CSISZ alapszervezetek és a funkcionáriusok tevékenységé­vel ? A CSISZ SZERVEK ÉS SZER­VEZETEK különböző intézke­déseket fogadtak el, igyekeze­tük oda irányul, hogy elmélyít­sék munkájukat. A CSISZ KB IX. plénumának határozataiból is láthatjuk, hogy a CSISZ év- zárógyüléseken, a járási kon­ferenciákon, különböző szemi­náriumokon, valamint az ifjú­sági sajtó hasábjain mennyit foglalkoztak a fiatalok az if­júsági szervezet tevékenységé­vel. Most a fiatalok fontosabb­nak tartják úgylátszik, hogy o- lyan problémákat vessenek fel. amelyek könnyebben megoldha­tók és időszerűbbek is, így ál­talában főleg a szabadidő hasz­nos felhasználása érdekli őket. így például Badinban (a Bans­ká Bystrfcai járásban), a CSISZ falusi szervezete aránylag jól működik, de sok problémát o- koz az, hogy nem rendelkeznek megfelelő helyiségekkel, ahol a fiatalok összejöhetnének, és a Az óoónéni ezt egészen halkan mondta és azt is be­jelentette, hogy cirkuszt fognak játszani, három kis­lány lesz az elefánt, másik három a medve... És a gye­rekek minden kiabálás, uta­sítás, vezényszó nélkül gyor. san körbeültek, izgatottan figyeltek, jók voltak, és egy pissz se volt, és senkit se kellett rendre utasítani... És furcsa módon ez az egész jelenet ma délelőtt jutott eszembe, a zsúfolt vülamo- son. ahol az utasgyerekek nem is voltak olyan különö­sen rosszak, de egy kalauz néni megállás nélkül, szaka­datlanul, fáradhatatlanul, dobhártyatépöen, idegszag- gatóan, hangszálai megeről­tetésével, elszántan és elke­seredetten ismételve: helyiségekért fizetni kell. így hát természetes, hogy a badi- ni fiatalokat főleg az összejö­vetelek helyiségének megoldá­sa érdekli. Vagypedig vegyük a bratislavai fiatalok problé­máját. akik a Mladosť klub tag­jai, szabadidejükben szívesen összejámának és a klub udva­rán ping-pongoznának, de a házmesterné nem hajlandó ren­delkezésükre bocsátani az ud­vart. A FIATALOK SOK KÜLÖNFÉ­LE MEGOLDATLAN PROBLÉ­MÁVAL KÜZDENEK. Termé­szetesen más problémái is vannak a főiskolai hallgatók­nak, megint mások a problé­mák a mezőgazdaságban dolgo­zó fiatalok körében. Zilinán, a ChZW üzemben elsősorban a termeléssel, a termelés minő­ségével, a drága devizákért vásárolt gépek kihasználásával összefüggő kérdések foglalkoz­tatják a fiatalokat. Sok kérdést tesznek fe! a fiatalok, és ha azok közvetlenül talán nem a CSISZ munkájára vonatkoznak, a felvetett problémák megol­dásával sokszor az ifjúsági szervezetek problémái is meg­A szép sudárnövésú fenyőfákról szedik a tobozokat, hogy bebiz­tosítsák a faiskolák számára a kiváló minőségű magvakat oldásra kerülnek. Főlég akkor érintik a CSISZ alapszervezetek munkáját;, amikor arról vitat­koznak, hogy a párt XIII. kon­gresszusa előtt milyen feladat tokát tűznek ki maguk élé, A beszélgetések azt bizonyít­ják, hogy a fiatalok érdeklőd­nek a mai politikai és társa­dalmi események iránt, és nemcsak a „modem“ kedvtelé­sek kötik lé figyelmüket. A pártszervek és szervezetek ha­tározatai a fiatalokra és az összes társadalmi szervezet­re is kötelezőek. Výpala František A CSISZ SZKB osztályvezetője Választani Az általános műveltségét nyújtó középiskolákon vé­get ért a diákok számára oly kedves szalagszentelő 1- dőszaka. A gomblyukakban díszelgő zöld szalag azon­ban mindinkább a közelgő é- rettségire és a pályaválasz., tásra tereli a figyelmet. E- zen a helyen nem is taná­csot akarunk adni a diákok­nak, csupán tájékoztatni a továbbtanulás lehetőségeiről. Az 1966-67-es tanévben or­szágos viszonylatban 25 e- zer érettségizőt vesznek fel az egyetemek és főiskolák nappali tagozatára. Az egyes fakultásokon a lehetőségek különbözőek, a felvételi he- . lyeket az állami tervhiva-J tál benyújtott szükségletek * alapján állapították meg. Általában növelik a mű­szaki főiskolák hallgatóinak számát ami az ország ipara további fejlesztéséből ered. Érdekes, hogy a prágai technikai főiskola gépészeti szakára nem kevesebb mint 1000 új főiskolást várnak. Hasonló a helyzet a többi technikai ágazatban. Feltételezhető, hogy az or­vosi és társadalomtudomá­nyi szakokra az idén is sok­kal több lesz a jelentkező, mint amennyit az egyete­mek felvehetnek. Itt is a- zonbam valamennyire javul a helyzet, bővül ugyanis a fel­vehető diákok száma, pél- S dául a jogi karon, a köz­gazdaság-tudományi főisko­lán stb. nem könnyű Jő ÉTVAGYAT! gotoi Hejexa

Next

/
Thumbnails
Contents