Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-11-30 / 48. szám

A LEGNAGYOBB JÉGHOKI JÁTÉKOSOK IS ÍGY KEZDTÉK PÁLYAFUTÁSUKAT. Ara 60 í. XIV. évi - 1965.XI.30. Érdekes tapasztalatok a kilencedik osztályo­sok munkájában A CSISZ SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGNAK LAPJA CSANÁDI IMRE: Ördögszekér Szántásrögön remeg a dér — megindul az ördögszekér. A nyár után, a fény után,- a tél elöl nyargal sután. — Méláz talán a fiatal, száján fakó. tétová dal. Hanem a vén hallgat, köhint; belehasít: ősz van megint. Mert minden Ősz megannyi Jel, értelme van, remegni kell. Aranykaszák villámait rebbenti szét liget, csalit. Mikkel Tavasz, Nyár kérkedett, omolnak talmi díszletek. Áll élete tornyán a vén, lát évet év hátán-hegyén. Egy-gomolyban, egyszerre lát egyetlen Ős Komédiát. . Hogy Tél, Tavasz, Nyár, Ősz A KILENCEDIK OSZTÁLYO­SOK iskolán kívüli tevékeny­ségéről addig megfeledkeztek. A tanulók ebben a korban lép­nek át a pionírszervezetböl a CSISZ-be. Már érettebbek, ön­álló tevékenységet szeretnének kifejteni, és természetesen szórakozni is akarnának. A CSISZ kelet-prágai járási vezetősége az idén gondosko­dott arról, hogy színesebbé, tartalmasabbá tegye ezeknek a tanulóknak az életét és úgy­nevezett kék-klubokat szerve­zett. A járásban eddig, már 82 ilyen klub működik. Ezeket 490 tanuló látogatja. Felkerestük a stará bolesla- vi kilencéves iskolát, és meg­kérdeztük a tanulókat, hogyan vannak megelégedve a klubok tevékenységével. A klubokban külön sportkör, rádióamatőr, cselgáncs (judo)-kört szervez­tek. A tanulók érdeklődésük szerint keresik fel a klubokat", sokan közülük nem is laknak Stará Boleslavban, hanem vi­dékről járnak be. Ezek több­nyire lakóhelyükön jönnek ösz- sze. A helyi iskolák is segítsé­gükre siettek. Az iskolák igaz­gatóságai lehetővé tették szá­mukra, hogy az iskolai köl- csönkönyvtárból könyveket kap­janak és a sportszereket használhatják. A KLUBOK SAJÄTMAGUK szervezik meg tevékenységü­ket, helyenként szakembereke kértek fel, hogy tanácsokká lássák el őket. Sajnos, azon' ban kevés olyan ember akadt aki elvállalná a tisztséget, é: így például több tanácsadó nél­kül marad. A cselgáncskörök- nek is tanácsadóra volna szük­sége. A klubok számára a CSIS5 vezetősége havonként kiadja i „Hlásek“ nevű folyóiratot, a melyben közli a klubtagok le­veleit, tanácsait, munkaterveit Egyszer kéthetenként a „Hlaí východu“ című lap is hírekei hoz a kék-klubok tagjai szá­mára. MIT KÉSZÍTENEK ÉLŰ A KLUBOK? A stará boleslav pionírházban találkozót rendez­nek szovjet levelezőikkel. Feb­ruárban megrendezik a ke­rületi klubok találkozóját. A. CSISZ járási vezetősége sátor­tábort épít, atiol majd június­ban a legjobb klubok találkoz­nak. Mivel a klubban kifejtett munka -egészen újszerű, a ta­nulók nagyon szívesen járnak oda. Senkisem vezeti őket, és önállóan fejthetik ki tevékeny­ségüket, saját maguk irányít­ják a klub tevékenységét. Az elmúlt hét a jéghoki jegyében zajlott le. A csehszlovák .álogatott az NDK, a Szovjetunió és Svédország csapataival mérte össze erejét egymást szüli, egymásra hull. Hogy az idő, mint a bolond, épít-leront, épít-leront. Tél, Tavasz, Nyár, Ősz, újra Tél ­iratnlik az Ördögszekér Négy vaskerék, forog-dörög Négy Évszak a csontok fölöt! Tekeri föl, se hall, se lát az élet póknyál-fonalát. Nyíltan, őszintén. Wm Részlet a Hattyúk tava címii balettből, a leningrádi opera balettkarának előadásában. A CSKP és a fiatalok között országszerte élénken folyik a párbeszéd. Hasonló még eddig nem volt, és hogy erre a be­szélgetésre szükség volt és rendkívül hasznos azt már most látjuk. A CSKP KB szep­temberi határozata alapján va­lósul meg „A párt beszél az ifjúsághoz“ mozgalom, amely tulajdonképpen már a CSKP XIII. kongresszusának előkészí­tését is jelenti. Már ez a kö­rülmény is azt bizonyítja, hogy a párt milyen fontosságot tu­lajdonít ennek a mozgalomnak. Aki csak egy kicsit is isme­ri múltunkat, tudja, hogy a CSKP politikájában milyen fon­tos helyet foglal el a fiatalok­ról való gondoskodás. A párt a gazdasági feltételek megteremtésével egyidejűleg arra összpontosította figyelmét, hogy a fiatalok segítségére le­gyen, befolyásolja világnézetü­ket és életcéljuk kitűzését. A párt nem titkolja, hogy ezen a téren igyekezete gyakran nem érte el a várt eredményt, mert olyan hibák is előfordul­tak, amelyek nagyon megnehe­zítették a fiatalok irányítását. A 1 viták folyamán természe­tesen ezeket a problémákat is fel lehet vetni. A CSKP érdeke az, hogy a fiatalok megértsék a párt po­litikáját és felfogják, milyen a- lapélveken épül fel a szocialis­ta társadalom. A párt iránti bizalom a valóságban akkor mélyül él, hogyha a fiatalok meggyőződnek a párt politiká­jának helyességéről. A párt képviselői és a fiatalok közöt­ti .összejöveteleken -sok kérdés kerül majd felszínre. Elsősor­ban az a kérdés is, hogy mire volna a mai fiataloknak szük­sége, milyen érvényesülési le­hetőségek és távlatok állnak nyitva a fiatalok előtti Amint látjuk, valóban komoly problé­mákról lesz majd szó, de vajon érdekli-e ez a fiatalokat? Va­jon nincs-e igaza azoknak, a- kik azt állítják, hogy a mai fiatalok közönyösek, nem ér­dekli őket a politika. Csak azok, akik önző mó­don visszavonulnak és egyéni kedvteléseiknek élnek, állíthat­nak olyasmit, hogy a fiatalok csak az erotikái kérdések és a kalandok iránt érdeklődnek. Pedig hacsak valamivel beha­tóbban figyelnénk a mai fiata­lokat, akkor megállapíthatnánk, hogy természetesen érdek­lik őket azok a kérdé­sek, melyek szorosan ösz- szefüggnek korukkal, fej­lődésükkel, de ezenkívül szíve­sen foglalkoznak a világ ese­ményeivel, is, és főleg a po­litikai összefüggések érdeklik őket. Tévesen ítélik meg a mai fiatalokat azok, akik összeha­sonlítják őket a háború utáni nemzedékkel, de az is téves, hogyha elénk vetítik a szocia­lista társadalom eszményképeit, és ezeket veszik mintaképül. Mert ha így járnak el, akkor sok csalódásban lesz részük. Elsősorban majd meglepi őket a mai fiatalok ítélőképessége és az is, hogy tiszteletlenül viselkednek olyan jelenségek­kel szembén, melyek számukra értékeket jelentettek. A mai mai fiatal nemzedék már a fiatalok sokban eltérnek az e- lőbbi nemzedéktől. De ne feled­kezzünk meg arról sem, hogy azok egész más körülmények között éltek. A mai közép- és idősebb korosztály ádáz har­cot folytatott a burzsoáziával (Folytatás a 6. oldalon) Ezekben a hideg napokban jól esik néhány pülantást vetni a napsütéses római utcára. Rómáról és más olasz városokról í- runk lapunk második oldalán. Foto: Dr. Breuer Négyszázmillió rádió Statisztikai ada­tok szerint a föld­kerekségen ma több mint 400 mil­lió rádióvevőké­szülék van üzem­ben, vagyis 60 szá­zalékkal több mint tíz évvel ezelőtt, Ázsiában és Afri­kában csak két rá­dió jut száz lakos­ra, aránytalanul kevesebb mint a világ többi részein. Pillanatnyilag 12 ezer 600 rádióállo­más működik az egész világon, va­gyis kétszer annyi mint az ötvenes évek közepén. Az adók 45 százaléka Észak - Ameriká­ban működik, 20 százaléka Európá­ban, de összkapa- citásuk nagyobb, mint az amerikai állomásoké. Az adóállomásoknak csak 27 százaléka van Afrikában, Ázsiában és Latin- Amerikában, s leg­nagyobb részük csak csekély kapa­citású. A TV-készülékek területén sem jobb az arány: Afriká­ban száz, lakoson­ként 0,05 Észak- Amerikáb-'i 24,5 Az öjszkészüiékek ■imát utoljára 1963-ban becsülték fel: 130 millió. Gyermekbénulás ellen uilápszonyiatban M. P. Csumakov Lenin- díjas professzor, a moszk-x vai víruskutató intézet igaz­gatója különleges érdeklő-^ déssel kísért előadást tar-» tott Budapesten. Csumakov professzor el-|f sóként ismerte fel a gyer-% mekbénujás elleni élő vak-'?; cina hatásosságát, kidolgoz-ff ta fömeges termelésének® Teltételeit, előírásait és a£. világon elsőként alkalmazta» széles, körben, a Szovjet-á unióban. Az ő munkásságé-; nak köszönhető, hogy ha-t|T zánkban is gyakorlatilag megszűntnek tekinthető a|| gyermekbénulás. Előadásában a professzor® a poliomyelitis ellen hasz-w nált élő vakcinával kapcso-H latos és kérdésekkel foglal-j® kozott és kifejtette, hogyj tapasztalatai szerint három éves korig a revakcinálásä szükséges. Annyival is in-^p kább, mert a vakcináciő kö-ra vetkeztében megszűnt a ter-jaj mészetes víruscirkuláció, É ami szükségszerűen megkö-U veteli a vakcináciő folya-|j matosságát. Véleménye sze-K rint megérett az idő arra, hogy az Egészségügyi Vi-p lágszervezet segítségével! olyan nemzetközi alap léte-^Áj süljön, amely azokban azi országokban is alkalmazza j, tömegméretekben a vakci-g nálást, ahol még a gyermek-E bénulás járványszerűen elő-| fordul. Afrikában, Dél-Ame-Sj rikában, Délkelet-Azsiábanjx és a világ számos más he-p lyén ugyanis még járvány-Ili szerűen is fellép a gyer-H megbénulás, és ezekről a te-pj rületekről a vad vírust agj már védett országokba be-|| hurcolhatják. A humanitás E mellett tehát a józan egész- sópüg.yi érdek is megköve- s* teli, hogy ezek az országok fc ingyen vagy jutányosán hoz-fy zájussanak a vakcinációho? y szükséges mennyiségű oltó-fi anyaghoz.

Next

/
Thumbnails
Contents