Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-09-14 / 37. szám
Csehszlovákiai magyar irodalom 1 SIMKÔ TIBOR: Csehszlovákiai magyar irodalom • Csehszlov? o .2 3 'co > .2 N ÍÄ Ä 0» V) ü C © 73 T3 o S-J CC >5 05 CT3 s 2 3 'CO > jd *N t/5 Ä <L V5 £ 3 * 73 Ti o u u CTJ >> 05 03 £ '03 > JD 73 C/3 Ä <D W) U Van olyan perc*. Van olyan perc, hogy hallgat minden élő. csak benn valahol, lenn a lelked mélyén dalol a hold régvolt szerelmek éjén. Az ember néha oly esodát-remélő... Nyaranta, bár tűz éget, s arcod izzad, kitörsz, hogy vágyaid a Napra bízzad. Föl, egyre föl, csak át e léha lármán, a hegyre, hol a csöndek csipkebokra dörg súlyos szót! Föl, föl a csillagokra! De lázárunkon ott kísért az ármány, hogy foglyul ejtsen cédán, öröm-öllel. S megöklözünk mennydöngető ököllel. S vad vágtánk olykor templomokba téved: feledve annyi felnőtt, rangos átkunk egy percre mindenkinek megbocsátunk. Egy pillanatra győz tizenhat éved — urabb vagy, mint ha föld és ég te lennél! Van olyan perc, mely szebb a végtel érméi. RESZELI FERENC Mert kellett Kellett a füst a tüdejének kellett a test a szerelmének kellett a bor a bánatának kellett valaki kongó Magányába kellett az Elet az életébe szívta a füstöt tüdejére ölelte a testet a testére és enyhítette borra! a bánatát s keresett valakit kongó Magányába és Eletet vitt volna életébe — de félúton megállt mert odaálltak valakik elébe; záporoztak a miértek de ő csak állt — a megtestesült hallgatás s a filmekbe illő megvetés tiszta talpazatán s rajtuk keresztül — szemében messzi távolságok ültek FARKAS JENŐ Amikor bántották Hasonlít egy boldog kisgyerekhez... Kezébe margaréta illett volna, feje fölé égbolt, tiszts-kékszín s kedves madarak szánhatnának át szépségről dalolva, míg mosolyogva néz a nagyvilágba, virágra, fára és rám is nem egyszer... szeretnem kel! őt s néha vele sírnom de nevetni Is naponta ezerszer. A ■o o s* X O) A £ 'A > o "n U) XI 4) 0) U E _o A tJ osA >> a A s 'A > o 73 m x 4) VI U aztán visszatért az indulási pontra nézte a falban felejtett ablakot a kályhacső néma hallgatását s mert kellett a füst a tüdejének — órjöngeni készült s mert kellett a test a szereimének — sírt zokogott — férfizokogással s mert kellett a bor a bánatának csak ült némán s már merengeni sem tudott s mert kellett valaki kongó Magányába — megpróbált a falakhoz beszélni s mert kellett az Élet az életébe úgy érezte — most már meg kell halni. Batta György A labdához Focizok. Lábam (általános leszereléskor az egyetlen 4- gyúfajta, amely megmarad, piros Izom- töltettel és kék ér-kanócokkal) lábam kilő, vagy könnyedén gólba emel, s úgy hullsz be puhán, ám mégis védhetetlenü! a kapuba, mim kétnényiikba a hópehely. Nyugodtan jöhet Ide egyenlőségjel: felfut annyira a gyönyör, mint egykor Edisont, amint látta, ami benne Izzott, most a lámpagömbben fénylik lel. Kellesz föd. akár a piros gombba! működéi, szikrákkal teletömött tüzedény, a mellek. A szabadság, szellem és a szerelem, de a foci is életelemem! Általa is forog bennem a világegyetem, az űri kék, de zöld gyep is egem! Könnyű neki. A szeme tiszta gyöngyszem — Könnyű neki. A lába táncos álom — Könnyű neki. Ő gyermek, én öregszem s alamizsnányi boldogságra vágyom. ő vár, hív, csacsog, elfut s újra itt van... Ma is láttam és látom holnap is. Lassan velem lesz mindig álmaiban. Nos így van ez. A törvény törvény mindig Hadd temessék a holtakat a holtak! A gyermek útját csillagokkal hintik azok. kik lassan csillagként ragyognak. Kedves, durcás — bús. vidám — bátor s gyáva. hadakozik a jéghideg világgal — nem tud élni csak mindig itt a mában. Hadakozik a kövekkel, nyilakkal, mik szivem érik S mégis áhítattal tud eml^jetni verset és virágot... Hasonlított egy boldog kisgyerekhez. Irigyelték, gyalárták s nem tudták, hogy benne találtam meg az elszállt ifjúságot.. SZITÄSI FERENC Egy este Egy este szemedbe zártam a könnyet Egy este szivedbe morzsoltam a békét Egy este elnyöszörgött velem a vonat Egy este apró fürtökkel viaskodott az okát Egy este fehérbe borult az éjszaka Egy este fájt az egész világ Egy este sárgán vicsorgott a napraforgó Egy este minden fűszál sírt alattad Egy este enyém maradt minden bánat. O (0 n sr te Ő < »> 5T Csehszlovákiai magyar irodalom • Csehszlovákiai magyar irodalom • Csehszlov* z aktatáskás férfi nSm A jnozdúl a helyéről. Figyeli az utcát. Egy idősebb házaspár ballag a szemközti oldalon. Éles tekintettel követi az előtte elsuhanó autót. Hármat üt a közeli toronyóra. Nyugodtan bemehet, senk1 sem követte a vörös Spartakot. Csendesen beteszi maga után az üvegajtót. Balra a portás fülkéje. — Jó estét kívánok! — köszönti szlovákul az egyenruhás, idősebb férfit. — Jóestét... — morogja a portás. — Egy órával ezelőtt telefonáltam. biztosan emlékszik rám... — Pernek úr? — Igen... A portás a villanyórára pillant. — Még nincs tíz óra,... a pozsonyi urak még befuthatnak, több üres szobám nincsen... A bajúszos Pernek úr tíz koronásat tesz a pultra. A portás gyors mozdulattal eltűnteti a papírpénzt. Nem nagy borravaló, de mit várhat egy ilyen vidéki embertől?! A néhány korona is megtette a hatását, mert már barátságosabb hangon megkéri a vendéget, üljön be a szomszédos étterembe, majd értesíteni fogja, hogy a- lakul a helyzet. — Csak tízig van nyitva, — figyelmezteti Perneket, — de nyugodtan maradhat tovább, szólok a pincérnőnek... — Remélem, nem utasít el égy pohár jó borocskát... — Köszönöm szépen, Pernek úr... — szólt' meglepetten a portás. Ezek a szlovákok mégiscsak gavallérok! — Ha már kedveskedni tetszik, forralva szeretném..., hűvös az éjszaka... — Bízza csak rám! — Arra tessék... — mutat előzékenyen a portás a szemben lévő ajtóra. ellemes, családias K hangulat fogadja a hosszúkás étteremben. Csak az első csillár ontja a fényt. A hátsó ajtót épp most zárja be a főpincér. Az ablakok menti magas támlájú széles, puha zsöllyék a kávéházi bokszokra emlékeztetnek. Az elsőben hattagú, idősebb társaság sörözget. Tőlük jobbra, a középső kisebb asztalnál szakállas fiatalember mereng üres söröspohara felett. A faközöld vászontokba bújtatott csellója egymáshoz tolt két széken pihen. Pernek az ablakmenti harmadik bokszot választja. A visszatérő főpincér futó pillantást vet feléje, és meg sem állva szól a kényelmesen elhelyezkedő késői vendéghez. — Mindjárt küldöm... Pernek mosolyogva néz a konyha és a csapszék nyitott ajtajában eltűnő pincér után. Csak egyvalakit küldhet hozzá. akinek lakása ma éjszaka egy fontos megbeszélés színhelye lesz. Késő délután telefonon érdeklődte meg, hogy Klatzné mikor van szolgálatban? Este... Soha jobbkor! Az éjszakában könnyen eltűnhet az ember, egy kapualjban is leveheti a bajuszát és bedobhatja a vízlevezető csatorna nyílásán... — Megérkezett az utolsó vendég! — hallatszik ki a fö- -pincér hangja. Néhány pillanat múlva fehér blúzos, fekete szoknyás és fehér kötényes asszony libeg be az étterembe. Evés közben zavarhatta meg a föpincér, mert az utolsó falatot az étterembe lépve nyeli lé. A szakállas fiatalember felemeli á fejét. Páni Anna! A vörös haját felfelé fésülő és kontyba tornyosító pincérnő bizalmasan, régi jő ismerősként a fiatalember vállára teszi a kezét. — Mi baj van, kedvesem? — Még egy sörre szomjűzik a lelkem... — Mást nem kívánsz? — Mára ez is sok... — Sörhabbal fogsz álmodni... — .Bele is fulladhatnék! — Megint túlolajoztad a mű- vészlelkedet? — Elegem van ebből a marha életből! — morogja el magát a szakállas fiatalember. Hirtelen felpattan a székről, aprópénzt szól az asztalra, a hóna alá kapja a csellóját. A szomszédságban elhallgat a vidáman csevegő társaság. Megérezte a reája szegeződó kíváncsi tekinteteket, mert hátrafordul, és lenéző, bánatos tekintettel méri végig őket. — Menj haza, aludd ki magad! — bíztatja halkan a pincérnő. fiatalember köszönés A nélkül, iehorgasztott fejjel, bágyadt léptekkel távozik. Anna asszony fejcsóválva néz utána, majd a sörözgetők asztalához lép. — Tetszenek még valamit parancsolni? Nemsokára zárunk.. — Hat sört... — válaszolja az egyik őszes hajú vendég. — Mi baja van a szakállasnak? — érdeklődik a szomszédja. — Másképp képzelte el az é- letét, — feleli Anna asszony. — Én nem képzeltem el másképp az életemet?! — szól közbe egy szürke bajszos bácsi. — És mégis itt vagyok! Házmesterként kezdtem, és házmesterként halok meg! — A szakállas úrfi meg a Moldvába ugrik... — jegyzi meg a sört rendelő vendég. — Nem sok jót olvastam ki a szeméből... — Csak ne fesse a falra az ördögöt! — mondja a pincérnő. — Szóval, hat sört? — Igen... A pincérnő az új vendéghez siet. Jól szabott öltönyén megakad a tekintete. — Jó estét... — köszön halkan. — Szintén sört? / — Vacsorázni szeretnék... — Későn jött... Azt hiszem, csak gulyást adhatnék... — mondja bizonytalanul Anna asszony. Amikor megpillantja az őszes halántékú, de férfi erővel büszkélkedő vendég fin- torgó arcát, sietve hozzáteszi. — Sonkát tormával nem parancsolna? És jő sört hozzá?! Pernek bólint. — Sör helyett inkább jó borocskát hozhatna... — Maga szlovák? — kérdezi a pincérnő szlovákra váltva a szót. — Trencséni vagyok... A pincérnő elmosolyodik. — Ha nem csal a fülem, jobban beszél magyarul! A bajú- széról is gondolhattam volna...! — Beszélhetünk magyarul is! — fordítja Pernek azonnal magyarra a szót. — Maga hová valósi? — Pozsonyi vagyok... Itt ritkán beszélek magyarul, néha a turistákkal... — És nem jár haza? — A háború óta nem voltam a szüleimnél... — hirtelen elakad a hangja. Lerí az arcáról, hogy fájdalmas emléket elevenített fel. Jobb erről nem beszélni... — Bocsásson meg..., sietek a konyhába, az öreg elrendeli a zárórát... — És legyen szíves a portásnak egy kis kancsó forralt bort adni... — Nincs hol aludnia? — Nehéz Prágában szobát kapni... — Az ügyeseket nem kell félteni! — mondja elmenőben Anna asszony. ... ha fiatal lenne, magába bolondítaná a fél várost! — gondolja Pernek. — Szépség lehetett lány korában... Azt mondták harmincnyolc éves... Nem néz ki annyinak... Hogy gondolta, hogy az ügyeseket nem kell félteni? A pincérnő három-három korsó sörrel a kezében az öregek társaságához siet, és bejelenti a zárórát. Igyák ki gyorsan a sörüket... Mosolyogva int Pernek felé, mindjárt hozza a rendelést... lnézi Anna asszonyt. E szelíden ringó a járása. A lábai formásak. Szép kerek combja lehet. A keble telt, gömbölyű. A melltartó gömbölyítheti. Anélkül is domborítaná a blúzát! A bőre fehér. Habfehér. Ha leengedné a kontyba kötött haját...! ...hogy fog viselkedni, amikor megtudja, honnan jöttem? Nem bontaná ki a kontyát! A vörös haja nem omiana a fehér vállára... ...megváltoztatom a tervemet! A bárban ülő. húsos ajkú szőke lányban nincs sok fantázia. Nem szereti az utcán hangosan kacagó lányokat. És mi lesz a szikár, magas Josef Ramllal? „.lemegyek hozzá, és megmondom neki, holnap találkozunk! Nem rontom el vele a mai éjszakát! — Tessék, Pernek úr! — Már a nevemet is tudja? kérdezi elmosolyodva Anna asszonytól, aki az asztalra teszi a sonkaszeletekkel teli tányért, a pohár bort. — A portásnál voltam... — Nem üzent valamit? — A pozsonyi urak befutottak, minden szoba foglalt, de egy pótágyat tudna szerezni. Két ostravai mérnökkel... — Férfiakkal töltsem az éjszakát? Inkább mulatok egyet... — Ahogy akarja... A portás maga ment fel a két mérnökhöz, hogy rábeszélje őket:.. Nem tetszik még valamit parancsolni, mert zárunk már... — Nem volna kedve velem koccintani? — ...és átmulatni az éjszakát? — mosolyog Anna asz- szony a férfi szemébe. — Remélem, nem utasítja el a társaságomat! — Nem tagadhatja le, hogy magyar! A várat meg sem ostromolta, máris el akarja foglalni?! — Csak egy napra jötfem Prágába... Ha itt élnék...! Az ingre vetkőzött pincér türelmetlenül áll meg a konyhába nyíló ajtóban. — Pani Anna! — kiáltja. — Azonnal! — int hátra a pincérnő, majd a vendéghez fordul. Futna már haza, kártyapartira hívta meg a barátait... Ha meggondolná magát, éjfélig elfoglalhatja az ágyat... — És maga nem gondolná meg magát? — Hív az öreg... — mondja válasz helyett Anna asszony. — Ha nem fárasztanám, lenne szíves két doboz füstszűrös cigarettát hozni... —Mindjárt... érnék jő étvággyal falatozni kezd. Anna asszony gyorsan leszedi az asztalokról a hamutartókat, az abroszokat. A söröző öregek fizetnek. A főpincér Pernekhez jön. Bocsánatot kér a zavarásért, de a záréra miatt... Pernek fizet. — Még két doboz cigarettát kértem... — Azt a pincérnőnek tetszik fizetni... — válaszolja a föpincér. Amikor látja, öt korona borravalót kap, hízelgőén meghajol. — köszönöm szépen... Legyen holnap is szerencsénk... — és mielőtt eltűnne a konyhába vezető ajtő mögött, hangosan figyelmezteti Anna asz- szonyt, ne feledkezzen meg a két doboz cigarettáról... Az öregek távoznak. Anna asszony, mintha erre várt volna, csak most hozza tálcán a cigarettakészletét. — Tessék, uram, nincs nagy választékom... Pernek mosolyogva tekint a pincérnő nagy barna szemébe. — Én már választottam! — Olyan biztos a dolgában? Röpke pillanatra zavarba hozza a kérdés. Klatzné sejtené. hogy ki a vendége? Nem tudhatja! Csak azt tudja, hogy Trencsénbő! jött, és Pernek- nek hívják. Röviddel tizenkettő előtt érkezett Prágába, s azóta fölényesen, magabiztosan mozgott, mintha valóban roham nélkül vette volna be a várat, és várúrként viselkedett. És most homokvárként omlik ösz- sze a magabiztossága. Egy buta kérdés miatt: olyan biztos a dolgában ? Cak a női hiúság mondatta a kérdést, de mégis úgy érzi, mintha egy ingoványba gázolna, és vele együtt lépkedne Anna is, aki hozzá hasonló munkát végez... — Bocsásson meg, nem a- kartam megbántani... — mondja őszinte megbánással, sajnálattal Pernek. — Az ember csak gondolja, hogy valamiben biztos lehet... Én is ritkán beszélek magyarul, és most oly jól esett , volna valakivel elbeszélgetni.... Az előbb még azt hittem, legényember vagyok... Hol van már az az idő! És forró fejjel másra is gondoltam... — Gondolni mindenre szabad... — Beülhetnénk valahová, a- hot cigányzene játszik? — A magyar étterembe... — Hol van? — Nem tudja? A szlovákiai vendégek mind ismerik! — Először járok Prágában... . — A Vencel téren... Pernek hallgatagon, kérdőn néz Anna asszony szemébe. Elérte célját, nem kell többé kér-» lelnie, kimondania a jelszót, hogy engedékenyen kitárja lakása ajtaját. Itt nem is volt szándékában felfedni kilétét. Most már csak az utolsó pillanatban kerülhet erre sor. Talán akkor sem. Ha Anna meghívja a lakáséra, nála felejti a belső zsebébe rejtett vaskos borítékot, a többi Anna dolga, tudni fogja, mit kell csinálnia... Arról a szándékáról is lemondott, hogy a szálló bárjában várakozó Raml urat Anna asz- szony lakására vezesse, s ott beszélje meg az újonccal, miképp hajtsa végre legközelebbi feladatát... Ha vallatni kezdené önmagát, miért másítja meg a terveit, nem tudna megfelelő magyarázatot találni, legfeljebb azzal indokolhatná, nincs szüksége tanúkra Pedig a főnöke Frankfurtban a lelkére kötötte, szigorúan tartsa be az utasításait, Anna asz- szonyban jobban bízhat, mint önmagában... ...nem! Nem! Nem leplezhetik le Kurt Fritzshét! Egy hét múlva a fecskefarkas fekete Chevrolet volántja mellett ülve akar visszatérni Frankfurtba... inyújtja a karját, és két doboz Mémphiszt vesz el a tálcáról. — Filtereseket akart... — figyelmezteti a pincérnő. — Talán ez jobb lesz... Anna asszony elmosolyodik. — Nem kell hozzá férfitüdő. — Dohányzik? — Sajnos... — Hol várjak magára? — Ott... Pernek feláll, kifizeti a ci-» garetta árát — Köszönöm, Anna, hogy nem utasít e!..„ nagyon egye-1 dü! lennék maga nélkül... — Én is egyedül vagyok... — Engedje meg, hogy bemu-» tatkozzam... Pernek vagyok..., Pernek Tibor... — Klatzné... Pernek kezet csókol. Senki sem látja a szokatlan jelenetet. Magára ölti a világosszürke kabátját, a kezébe veszi az aktatáskáját. — Kiengedne a másik ajtón?', Nem szeretnék a portással ta-» lálkozni... — Ha megkérdezné mii mondjak? Visszajön éjfél e- lőtt? — Magára bízom... Szótlanul mennek az ajtó-» hoz. Klatzné kiengedi a ven-» déget. — Háromnegyed óra múlva ott leszek... — szól utána, és kulcsra zárja az ajtót. (Részlet az Éjszaka és köd című készülő re-» gényból.) (MUOdTÜYZ
