Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-01-26 / 4. szám

Barta Gyula festőművészt

gül is hosszabb időre letelepedett a Felső-Garam vidékén. az ottani emberek s a vidék szívéhez nőtt. Ám bármennyire is egyéniségéhez és szemléletéhez legközelebb a tájkép áll, az u- tóbbi években szakítania kellett ezzel a témával. 4 korszerű architektúra, az új vonalú, nagy fallerületes középületek építése a monumentális, dekoratív festészetnek az elragadó szin- és alakkompozícióknak nyitott széles teret. Számos i- lyen alkotása díszíti országszerte kórházak, iskolák és más középületek csarnokait. Ezeket többnyire „ikertestvérével'’ — Drexler Károlyival közösen tervezte.

Párkányban, a dunamenti kisvárosban született és ez esetben a helységnévnek a tárgyi értelme szimbólumként hat: a városka volt a „pdrkányos" nyitott ablak, amelyen keresztül a gyermek Barta a tengerek feléié úszó hajókat bámulva megsejtette a messzeségeket, a nagyvilágot. Kovács sarjadék, édesapja tűzzel és kalapáccsal erőszakolta engedelmességre a vasat: ez is metaforikus kapcsolatban áll a festőművész világszemléletével, és valóság- ábrázolásával. Addig azonban, amíg ezeka gyökerek, a gyermekkori benyomások, finom rezdülések tudatos művészi élménnyé s eav é- letmüvet meghatározó elemekké váltak,

Bart áriak hosz- szú utat kellett megjárnia. A középiskolát Érsekújváron és ľEsztergom. ban végezte, majd Budapesten tanult festészetet. Ekkor élete alakulásába beleszólt a háború, kiragadta kezéből az ecsetet és fegyvert erőszakolt helyébe.

Barta Gyulától, az embertől ez ifjúság legszebb éveit rabolta el a céltalan világjárás, a zöld ruhába bújtatott esztelen kóborlás; A művészi „ikerpár": Drexler Károly és Barta, a mu- Barta Gyula (jobbra)

0^52 Ä*iA**nrt*i v

azonban kárpótlásként éppen ezek ben az években tanulta meg szenvedélyesen szeretni az életet, s örökre meggyűlölte a pusztítást, az öldöklést, az ember megalázását Ez a meggyőződése vitte újra az iskola t-padba. Mud- roch professzor műtermében szerzett művészi oklevelet.

Első tájképei jellemző mély árnyalatokkal érzékeltetik a szülőföld színekben gazdag szőlősdombjai, kukoricásai gyümölcsösei mé- lyületeiben, levegőjében meghúzódó komor, szegényparaszti sorsok hangulatát. Ebben az időben jelentkeznek, s kívánkoznak vászonra a hajókat sóvárogva bámuló gyermek romantikus visszaemlékezései. A kikötőkben veszteglő „nagy messziről érkezett“ gőzhajók, a magasságot méltóságosan uraló daruk, impresszionista képekre ihletik, s ezekkel Barta Gyula az annyit vitatott ipari tájkép egyik úttörője lett,

Műfajilag ide tartoznak azok a vásznai is, amelyeket művésztársaival — Drexler Károllyal és Szabó Sándorral — festett Szlovákia nagyobb építkezéseiről. Az országot járva véBarta Gyula egyike annak a néhány művésznek, akik felelősségük teljes tudatával alkotnak a gyerekek számára is. Címlapjai és illusztrációi jelentős mértékben hozzájárultak a Kis £• pítő, továbbá néhány tankönyvünk művészi és értelmi színvonalához. Nem véletlen, hogy a Szlovákiai Pedagógiai Könyvkiadó kiadványait múlt év őszén Budapesten és Szegeden Hložník és Brunovský könyvei mellett Barta Gyula illusztrációi képviselték.

Barta Gyula, a szlovákiai festők középgenerációjának képviselője, sokoldalú egyéniség. Korántsem alkotta még meg „nagy müvét", lankadatlanul keresi életünkben az újat, a még nem ábrázoltat, s ennek kifejezésére új eljárásokkal kísérletez. Szeretné magába szívni korunk és földrészünk súlyos légkörét, s meglelni benne azt, amit csak Barta lelhet meg. Reméljük, hogy még sok széppel, megragadőval gazdagítja a művészetet kedvelő és szerető közönség dolgos héköznapjait,

Petrik József

A „nehéz emberek" egyike

Gyurcsó

Istvánt

köszönti e napokban a csehszlovákiai magyar közvélemény ötvenedik születésnapja alkalmából. Köszöntik a költőt, a publicistát és a közéleti férfit. Köszöntik az olvasók, a barátok, e harcostársak és köszönti az jó pár ezerre rúgó tömeg, mindazok, akik személyesen is ismerik a mindig úton levő, kezét mindig az élet ütőerén tartó költőt.

Ötven esztendő! Amikor először hallóttam a közeledő jubileumról, nem akartam elhinni. Nem akartam elhinni, mert Gyurcsót mindig úgy ismertem, mint a kortársamat, mint az évjáratban is közénk, huszonöt-harmincévesek közé tartozót. Mit keres hát ö a tisztes családapák ötvenesztendős seregében? S hiába is mondanád, Gyurcsó Pista, hogy már pedig így van rendjén, hogy Neked ott a helyed és nem itt, közöttünk, hiába is mondanád, mert úgy sem hinném el Neked. És nem hinné el más sem. Hiszen a Te éveidet nemcsak a míndig-fürge szellemed, az állandóan nyughatatlan szíved hazudtolja meg, de maga az ember leginkább romlandó része — a tested is. Nézzétek meg ezt a képet, Gyurcsó István legfrissebb fényképét és ítéljetek: hány esztendős tulajdonképpen ez a Gyurcsó?

Ám hagyjuk az évődést, hagyjuk az ünnepi szavakat. Az igazság mégiscsak az időben van, s lehet a test bármilyen ruganyos, lehet a szív bármilyen mozgalmas: itt a jubileum. S íróembernél ez mindenképpen határjelző keli, hogy legyen. Vannak szerencsés alkotók, (de talán méginkább mondhatnám, hogy szerencsés nemzedékek), akik ötvenesztendős korukra már megírták az legnagyobb müveket, ami ezután következik, csak ráadás. Gyurcsó nemzedéke még nem alkotta meg a művet. S nemcsak itt, nálunk nem alkotta meg. Gyurcsó nemzedéke akkoriban a poklokat járta, amikor mások a verseket, novellákat, regényeket írták.

S ha már ennél tartunk, nyomozzunk csak tovább. Az életét meséli Gyurcsó Pista, és mint már annyiszor, én újra irigylem: Micsoda kor, micsoda írónak való élet! Gondoljuk meg: amikor született, javában dúlt a világháború. Gyerekkorát, ifjúkorát az első köztársaságban, a Horthy-Magyaror- szágon, Dalmáciában, s ki tudja még, hol élte át, férfikorát a fasizmus törte derékba, későbbi éveit a negyvenhatos események. Irigylésre méltó élet? így utólag, az író szemszögéből. De akkor?

A határjelzőt emlegettük az imént, a jubileummal kapcsolatban. Akárhogyan is történt ugyanis, az idő csak eljárt, s ha eddig nem volt idő az írásra, legyen most Mert igazi író nem hagyhatja a semmibe veszni azt a gazdag életpályát, amelyen Gyurcsó István átment. Igaz, a versek. Gyurcsó sok szép verset írt az utóbbi tizenöt-húsz esztendő folyamán, Irt sok gyengébbet is, s írt egy érdekes riportkönyvet is, de a Művet, az igazat még csak ezután fogja megírni. Nem tudom miért, de nekem az a meggyőződésem, hogy ez a nagy mű nem valami erőszakosan rímekbe szedett költemény lesz, nem is valami szabályosan megszerkesztett regény, hanem maga a nyers valóság, az író önéletrajza.

S itt van még persze, amiről eddig nem esett szó, a közGyurcsó István:

élet. Gyurcsót úgy ismeri mindenki, mint a legtevékenyebb embert, a Csemadok, s egy ideig az írószövetség ügyszerető, szenvedélyes munkását. Ki tudná elsorolni, hogy az utóbbi két évtized alatt hányféle intézmény, hányféle együttes bölcsőjénél bábáskodott, a Népestől kezdve a Magyar Tanítók Énekkaráig. Mindenütt ott volt, mindenki ismeri, mindenki szereti. Ezután is ott akar lenni mindenütt. De azért a Nagy Mű — arról se feledkezzünk meg, Gyurcsó Pista!

Cselényi László

Alkotóverseny

1964-65

Országos viszonylatban is nagyon jelentős kulturális megmozdulás a már évek óta folyó az Ifjúság és Dolgozók Alkotóversenye, mely nagyon sok fiatallal szerettette meg az Irodalmat és a művészetet. Sikeres kezdeményezés tehát, de vannak még hibái is.

Szép eredmények szillettek a tanulóifjúság körében, csakhogy a cél az volt már kezdetben, hogy bevonjuk a dolgozó fiatalokat is ebbe a nemes vetélkedésbe.

Néhány évig csak „Ifjúsági Alkotóverseny“-nek nevezték a vetélkedőt, míg két évvel ezelőtt új nevet kapott: az Ifjúság és Dolgozók Alkotóversenye. Ügy látszik, a „keresztapák“ ettől a névváltozástól várták a dolgozó ifjúság szélesebb körű bekapcsolódását a mozgalomba. Sajnos, így nem sikerült megoldani a problémát. A cím megváltozott, de minden maradt a régiben. A tanulóifjúságot ma is ott találjuk a verseny élén, de az üzemekben és szövetkezetekben dolgozó fiatalok még most is hiányoznak.

Pedig az eddigi versenyekbe tekintélyes létszámú utolsó évfolyamos tanuló kapcsolódott be, akik utána dolgozni mentek. ők most újra bekapcsolódhatnak a vetélkedőbe - már mint dolgozók, - de ehhez szükség van az üzemek és a falusi tömegszervezetek támogatására >s. Elérkeztünk hát egy jelenséghez, mely akadályozza a dolgozó ifjúság részvételét a versenyben: bizonyos szervek passzivitása. Sajnos legtöbb gazdasági vezető azt hiszi, hogy a vetélkedőn való részvétel a termelés rovására megy. Megfeledkeznek arról, hogy a szocialista rendszer nagy súlyt fektet a dolgozók nevelésére, műveltségük emelésére.

Nem elégedhetünk meg azzal, hogy jól dolgozó fiatalok vannak a termelésben, ezeknek a fiataloknak helyesen is kell gondolkodtok. Sokban elősegíti ezt az Ifjúság és Dolgozók Alkotóversenye. Sok esetben nem elég a tömegszervezetek és üzemek erkölcsi támogatása, hanem szükség van bizonyos anyagi segítségre is. Legtöbb helyen azzal védekeznek, hogy erre nincs lehetőség Nagyon kevés akarattal azonban erre is megoldást lehet találni. Köztudomású, hogy minden szövetkezetben van tekintélyes összegű kultúralap és minden üzemben működik üzemi bizottság, amely szintén rendelkezik kultúrcélokra fordítható pénzzel. *

Ha mindezt szem előtt tartják, bizonyára nem marad el az oly régen várt siker.

Babusek Károly

Tavaszi szonáta

Hallgatom, hallgatom, sír a szél, hallgatom:

mit sirat, mit sirat ez a szél, mit sirat!

Fekete jegenyék zokognak,, hallgatom:

cimbalom sirat így zokogó húrokon.

Sír a szél, sír a szél, hallgatom,

sír a szél:

könnye hull, földre hull, mit sirat ez a szél!

Telefon—, villanyosdrótokon

sír a szél:

hallgatom, hallgatom, sír a szél, hallgatom.

Ne sirasd a telet, zokogás, ne sirasd!

Lobogás veri már, veri már a telet,

hiába siratod, én már azt hallgatom,

arany szél muzsikál valahol, valahol.

Hallgatom, hallgatom, arany szél muzsikál

valahol, valahol a tavasz nevet már.

Fák alól, fák alól fekete- rigó szól,

feketerigó szól fekete fák alól.

Hallgatom, hallgatom a tavasz énekét,

sir a szél, sír a szél, nevetve, hallgatom.

Nehéz emberek

Az elmúlt esztendőben húsz játékfilmet készített és mutatott be a magyar filmművészet. Akadtak köztük fesztiváldíjat nyert értékes, szép alkotások, melyekben jól jellemzett hősök hiteles, drámai helyzetben bonyolódtak konfliktusba ellenfeleikkel, a világgal, önmagukkal, s javukra írható, hogy nem peremtémákkal, hanem mai életünk nagy kérdéseivel foglalkoztak. A sikerek és félsikerek ellenére az évi számvetés hiányérzetet ébreszt bennünk: a témák érdekessége ellenére egyetlen film sem érte el azt a művészi színvonalat, amelyet a magyar filmművészet nagy, kimagasló alkotásait a múltban jellemezte.

Mi ennek a lemaradásnak, illetve megtorpanásnak az oka? Szaklapba kívánkozna a kérdés bővebb elemzése, itt csak egykét példát hozhatunk fel annak igazolására, hogy többnyire a jő téma vázlatos, bátortalan kifejezése buktatta el a forgatókönyv írójának tisztes szándékát. Láttuk ezt az esztendő egyik legművészibb filmjénél, az Üj Gilgamesnél, amelyben író és rendező egyértelműen azt akarta kifejezni, hogy az embert túlélő munka az élet célja és értelme. Ugyanez a megtorpanás észlelhető a nagyon ötletesen elindított, főhősében kitűnően jellemzett és konfliktusában merésznek

mondható Másfél millió esetében is. A Már nem olyan időket élünk megfelelő bátorság hiányában ugyancsak félsiker, pedig az ötletből futotta volna egy maradandóbb értékű szatírára. A nemzetközi sikert aratott Pacsirta egy évtizeddel ezelőtt bizonyára nem hatott volna olyan konzervatívnak, mint ma. Az Igen és a Négy lány egy udvarban kísérleteknek mondhatók: az egyik felveti a kérdést, vajon van-e értelme az életnek az atomkorban, és igennel felel, de kellő bizonyítás nélkül, a másik a magányosság jelenségére hívja fel a néző figyelmét.

A legkorszerűbb a húsz játékfilm közt az ifjúság égető kérdéseit feszegető Sodrásban, amelynek mindenfajta külsőséggel, látványossággal szakító őszintesége, lélektanilag megalapozott ábrázolásmódja űj utat jelent.

De a mérleg nyelvét egyszeriben egyenesbe billenti az esztendő legjobb filmalkotása, a Nehéz emberek. Voltaképpen nem játékfilmről, hanem egy kilencven perces dokumentumfilmről van szó, melynek nincs meséje és ismert színészek, a közönség kedvencei sem szerepelnek benne. Erről a filmről bízvást elmondhatjuk, hogy őszinte és bátor. Bátor a szókimondó, kendőzetlen nyíltságával, amely nagyon tudatosan arra törekszik, hogy anomáliák és hibák felfedésével segítsen a helyzetet megjavítani, a visz- szaéléseket megszüntetni.

Kik ezek a „nehéz emberek", akiket Kovács András bemutat? Feltalálók, újítók — tudósok és munkások. Szabó István görgősekéje külföldi szakemberek érdeklődését kelti fel, az angolok tízmilliókért akarják megvásárolni, itthon szon- ban nem vergődik zöld ágra találmányával. Pál József, munkás légpárnás köszörűjéért kétszázezer forint jutalmat és Kossuth díjat kapott, de nem gyártják, mert nincs rá „igény“. Dr. Heller László egyetemi tanár szintén Kossuth díjat kapott találmányáért; lég. kondenzációs hűtőberendezését az angolok megveszik és új hőerőműveiknél alkalmazzák, otthon nem élnek vele, mert Heller dr. szavai szerint „senki sem próféta saját hazájában.“ Ugyanez a közöny és érdektelenség kíséri Strowsky István gépészmérnököt és Sümegi professzort. Strowsky egy kondenzátortekercselő automatát fedez fel. Sümegi csőkutas öntözőberendezéssel sivatagos homokföldön tud dús termést adó paradicsomot teremteni.

Az öt nehéz ember szinte emberfeletti küzdelmet folytat a bürokráciával, hivatalos szervek, gyári vezetők közönyével és értetlenségével, szakemberek hiúságával és kicsinyességével, akik nehezen bírják el, hogy egy felsőbb iskolát nem végzett, egyszerű ember olyan találmányt alkosson, ami a szinte korlátlan lehetőségekkel rendelkező kutatóintézeteknek nem sikerült.

A film nem feledkezik meg azokról sem, akik bírálják az ingerlékennyé váló feltalálók gyöngéit, de melléjük állnak és segítik őket. És talán a legrokonszenvesebb vonása ennek a nagyon tanulságos és hasznos filmnek, hogy a sok értetlenség, közöny és gáncsoskodás ellenére a „nehéz“ emberek nem lankadnak el harcukban, kitartanak igazuk mellett, makacsul küzdenek tovább, hogy elgondolásaik megvalósuljanak.

Kívánatos lenne, hogy ez a film nálunk is bemutatásra kerüljön, hiszen nem csak a magyar gazdasági élet és szocialista építés nehézségeire világít rá, de általános hibákat és fogyatékosságokat fed fel. A film bizonyára itt is kedvező visszhangra találna.

Egri Viktor