Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-08-31 / 35. szám
A budapesti Universiáda a főiskolások sportéletének csúcspontját jelenti. 35 ország képviselői vesznek rajta részt. Az elmúlt héten figyelemre méltó nemzetközi események történtek. Az Egyesült Államokban a Cape Kennedy rakétakísérleti központról fellőtték a Gemini-5 amerikai űrhajót, fedélzetén Gordon Cooper alezredessel. valamint Charles Conrad korvettkapitánnyal. Az űrhajó tervek szerint 8 napig maradna a világűrben. De minthogy az energia szolgáltató rendszerben hiba támadt, a kísérletet módosították. Lapzártunkig lehet, hogy már hírt adhatunk arról, vajon sikerült'-e a nyolcnapos űrutazás megvalósítása. Ellentmondásos hírek érkeznek még mindig Görögországból. Egész vajúdó világunk telve van ellentmondásokkal Ahogy a világ sokszínű spektrumából. úgy a görög hírekből is kiviláglik, hogy Görögország népe olyan erővel lép fel, mint talán még soha. A görög nép a török járom alól való felszabadulás — alig 140 esztendő óta — eddig még minden királya ellen felkelt. A bajor hercegi családból hozott Ottót forradalom kergette el, Györgyöt megölték. Konstantin királynak le kellett mondania, egy másik király, György, száműzetésbe menekült. Ne csodálkozzunk azon, hogy hetek óta százezrek tüntetnek az olyan király ellen, aki még a nagyon is konzervatív alkotmányt se tiszteli és amikor azt hiszi, hogy a miniszterelnöke nem egészen utasításai szerint viszi az ügyeket, akkor még a mérsékelt polgári demokráciát is félretolja. Ahogyan eddig minden elődjét, mostani Konstantin királyt is a nagyhatalmak tartják helyén. A török, olasz, német, angol befolyás után most Washington kezében futnak össze a szálak. A görög reakció és az azt mozgató amerikai diplomaták menesztették Papandreut, mert liberálisabb vizeken próbált evezni. A világsajtó a forradalmi képeken kívül derűs felvételeket közöl a királyi családról. A kis trónörökösnőről, Alexiá- ról. aki lehet, hogy akkor se léphet majd annak idején trónAmerikai „hadisiker“- a leprások ellen Az amerikai légierő legutóbb győzelmet jelentett Quynh Lap elleni támadásai után. Ez a helységnév számunkra nem jelentene sokat, ha nem tudnánk, hogy ott épült fel a világ Innen - onnan Japán HT-110-1 jelzésű rakétája, melyet 8 Kiusu szigetről lőtttek fel, 18 700 m magasságot ért el. Kerala indiai államban a kommunista párt 52 tagja éhségsztrájkba kezdett. Azt követelik, hogy bocsássák őket szabadon vagy állítsák bíróság elé. E napokban fejeződött be Frankfurtban (NSZK) a hírhedt ausschwitzi tömeggyilkosok egyik csoportja ellen az eljárás. Az enyhe ítéletek minden jóérzésü emberben felháborodást keltettek. Ha a tömeggyilkosokra mért fogházbüntetés idejét elosztjuk a meggyilkoltak számával, akkor egy ember meggyilkolásáért átlag tiz perc fogházbüntetést mértek a gyilkosokra. A Cape Kennedy űrkutatóintézet egyik tudósa a német- országi Garmisch-Parten Kir- chenben megtartott tudományos összejövetelen elmondta, hogy amikor James McDivitt űrpilóta kiszállt a Gemini űrhajóból s szabadon lebegett a világűrben — egy gombostű nagyságú lyuk volt ürruháján és ezen keresztül oxigén áramlott. A tudós szerint ez az egyetlen magyarázata annak, hogy amikor MacDivitt az űrhajóban, kiszállás előtt levetette védőkesztyűjét, a kesztyű utána repült és nyomon követte őt az űrhajón kívül is. A Golf árom ott. ahol kilép a Floridai-öbölből. 65 km széles és 600 m mély gigászi folyót alkot. Az áramlás sebessége a felszínen óránként hat km. A vízhozam ezen a helyen óránként 100 milliárd tonnát tesz ki. Körülbelül százszorosa a Mississippi vízhozamának. egyik legnagyobb lepratelepe. A lepra (bélpoklosság) kórokozóját Hansen norvég orvos fedezte fel 1873-ban. Ezen a telepen több mint kétezer leprás részesült szakszerű kezelésben. A kutatóorvosok állandóan újabb gyógyítási módszereket alkalmaznak. Több száz leprás nyerte már itt vissza egészségét. A szép települést messziről fel lehetett ismerni piros tetőiről, s a hatalmas vörös keresztekről, amelyeket a kórház nemzetközi jelzéseként mindenki ismer. A lepratelep messze van a várostól, a gyáraktól, nem lehetett tévedésről szó, amikor az Egyesült Államok légi érődéi rakétákkal árasztották el a telepet. Még nem is volt idő eltemetni a halottakat, a „hadisikerekre" törekvő amerikaiak visszatértek. szétlőtték, az ambulanciát, a beteg gyermekek óvodáját és százhúsz olyan leprást öltek meg, akik már rövidesen elhagyhatták volna a telepet. Most a Vietnami Demokratikus Köztársaságban, rejtett helyen építik fel a lepratelepet. Bizonyos ugyanis, hogy az Egyesült Államok légiflottája további súlyos csapásokat szenved és dühét ismét a szerencsétlen betegeken akarja kitölteni. ra, ha nem születik fiútestvére, mert addigra már lejár a trónok ideje. Láttunk képeket Szófia hercegnőről, kinek férjét. Juan Carlost állítólag még Franco, az idős spanyol diktátor is elismeri és helyesnek tartja, hogy a Földközitenger két kapujánál megbízható kormányfők álljanak, akik ráadásul még sógorok is. Az amerikaiak kalózháborúja új szakaszba lépett. Első ízben bombáztak duzzasztógátakat, vízierőmüveket. Az újabb merénylet a békés polgári lakosság ellen még inkább kiváltja a világ közvéleményének felháborodását. Románia augusztus 23-án, felszabadulásának 21. évfordulójának ünnepén elérkezett oda, hogy a történelmi változásokat rögzítő új alkotmányában, melyet országos vita után most emelt törvényerőre a nagy nemzetgyűlés, kimondja: Románia, szocialista köztársaság. Los Angelesben a helyzet még mindig feszült és az áldozatok száma állandóan növekszik. Az incidensek során több ezer személyt rögtönzött bíróság elé állítottak. Jemenben aláírták a békeegyezményt. Nasszer elnök és Fejszal király megegyezése rendkívül jelentős az egész arab vjiág számára. A hosszú ideje húzódó jemeni válság alkalmas volt az arab egységtörekvések megfékezésére, megosztotta Közép-Keletet és megbénította az Arab Liga munkáját. Az egyezmény aláírását követően azonnal megszűnnek a fegyveres harcok. Szaud-Arábia uralkodója elfogadta Nasszer elnök feltételeit: a jemeni köztársasági rendszer fennmarad. A béke 15 hónapra szól és az alábbi intézkedéseket tartalmazza: 1. tűzszünet. 2. az idegen csapatok kivonása, 3. népszavazás és állandó kormány megalakítása. Az iskola 3 700 évvel ezelőtt Hogy tanultak 3-4 ezer évvel ezelőtt a gyerekek? Az archeológusok ma már erre a kérdésre is megadják a feleletet. Háromezerhétszáz évvel ezelőtt Uru városában már létezett hasonló intézmény, mint a mai Iskola. Az iskolát gyermekkortól egészen felnőttkorig látogatták. Ha a gyerek jól tanult, akkor két év múlva már elnyerte az „aláíró" címet. Attól az időtől kezdve már egy fiatalabb tanulót osztottak be hozzá és ő ellenőrizte a leckéit. A tanulók természetesen nem papirosra, hanem agyagtáblákra írtak. Az egyik oldalra a tanító irta fel a kérdéseket, a másik oldalon kellett kidolgozni a feladatot. Az ásatások folyamán sok ilyen táblát találtak. Dél-Mezopotámiában az iskolákban már annak idején is jó általános képzettséget nyertek. Az anyanyelven kívül matematikát, természetrajzot, földrajzot Is tanultak. Charles Conrad és Gordon Cooper amerikai űrhajósok augusztus 21-én közvetlenül indulás előtt. ,%SW.V.,.W.V.W.V.V.W.V.V.V.V.,.W.V.W.*.V.W.WAV.V.WAV-,»*«W.V.*.V.V.*.*.V.VASV W.V.V.'AV.V.V.V.V.V.V.W.V. Nem angolok, * hanem angyalok — mondta állítólag egykor Gregor pápa, amikor először találkozott angolokkal. A mai angolokról nem mondhatnánk ugyanazt. Ügy látszik, világviszonylatban is Angliában okozzák a fiatalok a legtöbb problémát. Sehol a világon nem látni any- nyi hosszúhajú. ápolatlan, borotválatlan, durva lelkületű, cinikus, gátlás nélküli fiatalt, mint éppen ebben a szigetországban. Valami képet alkothatunk már róluk, ha a TV-híradóban láttuk az úgynevezett miming-adást. E- zek a foltos bőrbekecsekbe öltözött fiatalok képviselik a mai angol aranyifjúságot. Eddig valahogy az az elképzelés élt bennünk, hogy az angolok „angolosan“ öltözködnek,, öltönyük kifogástalan „tweed-szövetből“ készült, angolosan hidegek és nehezen megközelíthetők. Ezek a mai angol fiatalok feltűnően eltérnek az e- sernyős sárcipős „régi angoloktól“. Mintha elhanyagoltságukkal és ápolatlanságukkal a- kamának elütni a „normális" polgártársaiktól. A Beatlesek öltözködését és viselkedését a felső társadalmi rétegekhez tartozó ifjak is Milyenek a mai angol fiatalok? utánozni akarják. Ezek is a szemükbe fésülik a hajukat, „popp-music“-ot hallgatnak, de azért nem lépik át a társadalmi kasztok képezte hatásokat. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Angliában a fiatalokkal hivatalosan senki sem törődik. Az egész országban nem is létezik hivatalos ifjúsági szervezet. Nincs ifjúsági sajtó sem. A „popp-éne- kesek" számára kiadnak valami lapfélét és vannak női folyóiratok, de ezek a kozmetikai kérdéseken és a férjhez menetelre vonatkozó tanácsokon kívül semmi olyat nem közölnek, ami lekötné a fiatalok figyelmét. Hol létezik ott olyan politikai, irodalmi folyóirat, mint mondjuk nálunk a Literárne noviny vagy a Kultúrni tvorba. Ä lapok csak nagyritkán foglalkoznak szexuális problémákkal és mindig csak száraz tényeket közölnek, sohasem kutatják a jelenségek mélyebb okait. Az angol sajtó sosem indít olyan anké- toicat, mint ahogy azt nálunk az ifjúsági lapok teszik. Az állam, a társadalom egész egyszerűen nem törődik az ifjúság problémáival. Az „egyéni jogok* tiszteletben tartásának" és annak, hogy „nem szólnak bele a magánéletbe", köszönhetik, hogy Londonban annyi írástudatlannal találkozunk. E- zek nem akartak iskolába járni — tehát futni hagyták őket. Látjuk, számítanak létezésükkel, mert az országutakon képjelzéseket alkalmaznak, hogy az írástudatlanok ne ütközzenek a forgalmi szabályokba. Angliában a generációs probléma is elég szembetűnő, A fiatalok testileg aránylag korán érnek. Hamar jutnak pénzhez is, csak nem tudják, hogy mihez kezdjenek vele. Sokat unatkoznak és ezért gyakran életúntak. Az unatkozónak az ördög ád munkát — mondja egy angol közmondás. A 18 é- ves angoloknak már lehet gyermekük, megölhetik őket a háborúban. de szervezetlenek és semmi politikai befolyásuk nincs. A társadalmi funkciókat a társadalmi rang és az iskolázottság szerint osztják szét. Az uralkodó osztály csemetéit „előkelő“ nevelőintézetekben nevelik. Az iskolák túlnyomó részben magániskolák. Igen szigorúak és az interná- tusokban vasfegyelem uralkodik. Az ellátás többnyire egyszerű, szerény, sokhelyütt fadeszkákon alusznak és tiltják a meleg ruházat hordását. Minden iskolának megvan a maga különleges szabályzata. A híres Eton egyetem hallgatói — persze csak azok, akik nemesi előnéwe! rendelkeznek — előírás szerint frakkot hordanak. Harrowban szalmakalapokat, de pontosan az előírások szerint. A Wycombe Alby nevű leányinternátus növendékei az első három évben el sem hagyhatják az iskola kapuit. Angliában pontosan mindenkiről rögtön meg lehet állapítani, hogy hogyan végezte iskoláit és melyik főiskolát látogatta. Mert minden iskolának külön jellegzetes nyelvezete van. A labour-kormány igyekezete oda irányult, hogy eltörölje a hagyományos iskolarendszert és bevezesse az úgynevezett comprehensive iskolákat ahová adottság és tehetség szerint osztanák be a tanulókat. De ez a terv nem sikerült. Maguk a kormány tagjai is igyekeznek gyermekeiket erőszakkal bejuttatni az úgynevezett „elegáns" iskolákba. A dolgozó fiatalok munkahelyeiken már annyira kötöttnek érzik magukat, hogy szabad idejükben nem szívesen szervezkednek. Es így a dolgozó fiatalt* tömegei is társtalanul járják a parkokat és az országutakat. A Beatlesek hatásának tudhatjuk be, hogy most legújabban vándor-zené- lő csoportok alakultak. Az egyház igyekszik összeterelni a fiatalokat, klubokat szervez, a- hol kedélyesen elszórakoznak a fiúk és leányok. Pingpongoznak, táncolnak és még véletlenül sem tartanak számukra „bibliai" előadásokat. A főiskolások a N. U. S. szervezetekbe tömörülnek, a- melyek állandó kampányt folytatnak az ösztöndíjak emeléséért, a diákok jogaiért és valóban sok előnyt biztosítanak a diákság számára. A diákszervezet munkaközvetítéssel is foglalkozik és utazási irodával is rendelkezik. Az angol fiatalok költészet, poézis után vágyakoznak. Valami hiányzik az életükből. Nagy forradalmat idézett elő az idén júniusban az Albert- Hall-ban megtartott nemzetközi költőtalálkozó, amelyen o- lyan ismert költők, mint Cor- so, Ferlinghetti, Voznyeszensz- kij, Pablo Neruda adták elő verseiket. Óriási sikerük volt, ezer meg ezer fiatal tombolva fogadta az előadást. Mert sokan közülük még sosem hallottak verset. Az angol fiatalokat senki sem vezeti — pedig vezetésre szorulnának. —m— Furcsaságok RINGWOOD Angliában, Ringwood városkában egy asszony már majdnem 50 éve, még az első világháború óta, a kandallója felett tartogatott egy gránátot. Amikor most a rendőrség újból elrendelte a régi fegyverek beszolgáltatását, elhatározta, hogy megválik a féltve őrzött „dísztől“. Rémülten vette tudomásul, hogy a 20 cm hosszú töltény még mindig „éles". Megkönnyebbült, a- mikor a tűzoltók megszabadították a veszélyes „dísztárgytól". LONDON Egy 14 éves fiú útra bó- csátotta repülőgép-modell- jét. Nem is sejtette, hogy milyen következményeket von maga után az egyszerű játék repülőgép kibocsátása. Legnagyobb csodálkozására a modell nem reagált a s távvezérlésre és elhagyta a terepet. A kis repülőgép magasfeszültségű vezetékre esett, melynek közelében tehéncsorda legelészett. Tűz keletkezett, a tehenek jórésze megégett •s a faluban is csak nehezen tudták eloltani a tüzet. Érdekes, hogy maga a re- pülögép-modell sértetlen maradt. OTTAVA Quebecben az iskola évzáró vizsgájának eredményeit elektronikus számológéppel értékelik ki. A számológép nagy zűrzavart o- kozott. összekeverte az a- datokat és így történt, hogy olyan tanulók, akik még nem is jártak gépírásra .kiváló osztályzatot" azok pe dig, akik csak félig oldották meg a matematikai példákat, jelest kaptak. A 11. osztály tanulói kapták a 10. osztály tanulóinak osztályzatait. Most már csak az iskolaügyi minisztérium döntésére várnak, hogy mi történjék a bizonyítványokkal. HIGH WICOMBE Egy idős nő végrendelete szerint a 33 évvel ezelőtt vásárolt autóját össze kellett préselni és a sírhantját azzal betakarni. Annyira szerette a kocsiját, mely a szakértők szerint is egész idő alatt kifogástalanul működött, hogy nem akart „megválni“ tőle.