Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-01-05 / 1. szám

'ÜaIváíAi. VASÁRNAP: Végre-vaia- liára kialhatom mágam. Ez jó. Az ágyamban még olvas­gattam, a Nagyvilágot és az Irodalmi Szemlét. Igenis ér­dekel! Nem sznobizmusból olvasom. Látogatások: bará­tokhoz, rokonokhoz. Ott is ebédeltem. Tipikus kispolgá­ri idill: kártyaparti, fekete, televízió... Örültem, amikor szabadulhattam. Délután egy teljesen felesleges randevú. A Dunánál... Este tízkor újra szabad vagyok. Keveset tud­tam elmondani, de valamit, azt hiszem, mégis megmu- tatam az életemből. (feljegyezte: vavreczky) RÖVIDÉN Jablonec nad Nysou-ban jú­lius 11-től augusztus 29-ig nemzetközi bizsutéria-kiállítás nyílik, amely bemutatja a cseh. szlovák bizsutéria fejlődését napjainkig. XXX A Upnicei Solo üzem rövi- debb gyufaszálakat és kisebb gyufadobozokat hoz forgalom­ba, ezáltal az idén egy hektár erdőterületet kímélnek meg. XXX A rymarovi Brokát textil ü- zem Lurex néven foszforesz- kálő báli anyagokat gyárt. Az új anyagból készült báli ru­hák már az idei szezonban nagy feltűnést keltenek. Megjött az év ez újat is megkezdtük. Ilyen­kor akaratlanul is egy kis számvetést végez az ember. De most úgy gondolom jobb lenne, ha eltérnénk a szokás­tól és nem nagyon bírálnánk. Megvallom őszintén, ilyen gondolatokkal látogattam el a minap a bratislavai „R ybena* Jurányi Erzsébet halfeldolgozó- üzembe. S hogy elhatározásomat sikeresebben végrehajthassam, segített eb­ben a szerencse is. Talán nem is a szerencse, hanem az üzem dolgozóinak becsületes mun­kája. Hiszen a 64-es termelési tervet már december negyedi­kén teljesítettek. így tehát — előzetes számítások szerint — több mint egymillió korona értékben termeltek többet. De hagyjuk a számokat, a statisztikát, inkább tegyünk egy kis kirándulást az üzem­ben. Vinka Martin eltvárs gyártásvezető készségesen megmagyaráz mindent a leg­apróbb részletekig. Induljunk tehát a „felfedező körútra“ ■ Megérkezik a halszállítmány a messzi Norvégiából, Japán­ból, a Szovjetunióból Az ap­róbb halakat — amelyekből az ű. n. savanyú esavart-ha! ké­szül — itt. az üzemben Bont­ják fel. A belső részekből csak a hal ikráját hagyják meg. amelyből finom lisztet őrölnek a szárnyas háziállatok részére. Többi között a kibelezett ha­lakat aztán Öt-hat napig „érni" hagyják sós-ecetes vízben. Az ilyen „megérett" hal már va­lóban ,,'érett" arra, hogy cso­magolják. Előkerülnek hát a különböző nagyságú üveg- és pléhedények, melyekbe gondo­san összecsavarva és összekö­tözve belekerül a hal, kellő­képpen körítve hagymával. A másik teremben a külön­böző hal^aláták készülnek. Oj, automatikus berendezést ka­pott erre az üzem, amely le­hetővé teszi a nyersanyagok pontos adagolását. Ez a beren­dezés a legprecízebb munkát is kifogástalanul végzi el. Az „érett“ halak egy része a füstölőbe kerül. Itt készül a kitűnő füstölthal, amely jó- egynéhánv országban eddig még ismeretlen. E halaknak oly magas jód és főleg fosz­fortartalmuk van, hogy az el­sötétített. teremben valósággal világítanak. Itt készítik a Japánból szál­halakat úgy helyezik el, hogy az minden oldaláról a lehető legjobban megfüstölődjék. E füstölőkben az állandó hőmér­séklet 90—100 fok között mo­zog. Körülbelül hatórás füstö­lés után már ezt is csomagolni lehet Végül is minden készítmény az expedícióba kerül, ahonnan a gondosan becsomagolt árut eljuttatják a nyugatszlovákíai kerület valamennyi élelmiszer- boltjába és a speciális halüz­letekbe. Ez lenne tehát a hal feldol­gozásának útja. Persze mindez nem ilyen egyszerű. S főleg nem egyszerű akkor, ha a nyersanyag valamilyen okból nem érkezik meg időre. S ez bizony— sajnos — elég gyak­ran előfordul. De hagyjuk ezt. hiszen még elöljáróban megígértük, hogy nem leszünk tűi szigorúak és mivel a tervet túlteljesítették, megbocsátjuk a kisebb-na- gyobb bűnöket. (Az azonban igaz, hogy ez nem az üzem bűne.) Két esztendeje dolgozik eb­ben az üzemben Jurányi Erzsébet, aki a kilencéves is­kola elvégzése után azonnal idekerült — Nagyon megtetszett ne­kem ez a munka, — mondja kedves mosollyal. — Nincs is az üzemnek olyan részlege, ahol eddig nem dolgoztam vol­na, úgyhogy valóban nagyon a munkám. Naponta nyolc órát dolgozom, a szabad időmben pedig sokat járok moziba, színházba. És hát, mint minden lány, én is szeretek szépen öltözködni. Ezer korona fizetésből telik is, szépen. Ed­dig még eszembe sem jutott, hogy máshová menjek dolgoz­ni. Szavai őszintén és meggyő­zően hangzottak. Az élőhalak árusítását nem ez az üzem intézi. Vinka elv­társ azonban erre a kérdésre is készségesen válaszol. — Az élőhalak felvásárlása a stupavai Állami Halászat munkája. Innen küldik szét a pontyokat, hogy mindenkinek annyi jusson belőle, amennyi kell. Munkájuk nekik is van éppen elég. Nem is csoda, hiszen naponta több tonna ha! érkezik Jugoszláviából. Ma­gyarországról és a cseh kerü­letekből. Elmúlt a karácsony, el az újév. Már 1965-öt írunk. S hogy a bratislavai halfeldolgozó­üzem hogyan teljesítette múlt évi munkáját, azt legjobban a karácsonyi halvásár mutatta meg. Reméljük, hogy idén is ugyanilyen lelkesen dolgoznak majd, és természetesen a ju­talmuk sem marad el. Nincsen más hátra, minthogy az üzem minden egyes dolgozójának „szerencsés fogást“ kívánjunk! Szöveg: Dráfi Mátyás Foto: Prandl Sándor Áz áruelosztóban. komorjai gondok A somorjai szövetkezet el­nökét, Kockás Kálmánt ép­pen vitába bonyolódva lelem. Egy öreg szövetkezeti paraszt szenet kér tőle, s Kockás nem ad annyit — kevesebbet'. A bácsi kuny érái. Az elnök vi­szont hajthatatlan, sőt — szi­gorú. Emelt hangon, ellent­mondást nem tűrve mondja: — Megmondtam, hogy nincs több! Végeztünk! Az öreg elkotródik, s én kissé idegenkedve követem az elnököt. — Miféle szenet akart az a bácsi ? — kérdem már oda­bent. Elmondja, hogy úgy vették át a komunáliól... S hogy a szövetkezeti tagok között apránként osztja szét —, de csak arányosan!. . . GEPEK A SZABAD ÉG ALATT Három gép állt kihasználat - lanul egész nyáron. Nincs al­katrész! .. Nemrégiben két vadonatúi Super-Zetort kaptak .. Eltö­rött az ékszíj-kerék, s azóta oda a traktor .. — Amúgy télidőben hol pi­hennek a gépek? — kérdem. — Nem marad a szabad ég alatt egy sem! — Idejelé jövet a kovács - műhely közelében láttam vagy kettöt-hármat . . . Sárba ragadt vetőgépeket. . Azok nem fér­nek be valahová? — Ő, azok — mondja nagyot legyintve, de kissé zavartan, — azok a rozsdatemetőbe valók. Teljesen ép kerekek, a váz is szinte hibátlan . .. No, nem tudom .. . ! Remélem. Kockás Kálmán, az elnök jobban tudja, hogy me­lyik gép érett meg a kiseleite- zésre. MEGLOPJÁK A SZÖVETKEZETÉT! így van! Meglopnak minket. Tudja, a cukorrépa 60 százalé­kát köteles visszaadni a gyár. Takarmánynak. Ezt a szeletelt répát képesek a csap alá állí­tani. Persze, hogy megdagad, — gyarapodik a súlya. Nekik pedig annál több marad. — Nekik mire a takarmány? — kérdem. — Felhasználják. Hizlalnak. Különben a somorjai föld­müvesszövetkezetnek a búza és az árpa beadásánál is hasonló gondjai vannak. Ügy szeretnék, ha korpát kapnának vissza. De nem kapnak! így aztán igen költséges a takarmány . . . 200 000 LITER TEJ, TERVEN FELÜL Ennyi elriasztó beszéd után megkönnyebbülök, mikor az el­nök az eredményeikről beszél. A felvásárló üzemnek ez év végéig 2 vagonnal több barom­fit adtak el, mint amennyit a terv megszabott. Marhahúsból pedig három vagonnal teljesí­tették túl az előírt mennyi­séget. A tejeladás? 200 000 liter a többlet! Hát ez igen! A laikus sze­mével nézve ez csakugyan „csil­lagászati" szám, — már úgy gondolom, hogy elképzelni is nehéz ennyi tejet egybeöntve, TÉLI NAPOK — TÉTLENSÉG A fiatalokat 15 éves koruk­tól alkalmazhatják a szövetke­zetben. Dolgoznak is, keresnek is, — de mihelyst elérik a ti­zennyolc évet, — „alá szolgá­ja" — az egyik lábuk máris valamelyik gyárban. És ez nemcsak azért van, mert a város és a gyári munka erősen vonzza őket! Nemcsak azért! Tél víz idején, — az elnök szavával élve — a gyalogmunkásnak végképp nincs kereseti lehetősége. — Volt egp kis erdőnk, — mondja — hát nem elvették? Elvették! Az erdőgazdaság! Pedig a fával sokan eldolgoz­gattak volna •k Hát így. Most látom csak, hogy az elnök, akit eleivel amolyan kis diktátornak gon­doltam, — nem az, akinek néz­tem! SZÖDY VIKTOR Mindenki rohan, mindenki keres valamit: az egyik tü- sarkú csizmát, a másik gyapjú sálat, a harmadik szánkót. Érdekes, most úgy néz ki, hogy nagyon jók az emberek! Otthon könyves­polcot csináltam. A fősze­replő a polcomon- Madách (ő a kedvencem), felkerült még rá Villon, Babits, A- rany, Goethe, Verlaine és Petőfi is. Egész jő kis tár­saság — nem igaz? A ver­seket szeretem. 3. SZERDA: Klubnap. A po­zsonyi fiatalok összejövete­le: József Attila Ifjúsági Klub. Szeretem ezt a na­pot. Üj arcok, új témák, új viták, új érvek. Fiatalok, jól érzem magam itt. de néha mégis a passzivitás, nemtörődömség, olyan „ne­kem teljesen mindegy“ han­gulat is felüti a fejét. Ez bánt! Nem akarok fráziso­kat használni — de meg­győződésem — hogy ne­künk, fiataloknak kell el­indítani valami újat — szellemben, gondolkodásban, eredményekben egyaránt. Most veszem észre, hogy mégiscsak közhelyek ezek, de rettenetesen bosszant, hogy még mi sem merjük megmondani egymásnak az igazat?! Óvatoskodunk! Nem bíráljuk egymást! Mert: „Jaj, ne adj" isten, hogy megsértődjön!" Mondjuk ki végre már egyszer azt is, hogy „nem“ — ha kell. Per­sze okosan! 4. CSÜTÖRTÖK: Fizetéseme­lést kértem. Mindig csak ígérnek — soha nem adnak. Nyolcszázat keresek. Koszt­pénzre elég. Megjegyzem, eddig még kevesebbet kap­tam. Már öt hónapja dolgo­zom, de még egy nyakken­dőt sem vehettem. Ezért öl­tözködöm hanyagul. Ügy gondolom, ma már jogos az igény az elegáns öltöny­re, szép cipőre, rádióra, sőt, az autóra is. Miért ne? Nem értem, mi a csodából tud­nak ma a diáklányok ele­gánsan öltözködni? 5. PÉNTEK: Unatkozásra nincs időm. Délután a föl­vételire készültem. Kína történelmét olvasgattam. Megtudtam, hogy nemcsak mennyiségben hatalmasak, hanem kitűnő a művésze­tük és technikai fejlettsé­gük is. Este színházba men­tem. Az Amphytriont lát­tam. Nem nagy eset. De a- zért meg lehet nézni. Mé­gis a zenét szeretem a leg­jobban: Beethoven. Sztra­vinszkij. Ha zenét hallgatok úgy érzem, mintha én is al­kotnák. SZOMBAT: Elrohantam a tisztítóba a ruhámért. Esté­re ki kell csípnem magam — már amennyire lehet. Táncolni megyünk a Jaltába. Táncolni is kell. Nem unat­kozom, mint ahogy előbb is mondtam, mégis úgy érzem, nem élek eléggé. Munka, e- vés, olvasás, randevú, hét­végén tánc. Hát nem sablo­nos? Ez bánt! ■■■■nnnnn HÉTFŐ: Géágéypszilono­err — azaz Gágyor a ne­vem, Gágyor Péter A fog­lalkozásom diszpécser és talán ezért tettem barátaim között „díszpéter“. Egész biztos, hogy nem külsőm miatt, mert közismerten ha­nyagul öltözködöm. Azt mondogatom magamnak és másnak is. hogy elvből — pedig nem! Nem futja kü­lönbre — de erről majd ké­sőbb, jó? Hogy teljes le­gyen a kép: 18 éves vagyok, ipolysági palóc (magyar „ro­kon".) a komáromi iparit végeztem, a bratislavai e- íektromos művekben dolgo­zom (BEZ), filozófiát aka­rok tanulni! Rettenetes óracsörgéssel kezdődik a hét, reggel 5- kor. (6-tól du. 2-ig dolgo­zom.) A gyártási folyamat megszervezése a feladatom. A munkahelyemen nem tes- pedck — ne*n mintha olyan szívszaggatóan szeretném a munkám — inkább elvből. Idősebb kollégáim ezt „más­képp“ csinálják. Nem aka­rom őket megérteni... Este randevú. Csupán azért, hogy ne érezzem a macskaköve­ket egyedül. KEDD: Délelőtt dolgoztam mint rendesen. Megebédel­tem, utána sétálni mentem a városba. Akadt még any- nyi a zsebemben, hogy köny­vet vehettem a húgomnak karácsonyra. A városban el­rohan az idő. Az üzletekben, az utcán emberrengeteg.

Next

/
Thumbnails
Contents