Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-06-22 / 25. szám
A DUNA EBBEN AZ ÉVBEN VALÖBAN MOSTOHÁN bAnIK VELÜNK. FELVÉTELEINK BRATISLAVÄBAN KÉSZÜLTEK, A ZOKON A HELYEKEN, AHOL NÉHÁNY NAPPAL EZELŐTT MÉG NYUGODTAN JÁTSZHATTAK A GYEREKEK, AZ ELMÚLT HÉTEN A VADVÍZ TÖMKELEGÉ MÄR A LAKOSSÁGOT VESZÉLYEZTETTE (Helexa felvételei) A csitt fflOTAMm KflZPOHTI ilZOTTSflStH« LAPJA Az új munkatörvény Az elmúlt héten a Nem-' zetgyűlés több fontos tör-1 vényjavaslatot fogadott el, melyek közül az első helyen a munkatörvénykönyv értelmében egyszerűbb lesz a munkáltató szervek és dolgozók viszonya, megszűnik a munkások műszaki és az adminisztratív dolgozók, — eddig semmivel sem indokolt — megkülönböztetése. A munkaviszony alapja a munkaszerződés, amelyet mind a két félnek be kell tartania. Ami a munkaviszony felbontását illeti, az új munkakönyv értelmében azonos lesz minden dolgozó felmondási ideje, melynek hosszát az adott dolgozó korához mérten állapítják meg. Foglalkozik a törvény- könyv a fiatalok és az anyák helyzetével Is. A törvény szerint egy héttel hosszabb lesz az ipari tanulók szabadsága és egységes lesz a szabadságra jogosító idő is, amelyet most már egysége, sen öt hónapra csökkentének. A törvény foglalkozik bérpolitikánk sarkalatos elveivel. A túlórában végzett munkáért 50 százalékos bértöbblet jár a dolgozónak. Az űj rendelkezések értelmében a terhesség, illetve a- nyaság idején más munkára beosztott nő, amennyiben ennek folytán kisebb a keresete, bérkülönbözetet kap. Olvasóink kéréseinek megfelelően szívesen ismertetjük majd az új munkatörvénykönyv egyes cikkelyeit. P usztító tüzek. árvizek, földrengés, háborúk — nem is olyan régen tanulmányoztam át a komáromi krónikákat, s bizony nem hittem volna, ha valaki azt mondja, közel az idő, hogy a város és vidéke megint hatalmába kerül ez elemi csapások — most már tudjuk, hogy leg- kegyetlenebb jének Több. mint egy hete folyik a küzdelem. Több, mint egy hete tart a csata. Ki kit győz le? Ki lesz a nyertes? Június 16-án 794 cm a Duna vízállása, s másodpercenként 9140 köbcentiméter víz zúdul alá, de ez csak a kezdet. 17-én, 18-án további emelkedés várható, s szakemberek véleménye szerint, vasárnap, hétfő lesz a legveszélyesebb. A fiatalság, szépség szimfóniájának nevezhetjük a spartakiád minden egyes bemutatóját. Az épp végétért járási bemutatók a strahom nagy napok sikeres főpróbáivá váltak. A kedvezőtlen időjárás ellenére is a bratislavai bemutatón 8000 tornász vizsgázott jelesre felkészültségéből. Ezen a bemutatón készült R. Helexa felvétele is. Ha addig kibírjuk, győztünk — vélik a komáromiak. Csakhogy kibírják-e? Az előjelek nem a legbiztatóbbak. A Pat melletti gátszakadás következtében víz alá került a Komá- rom-Érsekújvár közötti útvonal egész jobboldala. Soha még üy tragikus látványt. Ahol tegnap este még termékeny földek voltak, zöldellő rétek, viruló falvak, most csak egy félelmetes víztükör morajlik, s tengerré változott a világ. Izsa, Pat, Dunamocs, Kolozsmajor, Gyulamajor elsőkként lett kitelepítve. Voltak, akik nem akarták hagyni otthonukat. Voltak, akik ki akartak tartani a legvégsőkig. Víx, Víz Víz Csütörtökön egyébként újabb vészes hírek érkeznek. Csicsó- nál is gátszakadás történt, Kolozsnémánál is. Ennek következtében újabb kilakoltatások: Őrsújfalu, Csallóközaranyos, Dunakeszi, Kolozsnéma, Csicsó, Ekel, Nemesócsa, Bogya, Tany s a környező falvak mind veszélybe kerültek, nincs más mentség, menekülni kell. Először a gyerekek és az öregek kerülnek sorra. A felnőttekre szükség van. Szükség van minden egyes dolgozó kézre. Számomra pillanatnyilag a legtragikusabb látvány a Kis- izsai tragédia volt. Szerdán még gyalogosan haladtunk el a Komárom közvetlen közelében épült település mellett. Mondják, hogy akkor már könyörögtek a kisizsaiaknak, hogy meneküljenek. De azok megkötötték magukat, ők addig nem mennek, amíg nem muszáj. Reggelre aztán muszáj lett volna, ha lehetett volna. Vészesen sivalkodó, nyilván fuldokló malacok, óráról órára szemmel láthatóan növekedő hullámok, összeomlott házak, s csónakon, pontonon vagy csak egy hirtelen összetákolt deszkán menekülő, legszükségesebb holmijukat mentő falusiak. Beszéltem egy családdal. Alig két hete vették meg vadonatúj bútorukat, még biztosítani sem tudták, s most ott van minden a víz alatt. Ki lesz a győztes? Komárom egyelőre tartja magát. A mindennapi munka egyelőre szünetel, mindenki a víznél van, mindenki segítkezik. A károk, az már most megállapítható, igen nagyok. A pusztító árvíz, a történelem eme félelmetes árnyéka, ismét meglátogatta Komárom környékét. Egy azonban bizonyos: ahogy mar any- nyiszor átvészlete ez a hős város a természet nagy csapásait, s végül is ő került ki győztesen az irgalmatlan küzdelemből, ezúttal is az ember lesz a győztes. (cselényi) A FIATALOK SEGÍTHETNEK A TAKARMÁNY BEGYŰJTÉSÉBEN ÉS A KAPÄSNÔVÉNYEK GYOMLÄLÄSÄBAN A kenyérről van szó A hosszantartó esőzés nagyon megnehezítette a mezőgazdasági dolgozók munkáját. Több mint 105 ezer hektár földterület víz alatt van. Nagyméretű nemzetgazdasági károkat okozott az Időjárás, melynek folytán a kultiváclós munkálatokat nem lehetett a helyes agrotechnika követelményeinek megfelelően elvégezni. Mint ismeretes, a károk különöstképpen a Duna mentén, de a többi szlovákiai folyó vidékén igen nagyok. MIT TEGYÜNK AZ ADOTT HELYZETBEN A MEDDŐ SIRÄNKOZÄS HELYETT? Egyetlen lehetőség van. Munkához látni és megmenteni mindent, ami még menthető. Különösen az évelő takarmányok és a széna begyűjtéséről van most szó. Nem engedhető meg, hogy ezek a fontos takarmányfélék csak a virágzás után legyenek lekaszálva, amikor már a legfontosabb anyag: a fehérje veszendőbe ment. Különösen a fiatal mezőgazdászok, ezek közül is a gépesítők tehetnek sokat. Mindenütt, ahol a lehetőség megvan, minden gépet a begyűjtés szolgálatába kell állítani. Segíthetnek a pionírok, de az egész diákifjúság is. Szorgos és ügyes kezeikre várnak a kapásnövények. Nagyon sok helyen ezeket ellepte már a gaz. Itt a gyerekek is téphetik a gyomot, hogy a növények helyesen fejlődhessenek. A CSISZ szervei elvárják, hogy az üzemek és hivatalok fiataljai sem maradnak hátra a segítésben. DIÁK OLVASÓINKHOZ! Néhány nap múlva elérkezik a várva-várt nyári szünidő. Szerkesztőségünk szeretné, ha az Üj Ifjúság a nyár folyamán is eljutna diiák-olvasói nagy táborához. Ezért kéri olvasóit, hogy rendeljék meg a lapot nyári címükre, a Posta Hírlapterjesztő Szolgálat, vagy pedig a kézbesítő révén. A nyári hónapokban sok érdekes olvasmányos anyagot közlünk U lapunk hasábjain. Szervezzenek készenléti brigádokat. Ezek a brigádok álljanak a környékbeli mezőgazdasági üzemek rendelkezésére. Röviden megmondjuk: arról van szó, hogy minden CSISZ szervezet vegye ki a részét a mezőgazdaság megsegítésé.segíts te is! ben. Most ezekben a napokban dől el, hogy kisebb vagy nagyobb darab kenyér jut-e majd mindannyiunk asztalára. Ezért most tegyük fel valamennyien a kérdést: Hogyan segítünk, miképp veszed ki a részedet, te, diák, mezőgazdász vagy munkásfiatal a sürgős mező- gazdasági munkálatokból. Járjanak a CSISZ szervezetek az élen jó példával ezekben a napokban. j JÄN BREZNICKÝ A CSISZ SZKB mezőgazdasági osztályának vezetője így szeretjük a vizet, amikor csendes és a Nappal és a friss levegővel együtt az ember erejének gyarapodásához járul hozzá (Mészáros felvételei)