Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-06-01 / 22. szám
előteret szegélyező fák pőrén szomorkodtak az alkonyaiban. A mulatóban elég sokan ültek; az egyik asztalnál felfedezte Tömzsit, aki szegről- végről rokona volt. Születésnapját ünnepelte a barátaival. A hangulat már emelkedett volt. Tömzsi felkelt a székről, s hangos szívélyességgel az asztalhoz szólította. Lehúzták róla a kabátot, lenyomták az egyik székre. Tömzsi tiszta poharat kért a pincértől, eléje állította és színig töltötte konyakkal... ^ letréndjében eleinte É nem történt lényeges változás. Ha elment otthonról, valamivel később tért haza, mint azelőtt, s nem a kultúrteremben vagy a moziban töltötte idejét, hanem Tömzsiekkel a kerti mulatóban. Ám ezt sem műhelybeli főnöke, sem szülei nem sejtették. Apja gyanút fogott, azt hitte, nőkhöz jár, s nyugtatta magát: ez a természet rendje, felnőtt a fiú, szoknya után kell néznie... Tömzsire csodálattal és tisztelettel tekintettek a banda tagjai. Alacsony, bikanyakú fiú volt, katonaidejét már letöltötte, boxolni tanult. A városszéli szövetraktérban dolgozott, jól keresett. Pénz dolgában a többiek sem álltak rosszul, a „vezérkar“ tagjai valamennyien dolgoztak, az egyik mázoló volt, a másik rakodómunkás, a harmadik villanyszerelő. (A gosak, ha csoportba verődve isznak vagy csavarognak. Ha e- gyedül maradt valamelyikük, rendesen és szelíden viselkedett, szavát sem lehetett hallani. A mulatóból mindig együtt indultak haza a csöndes éjszakában. Rendszerint a havas kocsiúton mentek, hanyagul zsebredugott kézzel, fütyörész- ve, énekelve. Tömzsi ezt a dalt fújta a leggyakrabban: Nincs itt már más vá-lasz- tás, egy rövid fej-bó-lin-tás, igy alakult, egy színes üveggolyó elgurult... Ha Tömzsi megállt, valamennyien elhallgattak, körülvették s várták, hogy ismertesse a legújabb haditervet. Akkoriban, amikor Sanyi közéjük került, csak apró, jelentéktelen vállalkozásokba fogtak. A kirakatok betörése, az utcai lámpák ledobálása vagy a kapucsengők nyomkodása semmiképp sem nevezhető komoly hőstettnek. A csatornák leszerelése már érdekesebb volt, mégis elmaradt mindattól, ami azután következett. Sanyi e- leinte csak tétlen szemlélője volt az eseményeknek, ám egyszer Tömzsi bíztatására a szesz mámorában ő is kihúzta a kezét a zsebéből, s részt vállalt a munkából. Ő nem vette észre, — pedig idővel nyilvánvalóvá vált, — hogy Tömzsi e- gyéniségének bűvkörébe került. mázolónak majdnem mindig tele volt bankóval a tárcája.) Sanyinak ritkán kellett a zsebébe nyúlnia, a tagok kedveskedni akartak az új fiúnak, hiszen a Tömzsi rokona volt. Sanyi nehezen heverte ki lelki bajait. Ha egyedül volt, nem találta a helyét, kivert kutyának érezte magát. Nem érdemes élni... Fabatkát sem ér az élet...“ Ilyen gondolatok jártak az észében. Minden alkalmat megragadott, amely megszakíthatta té- pelődését. Jól esett az idegeket, gondolatokat zsibbasztó i- tal, szívesen hallgatta az ér- dekfeszítő történeteket, melyeket kipukkanó röhögés kísért. — Ne félj, öregem, — vigasztalta néha Tömzsi, — köztünk visszanyered az életkedvedet. Aranyszívű gyerekek vagyunk. Megfigyelte, hogy a fiúk csak akkor fölényesek és hanömzsin látszott, hogy unja már a műkedvelőízű vállalkozásokat. Egy télvégi estén elhatározták, hogy a liget bejáratánál megállítják Faragó adóhivatalnokot. Hideg volt, mikor az idős férfi rejtekhelyükhöz közeledett, ropogott a lába alatt a hó. — Hárman lefogták, hátracsavarták a kezét, s Tömzsi leverte a fejéről a kucsmát. Lehajolt, felvette, s szépen gondosan kitisztította vele a cipőjét. Aztán beleköpött a kucsmába, s a hivatalnok fejébe, nyomta, Csoki, a banda nagyhangú nyakiglábja ráütött a tetejére, mire a kucsma a férfi szemére csúszott. Ekkor farba- rúgták és kilökdösték a ligetből. Az áldozat, mivel nem látott a kucsmától, megbotlott és térdre esett. Mindezt harsány nevetés kísérte... Ez aztán igazi, jő móka volt! Az eset után valamennyien érezték, hogy új fejezet nyílt a banda történetében... Egyszer meglesték Aradit, a dohánygyár sofőrjét, aki a folyópart felé sétált egy lánynyal. Füttyjelre előugrottak a fák közül. Tömzsi egy jól i- rányzott horogütéssel leterítette a sofőrt. A lány sikoltozni kezdett. Csoki elragadta tőle a kézitáskáját és a folyóba dobta. Sanyi és a szeplős Juhász ölelgetni kezdték a lányt. A sofőr közben feltápászkodott és rájuk vetette magát. A lánynak sikerült kereket oldania, Csoki hiába üldözte. Ekkor Tömzsi vezérletével valameny- nyien szembefordultak a sofőrre. Aradi hősiesen védekezett, de a túlerővel szemben neki kellett a rövidebbet húznia. A csetepaté azzal ért véget, hogy a sofőr vérző fejjel, ájultan a hóba bukott. A fiúk lerázták magukról a havat, megigazították kócos hajukat, s fütyörészve odébbálltak. Sanyi lenyalta szája széléről a vért, mely a sofőr ütése nyomán serkedt ki. Ügy érezte magát, mint a bátor katona, aki nemes küzdelemben sebesült meg... Tömzsi elhatározta, hogy fezemül nőket szemelnek ki vállalkozásaik célpontjául. Maga sem tudta miért, megpróbált ellentmondani, holott mindaddig sohasem jutott ilyesmi fe- szébe. Tömzsi sokáig méregette, majd vigyorogva megszólalt: — Zöldfülű vagy. Még kell kóstolnod a szerelmet, hogy belásd, érdemes érte fáradozni... S egy este a kerti mulatóban bemutatta Sanyinak Kocsis Verát. Magas, jóidomú lány volt, jóval idősebb tőlük. Piros ruha volt rajta, hidrogénezett haját középen elválasztva, leeresztve hordta. Sanyi mellé ültették, s egész este ő töltögette a bort a fiú poharába. „Belzebúb lánya vagyok én...“ dúdolta olykor Sanyi fülébe. Táncoltak is néhányszor^— a dobos, akinek Tömzsi megmagyarázta, miről van szó, nézte őket, s vigyorgott a bajsza a- latt. Sanyi sokat ivott, szédült a feje, s nem tudta, hogyan került a lánnyal a havas folyópartra. Vera erősen magához szorította a fiút és szájára tapasztotta rúzsos ajkát. Terítsd le a kabátodat a hóra — hallotta aztán a lány hangját. Megkövültén nézte a holdfényben Vera arcát. — Mire vársz? — sürgette a lány. Kigombolta Sanyi kabátját. — Terítsd le a kabátodat... ásnap délután egyik M voít tanárnője, Török- né jött be a könyvkötészetbe, folyóiratokat akart beköttetni. Barna bácsival, az üzemvezetővel beszélgetett az irodában, majd az ajtó üvegén keresztül megpillantotta Sanyit, aki éppen a prés mellett állt. Benyitott a műhelybe, kíváncsi volt, mi lett a fiúból, akit tavaly a középiskolában tanított Sanyi sápadt volt és álmos, leszegett fejjel válaszolgatott Töröknének, csak néha pillantott fel. — Ez a legjobb gyerek a műhelyben — mondta Barna bácsi a tanárnőnek. — Nagyon rendes gyerek. Talán valamennyi közül őt kedvelem a legjobban... Mikor a tanárnő elment, leült az ablakhoz egy székre, kinézett az utcára, s arra gondolt, hogy soha többé nem megy ki Tömzsiékkel a vendéglőbe... Munka után nem indult haza a megszokott úton, lehor- gasztott fejjel járkált az utcákon. Megállt a rádióüzlet e- lőtt melynek kirakatát nemrég ők zúzták be tégladarabokkal... Nézte az arcát az új üvegtábla tükrében... — Utolsó gazember vagyok, — mondta magában. — Nem állok szóba többé velük... Arra a sarokra ért, ahol karácsony előtt Gizit megszólította. Megjelent lelki szemei e- lőtt a lány, úgy, ahogy azon a ködös decemberi napon látta. Sokáig állt a sarkon, keserű ízt érzett a szájában. — Szevasz, Sanyika, — hallotta a háta mögül. — Észre sem veszed az embert... Kocsis Vera állt mellette. — Valid be, hogy éppen rám gondoltál... Gyere velem, meghívlak vacsorára... Aztán majd megkeressük a fiúkat... Na gyere már, ne kéresd magad... Itt ■lakom a közelben... Némán lépkedett a lány mellett. Vera egy új bérház első emeletén lakott, egyszobás, komfortos lakásban. A konyhában ültette le Sanyit, ledobta a kabátját, s bekapcsolta a vil- lanyfőzőt. A konyha ragyogott a tisztaságtól... a szobából kölniillat áradt ki az ajtórésein.- Hátulról nézte Verát, s nem tudta levenni a tekintetét fejlett, asszonyos alakjáról, formás lábáról... Jóleső forróség ömlött végig a testén... Az anyja aznap este sokáig ébren volt, a tűzhelyen mele- gítgette Sanyi kihűlt vacsoráját... E lolvadt a hó, megjött a tavasz, kirügyeztek a fák. Vera már előbb lebukott, a munkahelyén lopáson kapták. Szerfencsére a Sanyinak juttatott kisebb összegről nem beszélt, nem keverte befő a fiút a dologba. Egy langyos, szellős estén Tömzsi szótlanabb volt, mint máskor. Lerítt róla, hogy nem fér a bőrébe, nagyszabású terven töri a fejét. A banda tagjai összehajoltak a kockás abrosz fölött. Később felkerekedtek és elindultak az új negyed felé. A magas bérházakon túl, a földhányások és téglarakások között, hosszúkás faépület sötétlett. Más szállás híján, ebben a barakkban laktak a fiatal tejüzemi munkásnők. Megkerülték a házat, a túlsó oldalon a szél* ső ablakokban égett a villany. Itt volt a mosdó és a zuhanyozó, s Tömzsiék tudták, hogy azok a lányok, akik a délutáni műszakból tíz óra után térnek haza, ilyenkor szoktak mosakodni. Zajtalanul közelítették meg a szélső ablakokat. A fehér üvegen keresztül nem lehetett belátni, csak a víz spriccelését és a lányok nevetgélését hallották. Jókora kődarabakkal csatárláncba1 fejlődtek, minden ablaktábla elé jutott egy fiú. Lehajolva várakoztak a fal tövében. Tömzsi jelt adott, amire a fiúk egyszerre zúdították a köveket az ablakoknak. Az üvegtáblák hangos csörömpöléssel szakadtak be, s o- dabent szörnyű riadalom keletkezett. A meztelenül mosakodó lányok vizes testtel, sikoltozva. egymást taposva menekültek a folyosóra... Sanyiék földkupacokon, árkon-bokron keresztül loholtak a vasúti töltés irányába. A töltésen túl lehasaltak, onnan figyelték a zűrzavart, mely a fabarrak körül támadt... Tömzsi kijelentette, hogy a sikeres akció után áldomást kell inni. Volt még elég idő az éjféli záróráig, visszatértek a vendéglőbe, A zenekar szépen játszott, többen táncoltak. Az egyik asztalnál Tamás Magda, a csinos kórházi ápolónő ült, egy fiatal férfival. ömzsi bíztatta Csokit, T vigye el táncolni az ápolónőt. Csoki odament az asztalhoz, felkérte a lányt. A lány lábfájásra hivatkozott, elnézést kért a fiútól: ma este nem táncolhat. Mikor Csoki visszajött, Tömzsi megigazította a nyakkendőjét, megköszörülte a torkát s felállt az asztaltól: — Most nézzetek-meg engem! De a lány őt is visszautasította, megmutatta a lábát, a harisnya alatt valóban fehér kötés fehérlett. Tömzsi rátenyerelt az asztalra, lehajolva kérlelte, nyakkendője majdnem beleért a lány kávéjába. Látták. hogy a férfi is magyaráz valamit Tömzsinek. Tömzsi visszahuppant a székre, szája összeszűkült, tekintetét a másik asztalra szögezte. Egy ideig így ült, senki sem merte zavarni, tudták, hogy harapós kedvében van. — A napokban elkapjuk a lányt, — mondta később, ellentmondást nem tűrő hangon. — Töltsétek a poharamba! — Mit akartok vele csinálni?! — kérdezte Sanyi. — Elkapjuk... Nem érted ?, Vagy talán nem tetszik?... Csak szólj, kaphatsz egyet a pofikádra... Most majd bosszút állhatsz a női nemen... Vera lebukása óta Tömzsi időnként úgy viselkedett, mintha ördög bújt volna beléje. (Folytatjuk) i ^ gy tűnik, tulajdonképU pen Kiss Gizi volt az oka mindennek. Az mindenesetre bizonyos, hogy Sanyi miatta keveredett Tömzsiék társaságába. A lány már a középiskolában nagyon tetszett Sanyinak. Akkor jában, egészen az érettségiig, — a maga tartózkodó módján — viszonozta a fiü érzelmeit. A tanteremben, az órákon, az első pádból hátrafordulva meleg pillantásokat vetett feléje, megengedte, hogy hazakísérje az iskolából, s ha délután véletlenül találkoztak a városban, elvárta, hogy Sanyi bevásárlás közben melléje szegődjön. Néhányszor a futballmeccsre is kiment vele. Kapcsolatuk sohasem fejlődött odáig, hogy megcsókolja Gizit. A lány a jelesek közé tartozott, s üzletvezető volt az apja. aki zongorázni taníttatta, és a nagy- vakációban mindig nyaralni küldte fővárosi rokonaihoz. Gizi a fiú szemében túl előkelőnek tűnt, s a valóságban Sanyi túlontúl félénknek bizonyult ahhoz, hogy a tettek mezejére lépj'en. Erre — a korábbiakról nem beszélve — az érettségi banketten kínálkozott volna a legjobb alkalom. A kerti vendéglőben Gizi önfeledten mulatott, sokat táncolt, és elég sűrűn emelte koccintásra poharát. Éjfél után odasúgta Sanyinak, hogy szívesen sétálna egyet a közeli folyóparton. Sebesen dobogott a szíve, amikor kilépett a sötétbe a lány oldalán. A víz mellett kószáltak, s a kertvendéglő villany- füzérei egyre messzebbről látszottak. Meleg júliusi éjszaka volt. S ez az éjszaka is eredmény nélkül telt el. Igaz, séta közben olykor, megfogta Gizi kezét, s mikor leültek a partmenti lócára, a vállát is átölelte. De aztán inába szállt a bátorság. Pedig Gizi talán még sohasem volt olyan vonzó, mint a- zon az éjszakán. A száját első ízben rúzsozta ki felnőtt lányok módjára, s ruhájából, hajából bódító illat áradt. Sokat beszélt: s talán éppen ez volt a baj. A lány finomkodó magabiztos modora volt elsősorban az, ami Sanyit mindig visszariasztotta, félénkké tette. (Ő lassan és nehezen beszélt, sokáig kereste a megfelelő szavakat, s ha biztos fellépésű emberekkel találkozott, gátlásokkal küszködött.) Visszamentek a teraszra és hajnalig sokat táncoltak. Gizi arca kipirult, haja forgás közben zászlóként úszott a levegőben, nagyokat kacagott... anyi nehezen csúszott S át az érettségin, nem tanulhatott tovább. Úgy döntött, hogy kitanulja a könyvkötő mesterséget. Nyáron alig találkoztak, a lány abban az évben külföldön üdült. (Irt egy képeslapot Lillafüredről: „Prímán érzem magam... Minden nagyon szép...“) ősz e- Iején másoktól tudta meg, hogy Gizi elment a városból, felvették a mérnöki főiskolára... Telt-múlt az idő, leesett a hó, majd elolvadt, piszkosak és lucskosak lettek a járdák, s a Kopasz-hegy felől köd go- molygott. Sanyi a könyvkötő műhelyben dolgozott, szabad idejében olvasott, moziba járt, és néha elment a gyári kultúrterembe pingpongozni. Furcsa módon, Gizi távolléte fokozta az iránta érzett vonzalmát. Éjjeliszekrényére kitettem a lány tabló-képét, és lefekvés előtt mindig sokáig nézegette. Cgy rémlett, hogy a fehérblúzos, barna lány biztatóan mosolyog rá vissza. Türelmetlenül várta a karácsonyi ünnepeket, amikor Gizi hazajön, hogy a szünidőt a szüleivel töltse. Levelet nem irt neki, nem tudta, hová küldhetné; majd az ünnepek alatt elkéri a címét. Olykor kétségek gyötörték, és bánta, hogy a nyáron nem tisztázták az „ügyüket". Mindent az átkozott gyávaságának köszönhet. December elejétől izgatottan nézegette a naptárt, számlálta a hátralévő napokat. Megnyi- ratkozott, sárga mokasszin-ci- pőt vásárolt, hogy csinos legyen, ha Gizi viszontlátja. Az ünnepek közeledtével munka után nem sietett haza; bement a városba, sokáig csavargóit, leste, hol tűnik fel Gizi barna kabátja. Alig várta, hogy meglássa, beszélhessen vele. Végre pár nappal karácsony előtt, mikor elhaladt a ruhaüzlet kirakata mellett, az üvegen keresztül megpillantotta a lányt, aki odabent az apjának segített. Nem a jólismert barna kabát volt rajta: rövid bundát vetett a vállára, s virágcserép alakú divatos kalapot viselt. A boltban nagy volt a forgalom. Gizi oldalt állt, a pult fölé hajolva a számlacédulákat rendezte. Sokáig várt a latyakos járdán, nyirkos, zimankós időben. Fején nem volt sapka, télikabátja gallérját feltűrte. A lány csak kevéssel zárás előtt jött ki az üzletből. Egyedül volt, apjának még dolga akadt, félig lehúzta a redőnyt Gizi mögött... x Egy ideig a lány nyomában ment, nézte pompás alakját, melyen a rövid bunda alatt szűk szoknya feszült. Lábán hegyesorrú cipőt' viselt. Utána iramodott, s a sarkon — izgalomtól kalapáló szívvel — megszólította. Kezet fogtak, Gizi szórakozottan mosolygott, udvariasan kérdezett egyet- mást — hol dolgozol? — Mi van a cimborákkal? — aztán elnézést kért, azt mondta, a fodrászhoz kell rohannia. eforrázva állt a járL dán az új sárga cipőben, aztán szomorúan ballagott haza. Gizi megváltozott arcát látta maga előtt, borotvált szemöldökét, szélesre pirosított száját, festett pilláit, Kezén érezte a párnás, finom ujjak melegét... Éjszaka nem tudott aludni. Cigarettázott, sétált a szobában. Bedobta a szekrény aljába Gizi fényképét. majd később újra elővette, visszatette az ágya mellé. Nyitott szemmel forgolódott hajnalig... Karácsonykor alig evett a remek ünnepi ételekből. A szülei nem tudták, mivel magyarázzák levertségét. Nem ment sehová, otthon üldögélt, cigarettázott, lefeküdt a díványra, a rádiót hallgatta. A fordulat néhány nap múlva következett be. Egy délután ismét a városban csavargóit, azzal a titkos reménnyel, hogy összeakad Gizivel, s mint tavasszal, az érettségi előtt, elkíséri e- gészen hazáig. Talán csak képzelődés volt, hogy a lány megváltozott. Ünnep előtt a lányoknak sok az elintéznivaló dolguk, idegesek, sietnek... S a borotvált szemöldök és a vörös körmök?... Jó ideig bolyongott, végül abba az utcába vitték lábai, a- hol Giziék laktak. Már mesz- sziről észrevette, hogy autó áll a házuk előtt. Közelebb sétált, s néhány házzal errébb megállt, reszkető kézzel cigarettára gyújtott. Nem vette le a szemét az idegen autóról. Kisvártatva kinyílt a kapu, s egy férfi kíséretében Gizi lépett ki az utcára. Mindketten vidáman nevetgéltek. Sanyi felismerte a férfit: a kórház fiatal szemorvosa volt. Előzékenyen kinyitotta a kocsi ajtaját. Gizi beült az autóba s megigazította a szoknyáját, mely beszállás közben felcsúszott a combján. Hátradőlt, élvezettel próbálta ki az ülés ruganyosságát. A férfi becsapta az ajtót, megkerülte a kocsit és beült a kormány mellé. A kocsi hátul kék füstpamacsokat eresztett, majd zajtalanul elsiklott Sanyi mellett, s végighaladt az utcán. Az utca végén kigyúlt a pislogó piros lámpa, s az autó eltűnt a sarokház mögött... Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy leigya magát, a szesz mámorába fojtsa keservét. Kiment a kerti mulatóba, ahol az érettségi bankettet tartották. A nyitott terasz üres volt, az ernyős asztalok a raktárban várták a tavaszt. Megállt, egy ideig nézte a cementet, amelyen júniusban Gizivel táncolt. Piszkos hó borította a földet, az
