Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-05-18 / 20. szám

Cyrus Eaton a prágai várban. Köztársasági elnökünk, Anto­nín Novotný éivtárs május 10-én a prágai várban fogadta Cy­rus Eaton amerikai ipari vállalkozót, aki a „Népek közötti béke megszilárdításáért“ elnevezésű Lenin-díjat kapta. Cyrus Eaton a Csehszlovák tudományos Akadémia meghívására jött hazánkba. AZ ÉRDEKLŐDÉS KÖZÉP­PONTJÁBAN továbbra is a Do­minikánus Köztársaság áll. A helyzet igen feszült. Eddig egyetlen latinamerikai ország sem jelentette be hivatalosan az Amerikai Államok Szerveze­tének, hogy hajlandó csapato­kat küldeni a Dominikánus Köz­társaságba. A befolyásos latin­amerikai politikai pártok kije­lentették, hogy a „be nem avatkozás gondolata nem alkal­mi politikai filozófia és nem is a kommunisták találták ki“. A Biztonsági Tanács folytatja a dominikai helyzet vitáját. DÉL-VIETNAMBAN is tovább folyik a harc. A szabadsághar­cosok nagyarányú sikeres had­műveletet hajtottak végre Phuoc Long tartomány székhe­lye ellen. Az amerikaiak pedig újabb légitámadást intéztek Hanoitól délre, különböző cél­pontok ellen, de a polgári la­kosságot sem kímélték. LONDONBAN megkezdődött és pánikszerű gyorsasággal be­fejeződött a NATO értekezlete Az első két nap bőségesen ele­gendő volt annak a megállapí­tására, hogy az atlanti politika alapjait érintő, valamint a viet­nami és a dominikai helyzet * * * E napokban meghalt Ko- ching-shlh, a kínai politbüró tagja, aki már több mint 30 éve a kommunista párt vezető­ségében müdödött. A pilotbüró- nak ma már csak 15 tagja van, Ko halála arra figyelmeztette a 71 éves Maotse-tung-ot, hogy a régi gárda lassanként kihal, a politbüró tagjainak átlagos kora 66 év. Több tagja már betöltötte a 80. évét. A meg­üresedett helyeket, a kerületi pártvezetókkei töltik be, ezek­nek az átlagos kora 60 év. megítélésével kapcsolatos né­zeteltérések áthidalásáról egye­lőre szó sem lehet. A ZÄRÖKÖZLEMEny arról is tanúskodik, hogy Franciaor­szág a vietnami kérdésben nem engedett, és így a vietnami, dominikai és a malaysiai hely­zet erősen veszélyezteti a bé­két. Az amerikai akciók nyil­vános jóváhagyását Rusknak, az amerikai külügyminiszter­nek nem sikerült beleerősza­kolnia a szövegbe. Ez kétség­telenül az amerikaiak, ha nem is látványos, de figyelmeztető veresége. A VARSÓI SZERZŐDÉS alá­írásának 10. évfordulóján, má­jus 14-én Pavel Batov, a Var­sói Szerződés fegyveres erői­nek vezérkari főnöke nyilatko­zatot tett, amely szerint a Varsói Szerződés létrejötte nem akadályozza a Németor­szág sorsára vonatkozó kérdés megoldását. A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZ­TÁRSASÁG és Izrael diplomá­ciai kapcsolatainak felvétele első szakaszába lépett. A már­ciusi kairói értekezleten részt- vett 13 ország közül 10 sza­vazta meg a diplomáciai kap­csolatok megszakításáról szóló határozatot. Tunézia, Líbia, és Marokkó nem vállalt ilyen irá­nyú kötelezettséget. GROMIKO, a Szovjetunió kül­ügyminisztere Péter János ma­gyar külügyminiszter meghívá­sára Budapestre érkezett, ahol eszmecserét folytatott az Idő­szerű nemzetközi kérdésekről. A DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGI VILÁGSZÖVETSÉG végrehatjó bizottságának acrai ülésén azt a határozatot hozták, hogy a nemzetközi ifjúsági szervezet fennállásának 20. évfordulója alkalmából novemberben meg­rendezik a nemzetközi ifjúsági hónapot. Törökország Ismét megbukott Inö- nű, az agg miniszterel­nök, aki három egymást követő kormány élén 1960 óta vezette az or­szág ügyeit; 1965 feb­ruár végén, egy költ­ségvetési vita eredmé­nyeként, a parlament határozott sorsáról. Törökország történelme során első Ízben for­dult elő, hogy a képvi­selők szavazata döntött meg egy török kor­mányt. De ami még szokatlanabb volt. az Inönű kormány ellen szavaztak nemcsak a kivégzett diktátor, Menderes által alapí­tott Igazságpártban tö­mörült jobboldali erők, hanem a kisebbségi pártok és a baloldal képviselői is. Ez a fur­csa körülmény első pil­lanatra meglepőnek tű­nik. de talán a leghübb képet nyújtja a mai Törökországban uralkodó nyug­talanságról. Rámutat egyúttal a fennálló ellentétekre és a Megoldatlan problémák soka­ságára is. Tagadhatatlan, hogy az ország széles rétegeiben mind a városok intellektuális köreiben, mind a vidék lakos­ságában. egyre jobban erősödik a politikai megújhodásra való törekvés. Törökország gazdasági és politikai elmaradottságának fő okozói, a modern fejlődés ke­rékkötői is még az izlám reak­ció berkeiben keresendők, ame­lyek a maradi jobboldal leghű­ségesebb támaszai. Különösen a vidéken, a helyi hatóságok és a vallási körök vezetői ál­landó harcban állanak minden haladó mozgalommal szemben. Törökországban természete­sen nemcsak fanatizmus és maradiság tapasztalható. Az intellektuális körök és a mun­kások, elsősorban a városok­ban, a gazdasági és szociális előrehaladásért harcolnak. A baloldal vezetői állandóan han­goztatják, hogy meg kell talál­ni az Igazi megújhodás felé vezető utat. A parlament által elfogadott új választási törvény megszüntet egy régi rend­szert, amely komplikált és fur­fangosan kiagyalt rendelkezé­seivel az ország legreakciósabb Randevú Algériában A FESZTIVÁL nemcsak a fia­talok ünnepe lesz. Algéria népe részt vesz az első Világifjúsági Találkozón, amelyet Európán kívül rendeznek. Maga Ben Bella áll a fesztivál előkészítő bizottság élén. amely már két­hetenként ülésezik. A televízió­ban rendszeresen műsorokat sugároznak, az országban fil­meket mutatnak be az eddigi nyolc fesztiválról. A KÜLFÖLDI VENDÉGEK részére a legnagyobb élmény egy arab lovasjáték lesz, amely­nél több ezer lovat és tevét sorakoztatnak fel. Az algériai fiatalok mindenütt, a oázisain, a hegyi falvakban programokat készítenek elő, dalban és tánc­ban fejezik ki alkotó erejüket. DE NEMCSAK Algériában ké­szülnek a fiatalok a ztivál- ra. 85 országból 519 Ifjúsági és diákszervezet, valamint 49 nemzetközi egyesület vesz részt a fesztiválon. A vendégek ne­gyedrésze az afrikai országok­ból érkezik, a szabad országok­ban előkészítő bizottságokat szerveztek. A DÍVSZ Ackrában tartotta meg végrehajtóbizottsága érte­kezletét. Nem feledkeztek meg a világszövetség 20 éves szüle­tésnapjáról sem. A világszövet­ségnek akkoriban 60 országból 30 millió tagja volt, míg ma már több mint 100 millió. A közben felszabadult országok Ifjúsági szövetségei is beléptek a szervezetbe. ÉRDEKES volt Resetov, a szovjet küldött felszólalása. Arról beszélt, hogy a fiatal ázsiai és afrikai államokban olyan kádereket kell nevelni, akik az analfabetizmust legyő­zik. Ezenkívül szervezzenek nemzetközi ifjúsági orvosbrigá- dákat. tanító és más szakem­berekből álló brigádokat, mert szükség van rájuk, hogy gon­doskodjanak az angoljai, kongói és Dél-Afrikai menekültek el­helyezéséről. A javaslat nagy visszhangra talált. A Somoza c faidd birodalmáról Az Egyesült Államok — úgy mondják — 400 család tulajdo­nát képezi. Tudósok sok időt és fáradtságot szentelnek an­nak, hogy a 400 család befolyá­sát tanulmányozzák. Nicaraguával ebből a szem­pontból egyszerűbb a felada­tuk. Ott ugyanis csak egy csa­ládról van mindössze szó: a Somoza csatádról. Ez a család úgy uralja ezt a területet, mint egy igazgató az üzemet — a terület 148 000 négyzetkilométer és 1 378 000 lakosa van. Amikor Anostoza Somoza 1956-ban húsz évi uralkodás után merénylet áldozata lett. Louis fia lépett örökébe. Anas- tazio, a fiatalabb fiú a nemzeti gárda parancsnoka, egy nagy­bácsijuk vezeti a nemzeti ban­kot, a sógoruk a követ Was­hingtonban. A család minden tagja vezető állást tölt be. Amikor Manognában leszól­tunk a repülőgépről, az első amit nehezen viselünk el — a rettenetes hőség. A Somoza család rezidenciáját hamar megtaláljuk. Az első palotában Louis Somoza lakik, aki az el­nöki tisztséget hivatalosan René Schicknek, apja titkárnak adta át. Az elnök minden reggel személyesen veszi át Louistól a napi parancsokat. Louis re­mekül ért ahhoz, hogy a par­lamenthez híven ragaszkodó hazafit játssza meg, miközben csakis a család kulcspozícióját igyekszik biztosítani. WHISKY — CSEMPÉSZEK A másik palotában Anasztá­zia, a nemzeti gárda parancs­noka lakik. Nem ért az udva­riaskodáshoz csak egyet ismer: a brutális erőszakot. „Ha nem birtok valakit vallomásra, bíz. zátok csak rám, csak nyújtsá­tok ide a talpát és adjatok egy doboz gyufát! A 4800 emberből álló hadsereget Amerika fegy­verezte fel és a legmodernebb Közép-Amerikában. A hadse­regnek 570 kiválóan fizetett tisztje van. Ezeknek jogukban áll vámmentesen behozni az amerikai luxusautókat, hűtő. szekrényeket, cigarettát — és whiskyt Ezért olyan hűségesek a dinasztiához. A harmadik palotát nem a Somoza család sarjadéka lakja — hanem az Egyesült Államok követe. A Somoza család leg­jobb barátja. Nemhiába mond­ják, hogy Nicaragua az Egye­sült Államok leghűségesebb szövetségese. jgy nevelnek J A napos Kaliforniában új tár. sasjátékokat hoztak forgalom­ba. A neve: Gyűlöletre nevelő játék, vagy győzelem a kom­munizmus felett. A játék hasonlít az „Ember ne bosszankodj" nevű játékhoz, van hozzá egy játszótábla, koc. kák és lottó-kártyák. Mihelyst a család leül az asztalhoz nagy változás megy végbe. Ezt a vál. tozást csak azzal a felemelő ér­zéssel lehet összehasonlítani, amelyet egy hatalmas gépkocsi volánja mögött a vezető érez: hatalma van az emberek felett. A család ítélkezik a világ sor­sa felett. Hogyha pontosan betartják a játékszabályokat, egy kis sze. rencsével fel lehet szabadítani az „elnyomott" nemzeteket, 16 millió észak-vietnamit, 3 mil­lió guineait, 22 millió burmait, 219,7 millió oroszt és 70i' mil­lió kenyait. A játéknál csak arra kell ü- gyelni, hogy a kocka ne járja végig a játékmezőnyt. Ez „vál. ságot“ jelentene és 4 válság — gyors veszteséget a felsza badító harcban. Hét évi vesz­teség után 1973-ban a kommu­nizmus győz — és vörös ame­rikai vér csöpög a sarló és ka­lapács ütéseitől. A játékot a Construction Action Ltd. hozta forgalomba. A kanadai „Vancouverer Times" is megemlékezik a nagysike­rű játékról és azt javasolja, hogy „Üssetek agyon egy vö­röset" néven új játékot gyárt­sanak és mellékeljenek egy U- veg marólúgot is hozzá. (A Volkstimme nyomán) pártjának az Igazságpártnak kedvezett. Az új törvény lehe­tetlenné teszi majd, hogy ez a párt a parlamentben abszo­lút többséghez jusson. Ez ter­mészetesen még nem oldja meg a demokrácia problémáit és nem jelenti azt, hogy a nemzet most már automatikusan halad a gazdasági és szociális fejlő­dés útján. A progresszív érzelmű török körök reménységei az utolsó negyven év folyamán már két Ízben foszlottak szét. Először az első világháború után. ami­kor Kemal Atatürk, a nagy reformátor nemzeti mozgalma ledöntötte a monarchiát, men­tesítette az iskolát a vallási befolyástól és eltörölte a szá­zados rabszolgaságot. Atatürk forradalma — bár közelebb hozta Törökországot a modern nemzetekhez — nem tudta a majdnem 30 milliónyi török lakosságot felemelni a nyomo­rúságból, sőt sokhelyütt az éhezésből. A második csalódás körülbelül öt éve érte a még mindig reménykedő török né­pet, amikor a nagy városok diákjainak és intellektuális kö­reinek heves tüntetései nyo­mán Törökország különböző részeiben munkások és parasz­tok tömeges felkelésére került sor Bayar és Menderes kegyet­len, diktatórikus rezsim je eilen. Sajnos, akkoriban hiányzott a felkelés éléről egy olyan tu­datos és progresszív irányzatú szervezet, amely helyes irányba terelte volna a megmozdulást. Persze, még ma is hiányzik egy erős szocialista érzelmű párt. Ezt a hiányt a maguk részé­re használták ki Inönű Nemzeti Köztársasági Pártja és a NATO szolgálatában álló katonai kö­rök is. Inönű kormánya hozott ugyan néhány jelentéktelen reformot, de az alapvető prob­lémák megmaradtak: a latifun­diumok felszámolása, földbir­tok-reform, ipari fejlesztés, a kizsákmányolást előmozdító alacsony munkabérek szabályo­zása. egészségügyi intézkedé­sek, a túlzsúfoltság enyhítése a nagyvárosokban, stb. Igaz, létezik már két párt, amely egy bizonyos fokig szo­cialista irányzatú. Az egyik a Szociáldemokrata Párt, a másik a Török Munkások Pártja. Oj, nemrégen alakult szervezetek ezek, amelyekből még hiányoz­nak a nép tömegei. Pedig sür­gősen szükséges volna, hogy kellőképpen felkészüljenek az ez év folyamán megtartandó általános választásokra, ame­lyektől a politikai helyzet tisz­tázását, további előrehaladást várnak. Ho, AZ ELNÖK — A TENGERI KALÓZOK FEJE Az elmúlt évszázadban ez így volt... Miután 1830-ban leráz­ták a spanyol gyarmati ural­mat és a közép-amerikai föde­ráció zátonyra futott, a nagy- birtokosok elkeseredett harcot indítottak a hatalomért. El akarták távolítani a konkur- renciát. Ezért 1856-ban az egyik érdekelt csoport felbérelte Wil­helm Walkert, a hírhedt kalóz- vezért, aki hidegvérrel legyil­kolta az ellenzék vezetőit. Tér. mészetesen Nicaraguában tele­pedett le — és bizonyára az államfői tisztségéig vitte volna —, ha Wanderbilt amerikai mii. Hornossal nem került volna el­lentétbe, aki háttérbe szorítot­ta. Nicaragua csak akkor vált Washington számára érdekessé, amikor a Nicaragua tavat a San Jaun folyóval kötötték össze. 1909-ben az amerikaiak elérték Zelaga elnököt és az országra a Bryan-Chomorro szerződést kény szerit ették rá, amivel egy tál lencséért eladták a jövőben építendő csatorna tulajdonjo­gát. S mivel a kalózok Nicara­guában már a múltban is jól érezték magukat, az amerikai csapatok egész 1925-ig ott ma­radtak. Nicaragua történetében ki­emelkedő népi hős Cesar San- dino marad, aki szenvedélyes cikkeket írt Nicaragua népéhez. Árulás áldozata lett, vére a Somoza család őseinek lelkén szárad. A merénylet óta a Somoza család uralkodik Nicaraguában. Amikor az Egyesült Államok megtámadta Guatemalát és a haladó munkáskormányt meg- buktatták, Nicaraguában gyüle­kezett a támadásra kész ameri. kai hadsereg. A kubai események idején Nicaraguában építették ki az amerikai katonai táborokat. Maga Nicaragua a legnagyobb reakciós fészek, Nicaragua szo­cialista pártja illegálisan mű­ködik és az a célja, hogy meg­dönt se a Somoza család egyed­uralmát. A diktátor családnak eddig még mindig sikerült el­nyomni a haladó rétegeket. Az éhező és mesterségesen tudat­lanságban tartott parasztok, kiknek 75 százaléka analfabéta, már erősen mozgolódnak. Az idő a Somoza család ellen dol­gozik. A nicaraguai lakosság ereiben a „szabadság ura" Cesar Sandi- no vére csörgedezik. Erőre kap és kivívja majd a szabadságát —, de akkor végleg elsepri a Somoza család utolsó ivadé­kát is. H. S. 55 millió halait A II. világháború befeje­zésének 20. évfordulója al­kalmából se tudták még pontosan lezárni a szomorú statisztikát. Mibe került a II. világháború és hány em­beráldozatot követelt? Kimutatások szerint a há­borúban 55 millió ember vesztette el életét és 12 bil­lió koronába, naponta 8 mil­liárd koronába került. A háborúba bevonult 110 millió katona közül 17 millió a harctereken vesztette ei é- letét. A civil lakosságot a- zonban aránytalanul nagyobb veszteség érte. A légitáma­dásoknál több mint 4 mil­lió civil esett áldozatul. Ra­gályos betegségekben, meg- fagyás és éhhalál által 27 millió ember pusztult el. 9 millió ember — asszonyok öregek és gyerekek pedig a koncentrációs táborokban, a gázkamrákban lelték ha­lálukat. A háború áldozatainak é- lén Kína vezet, Három és fél millió katonát és 16 5 millió civilt vesztett el. Má­sodik helyen a Szovjetunió millió civilt vesztett. Utána Lengyelország következik 5 5 millióval és Németor­szág 5 millióval. Ebből 2 8 millió katona és 2 2 millió a civil. 655 ezer brit, 620 ezer francia és 367 ezer a- merfkai halt meg a bombá­zások alatt. 1,7 millió ju­goszláv, és fél millió görög és fél millió csehszlovák pusztult el. Japán másfél millió katonát és 900 ezer civilt, százezret a hirosimai és nagaszaki támadás kö­vetkeztében vesztett el. A II. világháború befeje­zése után is rengeteg em­ber esett még áldozatul a háborúnak, nem beszélve a- zokról, akik a koncentrációs táborokban vagy a harcte­reken szerzett betegségek következtében haltak meg idő előtt és azokról sem te­szünk említést, akik tartó­san munkaképtelenné vál­tak. Az európai államok te­rületein megtalált hadia­nyagok, bombák, töltények, gránátok, több mint 7 ezer embert öltek meg és 70 ez­ret megsebesítettek. A há­ború után számos hajó üt­között össze és robbanások történtek. Az áldozatok pontos ki­mutatását még ma, 20 év múltán sem lehet lezárni. mif&rezn/> Elég, ha az embereket az el­ső sorba ültetik és máris min­denhez tapsolnak. (Mladý Svéť)' A legrosszabb az, hogy a bu­taság néha rendkívül lelkiis­meretes. (Prúboj) A dogmatizmus már meghalt — csak még nem temették el. (Dikobraz) A lelkesedés a szerelem ben­zinje. Kár, hogy most olcsóbb lett. (Kultúrni život) Kezdeményező volt a kezde­ményezés elnyomásában. (Magazin) A kritika olyan, mint egy mérték utáni öltöny, rendsze­rint többe kerül, mint ahogy gondoljuk. (Svét v obrazech) ÚJSÁGHÍR; Az amerikaiak nem ünnepelték a győzelem nap­ját, hogy ne sértsék az NSZK érzékenységét. Johnson; — Igazán tudhatnád Ludwig, hogy Charles-nak fo­galma sincs a tapintatról!

Next

/
Thumbnails
Contents