Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-05-11 / 19. szám

Berlintől Varsóig Berlintől Varsóig tart a ke­rékpározók Békeversenyének útvonala, mégpedig Prágán át, mi azonban egy kis kitérőt is teszünk, mert hiszen a kerék­pározók versenyén kívül tör­tént egyéb esemény is a kü­lönböző sportágakban. A berli­ni rajt megtörtént, az ország­utak lovagjai fáradhatatlanul tapossák a pedált Moldva-parti fővárosunk féle, hogy onnét aztán a csehszlovákiai tájak kilométereinek a megtétele után Lengyelországban folytas­sák a versenyt a végcél, Varsó felé. Még sok kilométert kell hajtaniok a versenyzőknek, de már most szinte biztosra ve­hetjük, hogy ismét drámai versenyben dől el majd az el­sőség. Az első két útszakasz verse­nyében is volt már küzdelem a javából, a további útszaka­szokon a küzdelem azonban még csak fokozódik. Az idén immár 18-szor versenyeznek a derék kerékpározók. Tavaly, a Békeverseny 17. évfolyamá­ban, pompás sikert aratott Ján S m o 1 í k, az egyéni verseny győztese. De jól szerepeltek a többi csehszlovák versenyzők is. Vajon sikerül megismétel­niük a tavalyi bravúrt? Berlintől még Prága is mesz- sze van, hát még Varsó. Mi azonban egy ugrásnyira átruc­canunk a ködös Albionba, fel­elevenítjük az elmúlt hét ese­ményeit. Akadt érdekesség bő­ven. A nemzetközi labdarúgás­ban. Angol—magyar találkozó, BEK-mérkőzés. Londonban 1:0- ás angol győzelem a magyar csapat fölött. Liverpoolban óriási bukás az akadályon. Mint ismeretes, Liverpool volt a vi­lág legnagyobb akadályverse­nyének színhelye. Lóverseny­ben. Abban a sportágban, amelyben két rovat tartja nyil­ván a versenyparipákat A győztesek és a „futottak még“ lovak rovata. Az idei liverpoo­li akadályverseny óriási meg­lepetést hozott, a „futottak még“ lovak szürke egyhangú­ságából váratlanul robbant ki a győztes. Egy amatőr lovas. Rávert az esélyes „profikra“. Akkor azt hittük, végképp le­zárult a liverpooli akadályok bukássorozata, ünnepelték a győztest, ápolták a sok bukás áldozatait A liverpooli ver­senypályát felszámolják, még is egy újabb favorit bukott fel a liverpooli gáton. Az Inter csapata. Nem a lóversenypá­lyán, hanem a futballpályán, de ezt a bukást szerte a világban nagy érdeklődéssel fogadták. A Bajnokcsapatok Eurőpakupájá- nak nagy esélyese kikapott a Liverpool- csapatától. Az ered­mény 3:1 volt. Ez olyan szen­záció, amelytől még ma is há­pognak a milánóiak. Még a szakértők is biztosra vették, hogy a győrieket kiverő Benfi- ca ellenfele a döntőben az Inter lesz, Helenio Herrera edző csapata. Nem így lett A Benfica ugyan biztosan vette a győri akadáyt, a másik mér­kőzést is megnyerte, az Inter azonban a 3:l-es vereség után már aligha jut be a BEK dön­tőjébe. A Benfica odahaza 4:0 arányban győzte le a győrie­ket. A Benfica ötösfogata, ki­vált Tores és Eusebio, pompá­san játszott és bár a győri védelem keményen küzdött, az ötletes támadásokkal szem­ben tehetetlen volt. Ez a lisz- szaboni visszavágó egyben in­tőjel a csehszlovák csapat szá­mára is, hiszen a portugál vá­logatott jóval veszélyesebb odahaza, támadó játéka erőtel­Sjnolík, a tavalyi győztes, a berlini mackóval jesebb és így a Slovan-stadion- ban elért egy gólos előnyt roppant nehéz lesz „ledolgoz­ni“ rajtuk. Kassai döntetlen-újvári vereség Amikor az érsekújvári labda­rúgók szembekerültek a nagy hármas, mármint a kassaiak, zsolnaiak és nyitraiak együtte­sével, csupán a kassai Lokomo. tívától szenvedtek vereséget, a másik két csapatot legyőzték, mégpedig gyaránt 3:1 arányban. Az újvári szurkolók körében már-már felmerült az a gondo­lat, hogy előzőleg kár volt el­vesztegetni a bajnoki pontokat, talán az elsőségért is verseny­ben lehetne az újvári legény­ség.. Gólveszélyes az ötösfoga­ta, ha jó napot fog ki. Ilyenkor a második liga legjobb csatár­sora. Néha azonban vártlanul kisiklik a csapat. Mint ahogyan kisiklott most is. Považská Bystricán. — Nehéz mérkőzés vár ránk „Mozgással a szépségért" V.V.V.V.W/.'.V.W.VAV.V.V.V.' V.V.V. — ezzel indultak útnak az új­vári labdarúgók de hogy 4:0 (1:0) arányban kikapnak, azzal nem számoltak. Hát van ez így a labdarúgásban, diadal után vereség következik. A kassaiaknak sem volt sze­rencsés hetük. Nem szenvedtek vereséget, de Topolcsánban csupán 0:0 arányú döntetlent ért el a Lokomotíva. S mert a Žilina szombaton 2:1 arányban legyőzte a Púchov csapatát, a négy pontos Lokomotiva-előny háromra csökkent. Viszont a nyitraiak ismét egy lépéssel le­maradtak a nagy versenyfutás, ban, a Zobor-alji legénység Mi- chalovcén l:0-ra kikapott. Mar. tinből az egyik pontot elhozta a komáromi csapat, ott ugyan­is 1:1 (1:0) arányban végző­dött a mérkőzés. Salaga meg­szerezte a veztést a hazai csa­patnak, a komáromiak azon­ban Kuchár góljával egyenlí­teni tudtak. A második ligában továbbra is a kassaiak vezetnek. A há­rom pontos előny egyelőre ele­gendőnek látszik a végső haj­rára, de azért vigyázni kell a Žilina csapatára, az ugyanis még mindig tartja a lépést. Az alacsonyabb osztályban küzdő csapatok közül az el­múlt héten a változatosság kedvéért ezúttal a dunaszerda. helyiek tettek ki magukért, o- dahaza 5:1 arányban megverték Myjavát. Már az első félidőben 3:0 arányban vezetett a hazai csapat. A második félidőben is jól játszott az együttes. A mérkőzés előtt bizakodó volt a hangulat!. — Nem adjuk fel a küzdel­met a kiesés ellen — hangoz­tatták a játékosok. Pápay (2), Vinl (2) és Fiser (1) góljával fölényesen győzött a Slavoj és javított helyzetén, de mert u- gyanakkor Ivánka is győzött, egyelőre az utolsó előtti helyen maradt Dunaszerdahely; a gú- taiak viszont 21 ponttal a nyol­cadikok. Csakhogy az a bökke­nő, hogy a gútaiak most ki­kaptak. A Slovnaft B csapata 4:1 (2:0) arányban verte meg a lelkesen küzdő csapatot. Legközelebb majd jobban megy, ugye, gútaiak! Most még néhány szót a ke­rékpározók Békeversenyéről. Az első két útszakaszon a ha­zai környezet előnyében az NDK versenyzői szereztek né­mi előnyt. Az első útszakasz győzelmét a szovjet Petrov szerezte meg, a csehszlovák versenyzők közül Schejbal vég­zett a legjobban, hetedik lett. A második versenynapon a csa­patok időversenye következett, ezen az NDK győzött a Szov­jetunió, Románia és Csehszlo­vákia előtt Az összetett ver­senyben is ez a sorrend ala­kult ki. A magyar csapat egye­lőre a nyolcadik helyet szerezte meg. A nagy küzdelem első két versenynapja igazolta a papír­formát. Az élen a nagy vetély- társak haladnak, meglepetés a lengyelek közepes eredménye és a románok jó szereplése. Smolíkék egyelőre nem kezdték olyan sikeresen a versenyt, mint a tavalyin de de az edző bizakodik, hogy a továbbiak során Smolik ismét formába lendül. •WWW ’.W. Ismeretlen utcában, isme­retlen házban. Detektlvtör- ténetek. IV. 21.10: Prágai intermezzo. 21.50 A detek- tívtörténet megfejtése: Szombat: 9.10: A holtak nem énekelnek. 10.40: Óvo­dások műsora. 11.15: A Ke­letszlovákiai Vasmű. Riport- műsor. 15.55: B. Ostrava — Slovan Bratislava. Labdarú­gó-mérkőzés. 17.45: Kisfil­mek. 18.00: Á Fecske. 19.00 -TV Híradó. 19.30: Nemzet­közi kérdésekről. 19.50 Tar­ka dallamok. 20.00: Műsor felnőtteknek. 21.40: TV Hí­radó. 22.10: Minden korona jó; Vasárnap: 9.30: Gyer­mekműsor. 11.00: Staféta. Az Intervízió műsora Moszk­vából. 12.55: Szovjetunió — Ausztria. Labdarúgómérkő­zés. 14.50 Goncsarov: Oblo­mov. TV-,jéták. 16.30: Ke­rékpáros Békeyerseny. 17.10 Koppenhága és Zürich. Ri­portfilm. 17.45: Gyermek- műsor. 19.00: TV Híradó. 19.30: Sportműsor. 19.55: A vasárnap verse. 20.05 Ukrán táncegyüttes műsora: 20.30 A tűzben edzettek Lengyel film. A BUDAPESTI TV MŰSORA: Kedd: 17.45: Hírek. 17.50: A csillagok városa. 18.35: Mai vendégünk. 18.55: Esti mese. 19.05: TV Híradó. 19.25 Napi jegyzetünk. 19.30 Karvas: Diplomaták. Komé­dia 3 felvonásban. Közvetí­tés a Veszprémi Petőfi Színházból. Szerda: 14.00: A II. Miskolci Rövidfilm Fesz­A BRATISLAVAI TV MŰSORA: Kedd: 9.00: Vadászok fegyver nélkül. 10.30: A napló vallomása, 11.10: TV érdegességek Í6.40: Angol nyelvlecke. 17.15: Kerékpá­ros Békeverseny. 18.00: If­júsági műsor. 19.00: TV Hí­radó. 19.30: Kiváncsi kame­ra. 20.15: Sportműsor. 21.15 A barátság pohara; Szerda: 9.45: Az ismeretlen Moszk­va. 10.25: Ch. Geissler: Vá­laszt kérek. TV-játék. 17.15 Matematikát tanulunk. 18.00 Iskolai klubok műsora. 19.00 TV Híradó. 19.30: A gyógy­szer nem mindig gyógyít. 20.00: Prágai Tavasz; Csü­törtök: 9.00: Orosz nyelv­lecke. 9V30: Huszárballada. Szovjet film. 11.00: TV ér­dekességek. 11.30: Emberek emlékmű nélkül. 16.15 óvo­dások műsora. 16.45: Ke­rékpáros Békeverseny. 17.15 Orosz nyelvlecke. 17.45: Az ifjúsági műsor. 19.00: TV Híradó. 19.30: A holtak nem énekelnek. 21.00 Kelet-szlo­vákiai népdalok. 21.15 Stra- hovi meghívó: Péntek: 9.25: Angol nyelvlecke. 10.25: Matematikát tanulunk. 17.00 Kerékpáros Békeverseny. 18.30: A Spartakiád zászla­ja alatt. 19.00: TV Híradó. 19.30: A Kelet-Szlovákiai Vasmű. Riportműsor. 20.00: ,v.v.v.%%vvv«v/.v.v.va,.v.,av.,,v.v.vjv.v.v. tivál filmjeiből. 18.35 Hírek. 18.40: A Magyar Hirdető műsora. 18.50: Kisdobosok műsora 19.10: Ma este Palotai Boris dedikál. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50 Napi jegyzetünk. 19.55 Oszlik a köd. A TV-riport- filmje. 20.15: Húsz év ma­gyar filmjei. Alba Regia. 21.45 A Barangolás vendég­könyve. Csütörtök: 9.45: Alba Regia. Magyar film. 11.15: A II. Miskolci Rövid­film Fesztiväí filmjeiből. 17.05: Vasutasok városa. 17.40: Hírek. 17.45 Házunk- tája. 17.50: Iskola TV. 18.25 Tessék kérdezni, a nyelvész válaszol. 18.50: Napló. 18.55 Telesport 19.20: Esti mese. 19.30: TV'Híradó. 19.50 Napi jegyzetünk. 19.55: A jövő hét műsora. 20.10: ítélet után. Magyarul beszélő francia film. 21.35: Alkotó- műhely. 21.45: TV Híradó. Péntek: 9.45: ítélet után. 11.10: Telesport. 17.25: Hí­rek. 17.35: A Mátra. 17.55: Az ország tetején. 18.15: Autósok motorosok. 18.45: Többet ésszel. 19.00: Esti mese. 19.10: Hírek. 19.15: Jelentés Magyarországról. 19.40: Filmparádé. 21.00: Hevesi üdvözlet. Szombat: 16.45: Az állatkertben. 17.45 Hírek. 17.50: Víziók a két­ezredik év technikájáról. NDK kisfilm. 18.10 Gaudea­mus igftur. 19.10: Hétről hétre. 19.20 Esti mese. 19.30 TV Híradó. 19.50: Napló. 19.55: Csak a tükör görbe? 20.55: Magazin — A TV Hí­radó melléklete. 21.15 Társ­bérlet; Vasárnap: 9.45: Hét- mérföldes kamera. 10.00: Palócnapok Parádfürdőn. Helyszíni közvetítés. 10.30: Oszlik a köd. TV riportfilm. 10.50: Falusi könyvespolc. 10.55: Staféta. 12.00: Nyi­tánytól az oratóriumig. 13.00 Szovjetunió — Ausztria lab­darúgó mérkőzés. 14.50: Palóc lakodalmas. Közvetítés Parádfürdőről. 16.55 Eger — EVSC bajnoki vízilabda mér. kőzés, 17.55 Élő tenger. An­gol kisfilm. 18.20 Zsellérek unokái, 18.45 Nagy felfede­zések. Az indián titok, 19.20 Esti mese. 19.30 TV Híradó 19.50 Palócnapok Parádfür­dőn. Befejezés, 20.20 Ki mit tud? 22.20 TV Híradó. A Bratislavai Rádió magyat adásából: Kedd: 12.30 Szórakoztató zene, 17.30 Egy hazában. Szerda: 12.30 Népdalcsokor 17.10 Operettzene. Csütör­tök: 12.40 Oj könyvek. 17.1C Iskolások és pionírok műso­ra. Péntek: 12.30 Gustav Brom zenekara játszik Szombat: 13.30 Tánczene 14.40 Irodalmi műsor, 15.50 Dőld Mihajlik: Ordasok kö­zött. Rádiójáték, 16.20 Női szemmel. Vasárnap: 8.25 Barangolás zeneországban. 9.40 Magvető. Kulturális híradó. 10.50 Amiről beszél­ni kell, 11.00 Ismerd meg hazádat, 12.00 Pillantás a nagyvilágba, 13.10 Faluról — J» falura, 14.00 Reflektor. If- £ júsági műsor, 15.30 Jack London: Amerika országút- •• jain. Rádiójáték. ,,.v.,avawavawvav/a,.w.wwaw.wwv FÉLTÉKENY VAGY-E ARRA, AKIT IGAZAN SZERETSZ? Lassan már egy éve, hogy nagyon boldog jegyespár vagyunk, talán nem kell részleteznem, hogy meny­nyire szeretjük egymást. Régóta együtt járunk, de a sors mindig úgy hozza, hogy nagyon távol vagyunk egy­mástól. Ennek ellenére meg­bízunk egymásban. A fél­tékenység ismeretlen foga­lom közöttünk. Egy alka­lommal azonban rövid ideig új ismerőssel kerültem össze. Féltettem magamat, mert fájt a szivem szerel­méért. Félelmemnek kö­szönhetem, hogy idejében szakítottam vele. Ez már régebben történt, de azóta is valahányszor véletlenül találkozunk, lelkiismeret- furdalást érzek, különösen akkor, mikor igazán boldo­gok vagyunk. Akaratom el­lenére is arra gondolok, hogy nincs-e forró csókjai mögött valami vagy vala­ki. Egy ideig csak gyana­kodtam, hátha van valakije rajtam kívül, de most már világosan tudom, hogy fél­tékeny vagyok/ ami borzasz­tó, de önmagámnak kö­szönhetem. Véleményem szerint addig két szerető szív nem féltékenykedik egymásra, míg az egyik nem tesz hasonló lépést, mint jó magam. „Esmeralda“ Hogy féltékeny tudok-e lenni arra, akit igazán sze­retek? Az első szavam az lenne, hogy nem. A félté­kenység számomra ismeret­len és fölösleges is. Én ti­zennyolc éves vagyok, de már ért egy pár csalódás engem is a szerelemben. Ennek az volt az oka, hogy eddig csak diákszerelmeim voltak és féltékenykedtem. De most teljesen megvál­toztam és komolyan gon­dolkozom, rádöbbentem ar­ra, hogy mindennek e fél­tékenykedésnek semmi he­lye a fiataloknál nincs. Erre törekedtem én is. Most. amikor már komo­lyabb útra kezdek lépni, a- mikor egy ismeretségből szerelem lett, nem gondo­lok a féltékenységre. Gyer­mekkoromtól fogva barát­koztam egy fiúval, akivel nagyon megértettük egy­mást. Ügy gondoljuk, mi vagyunk a legboldogabbak a világon. Nem vagyunk féltékenyek és okunk sincs erre. hiszen szeretjük egy­mást. Ogy gondolom, hogy két fiatal között, ha tiszta szerelem van, nincs helye a íéltékenykedésnek. Sokan azonban ennek ellenkezőjét válaszolják. Úgy érzem, e- zeknek nincs igazuk. Egy boldog leány Gyermekkoromtól kezdve játszótársak voltunk egy fiúval. Semmi titok nem volt köztünk, egymással mindent megosztottunk A legszebb barátság fejlődött ki köztünk. Később messze kerültünk egymástól, de so­ha nem féltékenykedtünk. Nemrégen azonban megis­merkedtem egy másik fiú­val. Minden gondolatom az övé lett. Boldog voltam, ha a közelében lehettem. Azt gondoltam, megtaláltam éle­tem boldogságát. A csaló­dás mégis bekövetkezett. Az egyik bálon sokat tán­colt egy csinos lánnyal., Oly féltékenység fogott el, hogy még azon az estén össze­vesztünk. Éjszakákon át nem tudtam aludni. Any- nyira meggyűlöltem, hogy többé látni sem akartam és hallani sem akartam felőle. Nem értem miképpen lehet az, hogy akit eddig annyi­ra szerettem, most így gyű­lölök. Később tudtam meg, hogy ez nálam nem szere­tet. hanem szerelem volt. Az a meggyőződésem tehát, hogy más fogalom a szere­tet és a szerelem. A szere­lem múlandó, de az igazi szeretet soha el nem mú­lik. Igazi boldogság akkor van. amikor a szeretetben ott van a szerelem is. Gemelli Két évvel ezelőtt meg­ismerkedtem egy másik or­szágban egy lánnyal. Több­ször találkoztunk, ezenkívül levelezéssel tartottuk fel a kapcsolatot. Bár nyelvi ne­hézségekkel küzdöttünk, megértettük egymást. Egy alkalommal rájöttem, hogy szeretem őt. Később ő is bevallotta, hogy szeret, bol­dogok voltunk. Közben be­vonultam katonának. Saj­nos, most a találkozásunk addig lehetetlenné válik, míg lé nem szerelek. Bár tudom, hogy szeret, még­sem bízom benne. Pedig az utolsó búcsúzkodásnál azt ígérte, hogy megvár és a feleségem lesz. Ezt a leve­leiben is megerősítetté. Most már egyre féltéke­nyebb vagyok rá és azt a- karom, senki mást ne sze­ressen, csak engem. Ha rá gondolok, azt hiszem, hogy azt az érzést, amely jelen­leg bennem él, féltékeny­ségnek kell neveznem. Le­het, hogy e dolog megítélé­sénél nem elég csak az ér­zelmeimre hallgatni, de én mégis ezt teszem, mert csak őt szeretem igazán. Russe Féltékeny vagyok-e arra akit igazán szeretek? Igen, én féltékeny vagyok. Tizen­öt é^?s voltam, amikor megismertem egy fiút. Kö­zépiskolába járunk, mind a ketten egy osztályba. Elke­rültem messze otthonról és mikor őt megláttam, rög­tön megszerettem. Most már két éve járunk együtt. Én boldog vagyok, mert mindennap látom, ő nem is gondolja, mennyire szere­tem. Ogy beszél velem, mint a többi lánnyal, de ha vala- lyikre rámosolyog, én rög­tön féltékeny vagyok rá, pedig Igazán szeretem. Csöpl Tizenhat éves vagyok és égy fiúval igazán szeretjük egymást, ő ugyan most ka­tona de én bízom benne. Mivel messte vagyunk egy­mástól és ritkán találkoz­hatunk, közös megegyezés alafján azért járunk szó­rakozni. Sőt, még küldöm is őt. megírom neki. hogy csak nyugodtan járjon szó­rakozni, mulatni. Féltékeny­ségre azonban még nem volt okom, hiszen úgy ér­zem, ő is szeret és nem féltékeny. Én sem leszek addig, amíg okot nem ad rá. pedig igazán szeretem. Csabellita LEHET-E LÄNY ÉS FIÚ KÖZÖTT IGAZI BARÁT­SÁG SZERELEM NÉLKÜL? Tizennyolc éves diáklány vagyok. Hogy lehet-e lány és fiú között igazi barát­ság szerelem nélkül, erre talán saját tapasztalataim­ból tudnák felelni. Két év­vel ezelőtt megismerkedtem egy fiúval, de csak barát­ság fűzött minket egymás­hoz. Később elmondta ne- kam, hogy nagyon szeret egy lányt, de az nem vi­szonozza a szerelmét. És én akkor szerettem meg őt. Hogy miért? Így tud­nám megindokolni: szerin­tem lány és fiú között le­het igazi barátság szerelem nélkül is. de csak addig, míg az egyik fél nem kezd járni valakivel. Ilyenkor a másik fél kezd rá félté- kenykedni és azután már nem barátságról beszélünk, hanem szerelemről. Kisfiú A következő kérdésekre várjuk a válaszokat: Mit dolgoztál életed első munkanapján, ho­gyan képzelted el előre ezt a napot, és milyen volt a valóságban? Mire használtad fel első fizetésedet, vagy mi­re használod fel, ha dolgozni fogsz? A beküldött válaszokat közöljük és honorál­juk.

Next

/
Thumbnails
Contents