Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-04-27 / 17. szám
LEHÁR FERENC TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ! TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ! TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ ! TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ! G yakran megesik, hogy a kiváló egyéniségeket egyszerre több nemzet is magáénak vallja. Egy időben Lehár Ferencet is három nemzet, a magyar, a német és a cseh sorolta be művészei közé. Ma már mindenki számára tudott dolog, hogy a Luxemburg grófja, a Mosoly országa, a Cigány* szerelem az Éva és még soksok más operett szerzője magyar. Lehár Ferenc Komáromban született 1870 április 30-án. Szülei a monarchia szolgálatában álltak: apja az egyik császári katonai zenekar karnagya volt. Ez a foglalkozás állandó helyváltoztatással járt. így került a kis Ferenc Csehországba. Zenei tehetsége hamarosan megmutatkozott. Első mesterei a szülei voltak, majd tizenkét éves korában beíratták a prágai konzervatóriumba. Egyike volt a hires iskola legfiatalabb növendékeinek. Az öreg, elbűvölő, mozgalmas Prága, a hangversenyek, a tárlatok nagy élményt jelentettek számára. Tanítói nem mások, mint Dvofák, Föerster, Fibich. A személyes kapcsolat a kiváló zenészekkel, s az ihlető környezet — a Károlyi híd évszázados szobraival, a még zabolátlan Moldva, a büszke Hradzsín panorámája, a Rudolfinum tiszteletkeltő épülete, hová nap mint nap tanulni járt — mind ém- berformáló tényező. Szeretett volna operaszerző lenni, s talán titokban, mint minden diák, arról álmodott, hogy majd egyszer túlszárnyalja mestereit. Csakhogy az első és egyben az utolsó opera a „Rodrigó“, melyet 1893-ban irt, nem hozta meg a várt sikert, így a könnyedebb műfaj, az operett felé fordult. A hat évi prágai tartózkodás után, 1882-88-ig Lőcse, később Pole és Trest következett, ahol katonai zenekarok karnagya volt. Később Pestre, majd Bécsbe került. Bécs, az operett, a keringő városa, nagy hatással volt a fiatal zenészre. 1902-ben már mint sikeres operettszerző mutatkozott be. A következő évek ontották az operetteket: Három grácia, Pacsirta, Cárevics, Guiditta, Vándordiák, Paganini, Víg özvegy stb. ösz- szesen huszonhat mű. Az operettek meghozták a világhírnevet. A cseh, német, olasz, vagy bármely más nemzet fia éppúgy ismerte zenéjét, romantikus, fülbemászó dallamait, mint a magyar operett rajongók. A bécsi operett zseniális magyar képviselőjének a nevét araszos betűk hirdették és hirdetik m„a is a plakátokon a világ nagyvárosaiban. O cs » > Z 30 S* u © es 30 >< z :o * O © cs » I* Z 30 > o < .J In U VI ISI © GO Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, a vén Duna karcsú gőzösökre gondol, tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik mezei szagokkal a tavaszi szél. Jaj, te érzed-e? Szerető is kéne, friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás! Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel — a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!, JK* NAGY LÄSZLÖ: Hajnalban állnak már vitézül, szökik az égről a felhő, haragos fejükön vigyázva szalagot ingat a szellő. Ünnepi ruhádot vedd elő, danolhatsz, fütyülhetsz békén, rögökön kapavas ne csengjen, gyáron se füstöl a kémény. Mióta a mezők nyugodtak s nem ragyog fü között töltény, azóta viruló ünnep ez,. minekünk eleven törvény. Pernyévé égett a papiros, amire tilalmat írtak, májusfát magasat állítunk, szegfűink szabadon nyílnak. Májusfák suhogják magasan az ember szabadult kedvét, tövükben a táncot ne járják sarkantyús csizmájú medvék. PAVOL HOROV: Májusi felvonuláson Igazgyöngy fénye szemek tündöklése. Élő áramlás utcánk hajlatán. Ott lépdel lányom, zengő ritmus része, e csodás május első hajnalán. Nyugodtan lépdel, viszi erő árja: szálló dal. Jelszók ökle csattan el... Úttörő ezred büszke katonája szabad világért tüntet, ünnepel... Hogy megalkuvást nem tűrő, nagy harcán honát végsőkig védő Vietnam jajgató, síró gyermekei arcán jókedv ragyogjon végre boldogan. Hogy sápadt, aszott gyermeknek máris szemében kést ne csillantasson meg. Kiskorúidért New York, London, Párizs, hol a nép nyelvét arany fojtja meg, miként testüket éhség gyötri s nyomor, hol legszebb szavunk: béke — börtönzár. De mert nem szállhat dalban szép szabadon: a házfalakon mindenütt ott áll, gyönge kis kacsók írják s nem remegnek, megvert apákért, kuszán, gyermeteg. Harcrakész bátor gyermekezredek, harcra kibomló zászlók, melyeket az éjszaka ellen emelt a légbe a gyermekért rajongó nagy Lenin Gyermek-derűért minden nemzedékben, munkásért a Föld sötét részein, álmokért, melyek mint élő gyöngy éke csillannak, akár, vizen a napfény. Boldog jövőbe lányom vele lép be e csodás május elsején ... H > < > V. N < > z o «5 a z h! a S3 Q > < > tfl N O ►í a a 99 a * > < > VI N < > z o-< a z a S3 a-j > < > ÍA N < > Z o a a S3 Q W > < > v. N < > z n •< a z < a S3 Q GYÖNYÖRŰ! TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ ! TAVASZ VAN ! GYÖNYÖRŰ ! TAVASZ VAN ! GYÖNYÖRŰ 1 Szerette a bátrakat... Mentek az utcán ... Esteledett ... A fiú körülbelül fél órája követte... A lány tíz lépésnyire volt tőle. Mereven betartották ezt a távolságot. Pedig az idő sürgetett. Lázasan kívánták egymás közelségét, és mindketten tudták, pillanatokon belül meg fognak ismerkedni. Meg kell ismerkedniük! Tettetett közöny, unott mozdulatok . .. Ereikben forrón lüktető fiatal vér. Agyukban izgatottan röpködő vörös képek. A lány, akit a fiú követett, éppenséggel nem látszott „olyannak" ... — Mégis leszólítom — határozta el amaz. — Remek lány, kár volna elszalasztani. Nincs más módja az ismerkedésnek. Hosszú lábaival nagyobbakat lépett... A lány lelassított. Menése egyetlen kígyózó, ritmikus, véget nem érő mozdulatnak látszott... Amikor először megpillantotta a fiút, nem is őt látta. Kifogástalan nyakkendőjén akadt meg tekintete, azután lesiklott karcsú, de izmos törzsén, majd megállapodott cipője hegyes orrán. —i Hm — gondolta a lány ■ ■ ■ — Tűrhető. De biztosan gyáva... Kipróbálom! Halvány, atig észrevehető mosolyt lövelt a fiú felé és elindult... — Rendes fiú! — állapította meg, Az ízléses, szépen kötött nyakkendő mondatta vele a kedvező véleményt. — Megengedem neki, hogy leszólítson. Mindez fél órája történt... A lány már komolyan bosszankodott. A legközelebbi utcasarkot jelölte ki az utolsó határkőnek. Ha a fiú addig be nem éri, akkor gyáva és nem érdemes vele tovább foglalkozni. Homlokán dühös ránc szántott végig, mely csakhamar nyomtalanul eltűnt. Magabiztos mosoly váltotta fel Azután visz- szatért a közöny álarca. A léptek egyre közeledtek. Szorosan maga mögött tudta a fiút. Ügy érezte, a hegyes cipőorr mindjárt a sarkára tapos. Belül csendesen ujjongott. Szerette a bátor, akadályokat nem ismerő fiúkat. — Csao, kislány! — Csao, kisfiú! A fiú meghökkent a talpraesett válasz hallatára. Ám csakhamar észbekapott.. A lány mellé lépett, és magától értetődő mozdulatttal karonfogta. Az nem ellenkezett. Némán lépdeltek... — Nem szoktál bemutatkozni? — Nem vagyok kispolgár! Különben, ha annyira akarod... Stevenek hívnak. — Kösz ... Szóval Pista.,. Szép tőled, hogy velem kivételt tettél. — Semmiség az egész. Rajtad a sor!... — Marilyn. — Oké! Szóval Mari! A lány kacarászott. Meg volt elégedve. Szerette a bátor fiúkat. Mint a szerelmesek általában, ők is a mellékutcákat keresték. Néha meg-megálltak, egymáshoz simultak Nem unatkoztak ...Marüyn boldog volt. Kedvelte a bátor fiúkat. Már egészen besötétedett. Mintha az idő is megállt volna... Együtt tekeregtek a kanyargó, szűk utcákkal. Némelyikben alig világított egy-egy mocskos villanykörte. Persze, ők még ezeket is sokallották. Végre megfelelő helyet találtak a turbékolásra. — Nagyon vüágos van. — Csak nem vagy szégyenlős? — Nem... de... Steve keresett egy követ. Célba vette az árva villanykörtét. — Telitalálat... Jól tudsz célozni... — súgta a lány a sötétben. — Olyan bátor vagy. Szeretem a bátrakat. Bátrak nélkül mit sem ér a világ — és még hosszasan beszélt Stevenek a bátorság fogalmáról. Fejük felett ablak nyílt, szitkok áradata zúdult a nyakukba. És ők, a bátrak odább futottak. — Jó hely volt .. később visszajövünk. Majd ha az a vén szipirtyó eldöglik — biztatta zihálva Steve. Befordultak a következő utcasarkon. Kint voltak a város peremén. A távolban a vasútállomás fényei látszottak. Balra kanyarodtak, de itt már járókelőkkel akadtak össze. Kerülővel igyekeztek volna visszafelé, amikor tompa puffanásokra lettek figyelmesek. Megtorpantak. Megkövültén bámulták a verekedőket ... — Hárman vannak ... — Kettő egy ellen ... Az utca másik oldalán magányos férfi tűnt fel, hatalmas bőröndöt cipelve. Nem sokat tétovázott, csak addig, míg felmérte a helyzetet. Otthagyta bőröndjét, a verekedőkhöz futott. Megpróbálta őket szétválasztani ... A többi pillanatok alatt zajlott le. Elsőnek a „bő- röndös" terült el. Nemsokára a másik is, akit már jó ideje püfölhettek, térdre esett. A két huligán villámgyorsan befejezte müvét. Még néhány rúgás, és az áldozatok mozdulatlanul he. vertek a kövezeten. Néhányon tisztes távolságról bámultak a filmgyorsasággal pergő eseményeket. A két támadó hanyatt-homlok menekült, habár nem üldözte őket senki... Mellettük futottak el, majd fel lökték őket. Arcuk kivehető volt. Nem látszott rajtuk semmi különös, semmi torz. Külsőre semmivel sem különböztek a többi fiatalembertől. A leütöttek meg ott feküdtek a járda szélén. Az egyik arccal lefelé, a másik hanyatt. A nézelődők lassan „elpárologtak“, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Csak egy nő ismételgette magas, remegő, hisztériás hangon: — Fuj !... Fuj !... Tizenöt-húsz méternyire lehetett a fekvőktől, akik az életnek a legparányibb jelét sem mutatták. Marilyn nézte őket, és arra gondolt, ez nem lehet igaz, ez nem igaz, ilyesmihez külön bátorság kell, ilyesmi manapság nincs, nem történhetik meg, hogy az embert csak így, ilyen hirtelen, mint az állatot leüssék az utcán . És ha a segít - ségre sietot is „elintézik", ne akadjon senki, de senki, aki helyette közbelépjen. Elindult az eszméletlenek felé, már egészen a közelükbe jutott, a hanyatt fekvőnek már látta vérző, megrugdosott arcát, mikor Steve utolérte és visszarántotta... — Megőrültél? ... Semmi közünk az egészhez! Tűnés! Nem vagyok hajlandó éjnek idején tanúskodni valamelyik őr szobán. — Hagyj! Szeretem a bátrakat!... Ez félig-meddig kötelesség!... Csak kíváncsi voltam, élnek-e még... Ügy hevernek ott, mint a halottak Bátor halottak ... — Ügy? Ne mondd! A két huligán talán gyáva volt ? .. Bátor halottak .. . Föléjük hajolsz, valamelyik magához tér, azt hiszi, te is bántalmaztad és jól odasóz... Kötelesség! Odanézz: ott fekszik a „kötelesség áldozata“ — és a „bőröndösre“ mutatott. — Igazán nem érte meg neki beleavatkozni a mások dolgába. Gyere. . . — Gyen. géden elhúzta a lányt, arrafelé vezette, amerre a sötét utcácskát sejtette, ahol még sok gyönyörű percet tölthetnek együtt, ha nem fecserélik tovább az időt. Marilynnek jobban fájt ez a gyengéd tuszkolás, mint a legdurvább erőszak. Felnézett a fiúra, szavakat keresett... Rájött: Többféle bátorság létezik. Bátorság és bátorság között különbséget kell termi... Tekintete megakadt a kifogástalanul megkötött nyakkendőn... — Késő van! Haza kell mennem! — Most? Ez lehetetlen. Ma- radj még egy kicsit! — Késő van! — valami szokatlan, valami megvetésféle csendült meg a lány hangjában. — Elkísérlek... — Nem! Ne fáradj! — Holnap találkozhatnánk... Ha akarod.. Mondd meg. hogy hol... Vagy telefonálok ... Milyen számot hívjak? — Nincs telefonom.... és nem akarom! Steve elnémult. Csak nem fog könyörögni... — Akkor csao! — Csao! A fiú dühösen nézett utána. — Megijedt a kis szemtelen, elment a kedve. És még ö papolt a bátorságról! A fene vigye ezt az átkozott verekedést! Mindent elrontott... A lány sietve igyekezett a belváros felé. Arra gondolt, hogy a srácok nyakkendő helyett inkább parányi táblát köthetnének a nyakukba ilyen feliratokkal: „Gyáva vagyok!" Vagy: „Bátor vagyok!“ Azután eszébe jutott, ez sem megoldás, hiszen többféle bátorság létezik: huligán bátorság, Steve-bátorság, „bőröndős-“ bátorság, és még ki tudja hányféle. Meg aztán az a tábla ügy is! A gyakorlatban megvalósíthatatlan! F ura, esztelen gondolatok voltak, száműzésük mégsem sikerült. Hiába!... Szerette a bátrakat.,,
