Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-04-27 / 17. szám
17. szám Ära 60 f. XIV. évf. - 1965. iv.27. A CSISZ SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGINAK. LAPJA ORSZÁGSZERTE MEGÜNNEPELTEK V. I. LENIN 93. SZÜLEIÉ SN AP J AT tényt az ifjúsági szövetség munkájában. Mindig mérlegelnünk kell, hogyan beszéljünk a múltról, hogy ne egyszerűsít-1 sük le, hanem igaz és el nem ferdített képet fessünk az eddigi megtett útról. A SZOCIALISTA TÁRSADALOM továbbfejlesztésével általában szorosan egybefonódik az a feladat, hogy céltudatosan kialakítsuk az új szocialista életmódot, határozottan megjavítsuk az emberek életkörülményeit és megoldjunk minden ezzel összefüggő problémát. Az ember anyagi és szellemi szükségleteinek mind szélesebb körű kielégítésére célzok, ami feltétele annak, hogy meghatványozzuk az emberek alkotó- képességét és új erőket szabadítsunk fel a társadalom to- vábfejlesztésére. EZZEL PÁRHUZAMOSAN feltétlenül törekednünk kell arra, nehogy a szabad időt elfecséreljük. Ez számos intézkedést követel meg. Elősorban a sző legszorosabb értelmében bővítenünk kell a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokat, kezdve azzal, hogy kielégítő módon helyettesítenünk kell az ún. házi munkát, javítani kell a munkahelyre való közlekedést, a kultúra, a sport és az aktív pihenés valamennyi formája további fejlesztésére kell törekednünk. Amint már említettem, nagy feladat hárul itt a társadalmi szervezetekre, főleg azért, mivel tevékenységüket a dolgozók bizonyos érdeklődési köréhez mérten fejlesztik. Ezért figyelmüket főleg a lakóhelyekre irányítjuk, ahol az emberek szabad idejük nagy részét töltik. (Részlet Jiŕí Henrich elvtárs beszédéből) KÖVETKEZŐ SZÁMUNK május negyedikén 12 oldalas, bővített terjedelemben jelenik meg. A sok érdekes és olvásmányos írás közül kiemeljük: Ezer éves és mégis fiatal; fővárosunk. Hogy élnek a magyar főiskolások Prágában, Sánta Ferenc elbeszélése, Simone de Beauvoir és sze-: relémről, házasságról, hűségről. Hogy látta a háború végét Konsztantyin Szimonov, A spandaui börtön foglyai. Biztosítsák időben az Új Ifjúságot a posta hírlapterjesztő szerveinél. Baráti kapcsolatok lás házak mellett játszották Dobozy Imre Holnap folytatjuk, Mesterházi Lajos Tizenegyedik parancsolat és Gáspár Margit Hamletnek nincs igaza című darabját. m mm. mm A csehszlovák-magyar kapcsolatok gyorsan gazdagodnak: Csehszlovákia kivitele Magyar- országra: 1948-ban 153 millió, 1957-ben 528 millió, 1962-ben 1004 millió korona. Ugyanebben az időszakban a behozatal Magyarországról így alakult: 1948-ban 160 millió, 1957-ben 547 millió, 1962-ben 900 millió korona. Az 1961-1965 évekre szóló hosszú lejáratú megállapodás az árucsereforgalom további 60 százalékos növekedését i- rányozta elő. A csehszlovák-magyar kulturális együttműködés is jelentős eredményeket hozott. 1953 és 1963 között például nálunk 564 magyar szerző művét adták ki, 870 ezer példányban. U- gyanezen idő alatt Magyaror* szágon 179 csehszlovák író alkotása 'jelent meg mintegy 1200 000 példányban. Budapesten több mint százezren tekintették meg a csehszlovák iparművészeti kiállítást; nálunk pedig óriási sikere volt Kisfaludy Stróbl Zsig- mond prágai és bratislavai és Pőr Bertalan prágai tárlatának, valamint az Aba Novák Vilmos műveiből rendezett kiállításnak. A budapesti színházi közönség előtt osztatlan sikert aratott a Svejk bemutatója, Kohout Ilyen nagy szerelem e. alkotása és Karvaš Éjféli miséje. A prágai színházak tábMég néhény nap és ismét május elsejének reggelére ébredünk. (Cerný felvétele) indíg azzal a reménynyel indulok a CSISZ évzáró gyűléseire, hogy végre közös neI vezőre tudom hozni a CSISZ tagok álláspontját a szervezet jelenlegi munkájával. Sajnos, ez eddig még nem sikerült, viszont megállapíthatom, hogy minden alapszervezetben sajátságos módszerekkel nyúlnak a problémák orvoslásához. Részt vettem a komáromi járási ipari szövetkezet CSISZ szervezetének évzáró gyűlésén. Ez alkalommal nem akarom értékelni a gyűlést, csak felvázolom a felvetődött problémákat és hiányosságokat. A beszámolóból azokat jegyeztem fel, amelyek jellemzik ezen CSISZ alapszervezet elért eredményeit. A bírálat elhangzotta) A CSISZ alapszervézet vezetősége állandó harcot folytat az üzem vezetőségével a fiatalok megfelelő elhelyezéséért, munkabeosztásáért. Elért eredményről nem tettek említést, mivel az üzem vezetőségénél nem találtak megértésre. b> Az ideológiai nevelés keretén belül ifjúsági akadémiát szerveztek, beszélgetlek a Szlovák Nemzeti Felkelés részvevőivel, közösen látogattak kultúrélőadá- sokat, sportdélutánokat szervezték, stb. c) Az Ifjúsági Fényszóró munkájának eredményé 70 ezer korona megtakarítást jelentett az üzem számára. d) A tervezettnél több gyűlést tartottak, sajnos, nem sok eredménnyel. A beszámolóban nyíltan bírálták az üzem vezetőségét. Nagy kár, hogy az ü- zem igazgatója, Bende elvtárs, a CSISZ vezetőségének személyes meghívására sem jelent meg a gyűlésén, bár annak időpontját együtt határozták meg. Ennek ellenére, komolyan foglalkoztak az üzemben előadódó problémákkal. A beszámoló tehát alapot adott a vitára, melynek során a CSISZ tagok is nyíltan bírálták a hiányosságokat. Különösen a megfelelő munkakörülmények, a munkahely biztonsága, higiéniája. a tanulók oktatása volt a fő téma. Felsorolták a kirívó hibákat. Például az asztalos tanulóknak nincs megfelelő műhelyük, egy kis helyiségben gyalulnak, festenek és ez szolgál raktárul is. Égetőbb a probléma a lakatosoknál. Egy esztergapad és egy tolómérce áll rendelkezésükre. Rendszerint egy tanuló dolgozik, a többi nézi vagy más munkát végez. A hegesztőknek nincs megfelelő szemüvegük, veszélyeztetik társaik egészségét. A tanulók nem ismerik a műszaki rajz alapelemeit. Együtt dolgoznak a felnőtt munká sokkal, ami a munkára nevelés szempontjából nem éppen a leghelyesebb. Jogosan követelték, hojjy minden szakmában legyen égy mester, aki irányítja a tanulókat s ügyéi a tanterv által előírt anyag felsajátí- tására. Még számos, ehhez hasonló probléma merült fel az évzáró gyűlésen, részvevők követelték: az új CSISZ vezetőség harcolja ki, hogy égy CSISZ gyűlés keretén belül az üzem igazga tója személyesén adjon választ ezekre a kérdésekre. Lehet, hogy éppen ennék tudatában nem jelent meg senki az üzem vezetőségé bői. Bizonyára nem lett volna számukra kellemes részvétel. A felvetett problémákból következtetve nagyobb é redményeket nem várha tunk a CSISZ-től. Viszont az üzemi pártszervezet sem reagált eddig a hiányossá gokra. Az évzáró gyűlésen a pártszervezet kiküldöttje biztosította a megjelenteket, hogy ezekről a hiányosságokról közösen fog nak tárgyalni és javulást eszközölnek ki. A problémák orvoslásának ez is egy módja, ahol kellő alapokat akarnak terémteni a CSISZ munkájának. Most már csak az üzem vézető- ségétől függ, milyen komolysággal fog a hibák orvoslásához, amelyeket i CSISZ évzáró gyűlésén jo gosan bíráltak. Mácsai Gyula Tavasz a Mihálykapunál Belicky felvétele) orvosolják a fogyatékosságokat meg, ahol Jin Henrich „MINDMÁIG ÉRVÉNYESEK LENINNEK az ifjúsághoz intézett szavai. Lenin a fiatalokban látta az idősebb nemzedék művének folytatóját. Így kell tekintenünk nekünk is az ifjúságra, s problémáinkat komolyan, felelősségteljesen kell megoldanunk. Néha a fiatalok egyes vitatható megnyilvánulásai alapján felmerül az a nézet, hogy többségük nem ismerte a tőkés rendet, se a nyílt bsztályharcot. A 35 éves korhatár alatti emberek má: új feltételek között növeked tek és nem ismerik a kapf talista kizsákmányolást. Ezt a tényt azonban nem olvashatjuk a fiatalok fejére. Végeredményben a kizsákmányolás-mentes élet kiharcolása a fő értelme a párt múltban folytatott munkásságának és harcának. A múlt csökevényei ellen és az új, szocialista életért folytatott aktív harcban azonban tekintetbe kell vennünk ezt a Üzemekben, falvakban, városokban, az egész országban, megünnepelték Lenin születésének 95. évfordulóját. Az idén Lenin születésnapja egybeesik azzal az időponttal, amikor hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára készülünk. Ez az évforduló valóban elválaszthatatlan Lenin nevétől és tanításától. Ma százmilliók harcolnak szerte a világon a lenini eszmék beteljesedéséért. Az országépítő munka és a nemzetközi élet nagy problémáinak megoldása közben ma is hozzáfordulunk. Hazánkban a központi ünnepségeket Prágában tartották meg, ahol Jiŕí Henrich elvtárs tartott beszédet: