Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-01-12 / 2. szám
(Folytatás) Enni is hagytam neki, hogy ne éhezzen. Már kenyérkereső vagy cifrázd magad a pénzedből! — A kordában tartás is rontja az embert... — Bárcsak velem törődtek volna annyira! Miklós doktor beleolvas a régi kórlapba. — Talán azért féltette annyira a lányát... — jegyzi meg az orvos. — Honnan tudja? Az uram akkor a z t is beíratta ? ö hozta be a kórházba Évát... — Ebben az esetben erre a felvilágosításra Is szükség volt... — ő nem tudja csukva tartani a pofáját, nekem meg ... — mondja halkan Novákné. mintha csak magának mondaná, aztán az orvosra emeli beszédes tekintetét, — ... nem akartam én kurva lenni, doktor úr. Cselédlány voltam. A nagyságos asszony egyszer rajta kapott, amikor a férjével... Akkor nem voltam csupa csont és bőr, volt rajtam mit fogni, és fiatal voltam. A nagyságos űrtói mindig kaptam valamit. A felesége kidobott. Szétkür- tölte a híremet. Nem kellettem egy nagyságának sem. Ha eszem lett volna, más városba mentem volna, és most nyugodtan élhetnék. De akkor, azt gondoltam, a magam fajtájából van elég mindenhol. Élnem kellett. Kiálltam az utcasarokra— Aztán jött Novák... Vinné el az ördög! Még most is azt hiszi, ő csinált rendes asszonyt belőlem, pedig tönkre tette az életemet... Látja, milyen vagyok! Neki köszönhetem.. Minek Is beszélek erről, ez nem érdekli magát... De igen! A szépséges Évi kisasszonya is neki köszönheti gyönyörűséges életét! — Az apa nem kényszerítheti a lányát... — Azt nem mondta, hogy feküdj le a barátomnak... Szerencséidre, vagy szerencsétlenségemre akkor nem voltam otthon. A délutáni műszakban dolgoztam. Ha odahaza lettem volna, kifutottam volna a lakásból, úgysem bírtam volna ki... Egy régi ismerőse látogatott el hozzánk. Késő délután jött. A háború óta nem látták egymást. Akkor együtt... Istenem . . . már megint... Nem bírtam volna ki odahaza... Amikor a férjem a háborút emlegeti, majd kiugróm a bőrömből ... S ők arról beszélgettek ... Szerencsémre nem voltam odahaza, nem kellett végighallgatnom ... Megittak egy üveg vodkát. Kevés volt. Az uram elküldte Évát egy másik üvegért, a barátja is hozatott egyet, és ittak, ittak, hogy felejteni tudjanak. Éva is ivott A férjem kicsikézte ... A barátja is kicsikézni kezdte. Az uram nem nagyon bírja az itaiat, a gyomra miatt ...6 is úgy kiszáradt, mint én... Amikor tizenegy előtt hazaértem, a férjemet az ágyban találtam, a szépséges lányom meg azzal az idegennel feküdt a díványon. Akkor még nem tudtam ki az a pali, kidobtam a lakásból... Te meg menj a pokolba! — kiáltottam a lányomra. Ki lánya vagy, te ördögfajzat?! A tiéd! — pofázott velem. Azt hiszed, nem tudom, ki voltál lánykorodban? Apus terólad is beszélt azzal, akit kidobtál! Mire vágsz fel? Add vissza a ruháimat! Késsel rontottam n*ki. Ha nem fut ki a lakásból, keresztül döföm ... A férjemet azután már a lánya sem érdekelte. A váratlan látogatója elvette az eszét. Azt hitte, hogy nem él... Éva meg ki- maradozott. A szomszédasszonyok hozták a híreket, ezzel, azzal látták, mindig mással, és szép holmikat vásárolt... Elegem volt így is az életből, nem tudtam vele törődeni. Egy napon összecsomagoltam a ruháit, s azt mondtam, ha nem férsz a bőrödben, mehetsz... Elég bajunk van nélküli is. Az emberek meg piszkálkodtak, húzták a férjemet, milyen lányt nevelsz?! Rátámadtam a kisasszonyra. Nem használ a szép sző? Csak ne fenyegess! — vágott vissza. Menj a pokolba! ... És másnap, amikor mind a ketten munkában voltunk, összepakolt, és elutazott... Novákné elhallgat. Az orvos szemébe mered. — A férfiakkal gyűlt meg a baja? — kérdezi. — Nem hiszem... — válaszolja Miklós doktor. — Emiatt nem kísérelte volna meg az öngyilkosságot. .. — öngyilkos akart lenni?! — Igen... Nováknét megremegteti a feszültség. Az orvosnak feltűnt, nem tud anélkül beszélni a lányáról, hogy férjéről ne tenne említést Ha most nem, soha máskor nem fog beszélni az uráról! — Igen, öngyilkos akart lenni! — mondja Miklós doktor. kell részletezni, mit csinálhattak ott. Az éjszakát is kint akarták tölteni. Nem volt szerencséjük. Éva sírva jött haza, másnap nem ment munkába, és este mérget akart inni... Hétfő este behozták a klinikára ... Hétfő este óta tegnap szólalt meg először. Tudja, mit mondott? Ismétlem szavait: Apa, apa. látlak apa! Csak eny- nyit mondott... Aztán rémül, ten meredt valamire. Biztosan az apját látta maga előtt. . Mit akarhatott tőle az apja? Novákné megrázkódott, mintha a hideg rázná. Csontos ujjaival belekapaszkodott az asztal lapjába. — Nem tudok semmiről, doktor úr! — fakad ki rémülten Novákné. — Csak azt mondtam, amit a lányáról tudok . .. Mondja, haragudott a férje, amikor Éva elszökött hazulról? — Nem ... Bár szégyellte magát miatta, neki is jobb volt, hogy nem látja ... — Akkor miért jött utána? — Nem tudom... Ha Éva nfem megy el. elkergette volna. A munkahelyén gúnyolódtak vele, azt is a szemébe mondták, kár, hogy nincsenek bor— Vasárnap valami történt vele... A férje hétfőn már otthon volt? Novákné fejrándításával árulja el, hogy nemet akart inteni. De meggondolta magát, nem intett és nem szólt. Vékony ajka összeszorult. — Ha nem ment haza. akkor a férjének itt kell lenni a városban ... Azt is tudom, hol bujkál. .. Mit gondol, mit csinálhatott Évával? — kérdezi Miklós doktor. Novákné tehetetlenül néz maga elé. Beszélnie kell! — gondolja az orvos, és kutató tekintete belemélyed az asz- szony szemébe. Még valamit mondania kell, hogy csordultig teljen a pohár. Előrehajol, s úgy szól Nováknéhoz. — Jól figyeljen, elmondom, mi történhetett vasárnap ... Éva a Híd utcai borbélyüzletben dolgozott. Megismerkedett egy fekete bajszos, negyvenöt év körüli úrral. Néhány hét óta vele járt. A barátjának víkendháza van az erdőben. Vasárnap reggel kimentek a víkendházba. Gondolom, nem délyházak, a lányod ott jó! megállná a helyét. Pedig csak néhány hónapja vesztette el a fejét... Ha az a régi ismerőse nem jött volna... A férjem nem tűrhette volna tovább a szapulást. nagyon vigyázott a becsületére, mert... — Novákné hirtelen a szájához kap. Késő! Megint elszólta magát. A. szó folytatást követel. Sóhaj szakad ki lapos melléből. — Félek, doktor úr... " — Mitől? Kitől? — Nem tudom ... Csak azt tudom, hogy félek... A háború óta ... Jaj. istenem! — a szeme majd kiugrik a gödréből, úgy mered az orvosra. — Miért mondta a lánya, látlak apa? Mi köze ennek a háborúhoz? Maga érti. Novákné asszony? — Nem! Nem hiszek senkinek! — kiáltja. Utolsó erejét szedte össze, hogy kikiáltsa hitetlenségét. Szikkadt teste megvonaglott. Sírva fakad. — Jaj istenem, mi fog még velünk történni? — Keservesen zokog. .. Amikor átviharzott rajta a lelki vihar, fátyolos tekintetét az orvosra emeli. — Rémeket látok, doktor úr ... A háború óta... — ... és Éva most ennek issza*a levét? — kérdezi Miklós doktor. — És én?! — sóhajtja Novákné. — Negyven éves vagyok, s nem kellek senkinek, még az uramnak se ... Nem is emlékszem, mikor feküdt mellém utoljára ... Az ágyban a rémképeket hessegetjük ... — Hogy kezdődött? — kérdezi halkan Miklós doktor, mintha pácienst vallatna. Vagy elmondja, vagy hallgatni fog. gondolja magában. Megkockáztatta a kérdést. A sírás szétoszlatta a feszültséget, csak a mély szomorúság maradt benne, a fájdalom. S az emberek szeretnek beszélni a fájdalmukról ... — ... a férjem jobb munkát akart szerezni. — szólal meg rövid hallgatás után Novákné, — belépett a fasiszta pártba Jobb munkát kapott.. . Amikor az országban volt a front, ott keleten, rimánkodtam. hagyd ott őket, még felakasztanak azok a ... nem merem kimondani ... akkor kimondtam ... Erre azt mondja, ne félj, nem csináltam semmi rosszat... Néhány hétre összegyűjtötték őket. Nem tudom, hol jártak Néhány napig a városban voltak, aztán máshová vitték őket ... Negyvenöt elején hazajött. Akkor is azt mondta, ne félj. nem csináltunk semmi rosz- szat. .. Amikor átment a front, nagyon félt, mégsem szökött a társai után... Múlnak, telnek a hetek. Nem történik semmi. Na. mit mondtam? Nem tudnak semmiről! Nem csináltam semmi rosszat! — szólt hozzám az uram. Azt hitte, engem nyugtat, pedig saját magát nyugtatta. Biztos akart lenni a dolgában. Beiratkozott a kommunista pártba, az életrajzában nem tagadta le, hogy tagja volt a fasiszta pártnak, muszájból lépett be, máskülönben kidobták volna a munkából. Munkásember, tudja, hol a helye! így beszélt a kommunistáknak. Bevették maguk közé. Kicsit megnyugodott.. Rendesebben kezdtünk élni. Jobban éltünk, .mint azelőtt. Én is dolgoztam, nem panaszkodhattunk semmire. A férjem nagyon iparkodott, nem nézte az órát... Az évek múltak. S egyszerre, mintha közénk csapott volna a mennykő. Nem akartunk a múltra gondolni, és mégis gondoltunk rá. A férjem éjszakánként felébredt, nyugtalanul aludt. Engem is felébresztett. Hol lehetnek a többiek? — kérdezte. Mit csinálnak? Azokra gondolt, akikkel negyvennégy végén néhány hetet együtt töltött... Megint belébújt a félelem. Ha valakinek eljárna a szája? A félelem megmérgezte az életünket. .. Volt idő, amikor nevetni is tudtunk. Nem akartunk a múltra gondolni. (Folytatjuk) Laco Novomeský nemzeti művész Hazánk irodalmi életében nagy eseményt jelentett Laco Novomeský 60. születésnapja. A mai szlovák irodalom kimagasló egyénisége szerényen, visszavonultan szeretett volna átsiklani 1964. december 26-a felett, — de ez természetesen nem ment, mert országszerte mindenütt ünnepelték és a „nemzeti művész“ címmel tüntették ki. Laco Novomeský már a második világháború előtt a haladó szlovák irodalom ismert képviselője volt. Versei külföldön is nagy visszhangra találtak. A háború után vezető politikai funkciókkal bízták meg, később azonban „burzsoa nacionalizmus" ürügye alatt eltávolították a közéletből. Életére rányomta bélyegét a szenvedés, a koncentrációs tábor és a hosszú fogság. — Budapestről indult el, ott született. Már gyermek és ifjú korában a forradalmi eszmék lelkesítették. Költőegyénisége a személyi kultusz idején, a meghurcoltatás éveiben bontakozott ki teljes egészében. A Vila Tereza és a Harminc percre a várostól című verskötetei a kiforrott költő művész- útjának beteljesedését jelentik. Ezekben a verskötetekben sikerült kifejezésre juttatnia a mai kor legégetőbb problémáit és mondanivalóit Verseihez nem kell sok magyarázat, mindenki megérti egyszerű, keresetien sorait és átérzi milyen belső harcok árán érte el győzelmét ez a valóban nagy ember. Joggal írják róla, hogy Novomeský több mint a hagyományos értelemben vett költő. írásai mögött elsősorban a nagy egyéniség nyűgözi le az olvasóit, a hazugság elleni harca, a forradalmi ereje és igaz, mély embersége. Költészetének gyökerei a szlovák népi kultúrába nyúlnak vissza, de érzékenyen magukba szívják a világirodalmi áramlatokat is. Költészete fordulópontot jelent a szlovák irodalomban. Utat nyitott a haladó világirodalom legnagyobb képviselői felé. Irodalmi öröké nemcsak a szlovák nép szellemi tulajdonát képezi, hanem olyan maradandó forrást jelent, amelyből kivétel nélkül mindenki meríthet. Hazánk fiatal költőgenerációja ösztönösen benne találja meg az irányítást, a megértést és a bíztatást. — M. — modern abc-íe Bevezető írói ankét okon, lapjaink olvasókkal tartott konferenciáin gyakran elhangzik az a vélemény, hogy a modern verseket nem lehet megérteni, sőt még az is, hogy az ilyen költemények közlése fölösleges. Ezzel szemben viszont költőink, íróink és az irodalomhoz föl értő szakembereink nem egyszer panaszkodnak, hogy olvasóközönségünk zöme — túlnyomórészt ide sorolhatók érettségizett fiataljaink is — csak olyan hangnemben és stílusban Írott verseket olvas szívesen, mint amilyeneket Petőfi és Arany korában alkottak, és sokszor még Ady és József Attila értékes hagyatékát is idegenkedve veszi kezébe. Nos, mi ebben az igazság? Elsősorban is meg kell állapítanunk. hogy az olvasók ízlése valóban kissé maradi, ami végeredményben úgyszólván minden korban így volt, csakhogy a csehszlovákiai magyarság esetében ez az elmaradás a szokottnál sokkal nagyobb. Ennek okát valószínűleg az irodalmi nevelésben kereshetjük, mert hiszen az iskola padjait elhagyó abszolvensek többségének vajmi kevés sejtelme van arról, hogy mi is valójában a modernizmus. Sőt, talán senki sem sértődik meg, ha az okokat tovább keresve, bátorkodunk kimondani, hogy főiskoláink irodalomelméleti oktatásának az anyaga is túlságosan avultnak tűnő minták és példák alapján építi fel rendszerét, és a könyvekben meglévő fejezetek sem mindig szolgálják a századunkban óriásivá terebélyesedett irodalom és vele együtt a többi művészet könnyebb megértését. Márpedig napjainkban a modernista irányzatok valamelyes ismerete nélkül aligha nézhe- I tünk meg egy képzőművészeti kiállítást, mert onnan minden bizonnyal csalódva kell távoznunk. Ezenkívül jelentős költők és írók müveit sem értelmezhetjük helyesen, ha nincs megfelelő, „modern“ jellegű irodalmi műveltségünk. Vajon élvezheti-e valaki Kassák Lajos vagy Paul Eluard verseit, az amerikai William Faulkner és a francia Albert Camus regényeit, Arthur Miller vagy Majakovszkij drámáit, ha a modernizmus labirintusaiban nem eléggé járatos, s nem tud jól tájékozódni? Határozott nemmel válaszolhatunk. Éppen ezért lapunkban cikksorozatot indítunk, amelyben foglalkozunk majd a modernizmus eredetével és lényegével, a múlt század végén és különösen századunkban gombamód jelentkező különböző izmusokkal, s némely esetben kitérünk az egyes irányzatok legmarkánsabb egyéniségeinek a bemutatására is. Természetesen a modernizmus tárgyalása során segítségünkre lesznek a többi művészetből vett példák is. Elsődleges célunk, hogy olvasóink ízlését korszerűsítsük, s hogy ezáltal bizonyos szempontokat adjunk a modern művészet élvezésére és helyes értékelésére. ZSILKA TIBOR Következik: Modernség és modernizmus. t
