Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-04-06 / 14. szám
Calaisi patkányok '(IFJÚ FASISZTÁK TANYÄJA az elhagyott NÁCI erődökben — Nem vagyunk rablók, nemzeti szocialisták vagyunk, vagy ha úgy tetszik: nácik! Ez a furcsa kijelentés hangzott el nemrég Calais kikötőváros rendőrigazgatóságán, egy 17 éves fiatalember szájából. A fiatalember egyébként tanonc volt s egy fényképészműterem- ben dolgozott. Nyolc társával őt is letartóztatta a rendőrség, mivel komoly gyanú merült fel, hogy egész sor rablást követtek el Calaisban és környékén. az alvilágból jöttek A rendőrtisztviselő az előzetes kihallgatás során a letartóztatottakat rablóknak nevezte, mire az említett 17 éves fiatalember sértődötten felugrott s hangosan tiltakozott. A jelenlévő rendőröket megdöbbentette az a kijelentése, hogy ők nácik. E kijelentést természetesen nem vették komolyan. De csakhamar bebizonyosodott. hogy így kellett volna tenniök. A fiatal delikvensek további kihallgatásán a rendőrség ugyanis megállapította, hogy szervezett csoportról van szó, amelynek állandó búvóhelye van a tengerparton A földalatti vasbetone»-ődbe húzódtak. Ezeket az erődöket még a második világháború idején a nácik építették Franciaország megszállása idején, védelmül 8 várható invázió ellen. AZ ELSŐ MEGLEPETÉS Amikor a rendőrségnek sikerült felfedni az erőd ravaszul álcázott bejáratát, a banda tanyáján nem kis meglepetés érte őket. A falakon Hitler Adolf még- nagyitott fényképei függtek, az állványokon és polcokon. © több tucat horogkerésztes Vállszíj és rohamkések, © barna náci ingek, derékszíjak, csizmák, acélsisakok, • Hitler további fényképei s „nagy műve“, a „Mein Kampf“ eredetiben és francia fordításban. MÉG BOMBA IS AKADT Az erődben a tőrökön és pisztolyokon kívül egy házilag gyártott nagy kézibombát is találtak. Amikor azt a szakemberek megvizsgálták s a tűzszerészek ártalmatlanná tették, kiderült, hogy habár eléggé kezdetleges módon készült, a robbanótöltete mégis annyi volt, hogy vele egy háromemeletes házat is levegőbe röpíthettek volna. Az Atlanti Oceán partján leleplezett fasiszta barlang nemcsak hogy általános feltűnést keltett, de nyugtalanságot is. A 17 éves tanonc magabiztos kijelentése, hogy — Nem vagyunk fasiszták, nácik vagyunk, új megvilágításba került. A PÄRT ÉS A „VEZÉR“ A rendőrség széleskörű nyomozást indított s megállapította, hogy az ifjú fasiszták rendezett szervezetéről van szó. A szervezet nemcsak Calaisban működött, de több francia városban is. Az ifjú fasiszták a szervezeteket „pártnak“ nevezik s helyi „vezéreik“ is vannak. Calaisban a pártnak csaknem 50 tagja volt, akiket közben a rendőrség már kihallgatott, míg a többi francia városban a tagság száma néhány százra tehető. A calaisi szervezet „vezére“ az említett 17 éves tanonc. AZ ISTENÜK: HITLER Az a kijelentés, amit az ifjú fasiszták, de főleg a „vezérük“ tett a rendőrségi kihallgatáson, szinte hihetetlen. • Arra kérdésre, milyen céljai vannak a „pártnak“, a „vezér“ így felelt: — Küldetésünk előkészíteni a harmadik világháborút, amely végérvényesen elpusztítja a zsidókat, szabadkőműveseket s minden más nemzetközi ellenséges szervezetet. O Arra a kérdésre, mit tart Hitlerről, azt felelte: — Hitler az istenünk! © A 17 éves „vezér“ kijelentése az auswitzi és más koncentrációs táborokról mondott véleményét illetően valóban megdöbbentő: — Jó és helyes, de főképp szükséges intézmények voltak. HOL A VÄLASZ? A kihallgatás tovább tart s mindig új tények és adatok látnak napvilágot. Megállapították, hogy az ifjú fasiszták, akiket ma „calaisi patkányoknak" neveznek, titokban gyülekeztek, barna náci ingben, tőrrel, derékszíjjal, horogkeresztes karszalaggal. Mielőtt a „pártba“ beléptek, esküt tettek a „Mein Kampf“-ra. Aztán „rohamosztagokba" osztották őket s egész sor „akciót“ készítettek elő. A calaisi eset felháborította a francia közvéleményt s egyúttal nyugtalanítja is. Az emberek csodálkozva kérdezik, hogyan lehetséges, hogy éppen Franciaországban, mely ebben az évszázadban már kétszer került a német militarista és náci csizma sarka alá, hogyan hajthatott ki ez az új fasiszta gyom. Ki vetette el azt? S ki engedte meg, hogy kicsírázzon? Nemcsak kérdések ezek, meri bennük van a válasz is! (A) „Egyik kézbe puska, a másikba kalapács“ ez a jelszó a demokratikus Vietnamban. Képünkön egy papírgyár munkásait látjuk katonai gyakorlat közben. A LAOSZI PUCCS ÖSSZEOMLÁSA és a saigoni amerikai nagykövetség felrobbantása két, egymástól teljesen független fejlemény ugyan, de a bennük megnyilatkozó belső logika ad részint magyarázatot arra a szinte fejvesztett idegesságre, amely az Egyesült Államok indokínai politikájának legfőbb jellegzetessége. Laoszban rövid időn belül másodszor vall kudarcot az amerikaiak leghűségesebb szekértolójának, Nosa- Vannak a kísérlete, hogy megragadja a hatalmat és a törékeny belső egyensúlyt felborítva, kizökkentse az ország politikáját a semlegesség vágányáról. A saigoni nagykövetség épülete ellen elkövetett bombamerénylet szintén azt bizonyítja, hogy az amerikai pozíciók rendkívül rosszak a világnak ezen a táján, s egyúttal azt is jelzi, hogy a dél-vietnami szabadságharcosokat nem sikerült sem iegyőzni, sem megfélemlíteni. Johnson elnök a merényletet „kegyetlen“ és oktalan cselekedetnek" nevezte, de felháborodásában nehéz lenne osztozni. Az Egyesült Államok ugyanis már régen elveszítette minden jogcímét, hogy a vietnami háborúval kapcsolatban erkölcsről beszéljen, hiszen ha csak a Dél-Vietnamban alkalmazott mérges - gázokra gondolunk, láthatjuk, milyen mélyre süllyedt. A SPANYOL KP VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA röpiratban vonja meg a legutóbbi hetek diák- és munkástüntetéseinek mérlegét. Az eredményeket jelentősnek minősíti, és meghatározza a további harc formáját és programját. A párt álláspontja szerint az országos méretű sztrájkot az ellenzéki mozgalomnak kell irányítania. El kell utasítani minden kompromisszumot a diktatúra képviselőivel, a közös célok meghatározására, tárgyalásokat kell kezdeni mindazokkal a csoportokkal, amelyek szemben állnak Francéval és rendszerével. A párt nyilatkozata hangsúlyozza, hogy Spanyolországnak semleges politikát kell folytatnia, szakítania kell a katonai tömbökkel, és kapcsolatokat kell létesítenie minden országgal. BUENOS AIRESBEN MEGTARTOTTAK az Argentin KP Központi Bizottságának ülését, amely elemezte a belpolitikai és a nemzetközi helyzetet, és megvitatta a nemzetközi munkás- mozgalom egységének kérdését. Az ülés egyhangúlag jóváhagyta az argentin pártküldöttségnek a kommunista és munkáspártok moszkvai konzultatív találkozóján kifejtett tevékenységét. Az argentin politikai helyzetről Victorio Vodovilla, a párt elnöke tartott beszámolót, és megállapította: helyes volt, hogy a párt támogatta a válaszsásokon a perónisták jelöltjeit. Szent-Györgyi Albert: JOHNSON GOLDWATER NYOMDOKAIN > Szent-Györgyi Albert ma- *1 gyár származású Nobel-dl- S jas tudós a New York Ti- »• meshez intézett levelében 3» Írja: »■ „A tudósok az elmúlt vá- •J Iasztáson Johnson elnököt J* támogatták. Az elnök azon- ij ban azt teszi Vietnamban, amit Goldwater javasolt. Ki- «■ ábrándultnak, sőt becsapott- ■I nak érzem magam, és bizo- ’■ nyos vagyok abban, hogy sok i tudós társam osztozik ér- f zelmeimben. Mélységesen ■* meg vagyok rendülve, mert *1 a mi munkánk utat nyitott 3* az emberiség jobb jövője, de ■J ugyanakkor az esetleges vég- 3» ső katasztrófa felé is. Rossz *3 úton haladunk, s itt az ideje. *. hogy a tudósok ismét egye- 3* süljenek, együttesen figyel- »3 meztessenek a veszélyre. A 3» vietnami háború foltot ejt ■J az Egyesült Államok becsü- ’« létén és az amerikai nép / többsége ellenzi ezt a hábo- ■: rút.“ RÖVIDEN Couve de Murville eredménytelen római látogatása élénk kommentárokat vált ki Párizsban. Bár nyilvánvaló volt, hogy e francia kormány egyelőre nem tartja célszerűnek az Európai Politikai Unió kérdésének napirendre tűzését, francia politikai körökben meglepetést keltett, hogy Couve de Murville. a Fanfani által május 10-re tervezett külügyminiszteri értekezlet egyszerű elhalasztása mellett foglalt állást és nem javasolt új időpontot az értekezlet összehívására. Francia hivatalos körökben leszögezik, hogy a kormány ugyan elvben e- gyetért a hatok politikai közösségének gondolatával, az erről tárgyaló értekezlete kitűzése előtt azonban meg akarja vizsgálni: megvannak-e az eredményes tárgyalás feltételei? A francia lapok zöme azonban a francia-szovjet kapcsolatok javulásával hozza összefüggésbe a kormány állásfoglalását. „De Gaulle — írja a Combat — elaltatta a hatok politikai Európáját, mert ez megzavarná a szélesebb Európa immár kialakuló tervét.“ Az „atlantiba- barát" körök sajtója hevesen bírálja a kormány politikáját, amelynek tulajdonképpeni rugóját a növekvő francia-amerikai ellentétekben látja. A francia-amerikai barátság — hangoztatja a Figaro — holtponton van és ez megbénítja a hatok Európájának építését. A Le Monde szerint Franciaország állásfoglalása a Fanfani- terwel szemben a társországok csalódását váltotta ki. Erhard számára azonban személyes kudarcot is jelent. A kancellár és munkatársai — írja a lap — a de Gaulle Münchenben „Békét Vietnamnak“ föliratú táblákkal tüntetnek az amerikai agresszió ellen. —Erhard találkozó után választási elgondolkodástól vezettetve, erősen eltúlozták e rambouillet-i megbeszélések eredményét. Most nehezen tudják megmagyarázni, hogy Franciaország teljesen megváltoztatta nézetét és megszegte Ígéreteit — írja e lap. Az olasz polgári sajtó szintén a római látogatás kudarcáról ír. A Messagero szerint Couve de Murville küldetése „csalódást okozott“ A lap hozzáfűzi: „De Gaulle- !a‘l nem lehet megegyezni mindaddig, amíg nem változtat véleményén.“ Római baloldali körökben egyébként logikusan hozzák kapcsolatba a tárgyalások kudarcát a vietnami fejleményekkel. Az Unita megállapítja, mindenki tudja, hogy Franciaország a délkelet-ázsiai drámai válság megoldása érdekében több ízben tett javaslatot olyan tárgyalásokra, amelyek a külföldi, pontosabban az amerikai csapatok kivonását célozzák Vietnamból. A nézeteltérés Washington és Párizs között ebben e kérdésben eléggé éles. Gordon Walker délkeletázsiai küldetésével részletesen foglalkozik az angol sajtó. A Times politikai szemleírója szerint nyugati diplomáciai körökben úgy találták, hogy a brit kormány „kissé elsietve jelentette be Gordon Walker megbízatását, még mielőtt az érdekelt kormányok nyilatkozhattak volna az ügyben.“ Ugyanis az angol lapok kormányforrásokra hivatkozva közölték hogy a volt brit külügyminiszter Hanoi és Peking meglátogatására készül a vietnami békerendezés lehetőségeinek „felderítésé- re . A későbbi hírmagyarázatokból azonban kiderül, hogy London még csak ezután készül kipuhatolni, vajon Hanoiban és Pekingben hajlandók-e egyáltalán fogadni Gordon Walker félhivatalos tapogatózását, miközben a brit kormány hivatalosan támogatja az Egyesült Államok vietnami agresszióját. A Daily Telegraph vezércikkében eleve „igén valószínűnek“ találja, hogy a brit tapogatózás visszautasításban részesül, de ennek Wilson szempontjából meglesz az az előnye — írja a konzervatív lap —, hogy megerősíti helyzetét a munkáspárti balszárny „béke- uszltóival szemben.“ John Gollan, Nagy-Britan- nia Kommunista Pártjának főtitkára figyelmeztetett: Gordon Walker „ténymegál- lapltő“ körútja körül csapott hírveréssel a vietnami háború beszüntetését követelő országos tiltakozó mozgalmat próbálják megfékezni. VI. Magyarok Párizsban. Hagyomány, sőt történelme van már ennek a szákapcsolatnak. A magyar (de ezentúl: a közép- keleteurópai) provincializmusnak mindig is Párizsban jelentette a világot, a korszerűséget, a haladást. Valahány többet-akaró, nagyobbra-törő elme született a Duna-vidékén, mind Párizstól kapta végül is az impulzust a cselekvéshez, hívták azt légyen Ady Endrének vagy Vítezslav Nezvalnak, Illyés Gyulának vagy Panait Istratinak, Ivó Adriénak vagy József Attilának. Párizsnak ez a szerepe a közép-európai kultúrákban (de nyilván a világ bármely népének a kultúrájában is) a nagy francia forradalom idején kezdődött (vagy legalábbis ekkor erősödött meg.j Magyar földön az első órákban támadt énekese a francia szabadság-gondolatnak Bacsányi személyében, aki késlekedés nélkül kiadta a jelszót: Vigyázó szemetek Párizsra vessétek. Petőfiék u- gyancsak a francia eszmékből merítették a bátorságot a negyvennyolcas eseményekhez, ugyanúgy, mint a románok vagy a délszláv népek. Mindez persze csak kulturális“ kapcsolat, eszméken betűkön keresztül való ismerkePárizsbanf a világ városában dés. A személyes „materiális“ ismerkedés a huszadik század elepén kezdődik. Nekünk, magyaroknak mindezt Ady Endre párizsi évei jelentik. Közhely lenne elmondani mindazt, ami a Párizs-Ady kapcsolatot illeti, megírták már számtalan változatban, ember legyen a talpán, aki a visszaemlékezések rengetegéből ki tudja hámozni az iCselényi László gazságot. Nekünk hát más nem marad, mint kegyelettel végigzarándokolni az Ady-járta u- tákon, megszemlélni kívülről- belülröl az Ady-lakta házakat, szállodaszobákat, beülni egy- egy feketére az Ady-kedvelte kávéházaikba, . s az Eiffel-toronyban elgondolkodni egy pillanatra Ady sorsán, megidézve a Bölöni-megírta jelenetet, a- mikor látta Ady arcán, milyen gondolatok járnak fejében, megtudva tragikus betegségének súlyosságát. De látta ezeket a romantikus párizsi utcákat a másik halhatatlan is, József Attila. Igaz, az ő napjai rövidebbek voltak Párizsban, s kegyetlenebbek is, de ő is járt itt, s erről bizony kevesebb az adat, kevesebb a visszaemlékezés. Gara László viszont, a magyar irodalom „francia nagykövete", ahogy újabban szokás öt titulálni, még elevenen emlékezik a félszeg diákocskára, akit hol | ez, hol az a barátja, ismerőse segített ki néhány frankkal, hogy megmentse az éhhaláltól. Gondolta-e valaha bármelyikük is, hogy 8 lesz az első magyar, aki meghódítja Párizst, s így a világ szívét verseivel. Nem gondolta bizony senki. Nem gondolta Gara László sem, pedig Attila nagy tette bizony az ő érdeme is, hiszen ahhoz, hogy egy irodalommal, költőkkel olyannyira telezsúfolt város, mint Párizs, felfigyeljen az isten háta mögött termett magyar poétára, ahhoz bizony nem elég csak az, hogy lefordítsák a verseit franciára (pedig ehhez is micsoda munka kell, uramisten! ), de az is kell ahhoz, hogy jól fordítsák, hogy jó költők fordítsák, s hogy szívvel - lélekkel fordítsák, mintha a saját versüket írnák. Gara Lászlónak ez a csoda sikerült, s József Attila (ma már bátran elmondhatjuk) a francia versolvasó-közönség egyik legelső számú kedvence. S ez a tény nemcsak annyit jelent, amennyit a mondattani értéke szerint vélhetne az ember. Sokkal többet jelent ennél. Azt ugyanis, hogy a József At- tila-féle költészet olvasása után egyszerre csak felfigyelt a világ: ki ez az ember, s honnan jön? Hol az a nép, milyen az az irodalom, amely ezt magából kitermelte? A reflex törvény- szerű, s Attila párizsi fegyvertényét követte Kassák és Illyés, Radnóti és Weöres s mindenekelőtt a reprezentatív könyv: Anthológie de la Poésie Hon- groise. A magyar költészet ötszázoldalas francia antológiája. Szerkesztette Gara László, s fordították (hogy csak néhány ,/iagy" nevet említsek ízelítőül) Paul Eluard, Jean Cocteau, Tristan Tzara, Jean Fóliáin, Pierre Emmanuel, Guil- levic, Rousselot. Ez a névsor a kevésbé tájékozott olvasó előtt is erős bizonyíték: ahová ennyi kitűnőség adta le névjegyét, nem lehet az akármilyen munka. S bizony nem is akármilyen. A kötet 1962-ben jelent meg, s azóta már tudományos cikkek bizonyítják, hogy fordulatot jelentett a francia műfordítás történetében. A francia irodalomban ugyanis szinte ismeretlen volt a formahű fordítás, a verset csak értelem szerint fordították. Gara László rájött arra, hogy nem sok haszna lesz abból a magyar költészetnek, ha prózában fogja olvasni a francia olvasó, s szívós meggyőző munkával rászedte a koszorús francia költőket: erőltessék meg egy kissé magukat. Ez a szívósság olyan méreteket öltött aztán, hogy a Vén cigányt tizenhatan fordították le franciára, amiből is újabb esemény lett a francia s nyilván a könyv világtörténetében: egy ismeretlen kis nép egyetlen költeménye tizenhat szoros fordításban jelenik meg franciául egyetlen kötetben. '(folytatjuk)
