Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-03-30 / 13. szám

Két Duna között

Öí évvel ezelőtt, hasonló alkalomból írtam ezt a verset, Komárom városa felszabadulásának 15. évfordulójára. Akkoriban ismerkedtem meg részletesebben a várossal, múltjával és jelenével, az évszázadonként gyakrabban is visszatérő pusztító tüzek, árvizek, földren gések históriájával, s mindehhez hozzávéve a még ezeknél is gyakrabban visszatérő, s még ezeknél is oktalanabb háborúkkal.

Vannak városok, ahová szívesen tér meg az ember. Komáromba magam is gyakran ellátogattam az utóbbi öt esztendőben, s most mégis meglepetéssel figyelem, mennyit fejlődött ez a város. Hiszen öt évvel ezelőtt még csak a tervrajzát mutogatta Bagócsi elvtárs a város központjának, ma meg már gyönyörű szálloda, művelődési ház s üde-friss park hirdeti, hogy nálunk nemcsak a tervrajzok szépek, de a megvalósult elképzelések is azok. S persze, még ez sem az elkészült, teljes mű, hiszen Komáromban most is fúrnak-faragnak szüntelenül, s ha az öt évvel ezelőtti tervek mai megvalósulását látom, s összevetem a most megvalósuló-félben lévő tervekkel, akkor a szálloda mellett, meg a Duna-hídnál, máris csodálatosan szép épületeket látok, s látom

egyben az épületek harmóniáját is, vagyis a korszerű város jövőbeni képe bontakozik ki a képzeletem előtt.

Ám a mostani utunk nemcsak magára Komáromra szorítkozott, Komárommal szinte csak kezdtük azt az utat, amelyen két évtizeddel ezelőtt a felszabadító csapatok nyomultak előre, hogy Pozsonyig meg sem állva, véget vessenek az elemi és társadalmi erők sújtotta Csallóköz évezredes kiszolgáltatottságának.

De a fent vázolt jövendő nemcsak Komáromra vonatkozik. Hogy mást ne mondjunk: elég végigmenni a dunaszerdahelyi utcákon, s akkor megint csak az jut az ember eszébe: a- zért mégiscsak történt valami ezalatt a húsz esztendő alatt. Komárom, Nagymegyer, Duna- szerdahely, Somorja — fejlődő városok, szépülő jövendő. Igaz, mióta a régi járások megszűntek, Megyer és Somorja féltékenyen figyeli ama másik kettő rohamos fejlődését, dehát nyilván emezekre is rövidesen sor kerül a Csallóköz fejlesztése során, s újabb öt esztendő múltán az állandóan utazó riporter ámulva tekint szét a tájon; Mi minden történt itt öt esztendő alatt.'

Csel ér. yi László:

Pusztító tüzek, árvizek, földrengés, háború, az égen egy veres madár kering, a szomorú füzek alatt dudál a szél, bokrok, fák nyilának, zsendül a berke, hóvirág köszönti a tavaszt.

Dudál a szél. a háztetőn antenna tántorog, pusztító tüzek, árvizek, régenvolt táborok hosszú sora, s a táj fölött hattyú sír, leng az ég, évek, dübörgő századok, nyikorgó lendkerék kattog — az óra — , hull a szem, méri a gyors'időt, s az égen egy veres madár kering, a rég kidőlt cserfaerdőt siratja tán, alatta ring a tó — ki érti meg e cserfa-nép hitét, az áradó vizek, a megtört jegenye öklelő bánatát, a tűz, a fürj, a kankalin dacos alázatát?

Ki érti meg a tört rezet az anyókák fején, ki érti meg a bánatot a vén munkás szívén, s szíve fölött a forradást, a puska tus nyomát?

Ketyeg az óra. kergeti a századok sorát, dudál a szél, jön a tavasz, a Vág, a vén Duna árad: és mégis él e nép. nem csügged e) soha. Átvészelte a nagy telet, s ma szépül — sír, nevet — jönnek a lányok ellepik a napozó teret, az alkonyatban nóta szól, s most zöldell épp a rét, újul a lomb, ó, hitted-e, annyi vihart megért

C komáromi föld, vérbefúlt napok tanúja, tág

Duna vize, hogy még e föld ölén zsendül virág,

hogy annyi bú, baj, szenvedés, és annyi vész után

a háborúk, tizenkilenc és negyvennégy után

lesz még gyümölcs a fán s mosoly az emberek szemén?

Évek. dübörgő századok, vakító égi fény,

bokrok, füvek, széles Duna, hömpölygő Vág vize,

a tél után az újulást, a tavaszt hitted-e? (1960)

„A munkanélküliek városa"

Sonka és tojás

— Húsz évvel ezelőtt még így hívták Csallóköz szívét, Duna- szerdahelyt. Mindenütt mint mezőváros szerepelt, de ma már faluhoz sem Illő viszonyokkal. Sem Masaryk, sem Beneš, sem Horthy nem tett ezért a városkáért semmit Senki földje volt, — munkanélküli, éhező emberekkel. Illett is rá a név: a munkanélküliek városa — emlékezik Gyurcsík József,

a városi nemzeti bizottság elnöke.

így volt ez egészen 1945. április elsejéig, amikor a már új lendületet vevő szovjet csapatokat egyszerűen nem lehetett feltartóztatni. S ez a lendület a szabadságon kívül a városka lakóinak hatalmas fejlődést hozott. A várost lakó ötezer ember 1945 előtt 70—75 százalékban rossz lakásviszonyok köHúsz évvel ezelőtt

csokra meg szükség volt, így került Vince bácsi a felszabadító csapatok törzskarába szinte. Sok szépet, sok érdekeset, még több szomorú históriát látott, halott tolmácskodása

Számok és emberek

Antal Vince

idején. Ott volt Buda felszabadulásánál, ott állt hónapokig Esztergom alatt, s ott jött ő is a szovjet csapatokkal, végig a Csallóközön.

A legizgalmasabb története

mégiscsak hazatérése volt. He- gyétei származású ugyanis Vince bácsi, s mikor a csapatok elérték Alistált, már nem bírta kivárni a hazatérést. Fogott hát egy biciklit s ment egyedül, elsőként a felszabadítók közül Hegyétére.

— Pontosan emlékszem a rémült arcoköra, ahogy meglát, ták az első „oroszt“ egyese - gyedül a faluban. Apámék kinn üldögéltek a ház előtt.

„Zdrasztvujtye“ — mondom nekik, azok meg csak állnak megkövültén, hogy nyomulok befelé az udvarba. Nem láttak már évek óta, híremet se hallották, hogyan is gondolhatták volna, hogy én vagyok az az orosz katona.

— De anyám, az megismert — teszi hozzá Vince bácsi, s ez az emlék még ma is megfényesíti a szemét. Volt aztán persze dínomdánom. Másnap bejöttek az „oroszok“ is aztán, s Antalék disznót vágtak a tiszteletükre. Mindez persze néhány óra csupán. Ne feledjük: még csak 45 márciusában s csupán a Csallóközben vagyunk. Nagy még az út, s kalandokkal telt Berlinig május kilencedikéig

Egy a sok szép komáromi kis« lány közül, akik már a sza« badságban születtek: Szkalic- ky Erzsébet.

zött élt. Ma a 9400-ből a 70 százalék kimondottan jó lakással rendelkezik. És az építkezések. Felépült a gyönyörű kórház, egy 25 tantermes és egy 24 tantermes iskola, a JNB épülete, a közszolgáltatások háza, egy új hotel; fürdő, mesteriskola és 85 százalékban a kanalizáció, hogy csak a legjelentősebbeket említsük.

A régi munkanélküli városkába ma már bejárnak dolgozni, nem pedig ki belőle. Ugyanis a régi lekvárgyár helyén kiépült a zöldségfeldolgozó-üzem, de dicsekedhetnek a húsfeldolgozóval és a lengyárral is. A járási építkezési vállalat is többszáz embert foglalkoztat és ugyanígy a ČSAD. A kisebb helyi szolgáltatások üzemeiről nem is beszélve. És mi lesz itt, ba felépül a cukorgyár?

A munkanélküliek városkája ide fejlődött, ezzé lett. Ezrek, tízezrek, százezrek, milliók vérén, halálán nőtt, fejlődött ezzé.

• • •

Időben 20 évvel lettünk idősebbek, emlékezésben egy nappal sem. A gránát ütötte sebek, a buta golyók okozta halálok fájnak, még mindig fájnak, csak másképpen, kissé szelídebben. A 20 év hordott rájuk gyógyírt szépségeivel, tavaszaival. Tavaszi szabadság. Nap nevetett az égen, s a bokrok alá golyóütötte szívvel zuhantak a katonák. Tavaszi szabadság. Az ágak hegyén rügyek kíváncsiskodtak s ezek már az új élet rügyei voltak. Emlékezünk, időben húsz évvel vállainkon, s e húsz év szépségeivel, tavaszaival szívünkben.

Irma néni unokájával

Az oldalt írta és összeállította CSELÉNYI László és TÓTH Elemér.

A közelmúltban üzembehelyezett nagymegyeri tejkömbinát

Ha húsz évvel ezelőtt kérdezősködött volna hasonló felől, nem okozott volna fejtörést, gondot. Bár az ilyen gondok sose járnak bajjal, legfeljebb egykét tévedés a számok körül — és ennyi között mindig akad eggyel több vagy kevesebb. — De legyünk hát mégis a lehető legpontosabbak. Rátartiak lettek az apácaszakállasiak az elmúlt években és nehogy utánunk számolják a dolgokat és kifogásoljanak.

Tehát maradjunk továbbra is Vörös Pista bácsi HNB elnök szavainál.

1945. április 4. előtt 1100 lelket számlált Apácaszakállas, ma 1.500-at. Ez a különbség már magában sokatmondó. Az egykori statisztika szerint a felszabadulás előtti időszak utolsó 50 éve alatt egy korszerű lakás épült Szakállason. Az elmúlt 20 év alatt viszont 70, nem is beszélve a 40 átalakított házról, ahol csak az építkezési engedélyen szerepel az „átalakítás“. A 280 házszámhoz 280 rádiókészülék tartozik, a tranzistoros rádiókon kívül, ugyanakkor minden második házon TV antenna ékeskedik. Minden családnak 2—3 kerékpár áll a rendelkezésére és 120 motorkerékpár futkos a szakállasi utcákon és három személygépkocsi is akad a faluban.

A lakosság 1960-ben 3 millió 600 ezer koronát költött élelmiszerre, közszükségleti és e- gyéb iparcikkekre. Hogy mit költött másutt, azt nehéz lenne megmondani. Ez az összeg a- zonban 1964-ben már öt milliót tesz ki. A lakosság jelenlegi takarékbetétje eléri a közel 1 milliót. A felszabadulás előtti 30 év alatt öt mezőgazdasági és három egyéb középiskolát végzett ember került ki Szakállasról. Ma 15 mezőgazdásztól, 5 pedagógusról, 25 középiskolai érettségit szerzett fiatalról és sok egyéb, más technikai végzettségű fiatalról emlékezik meg a helyi krónika. Csupán az egykori kéttanerős, nyolc évfolyamos iskola helyén ma két tanerővel és három nevelővel működő kisegítő iskola van. Az óvoda, a kilencéves iskola tanerőinek számát felesleges is lenne említeni. Az 1600 kötetes népkönyvtár, a heti háromszori fllmelőadás mind, mind az elmúlt húsz év tartozéka. Sajnos, a húsz évről csak ennyi futotta e rövid pár sorban, a szakállas! krónikás azonban mindent számon tart -ny-d— Van német? — kérdezték.

— Nincs, nincs — kiáltottuk és mindnyájan sírni kezdtünk

Széken ülök a konyhában. Előttem kedves asszonyka. Tésztát készít éppen a levesbe. Morváné. Morva Irma néni. így mondom neki: Irma néni. Meg- meg áll tésztasodrás közben, a- mint az emlékei után kutat. A 20 év előtti emlékei után.

— A gyönyörű napsütésre emlékszem és arra, hogy a férjemet elhajtották a németek frospontba. Tudtuk, hogy a felszabadító csapatok már itt vannak a közelben, tudtuk, hogy már csak órák kérdése, hogy végleg megszűnjön a pince-életünk, — mondja.

Trestyanszkiéknál laktunk akkor albérletben. Előtte való éjszaka a németek még végigbombázták a falut. Ez március 29-én történt. Egy családban, a Kurtaszeren négy gyermeket ütött agyon a bomba. Mi a pincében bújtunk meg. Féltünk a némettől, féltünk azoktól, akik majd felszabadítanak bennünket. Mégis nagyon vártuk őket.

— Sonkát és 50 darab tojást főztünk meg. Harmincadiké volt. A németek már eltakarodtak a faluból. Mi meg vártunk. Aztán, úgy dél körül, megjöttek.

ők meg csak néztek ránk. Talán mosolyogtak is.

Vargánéval együtt kínáltuk őket.

Vegyenek, vegyenek, — szívesen adjuk.

Mosolyogtak ránk, aztán vettek. Kézbefogták a darab sonkát, tojást, és már mentek is tovább. Akkor voltam viselős éppen a Marikával. Megnéztek, aztán mondták mosolyogva:

— Nem kell félni, már nem kell félni. Ez már a szabadságba születik.

Aztán mentek tovább. Hosszú út volt még előttük.-ONézem Irma nénit, amint emlékezik, ebédet készít közben lányának, vejének, unokájának. Délre jár az Idő, mint akkor, húsz év előtt. Csakhogy Irma néni azóta már a saját házában főzi az ebédet.

Liogy is volt hát húsz évvel * “ezelőtt? Antal Vince bácsinál, a dunaszerdahelyi vasútállomás dolgozójánál aligha emlékezik valaki pontosabban a csallóközi felszabadító akciókra, hisz ö, hogy úgy mondjam, „több dimenzióból" is látta az eseményeket, s így nyilván pontosabban őrzi az emlékezete a nagy napokat, mint bárki másé.

A dolog ugyanis úgy történt — emlékezik vissza Vince bácsi, hogy negyvennégy őszén lemaradtunk a németektől. Ügy találtak ránk az oroszok egy budai pincében.. Emlékszem az orosz tisztre, aki először világított be a pincébe. Tud-e itt valaki oroszul? — ez volt az első kérdése.

Vince bácsi csallóközi gyerek volt, tudott némileg szlovákul, jelentkezett hát, hogy valamicskét megpróbálhatnak orosz tudásából. Nem volt valami falrengetö ay nyelvtudása, dekát ki tudott akkoriban oroszul Magyarországon, tolmá-