Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-03-30 / 13. szám
EURÓPA 1945 TAVASZÁN DREZDA öntsd le forró vízzel és sózd meg. Igen jóízű, gazdag az ásványtartalma, betegek és gyermekek számára különösen javasolható. Borsóhüvely, burgonyahéj, paradicsomhéj, spárgaszár. Na kérem, micsoda nagylelkűség! A zsidók számára még spárgaszár Is. Hogyha a tisztafajú germánok karalábét esznek, miért ne egyenek a zsidók karalábéhéjat. Ki mondaná, hogy itt nincs szabadság. A zsidók válogathatnak a zöldségfélékben. Még írásba is adjuk Rajta van az élelmiszer jegyeken. És ha nem tudnák, akkor megtanulhatják, hogy ezek a hulladékok, a szemétdombok hulladékai, milyen tápértékeket tartalmaznak. Aki pedig nem fogadja el a tanácsot, és télire nem gyűjt elég hulladékot a szemé'tládákból, az majd meglátja. hogy tavaszra mi lesz. Márciusi reggel. Téglaporos a levegő. Erősebben szaglott a tégla, mint máskor. Talán mert a saját házunkat érte találat. A téglapor hirtelen mintha életet lehelne. A nadlás nerendái A náci-német hadsereg Párizsban. London — támadás után — LONDON volt, ebből mindent megtudtam. Jó, hogy a feleségem nem írt levelet. AMSZTERDAM A fogorvos egy öreg zsidót elrejtett. Senki sem tudta, csak utólag hallottuk. Margarin, Vaj, Sajt, Olaj, Kenyér, Kávépótlék, Hús, Cipőkrém, Hagyma, Szárazfőzelék. Márciusban már nem tanítottam. A tanítást már karácsonykor befejeztük. A gyerekek elmaradoztak, a légitámadások egyre sűrűbbé váltak. Mindig e légiriadó szerint alakult a napunk. Már csak a riadót vártuk. Élelmiszerhez nagyon nehezen jutottunk, fűtőanyag nem volt Fűteni egyébként tilos volt a támadások idején. A légóparancsnok még akkor sem engedte meg, amikor az apám lázasan feküdt. Majd betűtök, — ha elment, — gondoltam magamban és legfeljebb nizet öntők a kályhába, ha riadó lesz. Amikor a Doll is Ave- miet bombázták, akkor már majdnem mi is kaptunk. A szomszédos utcákból hozzánk futottak az emberek. Én az a- pámnál maradtam a szobában. Rettenetes volt. A pincében mégsem hallani így a támadást. Na, most jön — gondoltam magamban és behunytam a szememet. És amikor vége volt a támadásnak, óvatosan kinéztünk az ablakon. Szemben telitalálat érte a kis házat. A szilánkok berepültek a konyhába és bele- fűródtak az asztalba, ahol apám számára bekészítettem a teát. Gáz hónapokig nem volt. Min főztünk? Ggy hívták, hogy „há- zibarát“. Felapróztam az íróasztalt, már úgyis öreg volt, azzal fűtöttem be, azután a nagyszekrényt és sor került az ágyakra is. Mert hiszen úgy sem volt szükség az ágyra, már fel se jártunk a pincéből. Víz se volt, hogy teát főzzek. John Steinbeck: Volt egyszer egy háború „Talán helyes és szükséges is a szerencsétlenségeket elfelejtenünk — a háborúk pedig oly szerencsétlenségek, amelyekre a mi emberi fajtánk különleges hajlamot árul el. Ha tanulnánk ezekből a szerencsétlenségekből, csakugyan jó volna, ha emléküket frissen tartanák, mi azonban nem tanulunk. Az ókori görögök azt tartották, hogy legalább húszévenként kell egy háború, különben nem tudná meg minden nemzedék, milyen is az. Nekünk inkább felejtenünk kell, másképp el nem tűr - nérik még egyszer ezt a gyilkos tébolyt." BELGRAD Éjjel rádiót hallgattam. Tito a partizánok élén már Monfal- coneban járt, már majdnem elérték Triestet. Be kellett vonulnom. A szomszédok előtt megjátszottuk a családi búcsújelenetet, titokban pedig kimentem a szőlőbe és a présház padlásán bújtam el. Hiszen már nem tarthat sokáig. Az oroszok már Burgenland határán jártak, nyirkos hideg volt, majd megfagytam. A feleségem eleinte minden nap hozott valami ennivalót és a megbeszélt rejték- helyen elásta. Hozott, amit tudott. Egyszer egy doboz gyermektápszert, máskor meg valami büdös halkonzervet. Mindic hasfájásom volt tőle. De azutár elmaradt a feleségem. Éjjel ki- topóztam rejtekhelyemről, de í megbeszélt helyen semmit sen találtam. Megfigyeltem, hogy SS-kötelékek végigjárták a szőlőket. Látszott rajtuk, hogy mái felbomlott a fegyelem. Tálát nem is engem keresnek név szerint, dehát mégis. A feleségemnek megmondottam, leveleket ne írogasson nekem, semmi helye a szentimentalizmusnak Egyszer, amikor már majd meghaltam éhen, annyi erőm sen volt, hogy kimenjek — egy darab újságfoszlányt találtam : titkos helyen. Egy törvényt tartalmazott, tipikus kis törvérn A „Halál lépcsői" a mouthauseni táborban. vashulladékot. PÄR1ZS Képzőművészetet hallgattam a Sorbonne-on, de a háborúban mint kalauz teljesítettem szolgálatot. Vastag férfikabátka öltöztettek, hatalmas kalocsniba bújtattak. Az ujjaim gyakran meggémberedtek. Gyakran az utasok helyettem voltak kénytelenek a jegyeket lyukasztani. Egyszer rossz utcába fordultam be, de nem történt semmi. Ügy értem, nem volt ellenőrzés. Szerencsére. A 60-as vonalon közlekedtem, de mindig kisebb és kisebb útvonalat futottam be. Mert a kör bezárult. A kaszárnyák mellett mindig gyorsabban. Ügy látszik, ott a nagykeresztet osztogatták mindig. Csupa magasan kitüntetett katona szállt fel. Egyszer becsapódott az autóbusz ajtaja és senki se tudta kinyitni. Egy vitézség) nagykeresztte! kitüntetett tiszt is rázni kezdte az ajtót. Csekélység egy ilyen magasan kitüntetett egyén számára. Egyszer egy katona ottfelejtette a fegyverét az autóbuszban. Nagyon megijedtem, mert az volt rá írva, hogy halálbüntetés jár érte, ha valahol ottfelejti. A többi ottfelejtett holmival együtt be akartam vinni De a katona közben halálsápadtan jelentkezett. Azután hozott nekem másnap egy pár cipőt. Hogy hol szerezte? Nagyszerű volt. Egy vadonatúj cipő. Olyan boldog volt. hogy visszaadtam a fegyverét. Lehet, hogy valaki feljelentette volna? Sok sebesült utazott mindig velünk. A sebesültek ingyen utaztak. Hatalmas fejkötésse! utazott egyszer egy katona, csak a szemét láthattam. Sohase beszélt egy szót se. Egyszer meg is kérdeztem, mondja, hogyan lehetséges, hogy maga mindig körbe- körbe utazik? Akkor felállt és a legközelebbi megállónál kiszállt. Gyakran utaztak velem egész nap is utasok, de nem kértem már tőlük sohasem jegyet. Tudtam, hogy nincs lakásuk, bújkálnak és mindegy nekik, milyen megállónál szállnak le. kéményből kicsapó láng fényét a Duna-kanyarnál messzire látták. Az első hamvasztó-kályha alatt rendezték be a bonctermet, ahol a hullák szájából kiszedték az aranyfogakat. A „különösen szép" tetovált bőrt lehúzták a foglyok testéről és preparálták A gázkamra előtt a földalatti folyosó és e revír között volt a „tarkólövés sarok“. A falon balra egy magasságmérő berendezés volt láthQ* tó. Egy deszka résén keresztül magasság szerint vették célba a fogoly tarkóját. A gázkamra úgy festett, mint egy fürdőszoba. Az SS hóhérok egy ablakon keresztül figyelték az áldozatokat. A huszas barakkba hozták a hadifoglyokat. A foglyokat Itt egész egyszerűen halálraéhez- tették. A barakkot magas ía! vette körül és két őrtoronyból állandóan megfigyelés alatt állt Amszterdam egyik lebombázott utcája MAUTHAUSEN Március 7. A táborban még három krematórium működött Ezeket a bunkerek alatt építették ki a „tarkólövés saroknál" és a revir épület mellett. Mielőtt a krematóriumot felépítették, a hullákat Ybbsnél a Dunába dobáltuk. A krematóriumban éjjel-nappal lobogott a tűz. A Több mint ötezér ember hält itt meg. Március végén egy nagyobb fogolycsoport meg akart innen szökni, de az őrök felfigyeltek és egytől egyig kivégezték őket. Az SS örök erről az akcióról még április végén is úgy beszéltek mint a „szemétdombi nyulak vadászatáról". összeállította Michal Márta Drezda bombatámadás után tótágast álltak, az ablakráma álmosan lecsúszott a pincéig, így hangzik az Irodalmi leírás És hol marad a borzalom? Egész közel járt hozzánk a halál. Már nem is éreztük. Naponta belélegeztük. A téglaport. A vörös téglaport szinte már megszerettük. Mert ott, ahol már a gást. Talán. Még kedden is kopogtak. Szerdán is. Azt mondták, délután már jönnek a tan- kosok és elhordják a romokat Nem jöttek. Újabb támadás jött. Még csütörtökön is kopogtak. Pénteken is. Aztán csend lett. A háború hősöket szül és temet. Mit még? Emberi roncsokat és összeolvasztható fémet, / Mindez sárga és rózsaszín papirosra nyomtatva és azután átnyomva: Zsidó. Csodálatos, hogy még ilyesmi létezett. Zsidó élelmiszer-jegy volt. Hiszen hol voltak már tőlünk a zsidók? Hol éltek? Ha valaki, mondjuk egy fogorvos vagy másvalaki el nem rejtette őket és nem mentette meg a gázhaláltól, a transzportok elől. vagy ha már saját maguk nem ásták meg a sírjukat. Hol voltak már a zsidók? Valóban gázkamrába kerültek? És azok a gyermekruhák és a- ranyplombák és a női hajtömegek, amelyeket vagonokban szállítva látunk, vajon nem a koncentrációs táborokból kerültek elő? Minek itt még az élelmiszer a zsidók számára? És a túlsó oldalon minek még a használati utasítás? Mert ez állt az élelmiszer cédulán: hasznos tudnivaló: végy hagymalevelet, karalábészárat vagy bábhüvelyt. teglapor szagát éreztük, ott már túlestünk a támadáson. Már szagolhattunk, Tehát éltünk. És a por is élt. Az évek óta egymáshoz lapított, egymáshoz kényszerített tégla felszabadult Minden nap éreztük a téglaszagot. Nem is volt olyan nap, hogy ne bombáztak volna. Nem volt olyan nap, hogy ezt mondhattuk: holnap, kedvesem, újból találkozunk. Ilyen nap nem volt. Egyszer egy gyermekcipőt találtam a téglaporban. És a cipőben az ottmaradt gyermek- lábat. Azután kopogást hallottam. Mások is figyelmesek lettek a házban a kopogásra A pincében kopogott valaki. Egy fél ház omladéka eltorla tolta a pincebejáratokat. Puszta kézzel hordtuk el a téglákat. Hirtelen a ház másik fele is összeomlott és már azt se láttuk, hogy hol volt a pincelejárat. Hallgatóztunk. Kopognak még? Még itt-ott hallottuk a kopo
