Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-03-30 / 13. szám
( (Befejezés) 48. A gyilkost elvezetik... Krivos még félig sem olvasta fél előtte Trencséniné levelét, amikor megtört és felkiáltott: Elég! Aztán záporként hullottak a kérdések: Hogyan, kivel füstölte ki a söpredéket? Ismeri Trnkánét? Mit csinált a (telefonközpontban ? Mindent bevallott. Elégtételt kapnak a rögeszmés asszonyok... Miért ilyen áron?! A kapitány Krivos Féri elé lép. — Még égy parancsom van... — mondja mosolyogva. — Tessék, kapitány élvtárs! — „Tessék" hazamenni és lefeküdni! Krivos elmosolyodik. — Ha megengeded, előbb be- hézek a barátomhoz... — Miklós doktorhoz? — Igen... Ilyen állapotban úgysem tudnék aludni.... — Köszönd meg a nevemben Is a segítségét Aztán nehogy éjfélig játsszatok a szemfüles detektívet! — Főleg a kislánya miatt megyek hozzájuk, Szép mesét mondok neki... Szereti a szép meséket... Miklőséknál otthon érzem magam nyugodt családi életük engem is boldogít... A- mikor a kislányukat az ölemben tartom, az az érzésem, mintha a mi kislányunkat ölelném— 49. Befordul a sarkon. Még néhány perc és becsengethet. Ha 8 kislány nyitna ajtót... Elmosolyodik. Kinyitja aktatáskáját, megtapogatja a kis csomagot. A játéküzletben vett néhány apróságot, örülni fog neki? Minden gyerek örül az ajándéknak. Még három épület... Nagyot néz, amikor felismeri a harmadik épület kapujából kilépő férfit. Most ő is megpillantja Krivost. Mintha megrökönyödött volna. Nem állhat meg, nem fordulhat vissza. — Jó napot, mérnök úr! — köszönti Krivos a közelébe érő Tichy Lajost. • — Jó napot... — mondja az elmosolyodó Tichy — Hogy van, Krivos élvtál s? Felnéz az égre. Nyugatról füstszínű felhők úsznak a város felé. — Azt hiszem, nemsokára zivatar lesz... — mondja zavartan. — Miklőséknál volt? — kérdezi Krivos. — I...igen... — feleli a mérnök. — Maga is hozzájuk megy? — Igen... — A feleségemet kerestem, délelőtt néhányszor hívtam az asszonyt, nem volt odahaza, azt hittem Miklőséknál lesz... — Miklóséknak is van telefonjuk... — mondja ártatlanul Krivos. — Errefelé volt dolgom, gondoltam, benézek hozzájuk... hátha itt találom... — magyarázza elgondolkodva Tichy. Oj- ra felnéz az égre, hirtelen kezet nyújt. — Bocsásson meg... viszontlátásra . Már a fejünk felett lógnak a felhők, nem szeretnék megázni... Krivos fejét csóválva néz a távozó mérnök után. Még néhány lépést tesz, és befordul a kapun. Amint belépett a lépcsőházba, megeredt a záporeső. Felmegy az első emeletre. Csenget. Csalódottan néz a mozdulatlan kilincsre. Lenyomja a kilincset. Zárva az ajtó. Végre! — sóhajtja, amikor meghallja a kulcscsikorgást. Miklósné nyit ajtót. — Jó napot... Nem zavarok! Jöjjön beljebb, Feri... — mondja Miklósné. — Férjem barátai sohasem zavarnak... Krivost meglepi Miklósné csodálkozó és zavart tekintete, erőltetett kedvessége, a kifelé taszító hangja. Nem tudja átlépni a küszöböt. — Pali, nincs idehaza? — kérdezi. — Még a kórházban van, azt telefonálta, későbben jön haza, valami sürgős dolga akadt... — Akkor... — Ne álljon annyit az ajtóban! Jöjjön beljebb, bármelyik percben betoppanhat... És esik is, nem zavarhatom ki magát az esőbe...! Bemennek a nappali szobába. — Bocsásson meg, hogy megvárattam az ajtó előtt... Nem éreztem jól magam. Lefeküdtem égy kicsit... mondja az asszony. — Megkínálhatom egy kávéval? — a rekamié előtti asztalkára siklik a tekintete. — Q, milyen hanyag vagyok... — dorgálja niagát az elmosolyodó asszony, s az asztalhoz lép. a tálcára rakja a két zaccos kávéscsészét, s a kést, a még nedves pohárkát. — Tegnap este óta nem volt időm elmosogatni... Lássa, milyen hanyag vagyok... Így van az, ha nem érzi jól magát az asszony... — hirtelen eszébe jut, a férjének tegnap éjjeli szolgálata volt, s ő meg azt mondta...! — Pali tegnap este hazaugrott, hogy elmondja a szokásos meséjét a kislányunknak, hát ittunk egy kicsit... — a poharakat és csészéket kiviszi a konyhába, a konyakos üveget az asztalkán hagyja. Krivo9 utána néz. Miért hazudott? Nem is sejti, hogy találkoztam a házból kifutó Ti- chyvel. Nem érezte jól magát, az ágyban feküdt... A konyhából beszűrődik a zaj. Miklósné vizet forral, kávét főz. Krivos feláll. Nincs maradása... Kutatón néz a szobába belépő asz- szonyra. Az ölelkezés utáni bágyadt, nyugodt mosoly ül ki az asszony ajkán... Pali... Pali... — Fojtja el sóhaját Krivos — Már kész a kávé... — mondja mosolyogva Miklósné, és két tiszta pohárkába konyakot önt. — Üljön le, Feri... Pali csodálkozni fog... — Én is azt hiszem... válaszolja Krivos. — Miért gondolja? Azért, mert a férjem barátjával egy pohárka konyakot iszom? — felemeli a pohárkát. — Egészségére, Feri! Talán jót is fog nekem tenni. — Talán nekem is... — mondja Krivos, s az asztalkához lép. koccint Miklósnéval. Megisszák a pohárka konyakot. — A kislánya — Még reggel elvitte a nagymama... kimentek a kertünkbe... jó, hogy a tavasz- szal felépítettük a kis házikót, hová bújtak volna ebben az esőben?! Ki hite volna, hogy ma esni fog?! Vagy tíz napja nem esett... — A mérnök űr biztosan bőrig ázik... — jegyzi meg váratlanul Krivos Feri. — Maga látta?! — A kapu előtt találkoztunk... — Leskelődik utánam a detektív elvtárs? — kérdezi szinte kiáltva az asszony. — Véletlen volt... Nem szeretem az ilyen véletleneket... — Megmondja neki? — kérdezi kétségbeesetten Miklósné. — Ilyesmivel nem szokás dicsekedni... — mondja Krivos. A fotelhoz lép, aktatáskáját a kezébe veszi, s az ajtó felé indul. — Fusson a kedves barátjához! — kiált fel Miklósné. — És mondja meg neki, a doktor úr feleségének férfira van szüksége, s nem a páciensei felett nyamvadó orvosra...! 50. A kórház portása Krivos kérésére felhívta Miklós doktort. Nincs az elmeklinikán, már egy órája elment... Krivos a kórház kapujában áll, s nézi az aszfaltos járdát, szétfröccsenő esőcseppeket. Az eget kémleli. Tovaűsznak a füstszínű felhők, nemsokára kitisztul az ég... A vöröshajű Évára gondol. Mihez kezd, ha hazaengedik a kórházból? És Trencséni? És a fia? És No- vákné? Hogyan élik tovább életüket?... És Pali?... És én? Lehetünk-e még egyszer boldogok?™ És Anni?... És... de sokan vannak, akik boldogtalanok!... A borús fellegek tova- szállnak, újra felragyog a napsugár. Az utcán jövő-menő emberek mosolyognak. Kellemes illata van az utcának. Még az utca is illatos. Az utca is az életet jelenti. Az aszfaltos útról pára száll fel, és szétoszlik a levegőben. Az utca lélegzik. A vlztócsába lépnek az emberek, autók suhannak el a kórház előtt. A gyorsan gördülő kerekek szétfröccsentik a víztócsákat. Az utca él. Mentőkocsi fut be a kórház udvarára. Beteget hoztak a kórházba. Az ember élni akar! Az ember nem akar boldogtalan lenni. Én sem! Miklós doktor sem! A vöröshajú Éva, Trencséni, Robi, Novákné sem akarnak boldogtalanok lenni! Anni sem! ...Anni... A csendes, szerény asszonyka is boldog akar lenni! Maga elé képzeli Annit. Látja törékeny alakját, sovány, halványszínű karját, kis, lányos mellét, és nagy, beszédes szemét. Hogy fog nézni az urára, amikor megtudja?! S mi történik azután? Elválik? És u- tána? Mihez kezd? Az ilyen sovány, szürke asszonyokat nem szeretik a férfiak!... Valaki meglöki hátulról Krivost. A kórházból kisiető férfi még bocsánatot sem mond. Krivos kilép az utcára. — Hová menjek — suttogja maga elé. — Nincs hová mennem!... Mégiscsak jő, ha nős az ember, van valakije, aki é- letet ad az érzéseknek, és kiűzi az emberből a magány, az elidegenedés érzését. Az egyedülálló ember idegenkedik a többiektől... Én nem idegenkedem, szeretem az embereket... S nézi a jövő-menő emberekét, ismerős arcok után kutat. Nem lát ismerőst. Hol lehet Pali? Hol keressem? Hová mehetett? Tekintete megakad a szemközti kávéház ablakain... Bemegyek egy kávéra... Benyit a kávéházba. Üres asztalt keres. Megáll. A jobb oldali sarok felé mered a tekintete. Pali és Anni ül a sarokasztalnál! Az ilyen véletleneket szeretem! Hogy került össze a két ember? Miklós doktor észreveszi az asztalukhoz közeledő barátját. Mosolyra húzódik az ajka. Keserű a mosolyod, kedves barátom! — gondolja Krivos. Anni kérdőn pillant az orvosra. A tekintetük árulkodik. Ezek mindent tudnak! — állapítja meg magában az asztalhoz lépő és elmosolyodó Krivos. — Ilyen szerencsém még nem volt az életben! — mondja, és kezet fog Annival, és Miklós doktorhoz fordul. — Voltam nálatok, és... nem találtalak odahaza, aztán a kórházban kerestelek... — leül Miklós doktor mellé, s Annira emeli tekintetét. Anni nagy, beszédes szeme a magára maradó ember szomorúságát sugározza. — Miért olyan szomorú? — kérdezi tőle. — Mosolyogjon, Anni! Ügy szép a szeme, ha gondtalanul néz az emberre! — Nem érzem jól magam... — mondja Anni. — Nálam volt, beszélgettünk ... — toldja meg Anni válaszát Miklós doktor. — Amikor kijöttünk a kórházból, elkapott bennünket az eső, ezért nem találtál odahaza... Nincs titok előttük, és nem tudnak őszinték lenni! — gondolja Krivos. És én őszinte tudok lenni?! Légy őszinte, és mondd meg Palinak és Anninak, a doktor úr feleségének férfira van szüksége, s az a férfi Tichy Lajos mérnök űr! Átnyúl az asztalon, megfogja Anni kezét. Érzi remegését, szíve dobbanását, félelmét és bánatát. — Nem volna kedve velünk jönni? — kérdezi Annitól. — Hová? — mondja ki szinte egyszerre Anni és Pali a rövid kérdő szavacskát. Krivos nem tudja elengedni Anni kezét, mintha bátorítani szeretné a félelemtől és bánattól remegő asszonykát, és barátja felé fordítja fejét. — Az eső előtt találkoztam anyukáddal... — mondja, s azt gondolja, hogy tudok hazudni! — A kislányodat vitte ki a kertbe, Azl üzente, menjünk ki a kertbe... — Annihoz fordul — Jöjjön velünk, eső után oly szép lehet a hegyoldalon... — és elengedi Anni kezét. — Nos? Anni tekintete tisztulni kezd. Az ég is megtisztult a borús fellegektől. Miklós doktor mintha mentőövbe kapaszkodna, úgy kap Krivos ajánlatába. Egyikük sem akar hazamenni, gondolja Krivos. Nekik sincs hová menniök.. És tekintetük mégis tisztul... az ember, ha nem is tud boldog lenni, mégis boldog akar lenni... Krivos a pincért hívja, sonkát, kenyeret csomagolta! be. s egy ü- veg bort két Kinyitja az aktatáskáját, s barátjának mutatja a csomagot. — Ezt a kislányodnak viszem, biztosan örülni fog... — mondja Krivos. Miklós doktor kezét Krivos karjára teszi. — Köszönöm Feri... — suttogja. Tudja, hogy a kislánya már reggel kiment a kertbe a nagymamával. Annitól tudja, hogy Tichy mérnök úr már kilenckor elment a hivatalából. Anni a kórházból is telefonált haza. 'nem volt odahaza, aztán ő telefonált haza, s nagyon hosszú ideig nem vették fel a kagylót, aztán,,, amikor a felesége felismerte a hangját, dühösen kiáltotta a kagylóba: Mást nem tudsz csinálni? Csak zavarod az embert!] — Köszönöm, Feri... — mondja még egyszer Miklós doktor. A két férfi tekintete találkozik. A két férfi tekintete beszél egymással Te is tudod, én is tudom, ha megtörtént, nem lehet visszacsinálni. Ami történt. az már a múlté. Ne gondoljunk a múltra. Az ember az életben sokszor újjászületik Most mi is újjászülettünk... A pincér hozza a csomagot. Megtelik Krivos aktatáskája. — Akkor menjünk! — mondja Miklós doktor és feláll. Krivos Anni karja után nyúl. — Jöjjön Anni! Anni feláll, és szerény mosoly lopakodik az ajkára, melyet talán Krivos ujjainak é- rintése hívott életre. A mosoly gyorsan leolvad az ajkáról. Krivost ez kissé elszomorítja. Üjra Anni karja után nyúl. hogy ébresztgesse mosolyát. — Meglátja, milyen jól fogja magát ott érezni... Eső után szép lehet a hegyoldalon... — mondja. Miklós doktor is elmosolyodik. — A legjobban a kislányom fog örülni, — szól Ferihez, — különösen akkor, amikor kinyitod a táskádat, és kibontja az ajándékcsomagot... — A felnőt is olyan, mint a gyerek... — mondja Anni. — örül a szép szónak, a baráti szónak... — hangja hirtelen megreked, nem tudja befejezni gondolatát. A szemébe köny- nyek tolakodnak, s az ajkára mosoly tolakszik. — Én is köszönöm, Feri... — suttogja. — Menjünk... — sóhajtja. — Szép lehet a napos hegyoldalon... Szeretem a szép, napos hegyoldalt... ...és kilépnek az utcára, felülnek a villamosra, és leszáll- nak a villamosról, és elindulnak a szép, napos hegyoldal felé... (Végé.) MAI MAGYAR KÖLTÖK Üj bővített kiadásban jelenik meg — Garai Gábor és E. Fehér Pál szerkesztésében — a magyar líra antológiája. A gyűjteményben 90 költő versei szerepelnek, Dutka Ákostól, Nyerges Andrásig, a legidősebbektől a legfiatalabb lírikusokig. Illyés Gyula: INGYEN LAKOMA (L—II.) „A kötet irodalmi tanulmányaimból nyújt csokrot“ - vallja az Ingyen lakomáról Illyés Gyula, aki negyven éves tanulmányírói munkásságának javát gyűjtötte most össze. RÓMA REGÉLŐ VÁROSOK A sorozat új kötete az előzőekhez hasonlóan gazdag kiállításban ad képet az „Örök városról". A szöveganyag latin és olasz költők, prózaírók, drámaírók írásait közli Rómáról, több filmrészlet is szerepel a kötetben. A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE II. A Sőtér István főszerkesztésében készülő hatkötetes irodalomtörténet második része, amely irodalmunkat 1600-tól 1772-ig a magyar felvilágosodás kezdetéig tekinti át. m modern i • ! 1 1 * </ * ď* művészéi abc-ie (12.) A futurizmus Az új irodalom fejlődését megszabó modernista irányzatok eleinte Franciországban keletkeztek. A század - eleji expresszionizmust a- zonban már német társadalmi viszonyok termelték ki, azok adták meg sajátos izét és jellegzetességeit. A futurizmus szülőhazája és legtöbb művészeti terméket érlelő melegágya Olaszország volt. Valószínűleg a féktelen déli temperamentum is nagy szerepet játszott abban, hogy a dadaizmus mellett a futurizmus a legszélsőségesebb és leg- szertelenebb kulturális és politikai mozgalommá vált. Képviselői olyan hagyományrombolást végeztek, a- milyenre alig akad példa a művészettörténetben. A futurizmus elnevezését az olasz FUTURO szóból kapta, ami jövőt jelent. Megteremtője és vezére Marinetti költő volt, aki 1909- ben adta ki az első futurista kiáltványt, amelynek hangneme és tartalma agresszív és militarista jellegű. Szinte kultusszá fokozta az új életben meglévő állandó mozgást és örökös változást. A kiáltvány e- gyik pontja ezzel a mondattal kezdődik: „Megállapítjuk, hogy a világ nagy- szerűsége új szépséggel gazdagodott: a sebesség szépségével " Ebben még nincs semmi kiábrándító és ellenszenves. azonban annál visszataszít óbb a 9. pont teljes hangzása: „A háborút akarjuk dicsőíteni — a világ egyetlen megtisztít ö- ját, — a militarizmust, a patriotizmust, a felszabadul. tak destruktív magatartását, azokat a szép elveket, melyekért meghal az ember, és a nő megvetését.“ Nem véletlen, hogy az i- lyen programmal föllépő Marinetti és társai később a fasizmus ideológiáját tették magukévá Amikor a háború kitört, Marinetti, D“ Annunzio és mások önként jelentkeztek a frontra, ahol egyesek közülük életüket vesztették. Persze a vérontás dicsőítése nagyban ősz- szefüggött nacionalista felfogásukkal, amely viszont a nitzschei Übermensch-em- ber filozófiai fejtegetésére és elképzelésére épült. A futurista mozgalom elítélésre méltó jellegzetessége és érdekessége azonban nemcsak a politikai és ideológiai elvekben rejlik. Magát a nyelvet is vizsgálat alá vették, és nem egy újítást eszközöltek. Szét akarták rombolni a mondatszerkezetet, a főnevet pl. úgy akarták használni, ahogy születik Az igék közül a főnévi igenevet kedvelték mint az expresszionisták. A melléknevet törölni szerették volna, és megszüntették a központosítást. A kötőszókat és az írásjeleket matematikai vagy zenei jelekkel helyetesítették. Minderre jellemző példa Marinetti líbiai haditudósítása, amelynek már a címe is érdekes: CSATA (SÚLY + SZAG), íme, egy részlet belőle: „E- lövédek: 200 méter szuronyt fel előre. Artériák dagadás meleg erjedés haj hónalj hókadtság szőkeség lehelet + borjú IS kiló okosság — himbálózás lövedék persely puhaság: 3 borzongás parancs kő harag ellenség mágnes könnyűség dicsőség hősiesség“ A szavak egymás mellé rakása a dinamizmust szolgálja. Erre épül a futurista festészet és szobrászat is. Ezenkívül von a futurista ábrázolásmódnak egy jellegzetes sajátossága — a szimultánt izmus vagy egyidejűség. Boccioni A város bejön a szobába c. képét magyarázva azt állítja, hogy uralkodó érzése az ablak kinyitásakor keletkezik, a- mikor az egész élet, az utca zaja a külső tárgyakkal és valósággal egyszerre tört be kimről Az érzést úgy igyekezet: megjeleníteni, mintha az utcái minden oldalról látna, vagyis a benyomás kaotikus összeku- száltsógában A futurizmus végeredményben erősen hanyatló irányzat volt, de ennek ellenére hatott a modern művészet fejlődésére, hiszen Majakovszkij különös formai verskészsége szintén ide vezethető vissza, tördelt sorai a futurista hagyományokból nőttek ki. A dinamizmus, szimultantizmus és egyéb* sajátosságai sem tűntek el nyomtalanul, és a modern művészet — elsősorban az utóbbit — most is fölhasználja. Az alábbi részlet Marínét, ti ÓDA A VERSENY-AUTOMOBILHOZ c. versének első fele, amely az egyik legismertebb futurista költeménynek számít Különösebb figyelmet érdemel a benne rejlő dinamizmus és a gyorsaság dicsérete. Oda a verseny-automobilhoz (Részlet) Te egy acél-faj szilaj istene, nagy messzeségtől részeg Autó, ki rémülten zörömbölsz és vicsorogva harapod a zablád'. Hámor-szemű, iszonyú, ja- páni isten, te lángon és olajon élő, te messze csillagokért égő, feloldom ördöngős, töftöfölő szíved és óriás pneumotikod, hogy táncolj, ujjongj a nagyvilág fehérlő útjain. Es meglazítom érc-fékjeid, robogj, robogj ki merészen a szabadító Végtelenbe!... Ökröndbző és ugató lármádra... nézd az alkonyuló nap is nekilendül, véres lihegéssel fűtni kezd a szemhatár peremén... Ott lenn üget az erdők mélyein... nézd! Fordította Kosztolányi Dezső 1 Zsilka Tibor Következik: Az egyidejűség vagy szimultantizmus f
