Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-03-17 / 11. szám

Ez is szigetelés Vallomásom kezdetén előre- bocsájtom, hogy nem pánel- házban lakom. Ott ugyanis elég sok panasz éri a hangszi­getelés minőségét. A mi bér­házunk az úgynevezett „ha­gyományos építési módszer“ szerint épült, falai téglából valók. Az építészet tanoncai, kezdő ipariskolásai is tudják, hogy az egyes lakásokat, épü­letegységeket egymástól elvá­lasztó falakat hangszigetelő réteggel kell ellátni, amely vagy teljesen meggátolja a zörejek, az átlagnál erősebb hangok áthatolását, vagy pe­dig azt megfelelő mértékben tompítja. Eddig az elmélet. Most pe­dig kövessük a valóságot leg­alább egy napon át. Éjjeli szolgálatom volt. Csu­pán valamivel éjfél előtt ér­tem haza. Ogy gondoltam, hogy a koradélelőtti órákig kialszom magam. Ez az elha­tározásom csupán terv ma­radt. Reggel öt órakor kérés nélküli ébresztőt kaptam. A felettünk lakó, aki hat órára jár munkába, bekapcsolta a rádióját. Bizonyára a pontos időre, vagy talán a legújabb sporthírekre volt kíváncsi. Elég az hozzá, hogy nagyon jó hangerővel megszólalt a hang­szórója: „öt óra az idő. Jó reggelt kívánunk kedves hall­gatóinknak. A csehszlovák rá­dió híreit sugározzuk.“ Ter­mészetesen nem tudtam to­vább aludni. Mérlegeltem. Mé­giscsak van e korai ébresztő­nek jó oldala is. Be sem kell kapcsolnom a rádiómat és a szomszéd figyelmessége jóvol­tából hallgathatom a legújabb híreket. Mintegy nyolc óra körül csi­tult az innen is-, onnan is szűrődő gyermekzsivaj és ek­kor a „csupán odahaza dolgo­zó háziasszonyok léptek mű ködésbe. Megkezdődött a ki­rántásra szánt hús „klopfolá- sa“. Ezt a porszívók kelle­mesnek nem mondható züm­mögése váltotta fel. Egyszer- csak szokatlanul nagy csend lett. Eszembe jutottak az or­vosi tanáts szavai: „A csend gyógyít!" Igyekeztem a kínál­kozó alkalmat ilyen értelem­ben kamatoztatni. Szándékom délelőtt 11 óráig sikerrel járt. Ekkor mindkét szomszédom­nál „kívánsághangverseny“ kezdődött: a bécsi hullám­hosszra állították a rádiójukat és kezdetét vette az „auto- fahrer" műsora. Délután nem voltam otthon. Az ekkor esedékes hangzavart nem élvezhettem. Ezt a hiá­nyosságot bőven kárpótolta az este. Bekapcsoltam a TV ké­szüléket. Elmélyülve figyel­Miért az elégedetlenség A CS1SZ szervezet küldetésének megfelelően nagy súlyt helyez arra, hogy a tagok helyesen és hasznosan töltsék el szabad idejüket. A szervezet vezetői tisztában vannak azzal, hogy a fiatalok szeretik a változatosságot, az újszerűt és egyre igényesebbek. Ezért olyan szórakozási lehetőségekről igyekeznek gondoskodni, amelyek lekötik a fiatalokat és egy­úttal hasznos szórakozásoknak is bizonyulnak. A fiatalok viselkedésével, szórakozásával általában min­denütt sokat foglalkoznak. így volt ez Apácaszakállason is. A fiúk és leányok nem tudták szabad idejüket jól felhasz­nálni. A kocsmában üldögéltek, vagy az utcán lődörögtek. Az ifjúsági szervezet sehogysem működött. A CSISZ évzáró tagsági gyűlése előtt a pártfunkcionáriusok, a szövetkezet vezetői és a CSISZ járási vezetőségének tagjai arról tanács­koztak, hogyan lehetne a fiatalokat a szövetkezet számára megnyerni és arra bírni őket, hogy használják ki az újonnan épített ifjúsági klubhelyiséget, melyet a szövetkezet vezető­sége a fiatalokra bízott. Az elmúlt év végén a helyzet szemlátomást megváltozott. Az új vezetőség tagjai valóban új életet hoztak a szerve­zetbe. Elsősorban tánctanfolyamot nyitottak, melyen 12 pár vett részt. A tanfolyam befejezése után kulturális műsorral egybekötött tea-estéket kezdtek rendezni. Ezek a teaesték közkedveltekké váltak nemcsak a fiatalok, hanem a szülők és a többi szövetkezeti tagok is szívesen látogatják. Apácaszakállason már csak néhány ember elégedetlen — mint például a HNB titkára, akinek a felesége a kocsma vezetője. A fiatalok tea és kávé mellett kedélyesen szórakoznak, táncolnak, társasjátékokat játszanak és a kocsmát egyre kevesebben látogatják. A HNB-n az elvtársak örülhetnének ennek a változásnak s mégis úgy tűnik, mintha bosszan­kodnának. Miért? Pedig a fiatalok csak azt szeretnék, ha szervezetük a járás példás szervezeteihez tartozna. SZEDLÁK FERENC tem a négyszáz éve halott művész Michelangelo müveiről szóló filmet. Ekkor a szom­széd szobája felől a legmoder­nebb dallamok zúdullak fe­lém. Azt mondanom sem kell. hogy a hangok között az ütő­hangszerekről származóké volt a vezetőszerep. Szerintem eb­ben a zenében több volt a disszonancia, mint a harmó­nia. Igaz, hogy az Ízlés és a vélemény egyéni és szerencsé­re különböző. Elég korán ágyba kerültem. Elaludtam. Hirtelen gyermek- sírásra riadtam fel. Mi az? Képzelődöm ? ... Az egyik fiam 17. a másik 15 éves. Ek­kor jöttem rá, hogy a jobbol­dali szomszéd kicsinye sír. Kisvártatva újra elaludtam. Nemsokára élénk vita hangjai ébresztettek újra. A másik szomszéd nagy robajjal, ké­sőn érkezett haza. Kissé be- szeszelhetett. A közte és a fe­lesége között elhangzott pár­beszédből csak ennyit hallot­tam: „Ilyenkor kell hazajön­ni? — kérdezte az asszony. — „Ha korainak tartod, még visszamehetek!“ — felelte a férj és bevágta az ajtót. Véletlenül tudtam meg. hogy bérházunk építkezési munká­latai során az itt dolgozó szakmunkások, köztük a hang­szigetelők is egy, az italt meg nem vető pallér gondjaira vol­tak bízva. Ez a mester a dön­tő időben többnyire a közeli vendéglőben hivataloskodott. Amikor rájöttek felületessé­gének az okára, eltávolították az építkezésről, kevésbé fele­lős beosztást kapott. Kár, hogy erre „az elszigetelésre“ nem jóval előbb került sor. ZALA JÓZSEF ájfip **«a* A közelmúlt kedvező időjárása Csallóköz néhány szövetke­zetében lehetővé tette a vetés megkezdését. Elsők között vo­nultak ki a határba az udvarnokiak is. Az idő persze közben elromlott úgyhogy a munkát egyelőre félbe kellett szakítani. Felvételünk a szövetkezet egyetemesen gépesített brigádját ábrázolja munka közben. Amikor nemcsak akcióról van szó Tizenhatan voltak. Körbe­fogtak az iskola folyosóján. Alig hogy körém gyűltek, már is nevettek. Ne csodálkozzunk ezen, hisz fiatalok. — Szeretem a gépeket, gép­javító leszek. — Károly a teheneket gon­dozza majd. — Juliska főzni akar a szö- vetkezeteseknek. — Hi, hi, hi. És nevettek, jóízűen. Fiata­lok! Egyikük sem mondta, egyet­len szóval sem. hogy jövendő foglalkozásukkal nem értené­nek egyet. Éva azonban mintha kissé hallgatag lett volna. Aztán megszólalt: — Eredetileg tanítónő akar­tam lenni az óvodában, de amikor megtudtam, mennyi a jelentkező!... És én is pa­rasztlány vagyok... Amikor az iskolából eltávoz­tam, szinte magamtól kérdez­tem, hogy van az, hogy Šlapá- novban (Havliőkűv Brod vidé­ke) az iskolából kikerülők egyharmadát már az idén megtudták nyerni a mezőgaz­daságba, • A választ a štépanánovi ta­nítókkal folytatott beszélgetés adta meg: — Mi a tanulóinkat már az­előtt, mielőtt az iskolából ki­kerülnének s elhatároznák, hogy hová mennek dolgozni, igyekszünk közelebbhozni a mezőgazdasághoz. — Tanulmányi kiránduláson voltunk velük a Svetlé nad Sá- zavou-i mezőgazdasági iskolá­ban s megnéztük ott a műhe­lyeket, az internátust, az osz­tályokat. Tanulóink elbeszél­gettek az ottani tanulókkal. — Már több mint egy éve, hogy bejártuk a falvakat, el­beszélgettünk a szövetkezete- sek és a nemzeti bizottságok funkcionáriusaival, a szülők­kel, megismertettük velük a tanulók érdeklődését,, s a helyzetet Röviden szólva, a šlapanovi általános kilencéves iskolában a tanítók az ifjúság mezőgaz­daságba való megnj'eréséhez nem mint akcióhoz, toborzó feladathoz, vagy az előírt „lét­szám“ kötelességszerű teljesí­téséhez láttak hozzá. A taní­tók meggyőződtek arról, hogy a fiatalok mezőgazdaságba történő megnyerésénél a dön­tő, hogy már az alsóbb osztá­lyokban céltudatosan és rend­szeresen neveljük őket e fel­adatra. M) Sok a papír? (AVAGY EGY GÉPESÍTŐ KALVÄRIÄJA) A napokban láttam viszont Gyula bará­tomat, az egyik szövetkezetünk gépesítő - jét. Arcát a gondok felhője sápasztotta, szemében a szomorúság bánatos virágai hervadoztak. Szóval tönkre volt az egész ember. — Honnan Gyuszikám! — tettem fel az első tapintatos kérdést. — Ah jaj, ne is kérdezd. Nagy az én búm, nagy az én bánatom! Oda az egyet­len reménységem. A hitem. Sír a lelkem, sírok magam is. — Mi az csak nem halt meg valakid, hisz tudtommal még nőtlen vagy?! — Halál; mit halál! Azt hiszed egy ha­lál miatt nyavalyognék így? — nézett rám kissé feddőleg! — Nem barátocskám! Más kínok, sokkalta nagyobbak szaggatják az én telkemet. Javasasszonynál voltam ... — És már nem szeret a kislány? — Kislány? De jó neked, hogy csak ilyesmire tudsz gondolni — írígykedést ol­vastam ki a szeméből. — Sokkalta rette­netesebb dolog ez! És a javasasszony sem tudja ... Jaj, mi lesz velem... — De, hűt mi bajod az istenért?! — És a javasasszony sem tudta, jaj ... Pedig szakadtra kártyázott egy vadonatúj paklit, és... — De hát mit akartál tőle? — Csak azt, hogy mondaná meg, milyen alkatrészekre lesz nekem szükségem a szö­vetkezetben 1966-ban! A fenti szatíra, ha nem is szószerint, de sajnos valóban megtörtént a javasasszony kihagyásával. Helyette azonban a szövet­kezet vezetői törték a kobakjukat, hogy kitalálják, milyen alkatrészek is adják romlásnak a fejüket, a most vagy a 2-3 év múlva vásárlandó gépekben. A tervezés, főleg az előretervezés orszá­ga vagyunk. Nincs olyan akció, olyan meg­mozdulás, amit legalább öt évvel előre ne terveznénk be. És ha valami nem úgy si­kerül ,.. Nos, akkor mossuk kezeinket és új terveket készítünk először is a régiek eltávolítására vonatkozóan és aztán... (A régiekről persze nem felejtjük el megálla­pítani, hogy azok rossz tervek voltak.) És ha újra... De nem akarjuk mi ezzel azt mondani, hogy ne tervezzünk. Sőt! Igenis kell a tervezés! De legyen az ésszerű, ne olyan dolgokkal foglalkozó, amelyekből akár tervezett a szövetkezet, akár nem, úgy sem kap. (Egy példa: a MAJOR trak­torok már három éve futnak. Megjelené­sük előtt három évvel — úgy mint most — már tervezni kellett hozzájuk a pótal­katrészeket, s e hat év eredményeképpen; ma sem kapni hozzávaló hüvelyt!). Rendnek kell lenni! Legyen tehát ter­vezés, de ne legyen az feleslegesen papírt pocsékló, és a bürokrácia mocsarát tápláló.-tó­Mi köze van a betonnak a cukorhoz? Jogos a kérdés. A válasz: semmi és sok! Ahhoz, hogy a cukorrépából kisajtolt nedvek cukorrá váljanak, a betonra közvetlenül nincs semmi szükség, semmily ada­golásban, de annál nagyobb szerepet kap a cukor előállí­tásának egész menetében. A répa megérkezik a cukorgyár­ba és azonnal körülöleli a be­ton, s csak itt-ott távozik mellőle, amíg kristálycukor­ként eljut a zsákokba. Cukorgyár. Pillanatnyilag még csak betongyár. Amerre a szem ellát, mindenfelé ké­kesszürke beton. — összesen 20 ezer köbmé­tert építünk bele — mondják . a szakemberek. — Eddig a kétharmadát látja. BETON ES CUKOR És naponta száz-százhúsz köbméterrel növekszik a szür­keség. Ugyanis a központi ke­verő tíz munkása ennyit tud kihozni a gépből. Persze csak úgy. ha minden rendben van. Az idő sem komiszkodik és a vízszivattyú sem mondja fel a szolgálatot. Hatalmas, színes építkezés ez a rimaszombati Cukorgyár! — Az ország minden tájá­ról megfordultak itt, — mond­ja Básti Flórián, az építkezés helyettes vezetője. — A TER- MOSTAV, ARMABETON, ČKD DUKLA és több más üzem munkásai is dolgoztak már az építkezésen, vagy még majd dolgoznak az elkövetkezőkben. A francia, svéd, dán, NDK-be- !i valamint lengyel szakembe­rekről nem is beszélve . — Tizenhét firma érdekelt, munkájával, gépeivel az üzem építésében — teszi hozzá Dresmann Gusztáv mérnök. — Akkor talán ez a sokfé­leség is oka annak, hogy a tervmódosításra (a befejezést illetően) harmadszor is sor kerül. — Ezt éppen nem mondhat­nánk. Ha van is benne némi igazság, ugyanis az első ter­minus szerint 1963 októberé­ben már működnie kellett vol­na a cukorgyárnak. Csak hát akkorra még a tervek sem ké­szültek el, tehát ez semmikép­pen sem volt reális terminus. A második az 1964-es, anyag­hiány miatt tolódott el 1965- re. Ez a határidő azonban már bizonyára az utolsó. Ugyanis az építkezés első osztályúvá, első fontosságúvá emelődön, s ezáltal talán az ácsokban, kőművesekben, valamint vas­szerelőkben mutatkozó mun­káshiányt is tudják majd pó­tolni. Cukorgyár mint elsőfontos­ságú építkezés! Első hallásra furcsának tűnik, de ha a ta­valyi évet tekintjük, egyszerre érthetővé válik. Ha ugyanis tavaly van még egy cukorgyá­runk. több millió korona érté­ket menthettünk volna át cu­korrá. a vasútállomásokon még decemberben is fagyos- kodó répából. S ez külkeres­kedelmünk szempontjából is jelentett volna valamit. De sajnos, ezeket a milliókat, és vele sok szép lehetőségeinket 1965-ig eljátszottuk! — Az építkezésen dolgozó vállalatok között most jő az együttműködés, — mondja Básti elvtárs — s ha 1965 szeptemberére és októberére gondolunk (szeptemberre kell elkészülnie a malátagyárnak, októberre pedig a cukorgyár­nak) ez mindenképpen jó jel. A siker egyik alap-pillére le­het. Egy építkezés, minden épít­kezés nagyon bonyolult és ér­zékeny műszerhez hasonló. Az emberektől teljes pontosságot, maximumot követel. Hát még ha gyárról, cukorgyárról van szó. így lesz-e, meglátjuk. TE Ŕz épülő cukorgyár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents