Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-03-17 / 11. szám

Japán közvéleménye egyre határozottabban foglal állást a békemozgalom egysége mellett. A nukleáris háború veszélye elleni akciók egyre szélesebb tömegeket mozgatnak meg. Slzuokl városban megrendezett országos béke- konferencia alkalmából tízezres tömegek tüntettek a város utcáin. Az utóbbi évek legnagyobb békeakciója volt ez Japánban, mely egybe esett a tíz évvel ezelőtt a Bikini-szigeteken kipróbált első amerikai hldrogénbom- ba felrobbantásának évfordulójával. Felvételünk a JKP elnöksége tagja Kocumi Kiku- nami elvtársról készült szónoklat közben.

VON HASSEL HADÜGYMINISZTER norvég és dán újságírókkal folytatott beszélgetés során hangsúlyozta: jelenleg Nyugat-Németország állítja ki a NATO európai hagyományos haderőinek legnagyobb részét, „a NATO-ügyekben játszott befolyása azonban korántsem felel meg ennek az erőnek“.

Von Hassei azt követelte, hogy Nyugat-Németországot juttassák intézményesen Is nagyobb befolyáshoz a NATO-n belül, továbbá a sokoldalú NATO-atomhaderő megvalósítását sürgette. Azt állította ezután, hogy a nyugatnémet kormány nem kíván „saját atomfegyvereket" hanem „csak részt akar az atomfegyverekért való felelősségből.“

Több mint 200 nyugatnémet közéleti személyiség, köztük a kulturális és tudományos élet több neves képviselője, petíciót intézett E, hard kancellárhoz s felszólították: vizsgálja felül a sokoldalú atomhaderőben való nyugatnémet részvétel tervét, s a kormány intézzen olyan nyilatkozatot a genfi leszerelési értekezlethez, amelyben kötelezettséget vállalna, hogy nem emeli tovább a nyugatnémet fegyverkezés jelenlegi szintjét, hanem azt az 1963-as állapotnak megfelelően „befagyasztja". Egy ilyen kötelező erejű nyilatkozat természetesen kizárná a sokoldalú atomhaderőben való részvételt. A sokoldalú atomhaderő terve nem szolgálja sem a békét, sem a német újraegyesítés ügyét, kedvezőtlen befolyással lenne az európai politikai fejlődésre,

„Éppen ezért szükségesnek látjuk — hangoztatják a petíció aláírói —, hogy a szövetségi kormány e kérdéses és

esetleg súlyos következményekkel járó tervvel szemben a közép-európai enyhüléshez fűződő német érdeket és a Németországon belüli légkör megjavítását helyezze előtérbe."

Amiről nincs kimutatás

IS imutatások statisztikai adatok készítése nem újkeletű valami. Hamarjában nehéz is lenne megállapítani, hogy mikor és miről készült az első kimutatás. Annyi azonban bizonyos, hogy pontos adataink vannak mindenről, ami körülvesz bennünket. Tudjuk például, hogy az üzem, amelyben dolgozunk hány rádiókészüléket gyártott az elmúlt félévben, tudjuk, hogy mennyit állít elő majd a második félévben, sőt azt ts tudjuk, hogy terven felül hány tízezer korona értékű rádiókészülék kerül az üzletekbe.

Ismerjük a népszámlálás adatait, tudjuk, hogy hány házasságkötésre került sor az elmúlt évben. Pontosan ismerjük a búza és más gabonafélék országos vetésterületét, sőt már azt is tudjuk előre, hogy 14, de legtöbb 16 nap alatt végzünk az aratással. Persze mindezzel kapcsolatban azt is tudjuk, — ám igyekszünk nem tudni róla, vagy egyéb okoknál fogva elhallgatjuk, de lényegében azonban egyre megy —, hogy az a 14-16 nap, mélyért versengünk mennyibe kerül, amit devizakoronában talán még egyszerűbben kifejezhetnénk. Már évek Óta tudjuk, hogy községenként hány hektárra rúg a meg nem müveit földterület. A szövetkezeti dolgozók átlagos magas életkora sem újdonság előttünk. Tehát a fiatalok hiánya a mezőgazdaságban sem ismeretlen, csak úgy mint az oka és ennek következményei. Éppen ezért már évek Óta a legfelsőbb kormányszervek pontosan jó előre meghatározzák, hogy hány ezer fiatalt kell évente a mezőgazdaságba irányítani és ugyanakkor már jó előre tudjuk azt is, legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján, hogy mind ez ideig ez még egyszer sem sikerült.

De hasonló a helyzet a szakember kérdésben is. Egy-egy járás, majd iskola megkapja a maga irányszámát. Ennyi és ennyi fiatalt kell a mezőgazdasági szaktanintézetekbe és egyéb szakiskolákba irányítani. Ez esetben a galántai járást említem, ahol 1964-65-ös iskolaévre 460 alapfokú iskolát végzett fiatallal számolnak a különböző mezőgazdasági szakiskolákban. A dolgok jelenlegi állása szerint még nagyon sok a tennivaló. Munka van bőven: A pedagógusok a JNB iskolaügyi szakosztályának vezetői mindent elkövetnek az említett szám elérésének érdekében.

És lassan elkészül az új kimutatás. Talán pontos is lesz. Valószínűleg a 460-ból egy sem fog hiányozni.

Am tovább nő a kimutatások, statisztikai adatok halmaza. Tudjuk, illetve pontosan tudom, hogy 3 évre visszamenőleg hány fiatalt küldtek különböző mezőgazdasági iskolákba, mondjuk a galántai járásban. De azt viszont már nem sikerült megtudnom pontosan, hogy ezek közül a fiatalok közül az iskola elvégez- tével hányán kerültek mezőgazdasági nagyüzemeinkbe. Az

illetékesek azonban tudják. Ám egyhelyben topogni még sem lehet. Ojabb fiatalokra van szükség a szakiskolákban, hogy a szaktudás megszerzése után kalauznőként, illetve a ČSAD sofőrjeiként segíthessék mező gazdaságunkat.

Nem is olyan régen egy mezőgazdasági technikumot végzett fiatal a Slovenské Pole-i állami gazdaságban történt kihelyezése után felmondott. Hogy miért? Másod-harmadrendű munkát bíztak rá, amihez éppenséggel nincs is szükség szakképzettségre. Persze a fizetését is ehhez mérték. Nem sokáig tétovázott. A következő lépése már ismert. És jól járt mindenki. A JNB iskolaügyi szakosztálya azért, mert új tanerőhöz jutott, aki jelenleg a pedagógiai intézeten folytatja tovább tanulmányait, jól járt bizonyára a mezőgazdasági szakember-jelölt is, aki immár pedagógus-jelölt is. Sokat veszített azonban az említett állami gazdaság ám valószínűleg —, de távol áll tőlem minden rosszakarat — jól jártak minden bizonyára az állami gazdaság jelenlegi vezetői. Hogy miért ? ök tudják...

Bonn beavatkozik

Nyugat-Berlin ügyébe

A Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma az elmúlt héten közzétett nyilatkozatában elítéli, hogy a bonni ultrák visszaélnek Nyugat-Berlin helyzetével, és a várost agresszív revánspollti- kájuk szolgálatába akarják állítani.

A nyugatnémet kormány jogtalanul beavatkozott azokba a tárgyalásokba, amelyeket az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus tartott a látogatási engedélyek ügyében tavaly decemberben kötött megállapodás megújítása végett. A bonni kormány meg nem engedhető módon nyomást gyakorolt a nyugat-berlini szenátusra, amely engedett is ennek a nyomásnak. Mindennek a nyugat-berlini lakosság látja kárát — mutat rá a nyilatkozat.

A nyugatnémet kormány ellenséges magatartását példázza az is, hogy a szövetségi

gyűlés több bizottságának ülését Nyugat-Berlinbe hívták össze. Ismeretes, hogy Nyugat-Berlin nem tartozik Nyu- gat-Németországhoz. Az NDK külügyminisztériuménak nyilatkozata kiemeli, hogy a nyugati hatalmak az 1939-es genfi külügyminiszteri értekezleten ünnepélyesen megígérték: a nyugatnémet fegyverkezést nem terjesztik ki Nyugat-Ber- linre. Most mégis Nyugat-Ber- Hnbe hívták össze a szövetségi gyűlés katonai bizottságának ülését, amelyen a polgári lakosság mozgósításával kívánnak foglalkozni. Lemmer revansista bizottsága is itt ül össze és az NDK belügyeibe való beavatkozást vitatja meg.

A nyilatkozat a legerélyesebben tiltakozik e nemzetközi jogba ütköző visszaélések ellen, és figyelmeztet azokra a súlyos következményekre, amelyek az ilyen felelőtlen politikából szükségszerűen adódnak.

S

ajnos, a pontossággal egyre inkább baj van. Például nem tudom pontosan a hasonló esetek számát a galántai járásban, de azért az illetékesek szerint jó egynéhány mezőgazdasági technikumot végzett fiatal már a nyitrai, illetve nagyszombati pedagógiai intézet hallgatója.

Azt viszont pontosan megtudtam, hogy a diószegi két kilencéves alapfokú iskolából az elmúlt három év alatt csaknem hatvanon kerültek különböző mezőgazdasági szakiskolákba. Sőt arról is tájékoztattak, hogy az 1200 hektáros szövetkezet 206 tagja és 175 aktív dolgozója közül csupán 14 az éppenséggel fiataloknak mondhatók száma. Az utóbbi számot ismeri a jelenlegi elnök is, sőt bizonyára az előző is. Az előbbit azt a bizonyos 60-at azonban nem hinném, hogy ismerné valaki is Diószegen az illetékesek közül. Pedig jó lenne, ha ismerné. Valószínűleg segítségükre lenne, nemcsak a szövetkezetben dolgozók magas életkorának kedvezőbb megváltoztatására, hanem a jobb termelési eredmények elérésében is. Sajnos, baj van bizonyos kimutatásokkal. Vagy talán egyesek nem akarnak tudni róluk? -ny-d

Március 15-én Brüsszelben a hagyományokhoz híven újból megrendezték az ifjúság béke felvonulását. A leszerelési, valamint az atomfegyverkezés elleni akción több mint 20 ezer belga fiatal vett részt.

Togliatti Jugoszláviám!

Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttsége Palmiro Togliattival az élen január másik felében Jugoszláviában járt és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának küldöttségével tárgyalásokat folytatott.

A belgrádi gépgyárban Tog** liatti január 20-án a következőket mondotta: Pártjaink között régebben nézeteltérésék álltak fenn és ez számunkra sok keserűséget okozott. Minden igyekezetünket arra összpontosítottuk, hogy megtaláljuk a megértéshez és a barátsághoz vezető utat. Most megtaláltuk ezt az utat, rendületlenül és ingadozás nélkül akarunk haladni előre. Tudjuk, hogy Jugoszlávia szocialista ország, ahol a nép uralkodik. Azok, akik ezt a tényt kétségbevonják, már elfelejtették vagy talán sohasem ismerték az alapvető szociális és politikai téziseinket. Érdemül írjuk fel, hogy a jugoszláv elvtársak voltak azok, akik igyekeztek és meg is találták a szocialista gazdálkodáshoz és a szocialista társadalomhoz vezető utat — és országuk feltételeinek megfelelően ezen az úton haladtak. Mindez a tömegek széleskörű kezdeményezésén alapszik, mégpedig tökéletes összhangban a demokrácia és a szocializmus elveivel. Sohasem feledkezünk meg arról, hogy a szocializmus távlatait a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyitotta meg.

Az olasz kommunisták egész más körülmények között élnek mint a jugoszláv kommunisták. Mi is tudatában vagyunk annak, hogy az olasz nép a maga egyéni útján jut el a szocializmushoz és ez az út az adott feltételektől és a folytatott harctól függ. A konkrét utak tehát különbözőek lehetnek, de a cél ugyanaz: a demokrácia, a szocializmus és a béke.

A JANUÁR 22-1 SAJTÓKONFERENCIÁN

A Borba szerkesztője: Milyen benyomást tett önre a jugoszláv demokrácia?

P. Togliatti: Amint már említettem, széles demokratikus alappal rendelkező szocialista államnak tekintem Jugoszláviát, amelyben a széles néptömegek befolyása nagyobb, mint a legfelső közegeké.

A Kommunista szerkesztője: Mivel járulhatnak hozzá a kommunisták a munkásmozgalom egységéhez?

P. Togliatti: Azzal, hogy lemondanak a dogmatikus és szakadár nézetekről. Tudatosítják, hogy ml a valóság és ehhez alkalmazkodjanak.

A JANUÁR 23-ÄN ELHANGZOTT KÖZÖS NYILATKOZATBÓL

A történelem megerősítette, hogy a szocializmushoz és a szocializmus gazdasági és politikai építéséhez különböző utakon lehet haladni. A történelem bebizonyította, hogy a szocializmust nem lehet egyetlenegy minta szerint felépíteni, anélkül, hogy ne lennének tekintettel a különböző országok konkrét feltételeire. A történelem azt is megmutatta, hogy a szocializmust és a demokráciát nem lehet egymástól elválasztani. A dolgozók kezdeményezésének fellendítése útján csakis a szocializmus tudja biztosítani a demokratikus élet fejlődését. Ha ettől az úttól eltérünk, annak mindig az a következménye, hogy a megoldás helytelen és a mozgalom érdekében orvoslást igényel. Az építő együttműködés légkörében a munkáspártok egyenjogosultsága mellett mindnyájuknak arra kell törekedni, hogy olyan hazai formákra és a szocializmus építésének olyan formáira szorítkozzunk, amelyek a helyzetnek a legjobban megfelelnek.

RINASCITA FEBRUÁR 1-ÉN

A figyelmet rendszerint az

^ 1948 évi szakadásra és annak következményeire összpontosítsuk, valamint a szocialista gazdálkodás kiépítésével összefüggő munkás önkormányzati rendszerről folyó vitára. Vajon a két tényező között milyen Összefüggés áll fenn? A többi ország számára kétségtelenül döntő befolyású az a felfogás marad, amely a pártok mély, hagyományos

egységéből és fegyelmezettségéből indul ki, s amely majdnem 30 éven keresztül a ml mozgalmunkra nézve jellemzővé vált. A jugoszlávok kirekesztése a Kominternből vita nélkül történt. A rendőrségi jellegű rágalmaknak — amelyekről később azt mondották, hogy Beria találta ki őket, a kommunisták akik a jugoszláv elvtársakat Spanyolországból és a háborúból ismerték, nem hittek.

Ezek a rágalmazások azonban tovább terjedtek és olyan irányt vettek, amelyek később rendkívül veszélyesnek és ártalmasnak mutatkoztak — főleg az egyes pártok számára. Még rosszabb volt az a stag- náció, amely az 1948-as években a szakadást követte. Ezek sok országban rányomták bélyegüket mozgalmunk ideológiai és politikai fejlődésére is. Helyénvaló megemlíteni, hogy rögtön a háború után a népi demokratikus rendszerek igen figyelemreméltó politikai, gazdasági és szociális újításokat vezettek be. Ezt az igyekezetét azonban nem tudták fejleszteni, mindent iskolai képletek szerint oldottak meg, mégpedig úgy, hogy a népi demokrácia csak a „szinonimája“ annak a proletárdiktatúrának, amely a Szovjetunióban megvalósult.

Ezek a prohlémák ma újból felszínre kerültek és a kérdések megoldása elől nem is menekülhetünk.

Sok idő kárbaveszett, sok hiba történt, ezeket elkerülhettük volna.

... A legnagyobb biztonsággal állíthatom, hogy 1948-ban az elszakadás évében a jugoszláv kommunista vezetők még korántsem dolgozták ki hazájuk szocialista társadalmára vonatkozó eredeti doktrínájukat. A háború után komoly nehézségek és hiányok merültek fel és ezek — mint ahogy az sok esetben elkerülhetetlen — igen összpontosított szervezést és igazgatást hoztak. Főleg két tényező kényszerítette ki, az újabb utak keresését.

Az egyik tényező: az a szoros kapocs volt, azokkal a széles népi tömegekkel, amelyek a kommunistákat a háború alatt támogatták és kezdeményezni, segíteni akartak a gazdaság felépítésében, mégpedig új demokratikus alapon.

A másik tényezőnek azokat a nehézségeket tekinthetjük, amelyek az elszakadás után keletkeztek és kikényszerítették, hogy a gazdasági fejlődés lehetőségeit mind az országon belül, mind nemzetközi viszonylatban új módon használják fel. A szocialista társadalom építésében a két tényező egymást kiegészítő felhasználása az új utak keresésében sikerekhez vezetett.

A siker elérésében a jugoszláv elvtársak valóban érdemeket szereztek. Nem vesztették el bátorságukat a legnehezebb pillanatokban sem, nem riadtak vissza a fenyegetések elől és nem dőltek be az ígéreteknek — mindig maguk előtt látták a szocializmus távlatait. Ezért érthető és helyes, hogy 1956-ban a jóvátétel aktusa utáni viták folyamán nem akartak lemondani a kiharcolt pozícióikról, mégha kénytelenek voltak bevallani, a fejlődés nyomán, hogy milyen tényezőket hanyagoltak el, helyre kellett hozni q túlkapásokat és a tévedéseket, jobban fejleszteni kellett az egész rendszert.

Fokozatosan, amint kiszélesedik a szocialista országok világa és ezek mindenkitől erősebbek lesznek, meg kell szokni azt a gondolkodást Is, hogy a nemzetközi tevékenységüket sokkal jobban kell fejleszteni, mint ahogy az a múltban történt.

Az új társadalom felépítéséért, a békés együttélésért folytatott harc mai szakaszában az álláspontokat és a kezdeményezést a szocialista országok belső és nemzetközi szolidaritásával jól össze lehet egyeztetni, sőt ez az út egyike azoknak a lehetőségeknek, amelyen tovább kell haladni, hogy presztízst és elismerést érjünk el és az egész világon — amely ma olyan gyorsan változik — visszhangra találjunk.

Ford.: M. M.