Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-02-25 / 8. szám
KÖZÖNY Rengeteg szó esett és íródott már össze a szocialista munkabrigádokról, azok jelentőségéről a termelőmunkában, valamint magában az emberek életének formálásában. Mindig az volt a probléma, hogy az emberek valahogy húzódoztak, nehezen szánták rá magukat a brigádosításra. Az üzemek vezetői igyekeztek mindent latba vetve megnyerni őket a szocialista munkaversenyzésnek. A napokban mindezek ellenkezőjével találkoztam a dunaszerdahelyi baromfifeldolgozó üzemben, vagyis konzervgyárban. I. Dunaszerdahely, kisváros. Mindamellett érdekes, sőt talán éppen ezért válik itt szembetűnőbbé minden. Mintha az űj és a régi adott volna randevút egymásnak. Üj utcák, új házsorok nőnek a földből és a távlati terv szerint ... ne, de hagyjuk ezt. Lépjünk a mába. Érdekes kis város. Van itt sokminden. A híres csallóközi színház, új hotel, gyümölcsfeldolgozó, valamint baromfifeldolgozó üzem. (Ez utóbbi érdekel bennünket.) A házfalakon hirdetmények, buzdító jelszavak, nagyvárosi hanyagsággal: „Szabad Földműves a te lapod olvasd terjezd“. II. — Egy pillanat — mondja a kapus. Kapja a telefont és máris tárcsáz. — Mindjárt jön — teszi helyére a kagylót. És rövidesen itt is van Rigó Jolán a szocialista munkabrigád vezetője. Csillogószemú barna asszony. Kedves bőbeszédűséggel megáldva. — Hát akkor talán mehetnénk is. Fönt jobban elbeszélgethetünk. Marika a fiatalasszony, amint belépünk, abbahagyja munkáját. Én kezdem. Azért jöttem, hogy önről, mint a cigánykoliektíva vezetőjéről s mint prágai küldöttről írjak egy cikket lapunkba. — Az jó lesz. Csakhát ez nem a cigánykollektíva. Mi kilenc tagú brigád vagyunk, de nem a cigánykollektíva. Téves információt kapott. Csak én vagyok cigányszármazású. Mondok egy cifrát magamban, hogy a CSISZ járási bi- ; zottságán, (ahol az információt kaptam) még azt sem tudják a járásukban lévő öt csoportról; melyik, milyen! Kezdjük hát az elején. Rigó Jolánék csoportja még 1959-ben lépett versenybe. S hogyan jutottak a gondolatra? — Már régebben együtt dolgoztunk, mi kilencen az expedícióban, (csomagolórészlegen) és hát mindenfelé hallottuk. itt alakítottak, ott alakítottak brigádot. Elhatároztuk, hogy megpróbáljuk mi is. A kezdet nehéz volt, de komolyan gondolták s ezt bizonyítja. hogy már 1960 márciusában (a nők napján) elnyerték a kitüntető címet. Azóta minden tervüket, vállalásukat teljesítik. Példaképül szolgálnak mindenkinek az üzemben. Dicsérik őket jobbra-balra, de aztán tovább ... Nem az első és nem az egyedüli csoport volt ez az üzemben, de a többi már mind szétesett, vagy szétesőben van. Ezt a kilenctagút csak Rigó Jolán a maga kedvességével, hitével, agilisságával tartja össze. Azt mondják az asszonyok: — Mi hasznunk van ebből, dolgozunk szorgalmasan, s a főnökök kapják a prémiumot. És itt kezdődik mondanivalónk lényege: A csomagolórészleg, mármint a brigád vállalta, hogy havi tervét mindig 105 százalékra teljesíti. Januárban 120 százalékra teljesítették. Megdicsérték őket. Az üzem 1963- as eladási tervét 3 millió koronával túlteljesítette. Az expedíció jóvoltából, mert ha nem csomagolják be az árut, akkor nem is lehetett volna eladni. Az asszonyokat megdicsérték. Az anyagmegtakarí- tás országos méretű mozgalom. A kilenctagú csoport a vállalt 2500 korona érték helyett 4764 korona értéket takarított meg az elmúlt évben. Dicséretet kaptak érte. — És prémiumot? — Mit??? — Hát prémiumot. Csak nem akarják azt mondani, hogy ilyen teljesítmény után nem kaptak? — Ez dühít minket is — mondják az asszonyok. — Dicsérnek, dicsérnek le-fel, kibe, úgy hogy dicsérettel már tele van a padlás és a pince, de pénzt, jutalmat, azt nem?! Dicséretért meg nem adnak húst. — Nemrég is volt prémiumosztás. Maguk újra kimaradtak? — Hatvankettő óta színét se láttuk, a tervteljesítés és túlteljesítés ellenére sem, — mondja a brigádvezető. — Tréfálnak?! — nézek rájuk a gúny szikrái után kutatva arcukon. De nem! Halálos komolyan mondják az egészet. — Nem is lehet, — folytatja a brigádvezető, — csodálkozni ha az embereknek elmegy a kedvük az egésztől. Aztán meg engem szidnak, hogy én beugrók mindennek, és őket is magammal rántom. Pedig ... Nagyon bambán nézhetek, mert a fiatalasszony újra el- ismétli: — Ügy bizony, egy fillért se kapnak! Lehetséges ez? Hallottam már ezerféle — a termelés, a munkateljesítmény növelését segítő és célzó — prémiumok bevezetéséről. Célprémiumról, külön jutalomról, időszaki stb. jutalmazásokról csak azért, hogy az illető részleg vagy brigád teljesítse a tervet. És legalább ezerféleképpen és formában jelent már meg az is, hogy a dolgozókat érdekeltté kell tenni a termelésben. A dunaszerdahelyi konzervgyárban erről mintha nem tudnának. Persze ez így nagyon is általános megfogalmazása a dolgoknak, de úgy hiszem, közeljárunk az igazsághoz. Különben mi mással magyarázható, hogy míg egyes vezetők kapnak prémiumot, addig a csoport tagjai nem. — Tudja — mondják az asszonyok — nem is azért, de legalább az ember abban a 20-30 koronában munkája, az És legalább a gúnyos szemekbe vághatná: látod érdemes! De így?! — És miért kapják a vezetők a prémiumot? — kérdezem. — Én nem tudom — mondja Raminger Zoltán, a csomagoló részleg vezetője. — Talán a ... — nem meri tovább mondani, de a végén csak kiderül. Ügy bizony, talán a 48 ezer koronás gyártási selejtért? — Régi munkások észrevettük mindjárt a bajt. A megfigyelési idő felében már jelentettem a mérnöknek, hogy sok a gombás. Rá se rántott, mikor aztán kijött, egy csomót még kidobált, hogy ez is jó, az is jó. Fogadtunk egy liter borban. Én azt mondtam, hogy mind rossz. Vegyelemez- ték a laboratóriumban. A mérnök azóta is hallgat a borról. Ezért kapták a prémiumot? III. — Nem törődik a brigáddal senki. Csak vagyunk, magunk szaladunk minden után. De hozzánk aztán nem igen jönnek. Kilenc asszony. Jól gondolják, de mit tehetnek, ha az üzem vezetősége mostohagyerekként kezeli őket. A többi csoport ennek a felülről áradó közönynek esett áldozatul. Rigó Jolánban és társaiban több az erő, több a bátorság. — Megmondom én mindenkinek az igazat. Aztán haragudjon, ha nem tetszik. Prágának is azért örülök nagyon, hogy legalább nyíltan és őszintén beszélhetek majd. Kilenc asszony, ahányan, jóformán annyifelől jönnek munkába, de itt aztán már egyek. És egyek abban is, hogy el-ellátogatnak a csákányi árvaházba védenceikhez, hogy egy kis anyai, nagymamái szeretetet juttassanak a csöppségeknek. A gyár vezetősége úgylátszik mindezt közönyösen fogadja. A közöny pedig rosz- szabb a leghidegebb télnél is, mert megfagyasztja a leglázasabban égő emberi szívet, jóakaratot és lelkesedést is. IV. S hogy az aszonyok mindent megpróbáltak már igazuk és a gyár érdekében, az az alábbi általuk szerkesztett és előadott kis csasztuskából is kitűnik. A szöveg döcögő ugyan, de tele igazsággal a hiányosságok pellengérezésével. S illenék rajta elgondolkozniuk az érintetteknek. KOCHAN András köszörűs esi Ragokat gyárt a Keletszlovákiai Gépgyárban — meg kitünően köszörül is! (b. gy.) A szocialista munkabrigád. (Baloldalt Rigó Jolán, a képen látható egyetlen férfi pedig az expedíció vezetője! ) eszme megbecsülését is látná. Világraszóló eseménnyel dicsekedhetünk Mert baromfitojásból vadnyulat keltettünk. Hat dolgozó keltetett ki ötszázezer csibét, a prémiumosztásnál húsz tartotta kezét- Hogyha gombás konzervekért díjat osztanának első helyre kerülne a Jó-La-Jampi hármas. Meszes tojás hetven fillér, mégis nagyon drága mert húsz tojásból csak ötöt használhatsz tésztába. Tizenötöt kidobhatunk szemeteskosárba, számítsuk ki, a tojásnak négyhúsz lesz a párja. Üzemünk karbantartói de nagyon ráérnek, nem törik agyon magukat, hisz csak egyszer élnek. Ez új évben békességet a jó dolgozóknak huszonötöt fenekükre, lustáknak, lógóknak. (A vers szövegét minden változtatás nélkül közöltük.) TÓTH ELEMÉR SZÖVETKEZETI DOLGOZÓK FIGYELEM! BIZTOSÍTÁS A szocialista államban jelentékeny helyet tölt be az emberről való gondoskodás. A „nemzeti biztosítás“ fogalma alatt a dolgozók egészségéről, a betegség, anyaság és öregség alatti egészségügyi és anyagi gondoskodást értjük. A dolgozókról való gondoskodás hazánkban állandóan javul, mégpedig arányokon a szocialista építésben elért eredményekkel. Jelentékeny lépéssel haladtunk most előre, hiszen legújabban a mezőgazdasági dolgozókra, az EFSZ-ek és az állami gazdaságok dolgozóira is kiterjesztették a biztosítást. A szövetkezeti dolgozók biztosításának költségeit részben maguk a szövetkezeti tagok, részben pedig az állam fedezi. A szövetkezeti tagok a szövetkezet jövedelmének 4 százalékát fordítják a szociális biztosítás céljaira. Ebből egy százalékot a szövetkezet szociális alapjából fedezik, a többi 3 százalékot pedig maguk a tagok fizetik. Az illetékek a szövetkezeti dolgozók jövedelmének csakis 8 százalékáig terjedhetnek. Többet a tagokra kivetni nem szabad. A helyzet jelenleg az, hogy a legutóbbi jelentések szerint Szlovákiában még 26 ezer szövetkezeti dolgozó nem fizette ki a betegsegélyző illetékeket és ez több mint 14 millió koronát tesz ki. Ezeket a hátralékokat ez év március végéig feltétlenül ki kell fizetni, mert különben ezek a dolgozók a jövőben elesnek a biztosítástól. Hogy a szociális biztosításnak milyen hordereje van, az a fiatalabb olvasóink körében sem szorul bővebb magyarázatra M. M. Űj gyár épült Nagymegyeren új gyár épült, tejfeldolgozó üzem, amely éppen a napokban kapja meg végérvényesen a külső formáját. Habár nehezen is tudjuk elképzelni a napi 250 000 liter tejet, a Nyugatszlovákiai Tejcsarnok dolgozóinak ez az elképzelés nem jelent komolyabb nehézséget, hisz éppen e napokban dolgozzák fel tejfelnek, jogurtnak, vajnak, túrónak, töltik az üvegekbe és kannákba a tejet, s elsősorban szárítják azt. A tejpor a borjúnevelés feljavítását szolgálja. A szerelők és munkások hazánknak, ez ilyen jellegű legkorszerűbb üzemét rövid két hónap múlva fejezik be. Május elsejéig a csővezetékbe vizet töltenek, s így próbálják ki az egész berendezést. A víz kibocsátása után tej folyik majd a csövekben. (A) mi Amikor diákszállójukon jártam, éppen vizsga előtt álltak. Azóta bizonyára eldurrant a pezsgősüveg dugója, hogy megünnepeljék, mint már any- nyi ízben évek óta. Csuka Gyula, Bessler Béla és Ivanics Béla ötödikesek a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy végzés, promóció előtt állnak. Sok vizsga van mögöttük, eredményes próbatételek egész sora. Most kicsit idegeskedtek. Nem azért, hogy milyen lesz a másnapi eredmény, hanem azért, mert két- hete zavarja őket egy légkalapács ütemes kopogása a tanulásban. Akár egy gólya megállás nélkül kelepeit ablakuk alatt. Nem baj fiúk. Ez Csuka Gyula Majdnem - mérnökök is megtörténik. Azt a pár hónapot kibírjátok valahogy, aztán neki az életnek. Illetve: Keletszlovákiának, mert mindhárman ott helyezkednek majd el. Ivanics Béla a Rozsnyói Állami Gazdaság új mérnöke lesz. Ahogy visszapillant az elmúlt négy esztendőre, elgondolkodik. A tanulással, nyelvvel nem volt semmi baj. Nyitra? Tetszett. Ami nem tetszett csupán az, hogy a vizsgákat rendszertelenül osztották el, így aztán egynémelyük szemeszteren bizony alaposan fel kellett készülni. Csuka Gyula csiffári származású, nyitramelléki, mégis a Kassai Növénynemesítő és Magtermesztő Állomásra megy zootechnikusnak. Ahogy szavaiból kiviláglik, ha jó kollektívát és megfelelő életkörülményeket talál, szívesen ottmarad. Érdeklik a növények. Később, ha némi gyakorlatra szert tesz, szeretne tudományos munkásságot kifejteni. Az államvizsga után a Szovjetunióba és Lengyelországba utazik barátjával, Bessler Bélával. Gyula ösztöndíjból tanul. A tanulmányok mellett tudományos kisegítő erőként is működik a tanszéken. Szívesen beszél évfolyamáról. Egy éve össziskolai viszonylatban a legjobbak voltak. Külföldön jártak tanulmányúton: Megtekintették Magyarországot, az NDK-t, Bulgáriát, Lengyel- országot. Sokat tanultak, különösen a szabadistállózással vannak jó tapasztalatai. Bessler Béla az Akiovi Mezőgazdasági Technikumba megy ugyancsak zootechnikusnak. Amikor a kereseti lehetőségeket kérdezem, örömmel mondja, hogy a nemrég bevezetett bérpolitika kedvez a mezőgazdaságban dolgozóknak és egy-egy szövetkezetben jól lehet majd keresni. Egyszerre — mintha ezt a témakört nem merítettük volna ki eléggé — ismét a külföldi tanulmányutakra kerül sor. Mindannyian úgy látják, hogy van még javítani való a mezőgazdasági főiskolák tanítási módszerén. Bármennyire is furcsán hangzik, a gyakorlat és az elmélet kapcsolatát még szorosabbá kell fűzni. Máris példákat sorolnak fel, nem is egyet. Mi — mondják — először előadásokon elméletben megtanulunk valamit, amit aztán a gyakorlatokon átismételünk, de újból csak elméletben többnyire. Az NDK-ban például tyúkólat tisztítottunk. Az is hozzátartozik a foglalkozásunkhoz, bár mérnökök leszünk. Az NDK-ban valamennyi főiskolás megtanul traktort vezetni, és fejni is. Nálunk sokkal kevesebben! Bessler Béla Többet kellene a szervezési problémákkal foglalkoznunk. Külföldön ilyennel szinte gond sincs. A lényeges tehát: sokkal többet kell az átvett — akár a legegyszerűbbnek látszó műveletet is — gyakorolni. Aki a szövetkezetbe kerül, nem azzal szerez magának teközött kintélyt, hogy fejből fújja, melyik takarmányozási módszer a jó, Inkább akkor kezdik becsülni, ha fejni látják, vagy szántani — ha kell. Nagyon szeretnék, ha létesítene az állam egy magyar mezőgazdasági főiskolát. Mert az anyanyelven elsajátított anyag mégis csak tartósabb. A szoba, amelyben laknak szép. Rendezett rendetlenség van benne, mint annyi más diákszobában. És — rengeteg virág. Meg is jegyzik rögtön: talán egyetlen internátusbán sincs ennyi növény, mint itt. Akvárium halakkal. Az egyik kaktuszt repülő kaktusznak keresztelték. Nem kell elképedni, nincs ilyen kaktuszfajta, az elnevezés csak onnan ered, hogy gyakran le szokott pottyanni a polcról, de szerencsére semmi baja sem esik, már négy éves, csaknem egyidős gondozóival. Mit olvasnak szabad idejükben? A szakirodalmon kívül Hemingwayt, az itteni magyar lapokat, szaklapokat. Természetesen moziba is, színházba is járnak, Bessler Béla az iskola Zobor tánc- és dalegyüttesében is működik. Interná- tusuk minden igényt kielégítő. Nézzük csak: Szlovákiában szinte párját ritkító tornaterme van (itt rendeztek először fedettpályás atlétikai versenyeket Szlovákiában) saját fedettuszodája van (!), moziterme, és még sok egyéb. Aztán itt Nyitrán van a Pedagógiai E’öiskola is, amely arról nevezetes, hogy sok a lánynövendéke. A mezőgazdasági főiskola viszont arról is híres, hogy rengeteg a fiú. A megoldás tehát kézenfekvő. Illetve mégsem? Hát, így is, úgy is. Kapcsolat van a két iskola között, az igaz, de ösztönös csupán. Egymás rendezvényeit megtekintik, szívesen táncolnak együtt, a sporttalálkozókon szurkolnak, (a labdarúgó mérkőzések meg egyenesen eseményszámba mennek) de nincs közös ifjúsági klubjuk, közös báljuk. A klub létrehozása nagyszerű lenne, mondják ők, a mezőgazdasági főiskolások Csodálatos lenne egy közös diák-klubot alakítani, mondják ők, a pedagógiai főiskolások. Csak éppen senki nem lát hozzá, hogy ez végre megvalósuljon. Talán ezután! Három ötödikes, majdnem- mérnök néhány hónap múlva belép az életbe. Tervekkel, célokkal, komoly felkészültséggel. Munkájukat bizonyára siker koronázza majd a padokon kívül is. BATTA GYÖRGY
