Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-02-25 / 8. szám

RÖVIDEN KÜLPOLITIKÁBÓL Kairó elővárosában csehszlovák segítséggel új kerámiai üzem épült. Felvételünk a működő gyár egyik részéről készült. ESEMÉNYDÚS NAPOKAT ÉLÜNK a világpolitikában. Az angolszász hatalmak helyzetét mindinkább beárnyékolják a közelgő választások, sőt a vá­lasztások miatt mesterségesen izzított légkör még a külkap- csolatokra is kihat. A tőkés országokra általánosságban az jellemző, hogy diplomáciai ellentéteik éleződnek. Egyes európai országokban, például Angliában és Olaszországban, gazdasági természetű gondok is jelentkeznek. Afrika szinte naponta szolgál meglepetések­kel. Az etióp-szomáli határon még mindig folynak a harcok, Kongóból és Dél-Szudánból erőteljes partizántevékenysé­get jelentenek. Angliában a fegyverkezési botrány és a külkereskedelem helyzetéről szőlő jelentés ka­varta fel a kedélyeket. Az al­sóházban és az alsőházon kí­vül is kellemetlen helyzetbe került Home tory-kormánya, miután kiderült, hogy a rend­kívül költséges és katonailag amúgy is kétes értékű angol rakétafegyverkezés egyedüli hasznát az uralkodó körök él­vezik, s ráadásul a törvényte­len módszerek alkalmazását sem vetik meg a nagyobb pro­fit kedvéért. A kereskedelmi mérleg deficitjéről közzétett adatokra a tőzsde azonnal ér­zékenyen reagált: a papírok ára esni kezdett. Ebből is lát­ható, hogy az üzleti köröket nyugtalanítja az ország gaz­dasági helyzete. A külkeres­kedelem kedvezőtlen alakulá­sa komoly érv a Munkáspárt kezében a tory-kormányzat ellen, s a konzervatívok ne­hézségeit tetézi Home minisz­terelnök ügyetlensége, ame­lyet Wilson az alsóházban meg is lovagolt. Az angol lapok szerint a közzétett adatok azt a tanulságot sugallják, hogy Angliának fokozottabban kell kereskednie a szocialista or­szágokkal. A SZOCIALISTA VILÁGGAL VALÖ kereskedelem azonban Amerika tilalmába ütközik. Ami pedig a Kubával fenntar­tott kapcsolatokat illeti, Wa« Megkezdődött a Ruby-per EGY FRANCIA VEZÉRKARI TISZT LELEPLEZÉSEIBŐL: _________ DIEN- BIEN- FU Idén tavasszal lesz tíz éve, hogy Dien-Bien-Fu, a francia Indokína főerődítménye el­esett és ezzel rombadőlt Fran­ciaország délkelet-ázsiai gyar­matbirodalma. Hónapokig tar­tó véres harcok előzték meg a háborúnak ezt a fordulópont­ját. A napihírekből csak azt tudtuk, hogy a vietnami for­radalmárok lépésről lépésre győzték le az akadályokat és vontak mindszorosabb ostrom­zárat a vár köré. Eközben azonban a francia kormány, amely ilyen erős egérszorítőba került, nem ma­radt tétlen. Ezt most hozta napvilágra Jules Roy ezredes, aki tagja volt az indokínai francia főparancsnokságnak. Eszerint az akkori francia kor­mány Bidault miniszterelnök­sége alatt végső kétségbeesé­sében az Egyesült Államokhoz fordult segítségért. Washing­tonban jól ismerték Dien- Bien-Fu stratégiai értékét, tudták, hogyha ez az erősség elesik, az megingatja az egész Távolkelet hadászati egyensú­lyát. Azért a legnagyobb ti­tokban készülődtek arra, hogy meglepetésszerü beavatkozás­sal az indokínai eseményeknek más, kedvezőbb fordulatot ad­janak. A titkos terv kidolgo­zása John Foster Dulles, az akkori külügyi államtitkár és Radford tengernagy, az egye­sült amerikai vezérkar főnö­kének kezében volt. Ez utóbbi első sorban a hetedik ameri­kai flotta B/29 típusú nehéz bombázóinak tömeges beveté­sét javasolta. Ez azonban Dul­les szemében nem látszott elegendőnek. Valami „erőseb­bet“ akart. Radford megértet­te a célzást és új tervet nyúj­tott be: atombombák alkal­mazását. Dulles el volt ragadtatva. Néhány napon belül a terv megtette előírt körútját és helyesléssel találkozott az ak­kori elnöknél, Eisenhowernél is. Az előkészületek most már gyors tempóban folytak. Ez kb. 1954. április 20.-a körül történt. Párizsból nyomást gyakoroltak Dullesre a terv mielőbbi keresztülvitele érde­kében, rámutatva arra, hogy a vár eleste minden nap vár­ható. Anglia? Még csak nem is konzultálták az angolokkal, pedig formális megállapodások léteztek, amelyek atombomba bevetését előzetes hozzájáru­lásától tették függővé. Ez a terv hasonlatos volt ahhoz, melyet két évvel az­előtt Mac Arthur tábornok a kóreai háborúban akart meg­valósítani a Yalu folyó mel­lett. De sok tekintetben az in­dokínai helyzet sokkalta sú­lyosabb volt a kóreainál. Első­sorban a Yalunál egy amerikai tábornok volt kezdeményezője ennek a tervnek, melyet ma­ga a Pentagon utasított visz- sza. Ezzel szemben Indokíná­ban maga a legfelsőbb katonai tekintély, a vezérkar főnöke volt a terv elindítója. Kóreá- ban az akkori elnök, Trúmann ejtette el Mac Arthur javasla­tát, sőt fegyelemsértés miatt vissza is hívta a tábornokot. Indokínában egy másik elnök, Eisenhower, éppen ellenkező­leg, támogatta és helyben­hagyta a kezdeményezést, hol­ott — hogy a párhuzamot be­fejezzük — Kóreában az ame­rikai hadsereg hadviselőfél volt, ami, ha nem is igazolása, de legalább látszatra, ment­sége lehetett volna Mac Ar­thur elhatározásának. Indokí­nában azonban az Egyesült Államok nem voltak hadvise­lőiéi és így a legcsekélyebb jőguk sem volt a beavatko­zásra. Tisztán „nemesszivű­ségből“ ajánlották fel az atombombát, hogy megszorult barátjukon — Franciaorszá­gon — segítsenek. Mi mentette meg a világot attól, hogy Dien-Bien-Fu-nál atombomba robbanjon, ami egy harmadik világháborút je­lenthetett volna? Az egyik oka az volt, hogy Edén, az akkori angol miniszterelnök titkos szolgálata útján már április 23.-án tudomást szer­zett a tervről és „magyaráza­tot“ követelt Washingtontól. Ugyanakkor Churchill, aki ugyan már nem volt kormá­nyon, de még mindig nagy befolyású egyéniség volt, köz­vetlenül Eisenhower elnökhöz fordult és tudatta vele a britt kormány és közvélemény el­utasító álláspontját. Eisenho­wer, akit néhány fontos ta­nácsadójának ellentétes beál­lítása is zavarba ejtett, kény­telen volt végül is lefújni Dul­les és Radford tervének vég­rehajtását. Ezek a következmények meggátolták az atombomba ledobását. Dien Bien Fu el­esett és vele együtt Bidault kormánya, amely az atom­bomba alkalmazását sürgette. A pacifista hullám Franciaor­szágban kormányra segítette Mendes-Francet, aki Genfben aláírta a békeszerződést, amelyben Franciaország le­mondott Indo-Kínáról. A világ csak jóval később szerzett tudomást arról, hogy nem járt messze az „örvény szélétől". Ró A dallasi bíróság nagyter­mében megkezdődött a Ruby- per. Az elegáns kék öltönyt vi­selő vádlottat két detektív ve­zette be a terembe. Miután Ruby helyet foglalt a vádlot­tak padján, három védője az­zal az indítvánnyal fordult a bírósághoz, hogy szüntesse meg az eljárást, mivel Ruby „pillanatnyi elmezavarában“ követte el tettét. Wade ügyész tiltakozására a bíró elutasí­totta az indítványt, majd megkezdődött az esküdtek kiválogatásának hosszadalmas eljárása. Kilencszáz dallasi lakos ka­pott idézést a városi bíróság­ra. Közülük választják annak az esküdtszéknek a tagjait, amely bűnösnek vagy ártat­lannak mondja ki Jack Rubyt, a Kennedy-merénylettel gya­núsított Lee Harves Oswald gyilkosát. A kiválasztott esküdteket elszigetelik. Mindaddig nem engedik érintkezni őket a dallasi közönséggel, amíg a per le nem zárul. Az esküdtek, fegyveres őrizet alatt, a kö­zeli étteremben kapnak ellá­tást. Szálláshelyül bírósági szobákat rendeztek be szá­mukra. Ablakaik arra a dallasi térre néznek, ahol Kennedy elnököt 1963. november 22-én meggyilkolták. Az angol lapok Dallasba ki­küldött tudósítói a legna­gyobb megvetés hangján szá­molnak be arról a „cirkuszi főpróbáról“, amely megelőzte Jack Ruby perének „bemutató előadását". Egybehangzóan megállapítják, hogy a „bűnös város“ egész légköre (Oswald meggyilkolása óta 22 újabb gyilkosság történt Dallasban, az áldozatok közül 12 néger volt) Igazolni látszik az ame­rikai közvélemény divatossá vált átkát: „Védjen meg té­ged a dallasi rendőrség!" Az angol laptudósítók el­mondják, hogy Oswald gyilko­sa szemmel láthatólag reme­kül érzi magát, élvezi a sajtó­nyilvánosságot, és egyáltalán nem látszik aggódni jövője miatt. Az Egyesült Államok szaigoni nagykövete szerint Amerika nem számolhat a bábkormány villámgyőzelmével Dél-Viet- namban. A nagykövet szerint 5-10 évig is elhúzódhat a há­ború. Johnson elnök a dél-vietnami uralkodó köröket mind­ezek ellenére mégis teljes támogatásáról biztosítja. Felvé­telünk az úgynevezett amerikai tanácsadó tisztek csoport­járól készült. Hitler örökösei Texasban 1/ ennedy halála egyáltalán ■*nem olyan meglepő, mint ahogyan egyesek magyaráz­zák" — nyilatkozott annak idején a hírhedt Walker ex- tábornok a Deutsche Nazio- nal- und Soldaten-Zeitung militarista nyugatnémet lap­nak. — „Elegendő gyúlékony anyag gyűlt össze, noha ezt állandóan hamis újságközle­ményekkel leplezték!“ Elegendő gyúlékony anyag.. John Birch Társaság. 1958- ban még csak tizenketten áll­tak megalapítója, az egykori cukorkagyáros, Welch úr mö­gött, 1961-ben már az USA 34 államában tartott fenn helyi szervezetet. A Führerként tisztelt Welch úr nem titkol­ja: a kommunisták, a zsidók és a négerek kiirtását készíti elő. Neki még Eisenhower sem elég „megbízható“. Ő mon­dotta: „Eisenhower a kommu­nista agresszió odaadó és tu­datos ügynöke.“ A „kommu­nisták híveként“ gyűlölte Tru- mant és a két Dullest is. Még Nixont sem tartotta megfele­lő embernek. Kennedyről nem is beszélve ... Azt vallotta, csak az nyerheti meg a moz­galom bizalmát, aki Hitler Adolf nyomdokaiba lép. Amikor a John Birch Tár­saság mozgolódására felfigyelt a közvélemény, Robert Ken­nedy igazságügyminiszter a fasiszta társaságot nevetsé­gesnek nevezte. Nevetséges? Esetleg... ta­lán John Kennedy meggyilko­lása előtt az volt... Megdöbbentő ma olvasni a „Progressive“ amerikai folyó­irat közleményét, amely még nem is olyan régen a „Bir- chisták 1964-re puccsot ter­veznek“ című könyvet reklá­mozta. Fasiszta szerzője nyíl­tan ír „a titkos tanácskozá­sokról, a közvéleményt befo­lyásoló, gondosan megfontolt intézkedésekről...“ A Birch Társasággal szövet­ségben működik Rockwell fa­siszta pártja. Szintén legáli­san. Reklámozott főhadiszál­lásuk falain Hitler-képek lóg­nak és termében barnaingesek dolgoznak. Már 1961-ben azzal büszkélkedtek: sokat tesznek az ügyért, mégsincs bajuk a rendőrséggel. Ha van különb­ség a birchisták és Rockwel- lék között, csak annyi: Rock­well 1972-re tervezte az ál­lamelnöki cím megszerzését. A múlt évben az FBI elju­tott annak felismeréséig, hogy nem lehet maroknyi őrültek bandájaként kezelni a több mint ezer fasiszta csoportot, összefogásuk csak növelte a veszélyt. A múlt év tavasza óta titkos tanácskozásokon hangolták össze tevékenysé­güket, amelynek egyik mozga­tója a terror, a megfélemlítés. A sikeres akciók érdekében már akkor elkészítették a dé­li államok fegyverkereskedel­mének és raktárainak listáját és hozzáláttak a fegyvergyűj­téshez ... A nnak idején a volt elnök ** is felkerült a fasiszták listájára, sőt, egyesek a nyil­vánosság előtt halálát jósol­ták és kívánták. Walker már korábban is követelte a „libe­rális“ vezetés félreállítását és elérkezettnek látta az időt, hogy a tábornokok .agadják magukhoz a hatalmat. Eköz­ben háborítatlanul tevékeny­kedett dallasi otthonában — az .American National Oil“ székházában lévő lakásában. Háborítatlanul szervezhették merényleteiket a négerek el­len a birchisták és Rockwell hívei is. De miért? Kik álltak és áll­nak mögöttük? Még a legfőbb állami tiszt­ségviselők felsorolása is le­hetetlen, annyian vannak. Csak egy példa: Goldwater szená­tor, aki az elnökségre pályá­zik, s kinek cikkeit másodna­ponként 150 újság egyszerre közli, kijelentette: a birchis­ták semmiféle veszélyt nem jelentenek az országra nézve. Akiktől valójában tartani kell — mondotta — nem egyszer, azok a szélső baloldaliak — az „Amerikaiak — a demokrati­kus akciók hívei“ szervezet fontos alakjai, akik Kennedy elnök tanácsadóiként befura­kodtak a Fehér Házba. Innen a következtetés, amit Goldwater nem egy híve meg is tett: ezt a veszélyt meg kell szüntetni. A jobboldali veszély olyan méreteket öltött, hogy a Tat, a Kennedy meggyilkolását megelőző napokban már így írt az ultrákról: „Szám sze­Valóban ez a felvétel is sokmindenről tanúskodik. shington megtorlással él jő néhány partnere esetében. ★ • ★ Mexikó és Közép-Amerika kommunista és munkáspártjai közös nyilatkozatot hoztak nyilvánosságra harmadik ér­tekezletükről. A pártok han­goztatják, hogy a „Szövetség a haladásért“ program a neo- kolonializmus megnyilvánulása. A közös nyilatkozat elítéli az úgynevezett közép-amerikai gazdasági integrációt, majd szolidaritást nyilvánít a pana­mai nép harca iránt. Felhívja Latin-Amerika és a világ né­peit, szánjanak síkra a test­véri kubai nép szocialista for­radalma védelmében. A pártok az 1957. évi és az 1960. évi moszkvai nyilatkoza­tokhoz híven védelmezik a nemzetközi kommunista moz­galom közös politikáját. Felvilágosult j neokolonializmus j Figyelemre méltó elme­futtatásra bukkantunk az Economist című angol he­tilapban. A szerzőt a leg­utóbbi kelet-afrikai kato­nalázadások, még ponto­sabban: az a körülmény ihlette gondolkodásra, hogy Kenya, Tanganyika és Uganda kormányai brit csa­patokat hívtak be országa­ikba, saját zendülő fegyve­reseik megfékezésére. A lap örömmel állapítja meg, hogy az akció sikeres volt, mert „a brit erőket tiszte­letre méltó előrelátással, olyan módon helyezték el, hogy pillanatok alatt ké­szen álltak, hogy akcióba lépjenek, ha erre felkérik őket." Ami történt — úgy mond — bebizonyította, hogy ezek a nemrég felszabadult országok Angliától várnak segítséget, ha valamilyeh problémával küzdenek. Érthetetlen hát, hogy az ilyesfajta segítséget Afri- ka-szerte mégis miért hív­ják neokolonializmusnak — sopánkodik a cikkíró. A kapitalista beavatkozókról beszélni annál is Inkább felelőtlenség — hangzik az érvelés tovább —, mert Anglia katasztrófától men­tette meg Kelet-Afrikát, sőt a világot is. Ha ugyan­is más (?) avatkozik be a brit felelősségi 1) szférájá­ba, akkor annak következ­ményei beláthatatlanok len­nének. Megvesztegető érvelés! És tényleg érthetetlen, hogy az afrikaiak többsége miért nem érti meg ezt a logikát, miért mondja han­gosan, hogy a királyi lö- vészezredek úgy mennek, mintha jönnének. rint ugyan aligha játszanak fontos szerepet, aktivitásuk azonban az utóbbi időben észrevehetően fokozódott. Úgy tűnik, hogy jobban szervezet­tek, mint eddig voltak és mindenekelőtt tekintélyes pénzforrásokkal rendelkez­nek.“ A dallasi merénylet előtt a Nation című lap megállapí­totta: „Lényegében minden háború utáni szélsőséges jobb­oldal mozgalom a texasi olaj­mágnások dollármillióira tá­maszkodott." Walkernek igaza volt: elég gyúlékony anyag gyűlt össze. Azon tehát nem is lehet cso­dálkozni, hogy a fasiszták megjósolták Kennedy halálát. Hiszen a merényletet Dallas­ban, a birchisták egyik köz­pontjában hajtották végre. Dallasban, amelynek mágná­sai dollárral látták el őket. Dallasban, ahol „Vesszen Ken­nedy“! táblákat emeltek a magasba a néhai elnök lelö- vetése előtt. Dallasban, ahol a fasiszták megünnepelték az aljas gonosztettet, mondván: „Akárki lőtt, jó munkát vég­zett.“ Itt, ahol Ruby védelmé­re csatasorba állnak az ult­rák... De mindez kevés-e arra, hogy a gyanút kiterjesszék a bújtogatőkra, a cinkostársak­ra?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents