Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-12-22 / 51-52. szám
Ne csak ezen a napon 51 —52 szító Ara 1.20 K6» XIII OVÍ. — 1964. XII. 22. A CSISZ SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA r y m a ľ Felesleges számolni, hogy hányat alszunk még eddig. Az órák ilyenkor sebesen szaladnak izgalmon, igyekvésen és fáradságon át, hogy aztán megálljon hirtelen ott fent a levegőben az a perc és megszólaljon az a csengő. Hányat is alszunk még addig? És mióta készülünk rá? Az a perc mindent feledtet majd: a fa megint ott csillog és sistereg a szoba sarkában, a viasz szaga egybekeveredik a gyanta illatával: kis gyertyák égnek az ágak hegyén, ezüst szalagok fénylenek és szikrákat szór az a vasreszelékbe mártott drótdarabka, amit minden évben áhítattal bámulunk. Kinek jut majd eszébe akkor hogy mennyi küzdelemmel áldoztunk ezért a varázsért? Hogy mennyi nehéz munka, töprengés, aggodalom épült bele ebbe a könnyen és gyorsan szétpattanó csodába, ami jószerivel csak addig tart, míg a gyertyák nem kezdik hullatni apró könnyeiket, s míg a csillagszóró ki nem hamvad? Az a perc magasztos lesz és békességgel teli, a bérházak falait szeretetre áhítozó énekünk itatja át. Valami éteri-tiszta közegbe lopjuk át magunkat ilyenkor: oda, ahol üveghangon koccannak össze a kristályos szférák, s ahol nagy-nagy megnyugvás száll mindenkire. De az a karácsonyi este, az a perc csalóka dolog lesz, ha menekülünk h'zzá, ha olyan türelmetlenül hörpöljük varázsos hangulatát, mint a részeges a bódító italt; ha számlálatlanul báljuk bele a hétköznapok perceit, ha oktalanul feláldozzuk érte heteinket és hónapjainkat; ha az egész esztendőt keserves lépcsősornak tekintjük, olyan kötelező kálváriának, amit végig kell járnunk, hogy ehhez az egyetlen mámorító pillanathoz juthassunk végre. Az a perc akkor hamis mámor lesz, amiből fájó fejjel ébredünk másnap reggel; idegen része lesz életünknek, s legfeljebb a bágyadtság marad utána. Mert á karácsony nem kárpótlás valamiért hanem a megünneplése valaminek. Mert nem elhibázott gesztusainkat kell helyrehoznia, nem év közben ütött családi sebeinket kell bekötöznie, megkésve és szerencsétlenül; hanem egy békében és jóért való küzdelemben eltelt év érzelmi telepeinek kell áraszta- niok benne a meleget, az okosan használt Időnek kell csillannia a zöld gallyak közül, a tisztességgel megtett eddigi útnak kell biztatnia a jövőre. Szilveszterkor, a borospoharaké és a káposztalevesé a főszerep, nem a magábaszállásé; az igazi számvetés ideje legyen hát most is inkább az a perc, az üveghangok között. Karácsony estéjén a megállapíthatatlan történelem suhan át a szobán, a folytonos újrakezdés bizonyossága emeli magasra a fejünket, a sötétségen győzedelmes fény sugárzik köröttünk. S oly jó lenne hinni, hogy amikor gyermekeink szokatlanul megindult arccal fordulnak felénk, hogy suta köszöntő szavaikkal egy évre ismét boldoggá tegyenek, nyugodt szemmel tekinthetünk rájuk; és hogy talán Így maradunk majd meg az emlékezetükben, fáradtan és le- bírhatatlanul, a gyertyák és az apró csillagok között Kedves olvasóinknak kellemes ünnepeket és boldog újévet kívánunk
