Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-12-08 / 49. szám

RÖVIDEN KÖIPOIITIKÁBÓL Bulgária és Csehszlovákia között kulturális egyezmény jöti létre. Václav Hendrych iskolaügyi miniszter-helyettes és Stajko Nedelčev a Bolgár Népköztársaság meghatalmazol! követe aláírják az egyezményt. £» m » - * , A FRANCIA KORMÁNY NEHÉZ tárgyalásra számit Brüsz- szelben. A francia miniszterta­nács ülésén Couve de Murville külügyminiszter beszámolója alapján megvitatta a Német Szövetségi Köztársaságnak a mezőgazdasági Közös Piac kér­désében Brüsszelben előter­jesztett javaslatait. A kormány szóvivője az ülés után kije­lentette, az egységes gabona­árakra vonatkozó nyugatnémet javaslat „megtörte a jeget“, bizonyos előrehaladást jelent, de nem elégíti ki a francia i- gényeket és a Közös Piac vég­rehajtó bizottságának állás­pontjától is messze van. A francia kormány figyelemmel és jóakarattal tanulmányozza a bonni javaslatokat — han­goztatta a szóvivő —, de úgy látja, hogy Brüsszelben még nagyon nehéz tárgyalásra kell számftani, amíg a „hatok“ megegyezésre jutnak a mező- gazdasági Közös Piac kérdé­sében. A BIZOTTSÁGI TANÁCS EGYBEHIVÁSÁT kérte 16, több­ségében afrikai ország. A be­nyújtott javaslat szerint Bel­gium és az Egyesült Államok agressziót követtek el Kongó­ban, megsértve az ENSZ a- lapalkotmányát. Kongóban foly­tatódik a felkelők ellenállása. A dél-vietnami kormánycsa­patok újabb súlyos vesztesé­get szenvedtek a partizánok elleni harcban. Hírügynöksé­gek szerint a nyár dereka ó- ta ez a kormánycsapatok leg­súlyosabb kudarca. A Francia Szocialista Párt határozata „Megengedhető" a kommu­nistákkal való szövetség. A Francia Szocialista Párt országos tanácsa két napig U- lésezett Puteaux-ban, Párizs e- gyik elővárosában. Az ülésszakon két határoza­tott hoztak. Az egyikben, amely általános politikai irányelveket tartalmazna párt bírálja a je­lenlegi kormány egész tevé­kenységét. Mindamellett a ha­tározat nem jelöl ki világos módozatokat a De GaUlle-rend- szer megdöntésére és az iga­zi demokrácia győzelmére. Az ülésszak második határo­zata arról szól, hogy milyen taktikát kövessenek a francia szocialisták a jövő márciusban esedékes községtanácsi válasz­tásokon. A francia dolgozók óhajaival összhangban a hatá­rozat kimondja, hogy a párt elő kívánja mozdítani egy egy­séges demokratikus front lét­rehozását a választások idejére. A szocialisták a választási kam­pány során fő céljuknak tekin­tik, hogy a kormányon lévő UNR-re és a vele szövetséges pártokra vereséget mérjenek. A francia Szocialista Párt megengedhetőnek tartja a vá­lasztási szövetséget a kommu­nistákkal vagy a köztársasá­giakkal, lehetőséget lát arra, hogy sok helyütt már a szava­zás első fordulójában a kom­munistákkal közös jelöltlistákat állítsanak fel. Angolai fiatalok a szabadságért Világkonferencia Uj-Delhiben A Komszomolszkaja Pravda tudósítója Brazaville-ben meg­látogatott egy csoport angoliai fiatalt, akik most Kongóba készülnek, harcolni a szabadságért. Róluk írt riportot A FIATALOK SOHASEM TÖRNEK MEG cimníel. Egy kis területet pálmale- vélfonattal kerítettek be. Itt tartják a francia nyelvórákat. Az iskola tanulói tegnap még partizánok, parasztok vagy munkások voltak. Mindössze tízén, húszán vannak. Mind­annyian nagyon fiatalok még. De valószínűleg nincs a vilá­gon még egy olyan iskola, a- melynek tanulói ilyen fiatalon már megismerték volna az élet minden keservét, kínját, bána­tát. Beszélgettem velük. Látták és emlékeznek arra, hogyan, lán­goltak szülőfalujuk szalma­kunyhói, amiket a portugál büntetőexpedíciók gyújtottak fel. Fülükben talán még vissz­hangzik a kivégzések jajszava A kattogásról felismerik a kü­lönféle amerikai automata fegyverek márkáját, mert ame­rikai fegyverekkel szerelték fel a portugál hadsereget. Es ók most Brazaville-ben. vannak. Holnap talán már ott lesznek valahol Luanda környé­kén, ahol majd a parasztoknak beszélnek a forradalom cél­jairól, vagy pedig partizánegy­ségeket veztetnek, irányítanak. Az iskola számukra csak egy lélegzetvétel a harc előtt. Dá­niel Csipenda, aki itt ül mel­lettem, helyesbít. — Nem.ezek a fiatalok itt az emigrációban is folytatják a harcot. Szervezetünknek, az Angolai Felszabadító Mozgalom Ifjúsági Szövetségének aktivis­tái. ... Azután egy nagyobb he­lyiségben találkoztunk ismét. Dániel Csipenda magas, szé- lesvállú-, szakállas fiú. Timoteo Mihuzl magába merülten la­pozgat, ó a Szövetség tájékoz­tatási titkára. Valamivel ké­sőbb érkezik meg Ramos Ba- ros, a Szövetség vezetője. Csipendát kérdeztem meg, hogy mikor és hogyan alakult meg ez az ifjúsági szervezet. 1960-ban Leopoldvilleben ta­lálkozott néhány angolai e- migráns és néhány angolai e- gýetemista, akik Portugáliából tértek vissza, hogy részt ve­gyenek a mozgalomban. Tudtuk, hogy milyen nagy szerepe van a fiataloknak a felszabadító mozgalomban, és tudtuk, hogy a fiatalok szer­vezetbe való tömörülése na­gyon fontos. Dániel visszaemlékezik arra, hogy milyen, szinte -’áthidal­hatatlan akadályokat kellett leküzdeniük, amíg sikerült talpra állítani a szervezetet. Ma már a Szövetség az ango­lai fiatalok legerősebb szer­vezete. Azután kivágódott az ajtó és egy alacsony, sovány fiatalem­ber sietett be. — Ismerkedjenek meg — fordult hozzám Csipenda —, ő Jose Kondes — mutatott a sovány fiatalemberre — együtt voltunk a börtönben, ö a fele­lős a Szövetség anyaországi tevékenységéért. — Szomorú híreket hozok — mondta Kondes — a portugá­lok meggyilkoltak 150 parti­zánt, köztük több egyetemistát. Hirtelen csend lett, azután Baros szólalt meg: — A portugálok egyre ke­gyetlenebbek. De mindegy, úgyis mi győzünk. Nem tud­nak bennünket megfélemlíteni. Az angolai fiatalok tudják, hogy az angolai nép csak úgy juthat győzelemre, ha együtt működik a világ haladó erői­vel, csak úgy sikerül majd el­fojtani, győzelemre vinni az országban dühöngő véres har­cot. Negyvenhárom ország és tizenhat haladó nemzetközi szer­vezet képviselői vettek részt azon a világkonferencián, a- mely az összindiai Béketanács és a Nemzetközi Kapcsolatok Indiai Bizottsága kezdeményezésére ült össze Delhiben. — Öt világrész neves közéleti személyiségei foglaltak helyet a padsorokban, folytattak csaknem hatnapos véleménycserét ko­runk nagy kérdéseiről. A világkonferencián számos határoza­tot hoztak, s valamennyi döntés egyhangúlag született. A né­pekhez szóló deklarációban állást foglaltak a küldöttek a békés együttélés, a leszerelés, a gyarmati népek szabadság- mozgalma, a fejlődő afrikai és ázsiai országok támogatása mellett. A gyarmatosítás kérdéseivel foglalkozó bizottság ü- lésén elfogadott 18 határozatban pedig megbélyegezték az imperialisták minden olyan mesterkedését és agresszióját, a- mely a világ legkülönbözőbb részein veszélyezteti a békét sérti a népek érdekeit. Tízezer náci háborús bűnös ■ ■ ■ ■ Bertrand Russel, a 92 éves angol filozófus levelet írt e Daily Telegraphnak és a le­vélben nyugtalanságát fejezte ki amiatt, hogy Nyugat- Né­metországban neonáci csopor­tok vannak 'újjászületőben: „Dr. Kempnernek, az USA volt nürnbergi ügyészhelyettesének becslése szerint Nyugat-Né- metországban 10 000 náci há­borús bűnös él álnéven. Ha a nyugatnémet kormány felfüg­geszti a háborús bűnösök ül­dözését, ezek az emberek va­.W.W.W.W.V.V.V.W.’ szabadlábon lószínűleg visszatérnek a po­litikai életbe. Ez megsértené az 1945-ös londoni egyezményt, mely nemzetközi törvény. Bertrand Russell kifejezte azt a reményét, hogy az angol kormány támogatja az 1945-ös londoni egyezményt és hogy a nyugatnémet* hatóságok felül­vizsgálják a náci bűnök elévü­léséről szóló elhatározásukat. Nem csalás, nem ámítás? Amerikai módszer • Botrány a „krebiozen" körül • Egy gramm „orvosság" csak 170 000 dollár • Csalók a bíróság előtt! — A huszadik század egyik legnagyobb botránya — je­lentette ki az amerikai or­vosok szervezetének elnöke az úgynevezett krebiozen körüli botránnyal kapcsolat­ban. A „krebiozert" lett volna a csodaszer a rákbetegeég ellen Első Ízben 1951-ben a sajtókonferencián esett róla szó. Akkor szenzáció­ként emlegették Ugyanis azidőtájt „találták fel". A körülötte vert óriási rek­lámhoz nagyban hozzájárul­tak a tekintélyes orvosok nyilatkozatai. Andrew Ivy, ismert csikágói fiziológus is kiállt az új „orvosság“ mel­lett. Rengeteget írtak a kre­biozen csodálatos gyógyító hatásáról. Ez az „orvosság“ lett a súlyos rákbetegek egyetlen reménysége. Csak egy baj volt vele: a csodá­latos orvosság túl drága volt! Az orvosság „feltalá­lói“ és készítői azonban mindjárt készen voltak a válasszal: — Hogy is lehetne ol­csóbb. amikor egyetlen gramm előállítása 170.000 dollárba kerül! Aztán kitört a botrány! Hosszú nyomozás után Csikágóban az ügyészség nyilvánosságra hozta a vád­iratot. Ez a dokumentum többek között azért is ér­dekes, mert benne leggyak­rabban ezt a szót olvashat­ójuk: csalás! Csalással vádolják a Du- rovich-testvéreket, Ivy is­mert fiziológust és még egy egész szolid csikágói orvost Csalással vádolják őket, a rákbetegek becsapásával és megrablásával. Az „orvosság“ vegyelem- zésénél ugyanis bebizonyo­sodott, hogy a „csodálatos" krebiozen nem egyéb, mint közönséges kreatin, vegyi- anyag, amit bármelyik la­boratóriumban glő lehet ál­lítani. Egy gramm előállí­tási költsége — 30 cent! Érthető, hogy ez a „cso­daszer“ ez a csodálatos or­vosság nem segíthetett, s nem is segített a betege­ken. Sőt, káros volt! Dehát azok az esetek amikor a krebiozen segített, s meggyógyította a gyógyít­hatatlan betegeket? A nyomozás bebiztosítot­ta, hogy azok az esetek amelyekről annyit írtak 'az újságok, puszta koholmá­nyok voltak. A csodaorvo­sok halottakat gyógyítottak. így például az egyik pá­ciensről azt hlresztelték, hogy a krebiozentől gyó­gyult meg teljesen, s már 9 esztendeje makkegészsé­ges. Az emlegetett „meg­gyógyult“ beteg azonban még 1955-ben meghalt, rák­betegségben. Teljes pontossággal még nem állapították meg, hogy ezek a csalók mennyit ke­restek a beteg emberek sze­rencsétlenségén. Az ügyész azonban kijelentette a csi­kágói bíróság előtt, hogy csak a Durovich-testvérek 1,700.000 dollárt helyeztek el a külföldi bankokban. (A) Az Egyesült Államok parlamentje külügyi osztályának kép­viselői Prágában jártak, Jan Pilier miniszterelnök-helyettes fogadta őket. Képünkön Jan Pillér minisztetelnök-helyettes, John Motia- gan-nal a küldöttség vezetőjével beszélget. V.V.W.V.' A z amerikai választások le­zajlása után a nyugati vi­lág újabb fontos dátumra, december 15-re függeszti te­kintetét. Ezen a napon jár le De Gaulle .utolsó ultimátuma a gabona árának végleges ren­dezésére vonatkozólag (külön­ben, állítólag, otthagyja a kö­zös piacot), és ugyanezen a na­pon ül össze Párizsban az At­lanti Tanács, hogy most már „visszavonhatatlanul véglege­sen“ döntsön az ún. sokoldalú atomhaderő kínzó kérdésében. A dolgok kezdenek bonyolód­ni, és a leszerelésért küzdő erők közbelépése mind sürgő­sebbé válik. Hiszen atomellenes konferenciákban nem volna hiány, sajnos eddig kevés, vagy semmilyen befolyással sem vol­tak az új atom-versenyfutásra, melynek ritmusa kezd mind nyugtalanítóbbá válni. Az ame­rikai atombomba 1945-ben szü­letett meg, a szovjet 1949-ben, az angol 1955-ben, a francia 1960-ban, a kínai 1964-ben, ed­dig tehát az egyes időközök 4-től 6 évig terjedtek. Újab­ban azonban az időköz már sokkal rövidebb kezd lenni. Dr. Babha kijelentette, hogy India 18 hónapon belül tudna atom­bombát előállítani, és úgy lát­szik, hogy most már tucatnyi ország, amely megfelelő kapa­citású atomreaktorral rendel­kezik, néhány éven belül az atombomba „boldog" tulajdo­nosává válnak. Köztük van Damokles bombája Svédország, Kanada, Nyugatné­metország, Olaszország” Japán, Csehszlovákia, Izrael, Egyip­tom, Dél-afrika, sőt, horribile dictu még Kongó is. Nem kell ezeknek több, mint néhány év és 500 millió francia frank, hogy beérjék a többieket és megsuhogtassák az emberiség feje felett Damokles bombáját. Az elmúlt évben terjesztet­ték a NATO elé a sokoldalú atomhaderő tervezetét, és még az idén kellepe róla dönteni. Maga a NATO, azaz az atlanti szövetségi forog kockán a kapi­talizmus stratégiájával, szem­ben a szocialista tömb, a mun­kásosztály és — magukban a legfejlettebb kapitalista orszá­gokban — a demokratikus és baloldali erők stratégiájával. „Meg keld menteni a NATO-t“ verte félre 'a harangokat a „Foreign Affairs“ című ameri­kai folyóirat hasábjain Henry A. Kissinger, a harvardi egye­tem tanára. „A koalíció diplo­máciája az atomkorban“ című értekezésében. És tényleg nem kevesebbről van szó, mert a sokoldalú atomflotta szerve­zésére vonatkozó pozitív vagy negatív állásfoglalás (25, egyenként 8 Polaris atomraké­tával felszerelt és nemzetközi személyzettel ellátott hajóról van szó) a következő problé­mát van hivatva eldönteni: vagy a NATO felbomlását, vagy pe­dig — szépségtapasz gyanánt — egy új NATO felállítását, amelyről már tárgyalnak a ka­tonai és politikai szakértők. Ez természetesen az eddigi NATO- politika kudarcával volna egy­értelmű. Az Egyesült Államok, bár to­vább is a kapitalista világ leg­erősebb állama, és bár határ­talan mértékben továbbfejlesz­ti katonai és gazdasági kapa­citását egy idő óta — és ezt legragaszkodóbb hívei is kez­dik felismerni — tagadhatatla­nul sokat veszített előbbi vi­tathatatlan hegemóniájából. Most azonban felszínre kerül­nek az összes atlanti ellenté­tek. Mindeddig csak Bonn hagy­ta jóvá a sokoldalú atomhaderő tervét, és a „Süddeutsche Zei­tung“ nevű nyugatnémet lap máris rámutatott annak Jehe- tőségére, hogy a NATO sokol­dalú flottája helyett egy két­oldalú amerikai-nyugatnémet flotta kerülhetne felállításra, mely atomfegyverekkel volna felszerelve. Ez persze azt je­lentené, hogy a többi ujj mel­lé most már a nyugatnémet ujj is hozzáférhetne az atomlehű- zóhoz!? Idáig azonban még nem fejlődtek a dolgok, és hogy ne is fejlődhessenek, szakadat­lanul folynak nagy buzgósággal a tanácskozások. Az Egyesült Államok felajánlotta Európának a stratégiai fegyverek birtokát és használatát, — de az ellen­őrzés joga nélkül. Az ellenőr­zés a probléma sarkpontja. Az amerikai és brit kormány már válaszoltak e Szovjetunió til­takozó jegyzékére a sokoldalú atomhaderő felállítására vo­natkozólag, és szükségesnek tartották hangsúlyozni, hogy sohasem lesznek hajlandók le­mondani vétójogukról, ami egy­értelmű az atomfegyverek fe­letti ellenőrzés jogával. E hhez hozzájárul, hogy az európai államok részéről eddig tanúsított tétovázás már nem áll messze a tényle­ges ellenkezéstől. Hollandia és Belgium közelebb vannak a nemhez, mint az igenhez. Dá­nia és Norvégia már kimondot­ták a határozott nemet. Tö­rökország és Görögország még n4m foglaltak állást; Francia- ország nyíltan áll ellent és saját ún. ütőerejére (force de frap- pe) mutat rá. Olaszország még mindig „tanulmányozza“ a kér­dést. Ami pedig Angliát illeti az új kormány külügyminisz­tere, Gordon Walker ezért uta­zott olyan sürgősen Washing­tonba, hogy az egész problé­mának tavaszig való elhalasz­tását szorgalmazza. Sőt, bea­vatott körök már tudni vélik, hogy Wilson nem híve Nagy- Britannia egyoldalú atomfegy­verkezésének, és a sokoldalú atomhaderő tervét céltalannak, katonailag esztelennek és po­litikailag ká’*osnak tekinti. Né­zete szerint nem egyéb ez a hidegháború folytatásánál, le­hetővé teszi, hogy Nyugat-Né- metország ujja rajta legyen az atom-lehúzón, azonkívül kiéle­zi az ellentéteket, súlyosbítja a bizalmatlanság válságát Kelet és Nyugat között, sőt a nyuga­ti front országai között is. Az angol munkáspárt véleménye szerint az egyedüli megoldás az volna, ha az atlanti orszá­gok kebelében ún.- előtanács- kozási rendszert létesítenének, a felelősséget az atomvédelem­ért pedig az Egyesült Álla­mokra és nyugati miniszterek­ből álló bizottságra bíznák, a- mely Washingtonban ellenőriz­né a taktikai és stratégiai dön­téseket. Ha a két szembeálló blokk ilyen vagy hasonló mó­don ellenőrizné a Damokles bombával összefüggő politikai és katonai döntéseket, meg le­hetne akadályozni az atom- ' fegyverkezés további elhatal­masodását, és meg lehetne kö­zelíteni a tényleges lefegyver­zést.-Ro-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents