Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-11-24 / 47. szám
Mácsai Gyula: Inkább később, mint soha Prágában november 16-án találkozóra jöttek össze a prágai, brnói és pnbrami főiskolák végzett hallgatói, akik Sachsen- hausenben német koncentrációs táborba voltak deportálva. Képünkön Alois Urbán, egykori cseh diák Christian Mahler keletnémetországi barátjával IV. Már említettem, hogy a „Tribúna 1965" új forma az ifjúsági szervezet életében és magában az ideológiai nevelőmunkában. A határozat által javasolt témák a más típusú szervezetekben bizonyos múltra tekinthetnek vissza, ami részben megkönnyíti a munkát. Azért szükséges, hogy a „Tribúna 65“-rő! részletesebben beszéljünk, a javasolt témákat boncolgassuk, keressük a legjobb módszert, hogyan és mit tudnánk a legjobban, leghasznosabban alkalmazni a szervezet életében. 1. „Közösen többet csinálunk" Ez a téma hasonló az általánosan javasolt „Mi a CSISZ és mit akar ,a CSISZ" — témákhoz. Feladata: rámutatni, hogy még mit nem tudnak a CSISZ- ről, mi a CSISZ társadalmi küldetése, helye és szerepe a társadalom életében. Természetesen ezzel szorosan összefügg az, hogy megmagyarázzuk a tagok jogait és kötelességeit, mit vár el a CSISZ egy tagtól, és Miért csak ok...? — No és a tanítók ? — tesszük és teszik fel a kérdést legtöbbször, ha... Hogy miért? Legtöbbször ez a kérdés akkor hangzik el, a- mikor a felsőbb járási és egyébb szervek, sőt mások is, „lenti" útjuk alkalmával a HNB elnökétől vagy titkárától többek között a falu egyébb, sőt kulturális élete után is érdeklődnek. Persze ezt a kérdést nem mindjárt húzzák elő, sőt nem is mindig. Az olyan e- setbon mondjuk, amikor a község, az EFSZ vezetői elégedettek a helyi kulturális élet fejlődésével, és talán jil működik a CSISZ, a Csemhdok és a többi tömeg- szervezet, akkor ez a kérdés elmarad, tehát felesleges érdeklődni azok után, akiknek mindez köszönhető. Az ellenkező esetben azonban igen. — No és a tanítók, mit csináljanak vajon? — teszik és tesszük fel ilyenkor a kérdést. A válasz már ismert, sőt ilyenkor utólag azt is megtudjuk, hogy már amúgyis sokmindentől mentesítették vidéki pedagógusainkat. — Kevesebb különféle összeírás és a gyűjtési akció, egyszóval többet is tehetnének a falu kulturális fellendítéséért. Mert valamikor, amikor még csak a tanító, no meg néhány helyen az orvos és a — de a harmadikat hagyjuk ki — képezték a falusi értelmiséget, ők voltak csak „az iskolázottak," akkor is csak nekik, illetve a tanítóknak kellett mindent megtenniök e téren. — Halljuk, sőt nem egyszer mondjuk is ezt a nem éppen általunk felismert valóságot. Talán csak azt nem vesszük kellőképpen tudomásul, hogy kissé mégiscsak sántít érvelésünk ... Annyi fontos és annyi felesleges statisztikai adattal rendelkezünk, — talán ez is az egyik oka, hogy elfelejtjük, hogy abban a bizonyos faluban, ahol az iménti kérdést feltesszük, jóval több már az „iskolázottak száma" nemcsak a valamikori egy-két tanítóénál, de a mostaniakénál is. Pedig ez esetben jó lenne ismerni, és ha nincs statisztikánk, vezetni, hányán is végeztek községünkben közép- szak, sőt főiskolát is. Talán így jobban elkerülhetnénk az iménti felesleges kérdést. Persze ez így sokkal köny- nyebb, — nem azoknak a felkarolása, akiknek minden módja megvan arra, hogy a község kulturális életének irányításából kivegyék a részüket, — hanem inkább a felelősség elhárítása. Pedig az előbbi sem lenne nehéz, csak meg kellene nézni egynéhány kimutatást, hányán, hol és milyen beosztásban dolgoznak a közeli üzemekben, hivatalokban és másutt. Sőt néha talán még ez is felesleges. Hány fiatal szakképzett ag- ronómussal, mérnökkel és egyébb szakemberrel rendelkeznek falvaink, állami gazdaságaink, nem is beszélve járási székhelyeinkről. Elég csak pülantást vetni kiterjedt iskolahálózatunkra, s máris megállapíthatjuk, hogy falcainkon az értelmiséget nem csupán pedagógusok képviselik. Persze mindez nem csökkenti küldetésük súlyát, ám falvaink vezetőinek felelősségét sem a többi értelmiségi iránt. Nemrég egy fiatal vidéki tanító örömmel számolt be arról, hogy rövidesen elkészíti a község sportkróniká- ját. Pedig nem bízta meg ezzel senki. Csupán azért teszi mindezt, mert a községi krónika helytelen megállapítása szerint csak 1964- ben indult meg a sportélet szülőfalujában, ö viszont már 1936-os helybeli sportfelvételeknek jutott birtokába. Máskor egy ismerős fiatal autószerelő, aki egyébként távúton technikumon érettségizett, ezt kérdezte: Nem vennék-e tolakodásnak, ha felajánlanám, hogy rendezem a községi könyvtár ügyeit, természetesen vállalnám a könyvtári,felelőséget is? Viszont nem egy helyen csupán állami ünnepek, hivatalos akciók és hasonló események alkalmával érzik szükségét annak, hogy a tanítóra gondoljanak, ám csupán csak őrá. A többiről, az agronómusról és más műszaki értelmiségiekről még ilyenkor is elfeledkeznek. Pedig a tanító i- lyennemü mindenesítésére nincs szükség, ellenben a falu értelmiségi rétegének összefogására igen. Persze mindehhez hozzáértésre és annak felismerésére van szükség, hogy ez másképp nem is lehet. -ny -d mit ad a CSISZ szervezet a tagoknak. A kilencedik osztályokban kezdik meg munkájukat a fiatalok csoportosan, tehát kollektívát alapítanak. Hogy milyen lesz ez a kollektíva, mit jelent majd részükre, sokszor felvetődik a kérdés és joggal, minden fiatal, aki a CSISZ tagok táborába lép, sok szép pillanatot szeretne átélni barátai társaságában. Várják a CSISZ segítségét. De sokszor a külső hatás, a közvélemény bizonyos bizalmatlanságot kelt a fiatalokban. Nem egyszer elhangzik ilyen kijelentés: „Én már több éve CSISZ tag vagyok, de a szervezetünk semmit nem csinált". Vagy egy még jellemzőbb példa: „Semmit nem csinálok a CSISZ szervezetben, mivel nem vagyok tagja a vezetőségnek." Ezek a helytelen nézetek kavarognak a fiatalok körében, és a kollektíva hiányában nem fejtenek ki semmilyen munkát. Csak azt várják, hogy a vezetőség tegyen értük valamit, vagy hogy csak a vezetőségben lehet munkát felmutatni. A vezetőség feladata irányítani a tagok kezdeményezését, bekapcsolni mindenkit a közös munkába. Ugyanúgy a CSISZ szervezet feladata törődni azzal, hogy ki milyen pályát választ. Éhhez pedig szükséges az idősebbek tapasztalata, ebben az esetben az osztályfőnök segítsége. A kialakult kollektívában formálódik minden fiatal jelleme. Felelősséget érez maga és társai iránt. Hogy milyen lesz a kollektíva, azt a tagok és a CSISZ szervezet határozzák meg. A CSISZ szervezet ereje pedig abban mutatkozik, hogy felelősséget érez minden fiatal iránt. Többször megesik, hogy a tanító igazságtalanul büntet. Ez esetben a kollektíva sokat tehet, és éppen itt mutatkozik meg a CSISZ szervezet politikai szerepe: az igazságért harcol és védi a kollektíva tagjainak érdekeit. Ez pedig igen fontos momentum. A tagok érzik, hogy van kihez fordulniok, ha segítséget igényelnek. Ez a CSISZ szervezet egyik legfontosabb feladata. Lényeges szerepe van abban is. hogy a tagoknak kellemes és szép pillanatokat szerezzen, amit érdekes versenyek, kirándulások, érdekkörök szervezésével érhet el. Mindezeknél elsősorban fontos, hogy mi, CSISZ tagok döntsünk az osztályfőnök és a járási CSISZ választmány által kinevezett instruktor tanácsára. Az utolsó szava a vezetőségnek és a tagsági gyűlésnek van. A CSISZ szervezet munkája a kilencedik osztályokban rajtunk múlik. Az említett kérdések távolról sem merítik ki a CSISZ szervezet tevékenységének nagy lehetőségeit. Ez attól függ, hogy milyen mértékben értjük meg a CSISZ szervezet feladatát és küldetését, és milyen kollektíva fogja irányítani a tagok érdeklődését. Vége N yugat-Németország atomfelfegyverzésével foglalkozik J. Zsukov, a Pravda szemleírója. „Minden olyan híresztelés ellenére, hogy elhalasztják az LF-terv megvalósítását, teljes erővel folyik Nyugat- Németország atomfelfegyverzésének előkészítése" — állapítja meg a szerző, — majd hozzáfűzi, hogy ilyen körülmények között teljesen érthető 1914-et vagy 1939-et írunk. Nyugat-Németország mihdgi^ agresszivitása ;és revansiszta hangadói ellenére nem tudná megismételni Hitler tetteit. De atomfegyverekhez juttatása hirtelen megváltoztatná a helyzetet nemcsak Európában, hanem az egész világon. Hiszen mindenki tudja, hogy ha a kalandorok elvesztenék fejüket és felrobbantatnák az első atomit RÖVIDEN OL 'OLIT1KA1 KULI Addis Abebában, Etiópia fővárosában e napokban csehszlovák üvegkiállítást nyitottak meg. Képünkön Lij Endalkatehew Makonnen kereskedelemügyi miniszter megnyitja a kiállítást. Közepén dr. J. Kvaček csehszlovák követet és M. Starostát a követség dolgozóját látjuk Mit kívánunk mi négerek az elnöktől? Ezt kérdi a Nobel-dijas néger lelkész. Martin Luther King egyik nemrégen megjelent cikkében, majd így folytatja: „Egy elnök sem mondható nagynak, avagy csak olyannak, aki a rábízott feladatot hűségesen teljesíti, ha engedményeket tesz az igazságtalanságnak. Tény az, hogy míg a világ legelmaradottabb zónáiban a haladás rakéta módjára jut előre, addig itt, az Egyesült Államokban, különböző okokból olyan lassan nyerünk csak tért, mint a ló, mely nehéz terhet vonszol.. Hogy milyen alapon van jogunk beszélni aztán annak ' szükségességéről, hogy az idővel haladjunk, azt senki sem tudná megmondani. Az egyik oldalon ott van a magasfokú civilizáció világpiacaival, mindent elárasztó, bőséges árucikkeivel, autosztrá- daival, a Syncom III.-al, a másik oldalon pedig az izzó fajgyűlölet elképesztő igazságtalansága, melyet ez az ultracivilizáció nem képes — vagy nem akar — háttérbe szorítani. Ez az oka annak, hogy any- nyi magas-kultúrájú nép tőlünk mindjobban eltávolodik. A déli államok egyebet sem tesznek, mint állandóan izgatnak: a függetlenségi felhívás, az alkotmány, az emancipáció proklamációja, a legfelsőbb törvényszék ellen. Ezek az államok úgyszólván autonom testületet képeznek, államot az államban, mely a washingtoni kormánnyal szemben ellenséges magatartást tanúsít, olyat, amely akármelyik külellenség- nek becsületére válnék. És mindez történik abban a pillanatban, amikor a világ, hála a tudományok terén elért eredményeknek, mindjobban összeszorul és nekünk erkölcsi kötelességünk volna, hogy az emberiségből egyetlen családot teremtsünk. Ez az, amit mindenkinek meg kel! értenie. Arról van szó, hogy most már vagy együtt kell élnünk békében, jó testvérek módjára, avagy pedig együtt meghalnunk, értelmetlenül, ostobán. Mindaddig, míg Amerika nem lesz képes biztosítani a teljes szabadságot valamennyi polgára részére, addig nem számíthatja magát a demokratikus nemzetek közé. Mindenkinek itt Amerikában törekednie kellene arra, hogy senkinek se lehessen megtagadni faji okoknál fogva házat, munkát, akármilyen foglalkozást. Mindamellett valami kis mozgás észlelhető már, igaz, hogy csak igen csekély mértékben, Mississippiben, Alabamában, Dél-Karolinában. És a faji elkülönítés a következő évtizedben bizonyosan el fog tűnni az Egyesült Államok nagyobb városaiban. Persze, hogy teljesen megszűnjék, arra szükséges lesz talán egy egész század. Addig is azt kell mondanom, hogy a szabadság eszméjéért történt felvonulások, menetelések nem voltak hiábavalók. Sőt, hasznosabbak voltak akármilyen más eszköznél annak elérésére, hogy felhívják az amerikai közvélemény figyelmét azokra a méltatlan eljárásokra és igazságtalanságokra, melyeket a négerek ellen elkövetnek még olyan esetekben is, amikor csak azon igyekeznek, hogy az ország egyik államából a másikba kerüljenek, hogy helyzetükön enyhítsenek. A faji egyenlőség kivívására irányuló küzdelemben fontos szerepe lehet az egyes vallásfelekezetek templomainak is. Ezeknek gyülekezeteikben elsőkként kellene elfordulniuk a faji megkülönböztetés mételyétől. Itt a lelkészektől várom a hatásos kezdeményezést, hiszen ők állanak híveikhez a legközelebb. . A New Yorkban és Chicagóban lezajlott tüntetések sokak ellenszenvét keltették fel, és a négerek „forradalma", ahogy ők nevezték, leleplezte, hogy az Észak számos polgáránál a faji elfogultság sokkal mélyebben gyökeredzik, mint ahogy azt ők maguk is hitték volna. Ennek a sajnálatos helyzetnek magunk is tudatára ébredtünk, de azért tovább is a megkezdett úton fogunk haladni, mégha ez a lakosság egyes csoportjainál nem is talál megértésre. Ügy látszik, hogy utunk még mindig sötét szakaszokon vezet keresztül, de dacára annak, már sok teret nyertünk, és biztos vagyok benne, hogy végül is elérjük azt, amit célul tűztünk ki. Közben gyors tempóban folyik a Dél iparosítása és hamarosan a fehér üzletemberek is arra fognak ébredni, hogy faji politikájukkal milyen rengeteg kárt okoztak önnönma- guknak is. Ha a jövőbe tekintünk, világossá válik, hogy az emancipáció felé törő néger megmozdulás ereje nemhogy csökkenni, de erősödni fog. Sokan hiszik, hogy az a néhány morzsa, amit ezen az úton sikerült elérniük, elegendő lesz arra, hogy lelohassza a kezdeti felbuzdulást. De ha egy kissé figyelmesebben vizsgáljuk ezt a néger forradalmat, rá fogunk jönni, hogy a már elért néhány siker éppen ellenkezőleg, fokozta az étvágyat az igazi egyenlőség felé, melyet a lehető leggyorsabban akarunk elérni. Érdemes rámutatni arra a tényre, hogy míg az elmúlt évben csak néhány északi és déli városban voltak tüntetések, az idén több mint ezer városban zajlottak le fegyelmezett és — ami nagyon fontos — a legkisebb erőszaktól is tartózkodó felvonulások. A négerek ereje, mint tudatos kollektíváé gyarapodott minőségben és mennyiségben. És ennek a tömegeknek figyelme a polgárjogokról szóló javaslatra összpontosul, mely az amerikai Kongresszus előtt fekszik. Ha van egy lecke, amit a négerek igen jól megtanultak, az a következő mondatban fejezhető ki: „Ha tisztelitek a pénzt, amit munkámmal részetekre megszereztem, akkor tiszteljétek a személyemet is". A mindenre kiterjedő és mindjobban fokozódó automatízáció, karöltve ezzel a ténnyel, hogy a négerek bocsátják Amerika rendelkezésére a nem képesítéshez kötött munkaerőnek túlnyomó részét, jelenti a négerek számára a legjobb kilátást a munkához való egyenlő jognak maguk számára való kiaknázására. A négerek jogaikért folytatott harcukban nem nyúlnak erőszakhoz. Ellenkezőleg, módszereikben súlyt fektetnek a békés megoldásra irányuló törekvéseik kihangsúlyozására, amelyek egyedül vannak hivatva létrehozni a szükséges szociális átalakulásokat és ezzel együtt életszintjük emelkedését. Ro. Nyugat-Németország valameny- nyi szomszédjának aggodalma. Pompidou francia miniszter- elnök teljes joggal mutatott rá, milyen veszélyeket rejt magában e terv megvalósítása, és Luns holland, Spaak belga és Lange norvég külügyminiszter Washingtoni látogatása is azt bizonyltja, a Némét Szövetségi Köztársaságon kívül senki sem üdvözli a multilaterális atom- haderő tervét. Zsukov azután, nyugati saj- tőjelentésekre hivatkozva arról ír, hogy Anglia és Bonn között nézeteltérések támadtak abban a kérdésben, kinek jusson nagyobb szerep az átszervezett vegyes legénységű NATO-had- erőben. Ezeknek a részletkérdésekben fennálló nézeteltéréseknek azonban — hüzza alá — nem szabad elfeledtetniök, milyen veszélyes már önmagában az az elvi hozzájárulás, hogy az NSZK atom- és hidrogénbombákhoz juthat. Távolról sem akarjuk túlbecsülni az NSZK katonai szerepét, reális lehetőségeit a mai világban. Ma nem 1870-et, nem bombát, ekkor az megsemmisítő világméretű konfliktusra vezetne. Az NSZK atomfelfegyverzése elleni harc tehát az európai biztonság alapvető kérdése — hangoztatja a Pravda szemleírója. • Moszkvában szovjet-amerikai megállapodást írtak alá, a tengervíznek többek között atomenergia felhasználásával történő sótlanításában való együttműködésről. • Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke fogadta azokat az amerikai üzletembereket, akik a nem hivatalos ke- rekasztal-megbeszélésen vesznek részt. A kötetlen légkörű találkozón Mikojan válaszolt az amerikai üzletemberek kérdéseire. • A Kambodzsa és ez Egyesült Államok közötti feszültség enyhítését célzó tárgyalások megtartására India kész mindennemű segítséget megadni — jelentette be az indiai külügyminisztérium szóvivője.
