Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-11-10 / 45. szám
Csak három 3rä titán jött az Á zene a művészetek a- zon ágazatához tartozik, amely közvetlen hatást tud élérni a hallgatók táborában, formálja a hallgatók esztétikai érzékét, fellendl. ti a munkakedvet, feledteti a bánatot. Minden zenei műfajnak külön tábora van. A tánczenének, jazz - big- beatnak örök időkre az if- júcág marad a hódolója és továbbfejlesztője. Leginkább a tánczenekarok azok melyek városokon, falvakon közvetlen kapcsolatba kerülnek a hallgatósággal. Ezeknek a zenekaroknak a fejlődéséről és eddigi munkájáról ad majd képet a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága által megrendezett tánc-jazz és big- beat zenekarok fesztiválja, amely 1964 november 12én, 13-án és 14-én lesz Bratislavában, a Kultúra és Pihenés Parkja helyiségeiben. Ez a fesztivál az Ifjúsági Alkotóverseny keretén belül számos megbeszélésen vitatják meg a zene továbbfejlesztésének lehetőségeit, azt, hogyan lehetne emelni a zene hatását és nevelő jellegét a mai társadalomban. Ezt a fesztivált egy e- gész estét betöltő tánc- jazz - és big-beat - zene műsora zárja be, a legjobb zenekarok közreműködésével, amelyet a Csehszlovák Rádió és Televízió is közvetíteni fog részletekben. Jegyeket a Kultúra és Pihenés Parkjának pénztáránál lehet váltani a legjobb zenekarok zárómúsorára.-csaiNEGYEDIK FEJEZET 15. Miklós doktor kulcsra zárja maga mögött a női zárt osztály ajtaját. Vele szemben jön az éjjeli szolgálatból hazaigyekvő nővér. Idősebb, tömzsi, erős vállú asszony. Mosolyogva köszönti az orvost. — Jó reggelt, doktor úr! Az orvos szomorkásán elmosolyodik. — De szomorú ma! — mondja a nővér. — Nem jó így kezdeni a nappalt... Miklós doktor megáll. Ha a tekintete beszélni tudna, a nővér sajnálkozva nézne rája, ingatná a fejét, s azt mondaná, nahát ezek az asszonyok... Azzal az eltökélt szándékkal ment haza tegnap este, hogy álom a szemére ... Miklós doktor fáradt tekintettel néz az ápolónőre. Nem mondhatja el bánatát, pedig jó lenne elmondani valakinek, talán megkönnyebbülne, határozottabb lenne. ■, — Mindenkinek megvan a maga baja. — mondja az orvos. — Jobb arra nem gondolni... — ■ válaszolja a • nővér. — A bánat bánatot szül... — Igaza van ... — bólint áz orvos. Talán ez a legjobb orvosság! — gondolja. De hogy csináljam, hogy ne gondoljak rá? Nem veszi észre a nővér mozgolódását. — Viszontlátásra... — mond. ja a nővér, s elindul. Az orvos zavartan kapja fel a fejét. Ne hagyd el magad! — parancsol az érzéseinek. Megállítja a nővért. — Hogy telt el az éjszaka? — kérdezi. — Az ordító asszony aztán Anni kiabált és rohangált.. , Lecsillapítottuk... És még valami! Éjfél előtt a telefonhoz hívtak. A vöröshajú egyik ismerőse érdeklődött... Az orvos felélénkülő tekintettel nézett az ápolónőre. Nem is figyelt fel arra, hogy pillanat alatt kikapcsolódott a tudatából a felesége. — Nem mondta meg a nevét ? — kérdezi Miklós doktor. — Nem! Pedig kérdeztem! Azt mondta, nem fontos .., — Mi után érdeklődött? — Kíváncsi voltam én is erre, gondoltam, hátha megtudok tőle valamit... Az érde(Folytatás) — Ahogy akarod, Seprű ... — mondja fitymáló ajakkal Ököl. — Már a vendéglőben láttam, megelégelted a játékot. Mondd őszintén, vége? — Vége... — Seprű nem söpör... — mondja Oköl. — Én Oköl maradok! — és széles szájjal el- vigyorodik. — Szép volt, de kevés volt... Velük, — int az asztal felé, — már megbeszéltem, felszedünk valakit és folytatjuk a mókát... Na ... — kezet nyújt. — Szevasz, Seprű! — Nem haragszol? — Egyszer így is, úgy is leléptél volna! Te csak ábrándoztál. .. — hátratekint. Božská felé int. — Ott szerezted? — a vendéglőre gondol. Robi bólint. — Klassz nő! — állapítja meg kajánul. — Olyan mint a porcelánbaba, vigyázz, könnyen összetörheted ... Robi nem válaszol, kerüli az összetűzést. Ha Ököl csúnyákat mondana, becsmérelné ötféléiét nélkül hagyná. Távozzanak szépszerével. Ebben a két szóban testesül meg egész napi lelki zavarána k összegezése. Nem érzi, nem tudja felfogni a benne akaratlanul végbemenő tisztulási folyamatot, csak azt fogja fel a tudata, nem tűr meg senkit sem maga mellett, sem az apját, sem Vöröskét, sem a bandát! Bozs- kára pillant. Most itt van, reggel elmegy, olyan, mint az álom. Mit hoz a holnap? Azzal most nem törődik. Érzi — tudatába még a kerti vendéglőben befészkelte magát a gondolat, — a holnapi nap terhesebb lesz a mainál! Nem keres választ az agyában összecsődült kérdésekre. Lesz, ahogy lesz, nem törődik semmivel... Ököl még egy pillantást vet a hallgatag Robira. A nyelve hegyére tolakodott a szó, csaknem kiköpte: Te is olyan kelekótya leszel, mint az anyád! Meggondolta magát, legyint, az utolsó pillanatban kár összeveszni! Kár a gőzért, Seprű már nem Seprű, egyszerű, szürke Robivá zsugorodott. Az asztalhoz lép. — Gyertek! — szól a társaihoz. — Robi barátunk azt az üzenetet hozta az apámtól, hogy sürgősen hazavár! — vi- gyorba torzul erőszakolt mosolya. A két fiú és a két lány kilép a holdfényes tisztásra. Bozska feláll, Robihoz simul. Hallják a motorkerékpárok búgását. Az asztalon fekvő táskarádió slágert sugároz, andalító tangót Bozska hátranyűl, elnémítja a rádiót Karját Robi nyaka köré fonja. — így szebb az éjszaka ... — suttogja. Ajka megrezdül, csókra nyílik ... Jazz - big - beat vacsora után nem megy el Tichyékkel sétálni. Ha az asz- szony nagyon hívta volna, velük ment volna. Ha azt mondja: gyere, Pali! — akkor megy. De a felesége félvállról kérdezte: Velünk jössz? Nem tudott igent mondani. Érezte, mint szakad közéjük az elidegenedés. Ha rákiált: Te se mész sehová! — talán másképp alakul a helyzet. Szégyellte magát, nem mert szólni. Tizenegy után jött haza a felesége. Leheletéből konyakszag áradt. Vidám volt, az arca pírban égett. Nem illik ilyenkor hazajárni ... — szólt a feleségéhez. Miért nem jöttél velünk? — vágott vissza az asszony. — Nem vagyok vén anyóka, hogy örökké itthon kuksoljak! Hol voltatok? — kérdezte Miklós doktor. A folyóparton sétáltunk, meginvitált... Konyakot ittatok... — jegyezte meg az orvos. Francia konyakot! Nem olyan garasosak, mint mi vagyunk! Egyedül jöttél haza? — bökte ki nagy nehezen utolsó kérdését az orvos. Lajos volt olyan jó, és hazaklsért... — felelte az asszony. Telefonálhattál volna ... Nem akartalak fárasztani, ... nem is jutott az eszembe... Miklós doktor der- medten meredt maga elé. Nyílt kártyákkal játszik az asszony. Nem jutottam az eszébe... Ha nem jutok az eszébe, a feltámadó vágyakat sem tudja legyűrni magában. Éjjel kettesben az ízlésének megfelelő férfival... Talán a karjai közé bújt... Talán csókolództak.... Talán... Ne bomolj, doktor úr! — intette magát. Kipirult arccal jött haza ... Nem tudott ránézni a vetkőző feleségére. Átment a konyhába, hogy minél távolabb legyen tőle. Most nem tud vele beszélni, még kezet emelne rá. Rátört az el- hagyatottság érzése. Nem is hívta, mint máskor tette, gyere aludni! Nem hiányzik neki.«» kelte, hogy van a lány? Aztán én kérdeztem, miért hív ilyen későn? Azt válaszolta, nappal sok a munkája ,.. — Más után nem érdeklődött ? — Igen! Miről beszél a vöröshajú? Mondtam, még néma, mint a sír... Furcsa ember... Belesóhajtott a kagylóba, még pát sem mondott... A nővér mosolyogva elbúcsúzik. Csak az apja lehetett! — gondolja Miklós doktor. Lehet, hogy ő volt, Éva csak őt emlegethette ... A szürke ruhás, fekete bajszos férfi is telefonálhatott! Miért éjfél előtt? Mind a ketten a városban vannak! Miért nem jönnek a kórházba ? Ki telefonálhatott a két férfi közül ? Nagy titok lappanghat Éva öngyilkossági kísérlete mögött. K ovács néni biztosan megmondta Éva apjának, hogy beszélni szeretnék vele. Akkor a szürkeruhás hívhatta a kórházat! Az apa még ma felkeres bennünket! És ha nem jönne Novák ? Elküldöm érte a szociális nővért! Nem! Magam megyek el Kovácsék- hoz! Ha az apa eddig nem jött, ma sem jön el! Mitől fél, mi tartja vissza ? És a szürkeruhás? Tudja-e már, hogy Éva öngyilkos akart lenni? Ha igen, vagy nem, mindegy, miért hallgat ? Szakított volna Évával ? Vasárnap összeveszett vele? Mennyi kérdés! Egyikre sem tudok választ adni! Évában bízom... talán beszélni fog ma is... Minden csak talán... Miklós doktor az ügyeletes nővért keresi, hogy megbeszélje vele a napi teendőket. \ (Folytatjuk) Monoszlóy M. Dezső Közgyűlésen A szívembe a szerelem beleköltözött, piros manók futnak a fűzöld fák között, csillagok úsz»ak az autóbusz tetején, fejemben fordítva szalad a táj, pereg a szó: ugyebár, ugyebár, ugyebár... A fenyvesek csúcsán fekete macska az éj, szemén zölden csillog a tűlevelű hályog, pereg a szó: kedves elvtársak, vendégek, barátok... A sziklához láncolták Andromédát, szörnyként a parthoz úszni volna jó, az ágyamon meztelen nyújtózik Kató, — mindazonáltal, mindazonáltal... pereg a szó, pereg a szó. A múló perc a pázsiton legel, a láthatatlan térbe sompolyogva ragadozóként jön az új perc, s nyelvén pöttyös gombaként nő az éhe, szomja, párduc leshet így a méla őzre, pereg a szó: tekintettel a tekintendőkre... Egy margarétán hintázó muzulmán fehér turbánnal sárgán integet, vad repülőkként feje körül dongnék acélbordájú vasszemű legyek, üvegharangot húz egy hangyaszázad pereg a sző: ehhez nem kell magyarázat, nem kell magyarázat. Az ütőeremben pisztrángok hasalnak, kék-piros foltjuk színesen dobog, borjúbőrbe bújva szalmaszállal szájamig halásszák pajkos angyalok. Télen egyszer hóembert csináltunk, a hamisgulyásnak kozmás ize volt, pereg a szó, rátódít a szomszéd: tavaly Is kérem erről szónokolt... Hatvan évesen lehet már meghalni, a „lesz“ napoknál kétszer több a „múlt“ pereg a szó: A termelés üteme elvtársak az utóbbi évben kissé feljavult. Mindenki elvégre valameddig eljut, iskola, futballmeccs, jólesett a spriccer. a lábaimban virgonc százlábúként tegnapból a máig mocorog az inger. A levegő színe is olyan, sarkain füstből lengnek szürke szárnyak. Pereg a szó: a tények tények, bárhogy Is vitáznak. Zöld parajként burjánzik a frázis, közötte tarkáll az élet kék szeme, a szónok néha a semmibe sandít, a paradicsomlevesem vajon Iátja-e? s a spékelt borjút, amit tegnap ettem? pereg a szó: engedtessék meg, hogy ez lehetetlen, hogy ez lehetetlen, hogy ez lehetetlen. Ha horkolni tudna a rántotta sárga habot fújna, olyat mint a porzó, kilenc szarvasbikát kerget hét vadorzó, kilenc törve héttel, pereg a szó, pereg: hit nélkül az ember, mondják kire néz fel? kire, kire néz fel...? kire, kire néz fel...? Csikorgó felvonó a szavak és számok, meg kell fogódzkodni a fűzöld fák között, a szívembe a szerelem beleköltözött, csillagok úsznak az autóbusz tetején, fejemben fordítva szalad a táj, bárhogy morog a mindazonáltal, s a kecskeszakállú: ugyebár, ugyebár, ugyebár. Ami«
