Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-02-04 / 5. szám
Szerkesztők, tanítók, diákok, könyvek Az Oj Sző 1954. 25-iki számában egész oldalas szerkesztőségi cikket közölt A Magyar Iskolák Jövőjéről címmel. Az említett cikk leszögezi a magyar iskolák létjogosultságát, határozottan elítéli az iskolapolitikánkban mindeddig felmerülő káros nézeteket és választ ad azoknak a szülőknek, akiknek kétségeik voltak a magyar iskolákkal szemben. Szerkesztőségünk az említett cikk szellemében indít riportsorozatot iskolaügyünk problémáival kapcsolatban, hogy a meglévő hiányosságokat minél előbb kiküszöbölhessük. KEZDJÜK A SZAMOKKAL Az 1962—1963. tanévben 82.000 magyar tanuló látogatja a kilencéves iskolát. Egy évfolyamban körülbelül 9000 diák tanul. A tanterv 1—9. évfolyamig 96 különböző tankönyvet ír elő. Évente 100 titulus jut el a tanulók kezébe. E könyvek egy harmada eredeti szerzőktől van, a többi fordítás. Mindez 15 hivatásos szerkesztő és több mint 300 külső munkatárs keze alól kerül a tanítókhoz és a diákokhoz. MÉG NINCS MINDEN RENDBEN Mert... És most kezdjük szépen élőiről. 13 év telt el azóta, hogy a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztőségét elhagyta az első könyv. Nőttek, szaporodtak az iskolák, megnőttek a követelmények a tanköny- kiadóval szemben, megszaporodott a szerkesztők száma, bővült a munkatársak köre. Azután jött jónéhányszor a tanterv megváltoztatása és a változás magával hozta a tankönyvek átdolgozását. Félreértés elkerülése végett megemlíthetem azt is, hogy a tantervek többszöri átdolgozása illetve megváltoztatása ugyanúgy érintette a szlovák illetve a cseh iskolákat, mint a magyar iskolát. (Oh, mennyi kár néhány év leforgása alatt még akkor is, hacsak az anyagi veszteségeket számláznánk ki, nem Is szólva az erkölcsi károkról, amit nehéz lenne számokban kifejezni). Az évek teltek, a tanítók tanítottak, ha volt miből. MI A HELYZET 1964 JANUÁRJÁBAN? — Az általános iskolák (1—9. évfolyamig) el vannak látva tankönyvekkel, kivéve a nyolcadikos és kilencedikes nyelvkönyveket, az ötödikes és nyolcadikos zenei nevelést, valamint az ABC-s könyvet — adja meg a választ a tankönyvkiadó magyar szerkesztőségének vezető dolgozója Werdenich József. A tankönyv nem minden, ma már csak a tankönyvek biztosítása távolról sem elégséges. Nézzük például azt, hogyan vannak ellátva a tanulók azokkal a könyvekkel, amelyek kötelező olvasmányaik témáját képezik. Mit is mond erről a tanterv: „A szépirodalom az élet művészi ábrázolásával erősen hat a tanulók sokoldalú képességeinek fejlődésére; fejleszti képzeletüket, érzésvilágukat, gondolkodásukat, akaratukat, esztétikai felfogásukat és ízlésüket egyaránt... Az irodalmi nevelés kiinduló pontját minden évfolyamban az olvasás jelenti. Ez az irodalmi művelődésnek és az élet megismerésének a forrása. Elősegíti a tanulóknak sokoldalú értelmi, érzelmi, akaratbeli, erkölcspolitikai és világnézeti nevelését, s kialakítja bennük a kommunista ember jellemvonáséit.'1 Folytathatnám még tovább az irodalmi nevelés fontosságára figyelmeztető gondolatokat. Nem teszem, mert ezt minden tanító tudja, aki csak felelősséget érez munkája iránt. Inkább Deszéljenek maguk a tények. Ebben az iskolaévben új tantervet dolgoztak ki az irodalmi nevelésre. Szerencsére újra magyarul kezdik tanítani a magyar irodalmat, illetve a magyar diákokat. De, elég-e csupán, ha a diákok csak azt ismerik és azt tudják, amit az irodalmi nevelés óráin elsajátítanak. Egyöntetűen nemmel lehet felelni, mivel az órákon a gyermek csak a vezérfonalat kapja meg, azt, hogy kb. miután nyúlhat, mit olvashat el. És mit olvashat el? Keveset vagy semmit, mert az iskolai könyvtárakban nincsenek meg azok a könyvek, amelyeket a tanterv-kötelező olvasmányként előír. A Szép- irodalmi Könyvkiadó kevés könyvet ad ki a tanuló ifjúság részére s ha ki is adja, olyan alacsony a példány, hogy nem juthat el minden diákhoz. így sem a csehszlovákiai magyar írók művéit, sem a magyar klasszikusokat nem ismerhetik meg a diákok. Persze nem állunk jobban a szlovák irodalom tanításával sem, mivel azokat a szépirodalmi müveket, amelyek kötelezőek a gyermekek számára, nem lehet beszerezni. Az irodalmi neveléssel szorosan összefügg az előadás és a kifejezőkészség fejlesztése. Mit is mondanak erről a tanterv bevezető részében? „Az olvasásnak a felnőtt olvasó színvonalára való fejlesztésében a munka súlypontja a hangsúlyos olvasás gyakoroltatásán van. ez a mű értelmezésének és átélésének a jele. A hangsúlyos olvasás begyakorolásakor figyelmet kell szentelni a mondatok tagolására, a hangsúlyszínezetre, a hangerőre *s gyorsaságra. A szavalatnál ügyelni kell a vers ritmikus egységeire, a szünetekre, a hang modulálására.“ Eddig az idézet. Hadd jegyezzem meg, hogy alkalmam volt néhányszor résztvenni a Komáromi Országos Szavalóversenyen, ahol a legjobb szavalok gyűltek ösz- sze, persze többnyire diákok. Mi volt az eredmény? Egy-két tehetség fölbukkanása és különben közepes vagy inkább alacsony színvonal. Mert hát kitől és hogyan tanuljon meg a gyerek szavalni? A tanítótól? Attól is, de ma, amikor a technika vívmányait mindinkább felhasználjuk a tanításnál, miért ne lehetne gramofonlemezről vagy akár hangszalagról meghallgatni a diákoknak egy-egy kiváló művész előadásában, mondjuk a János vitéz egy részletét? Miért nem adnak ki nálunk ilyen jellegű lemezeket? No, miért? Nagy szükségünk volna rá és tanítóink szívesen fölhasználnák, hogy ezzel is érdekesebbé, tartalmasabbá tegyék az irodalmi nevelés óráit. Igaz, a Bratislavai Magyar Könyvesboltban vagy a vidéki könyvesboltokban még kapható néhány lemez, amelyen a magyar líra gyöngyszemei vannak feljátszva. Négy darab lemezen 78 vers. Azokat pedig, akik a verseket tolmácsolják, nem szükséges dicsérni. Ruttkay Éva, Tolnay Klári, Gobbi Hilda, Ascher Qszkár, Major Tamás, Gábor Miklós, Bessenyei Ferenc, stb. előadásában hallhatjuk a legszebb magyar verseket. Persze, ezek csak a magyar versek. De a már többször idézett tanterv előírja, hogy a tanulók ismerjék meg a csehszlovákiai magyar, a szlovák és a cseh irodalom költőit és íróit. A szlovák és a cseh versek ha már meg is vannak magyar fordításban, de hanglemezről nem hallhatjuk. Paradoxként hangzik, de a Marina című táncdal magyar fordítása megvan lemezen is. Igaz, ez nagyobb anyagi hasznot jelent és kisebb művészi élményt. Kinek hogyan? Folytathatnám a példákat. Megemlíthetném azt, hogy a verses lemezek után olyan nagy az érdeklődés, hogy a könyvesbolt vezetője külön megkért, ne írjak erről, mert úgysem tudják az igényeket kielégíteni. Azt sem akarom állítani, hogy egyáltalán nincs olyan iskola, ahol ezeket a lemezeket már fölhasználják a tanításnál. De kevés ilyen hely van. A szlovák nylev és irodalom tanítói már jobban hozzájuthatnak olyan hanglemezekhez, amelyeket föl tudnak használni az irodalom ismertetésében. Éljenek a magyar iskolás szlovák szakos tanítói is ezzel a lehetőséggel. AMIT MÉG EL KELL MONDANI Amikor e riport elején megállapítottam, hogy tankönyveink vannak, nem tévedtem. De ma már nem lehet megélni csak a tankönyvből. Nincsenek segédkönyveink a diákok részére. Nem adunk ki könyvet például az egészséges életmódról, a közlekedésről. Nem találjuk meg a játékok könyvét vagy a kottafüzeteket, munkafüzeteket, stb. Azt hiszem, egyenlőre elég lesz a felsorolásból. Megemlíthetem, hogy a meglévő tankönyveink színvonala jó, eleget tesznek a modern pedagógiai követelményeknek és megütik a világszínvonalat. Ami azonban hiányzik, azt előbb pótolni kell. VÉGÜL NÉHÄNY JAVASLAT 1. Azokat a szépirodalmi műveket, amelyek a diákok kötelező olvasmányait képezik, adja ki a Pedagógiai Könyvkiadó megfelelő példányszámban. Amíg ez nem valósul meg, a Szépirodalmi Könyvkiadó vegye tekintetbe a tantervet és lehetőségeihez mérten adja ki nagyobb példányszámban azokat a könyveket, amelyekre szükségük van a magyar iskoláknak. 2. Az illetékes szervek gondoskodjanak arról, hogy nálunk is kiadjanak olyan magyar hanglemezeket, amelyek verseket, meséket, vagy regényrészieteket tartalmaznak. 3. A pedagógiai könyvkiadónak a mai napig nincs pontos áttekintése arról, hogy az egyes évfolyamokban hány gyermek tanul, és ezért megtörténik, hogy több tanuló nem kap könyvet vagy ha egy új könyv megjelenik, azonnal utánnyomást kell biztosítani, mert az igénylések példányszáma jóval magasabb a megjelent példányszámoknál. Javaslom, hogy az illetékes szervek lássák el pontos kimutatásokkal a pedagógiai könyvkiadót. 4. A diákok részére megindítani egy olcsó könyvtár-sorozatot, amelyben benne foglaltatna a tanterv által előírt ajánlott irodalom. 5. A könyvek kiadásával kapcsolatban lévő javaslataimat vegye tekintetbe a Könyvkultúra Szlovákiai Központja, amely nemrégen alakult azzal a céllal, hogy koordinálja nálunk a könyvkiadást. Egyenlőre ennyit. CSIKMAK IMRE Következik: AZ ÄLTALÄNOS KÖZÉPISKOLÁK TANKÖNYVEI ClMÜ RIPORTUNK A Komáromi Magyar Területi Színház új (de még nem saját) otthonában mutatta be Gyárfás Miklós: Kisasszonyok a magasban c. kétrészes vígjátékát. A darab négy leányt est vérről szól, (Zsófia — Udvarát Anna, Franciska — Ferenczi Anna, Piroska — Uórincz Margit és Júlia — Lelkes Júlia). Együtt élnek egy régi házban a legidősebb lány kormányzása alatt, aki otthonukat mindenáron meg akarja védeni a külvilágtól, hogy ezáltal megvédhesse testvéreit a csalódásoktól, amelyekből neki bőven kijutott. Jószándéka ellenére otthonuk börtönné válik. Tíz év alatt egyetlen férfi sem léphette át házuk küszöbét, csak a legkisebbik leányt est vér révén — akit még Zsófia a családfőkisasszony sem tudott teljesen akarata alá kényszeríteni — kerül be egy: dr Kovács Pál személyében, s felforgatva a ház tíz éves szokás-nyugalmát addig el sem megy, amíg szerelmesét magával nem viheti. Erről szól a darab, ekörül bonyolódik a cselekmény. Kellemes, ügyes játék a szó legszorosabb értelmében, sem több, sem kevesebb. Vígjáték s mint ilyentől nehéz lenne valamiféle társadalmi mondanivalót szá- monkérni. (Egyetlen dolog, ami található benne a tömény hap- py-endes győz a szerelem.) De mivel vígjátékról van szó, ezt nem is róhatjuk fel a darab hibájául. Azt azonban nem hallgathatjuk el, hogy akadt volna talán, ha körültekintőbben keresnek. Mert meggyőződésünk, hogy a Kisasszonyok a magasban-t műkedvelői színjátszóink is sikerrel játszhatnék. A színészi teljesítményeket tekintve — igaz ugyan, hogy átlag fölé emelkedőt nem láttunk, s ez magából a darabból következik — kiemelkedik Ferenczi Anna érzékeny kisasszonya, végig szerepének megfelelőjét nyújtotta. Hiteles Lő r inc z Margit szemtelen kisasszonya is. Szájából jól időzítve csattannak a poénok. U d v ar di Annának, Zsófia, a családfő-kisasszony szerepében volt a legnehezebb dolga. Szerepe az összes közül a legnagyobb színészi teljesítményt követelte. Egészen a szerelmi jelenetig kiválóan oldotta meg feladatát. Szerepének kétirá- nyusága azonban észrevehetően kifárasztotta (erre mutatnak nyelvi botlásai is) s már nem tudta az első részben nyújtott saját színvonalát elérni. Júlia még alig — kisasszony, szerepéből Lelkes Julika élénk, túlságosan is élénk fiatal lányt formált. Az az érzésünk. hogy túljátszottá szerepét. Nagyon- is nagy tapasztalatra vallón formálta a fiatal, szerelemmel csak először találkozó és ismerkedő kislányt. Hiányzott belőle az első szerelem naivitása. Egy kis rendezői mérsékléssel hitelesebbet alkothatott volna. A három férfi szereplő közül Zakül Gyula karikaturiszti- kus tűzoltója tetszett. Sip o s s Ernő rendőre gyenge volt, s túl pocakos is erre a szerepre. Tóth László, dr. Kovács Páljával bővebben kell foglalkoznunk. Ügy látszik, hagyomány - nyü lesz a komáromi színházban, hogy majd minden darabban akad téves szereposztás, mert érzésünk szerint most is ez történt. Tóth László más játékstílusú és felfogású színész, mintsem, hogy tökélete sen azonosulni tudott volna a sportorvos szerepével. Önmagát adta és túlságosan is finomkodó, túlságosan tapasztalt, túlságosan rámenős, ellenállhatatlanságában biztos nagyvilági udvarlótípust teremt ahhoz, hogy elhihessük neki „a látnom-szeretnem egy volt", tűzön-vízen és Zsófia gorombaságain át is csak az egyért lelkesedő és élő szerelmest. Ugyanis a darab kívánalmai szerint Júlia és Kovács szerelme sokkal inkább két naiv emberé, olyanoké, akik először fedezik fel magukban ezt az érzést. Ez van, ez él csak bennük, ez mindennél előbbrevaló s a környező világot csak homályosan, fátyolon keresztül észlelik. Ez segíti őket át a gorombaságokon is. K o n r á d József, a darab rendezője már több esetben bebizonyította tehetségét, a kifogásolt esetekben talán segíthetett volna, ennek ellenére most is jól oldotta meg feladatát. Egy észrevételt még: a darab indulása egy kissé vég- szavasnak, vontatottnak tűnt. A díszletrendezőnek nem sok tennivalója akadt (egyetlen szobában játszódik az egész darab. Érzésünk szerint azonban túl konzervatívon, a kispolgári életmód minden ismer- tetöjelét felsorakoztatva oldotta meg feladatát. A kissé modernebb, (el vontabb) díszle- tezéstől (mert a darab is ezt követeli) nem lett volna szabad visszariadnia. TŐHT ELEMÉR Jelenet a darabból VII. folytatás Az érettségi, amit Laci négy évvel ezelőtt egyszerűnek és könnyen végbevihetőnek gondolt, bizony az utóbbi időben bonyolultnak és nehéznek bizonyult. Azt hitte: megkezdi tanulmányait, igyekszik majd és négy év múltán minden különösebb nélkül kezébe nyomják az érettségi bizonyítványt. Ez a gondolata azonban hamarosan szétfoszlott, már az első évben, amikor megfigyelte az érettségizőket. Megértette, hogy nem is olyan természetes, nem is olyan magától érthető végkövetkezménye az érettségi a négy évig tartó tanulásnak, hanem inkább próbatétel. Napokkal előtte olyan ideg- feszültségben élt, amilyet eddig még nem érzett. Megingathatatlanul hitt sikerében, félrevetett minden kételkedést. Tudta, hogy nem érheti meglepetés, mert neki nincs szüksége a szerencsére, tanulásának eredménye, tudásának fokmérője lesz az érettségi. Mégis! Izgatott volt, akárcsak társai. Reggel nyolc órára mindnyájan az osztályban voltak. Negyed kilenckor kezdték behívogatni őket négyesével a nagy terembe, ahol zöld posztóval borított asztalnál ült az igazgató, négy vendég és a :aktanár. Laci egyike volt raknak, akiket elsőnek szóli- ittak be. A „pacsirta“, Sebők tanár >zette a tétel kihúzása után vizsgáztatást. Csak most lát- ik, hogy mennyire szereti cet és mennyire igaztalanok >ltak, amikor elnevezték. gatott. Majd anélkül, hogy felemelte volna a fejét megkérdezte: — Gondolsz majd néha azokra, akikkel negyedikbe jártál? — Igen — felelte Laci — mindenkire! De te rád ... mindenkinél jobban! Miska ránézett, egyenesen, komolyan. A szeme oly sokat Mindjárt visszasietett az osztályba, hogy ott várja meg * a többieket. Csaknem vala- /:•:${ mennyien együtt voltak. Leült .íviíŠS Miska mellé. Nem volt jóked- vű, egyáltalán nem. Arra gondolt, hogy ez az utolsó alka- %%ÍW lom. amikor egymás mellett jjíxjA / ülhetnek. Még nem mondta jíijSíV^ meg Miskának, hogy elfogad- ták jelentkezését a főiskolára, hogy nem fognak együtt dől- |f, gozni a Magnemesítő Állomáson, ahogy közösen, még évekkel ezelőtt elhatározták. Miska semmiről sem tudott. Kétrét görnyedten ült padjában, busa Siíi'r-iil nagy fejét lehajtotta és cikor- j:';Sj'::;í:V nyákat rajzolt az egyik folyó- irat fényképe köré, mely egy mosolygós traktoristalányt áb- rázolt. % Szinte ebben a pillanatban kipirult arccal lépett be Ostoros tanár. Fojtott hangon, de örvendezőn hadarta: — Jól van, mostanáig remekül ment minden, csak a többiek is így folytassák! Derék gyerekek vagytok! Bátorság! Nagyon meg vagyok veletek elégedve! f nem. nmu — Te Miska !... Én ősszel megyek Nyitrába ... — Akkor... akkor nem jössz a Magnemesítőhöz? — Nem. Most még nem. Talán... Legyintett erre Aztán kis ideig hallgatott, tovább rajzolmondott, de őmaga nem szólt. Csak odanyújtotta Lacinak balkezét, miközben úgy tett, mintha a másikkal tovább raj- zolgatna. Laci két tenyere közé szorította erős kezét. És tréfált, ő, akit még alig láttak nevetni! Ez olyan különösen hatott, hogy valameny- nyien elképedtek. Mindenki mosolygott, de senki sem nevetett. Olyan jólesett most az öreg tanár gyermekes mókázá- sa. Megérezték, hogy ez a derűs pillanat egyetlen jutalma, egyetlen kárpótlása sokévi türelmes jóságáért és a csalódásokért, amelyek érték. Csak két napig tartott a szóbeli érettségi-vizsga, de Laci úgy érezte ennek a két napnak minden percét, minden óráját, mintha ezer esztendeig tartott volna és történelmi időket élt volna át. Pénteken egy órakor mindnyájan összetalálkoztak még egyszer, hogy megtudják a vizsgák eredményét és átvegyék bizonyítványaikat. Az egyik lány sírni kezdett. Laci teljesen megzavarodott. Nem értett, nem hallott semmit. Csak Ostoros tanár utolsó szavaira figyelt fel. — Nem búcsúzunk! Nem búcsúzunk! ... A tettek mezején még találkozunk! Értitek? . .. Négy esztendőt töltöttünk együtt. Most ugye . .. elválunk jó barátok gyanánt... De csak elválunk, és nem búcsúzunk. Értitek?... És csak azt akarom még elmondani, hogy ha az elmúlt négy év alatt néha kifogyott a türelmem, ha némelykor akaratom ellenére igazságtalan ... vagy túlságosan szigorú voltam, bocsássatok meg nekem ... Elmentek most..., de azért látni foglak benneteket... és mindig a szívemben maradtok! Nagy kavarodás támadt. Lármásan búcsuzkodtak a tanulók a tanároktól és egymástól. Miska volt az utolsó, akit Laci megölelt. Ez már majdnem az utcán történt. Szorongás fojtogatta a torkát. — Miskám! — Lacikám! Amulva-bámulva álltak meg az iskola épülete, a kijárat előtt, ahol szülők, ismerősök, barátok várakoztak. Ott állt Laci apja is. Büszke pillantással nézett fiára. — Sikerült? — Kitűnő apus, kitűnő! Átölelték egymást. Alig bontakoztak ki egymás öleléséből, sebbel-lobbal futott oda Neszti. ő homlokon csókolta Lacit. Nevetve néztek egymásra mindhárman. A kislány valami ilyesmit hebegett: — Tetszik tudni én... én is ... úgy örülök... Zavart pillantással végignézett a fehér iskolaépületen. — Ugye Laci, most már nem jársz majd iskolába?... Ugye most már mondhatod: Ég veled iskola?! Laci egy szót sem tudott szólni, a kislány búcsúra emelte kezét és integetett helyette is. — Ég veled iskola! (Folytatjuk)
