Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-10-27 / 43. szám
(Folytatás) — Tedd a fenébe a mancsodat, mert kiütöm a zápfogad! — morogja Robi. Nyugodtan megfenyíthette ökölt, mert erősebbnek érzi magát. ököl az asztal alá dugja a kezét és fölényesen mosolyog. — Ez már beszéd, seriff! Végre otthon érzem magam... — Hol szereztétek? — kérdezi Robi. — Vallatsz?! — Most én kérdezek! Ha nem tetszik, elmehetsz! Ököl egy pillanatra lehajtja a fejét. Vállat von. Hümmög egyet, Robira emeli tekintetét. — Te vagy a seriff! Munka nélkül lyukas garast ér a banda! Ezt tudnod kell! Meg akartunk lepni... — elhallgat. A seriff véleményére kíváncsi. Robi némán mered maga elé. Mégis érdekel a munka kezdete? — gondolja magában, és bele kezd a mesébe. — A lányokat hatkor kihoztuk ide. — Mi — int Hebegőre — az 6 motorán visszamentünk a városba. A Rövid utca közelében megálltunk. Ismered? Eldugott utca. A Rövid utca egyik sarkán régi önkiszolgáló boltot fedeztünk fel. Az ajtótól három lépésnyire van a pénztárpult. Mintha a meglepőknek teremtették volna. A Rövid utcával párhuzamosan, az üzlettől néhány ugrásnyira kanyarog a Hosszú utca. A két sarkot két bérház választja el egymástól. A sarok mögött ültem Hebegő gépén... — Bolond lettem volna a sajátomon jönni! — gondolja. — A motort járattam, minden pillanatban kész voltam a menekülésre. Hebegő bement az üzletbe. A fonott kosárba belerak négy konyakos üveget s a pénztárhoz megy. A pénztároslány az üvegeket előzékenyen Hebegő táskájába rakja ... Ha nem teszi. Hebegő az üzleti kosarat is kénytelen lett volna elsajátítani. A lány betartotta jó szokását. Számolni kezdett. Amikor a papír fölé hajolt, Hebegő kifutott. Néhány pillanat alatt nálam termett, felpattant az induló paripára, s uzsgyi, ki az erdőbe! Mire az üzletvezető néhány ordítozó vevővel a Hosszú utca sarkára ért, mi már a másik utcában száguldottunk. Kámfort játszottunk, amint a mi drága Vöröskénk mondogatta néha a mi derék seriffünknek ... Soha ebben a kedves életben nem jönnek rá, ki volt ez a fiatalember, aki négy üveg konyakocskát emelt el... — néz vigyorogva Hebegőre. és megverdesi a vállát. Robi az öklével rácsap az asztalra. — Barmok! — sziszegi. Ököl türtőzteti magát, a szemébe vigyorog. — Nem beszélnél egy úri emberhez méltóan? Talán azt akarod, hogy visszavigyük az üvegeket? — Azt! — Egy nagy túróst nem akarsz?! — Ne pofázz! — Hhhát mmmilyen bbbanda vagyunk? — kérdezi Hebegő. — Vávávásárra vittem a bőbőröm, te meg?! — Hülye vagy, Hebegő! — mondja Robi. A házukban lakó fiú jelentéktelen figera. Ököl jelenti a veszedelmet. Szólni akar. ököl megelőzi. — Nézd. seriff ... Robi a szavába vág. — A dutyiban majd lesz időd elgondolkodni! — Ezért a szamárságért? — csodálkozik Ököl. — Ha annyira fáj a szívecskéd, holnap posta- utalványon elküldöm . .. — Hebegő címével, mi ? — Ilyen seriffet se látott a világ! — sóhajt Ököl. — Eddig jő volt játszani a bandát, a nagy főnököt? Amikor végre elkezdjük a mókát, fintorgatod az orrod, mintha lóhűst tömnének a szádba! Pedig csak jó konyakot akartunk a nagy főnök poharába önteni... — Öntsd, tudod hová?! — De finnyás lett a fiatalűr! A hazulról lopott itókától nem undorodtál ? Ki tudja, mit felelt volna Robi, nem is volt ideje gondolkodni a válaszon, mert észrevette, Ököl egyik ismerőse közeledik feléjük. Néhány koronát kér kölcsön Ököltől. Zsebrevágja a pénzt és megkérdezi, hallották-e a nagy hírt? Robi megrezzen. Azt várta, rájuk mutat és felkiált: Seprű bandája lopott, ezt írják bele az újságba! Fellélegzik, amikor a srác másról kezd beszélni. A pincértől hallotta, egy pocakos pasas elmetszett torkú asszonyt talált az erdőben. Biztosan a csókját akarták, szegényke meg nem hagyta magát... Vigyorogva néz a két lányra. A bácsiknak engedelmeskedni kell! — figyelmezteti őket. El akar menni. Ököl megfogja a kezét. — Nincs egy szabad nőciké- tek? — kérdezi, s Robi felé int. — De klassz legyen, a seriffünknek kell! — Majd szétnézek... — mondja, és fütyürészve elmegy. — Menjetek a fenébe! — formed Robi ökölre, s öklét az asztallapon pattogtatja. Ököl1 elhűlve néz a seriffre. — Igyál hideg vizet! — mondja. Mosolyogni igyekszik, de nem megy. Összeszorítja az ajkát, készen áll minden fordulatra, még arra is, hogy Robira borítsa az asztalt. ... Amikor Ököl ismerőse a meggyilkolt asszonyról beszélt, a pillanatokkal előbb fellélegző Robiban szörnyű gondolat ébredt: Apám az anyámat siratta! Száz söprűvel kergette agyából a lehetetlen gondolatot, de nem tudott szabadulni tőle. Belemászott a tudatába. Más miatt nem sírhatott! Megölte volna az anyámat? Miért mondotta, mit fogunk most mi ketten csinálni ? Akkor nem tűnt fel, miért hangsúlyozza a szót: ketten. — Megkergültél, Seprű? — kérdezi Ököl. — Olyan a szemed, mintha öltél volna! — A kutyateremtésit ennek az életnek! — fakad ki Robi. — Hagyjatok magamra... — mondja a hirtelen megtörő emberek rekedt hangján. Tekintetéből kiszáll a düh, a kétségbeesés szomorítja. Nem lehet igaz! Nem lehet! Lehetetlen! Ököl feláll. — Gyere! — nyúl Ica karja után. Ica feláll. Hebegő is feltá- pászkodik, s óvatosan felemeli a lopott konyakos üvegekkel teli táskáját. Helénre néz. Nem meri kezével megérinteni, mint Ököl nyúlt Ica karja után. Csak a tekintetével bíztatja, gyere! Helén kérdőn mered Robira, csak egy szót szólj! Robi hallgat. Robi lelkében egy pillanatra lecsillapszik az örvénylés. Fel akar kiáltani: Hová mentek? Ne hagyjatok el! Eszébe jut, ő mordult rájuk, menjenek a fenébe! A zsebébe nyúl. Kiveszi a víkend- ház kulcsát. Ököl felé nyújtja. — Nesze, Ököl... Ököl tétovázik. — Bocsássatok meg, rosszul érzem magam ... Nesze, mire vársz? — kérdezi Robi. Ököl átveszi a kulcsot. — Majd ha jobban leszek, utánatok megyek ... — Rendben van, Seprű... — mondja Ököl. Robihoz hajol. — Aztán a zsarukat nehogy ránk uszítsd! — s elvigyorodik. — Mégiscsak banda maradunk! — Nincs banda, ököl, nem is volt, nem is lesz, az üvegek árát megtérítjük ... — Megint kezded? Ki akarsz maradni a buliból? • • — Semmi sem érdekel, Ököl... — suttogja Robi. — Beteg vagy? Robi elkeseredetten néz maga elé. Apja sírós arcát látja. Ügy tesz, mintha a haját simogatná, pedig a rémképeket hessegeti maga elöl. — Még meggondolod, — mondja Ököl. — Szerezz magadnak valakit, majd kiveri belőled a búbánatot. Aztán gyertek ki... Szevasz, Seprű! Elmennek. Helén, néhány perc múlva visszafut. — Ha akarod, veled maradok, — mondja Robinak. Robi a lányra emeli bánatos szemét. — Menj utánuk... Ha nem akarsz velük járni, menj haza... Helén, mintha nagy igazságot fedezne fel, Robi vállára ejti kezét s így szól: — Nézz a szemembe! —Robi a szemébe néz. — Te még mindig szereted Vöröskét! — Nem szeretek senkit... — mondja Robi. Helén elfut. Magával viszi szívszorongását. Robi a lány után néz. — Hazudtam! Miért kellett hazudnom? — morogja maga elé. 14. Fiatal pincérlány lép az asztalához. A haja rozsdavörös, természetes színű. Vöröskéé élénkvörös, festett, hosszú, sima, s a vállára Omlik ... — De szomorú ma a fiatalúr! — mondja a lány, csakhogy valamiképp elkezdje a beszélgetést. Rég tetszik neki a fiatalúr. Azt is tudja, autóval, motorkerékpáron jár kí az erdőbe kirándulni. Kedveskedni akart, szépet mondani. Nem sikerült. Amikor meglátta bánatos arcát, nem talált más szavakat. Túlfeszítette az amúgy is nagyon feszes húrt. Robi felkapja a fejét. Dühös szó tolakszik a nyelvére. Tekintete találkozik a lány kínálkozó tekintetével. Egy pillantás s mindenre magyarázatot talál. Karcsú, kiugró mellű ... Nem rossz... Csípője ringó... Ököl ismerőse küldte volna? Itt más pincér szolgál fel. A lány kihasználja a fiú pillanatnyi zavarát. Szemtelen mosoly ül ki az ajkára. Ingerli, csábítja a fiút, s akaratlanul tovább feszíti a túlfeszített húrt. — Egyedül jött? Robi bólint. — összeveszett a vöröshajúval ? — Mi közöd hozzá?! — fakad ki türelmét vesztve Robi. A" lány kacér mosollyal nyugalmat színlel. — Még nem ittuk meg a pertut, fiatalúr! 0 . (Folytatjuk) Ritka alkalom nyílik most Bratislavában arra, hogy betekintést nyerjünk az óegyiptomi művészet legjellegzetesebb alkotásaiba. A Szlovák Nemzeti Képtár kiállítási termeiben a Berlini Állami Múzeum egyiptológiai osztályának válogatott gyűjteményeit tekinthetjük meg. A történelem előtti időkből kitűnően megmunkált és díszített agyagedények, csont és elefántcsont faragások, papiruszok, szarkofág-takarók, festmények és más dísztárgyak képezik a kiállítás anyagát. Tudjuk, hogy az egyiptomi kultúra az emberiség kulturális történetében rendkívüli helyet foglal el, mégis meglepő, hogy 5C 8C@1®TT nz amarnaf resszakbOI: A hercegnő feje mennyire fejlett volt az egyiptomi szobrászat. Az alkotásokat — hercegnők, magasrangú hivatalnokok szobrait — erős zártság és frontalitás jellemzi. Ugyanez vonatkozik a falfestészetre is, amely ugyancsak nem használja az árnyékolást, az átmeneti színeket, a természetes arányokat és a perspektívát. Az emberi alaknál az arcot és a lábakat profilban, a szemeket és a csípőt előnézet- ben ábrázolja. Érdekes megfigyelni a papiruszokon, hogy a lömegjelenetek ábrázolásában sem ismerik a perszpektív'át és ezért az aiakokat különböző rétegekben rajzolják. Azok az alakok, amelyek magasabban vannak elhelyezve, tulajdonképpen a háttérben állnak. A képeket hieroglifák egészítik ki. Ezek az óegyiptomi uralkodók és a nép életéből örökítenek meg jeleneteket. A kiállított edények, tálak, használati tárgyak, szobrok ásatások útján kerültek napfényre és többnyire a királysírokban találták meg őket. így maradtak fenn évezredeken keresztül. A kiállítás anyaga az óegyiptomi történelem korszakai szerint van felosztva és így figyelemmel kísérhetjük a korszakok felfogását és különböző emberábrázolását. \ Középbirodalom szobrászati emlékei már individuálisabb vonásokat kapnak. Az Újbirodalom korában a szobrászatban tovább folytatódik ez az irányJ zat. Ebből a korszakból származnak a festett és igen csekély domborodású vagy éppen bemélyedö domborművek. A realisztikus ábrázolásra törekvő amorna-müvészet már átmeneti jellegű, ekkor már érezhető a hellenisztikus művészet és a kereszténység elterjedésével pedig a bizánc művészet hatása. Az arab hódítás után az isztíám művészete vált uralkodóvá. A kiállítás rendkívül tanulságos, lehetővé teszi, hogy ritka értékes muzeális gyűjteményekkel ismerkedjünk meg, ki- bővítsük ismereteinket és lehetővé teszi, hogy ne csak könyvekből értesüljünk az ó- egyiptomi kultúra emlékeiről. A kiállítás iránt máris nagy az érdeklődés és előreláthatólag hosszabb ideig marad nyitva. M. M. Dalolunk-e még? Kicsit pesszimista hangú a címben fölvetett kérdés. Jogos vagy jogtalan így megfogalmazni a gondolatot, azt döntse el az olvasó. De valójában miről is van szó? Hadd kezdjem az emlékekkel. E sorok írója részese és egy kicsit szervezője is volt annak az akciónak, amit 1961 nyarán Zselizen rendezett meg a Csemadok Központi Bizottsága és a Népművelési Intézet. A rendezvény címe: „Első ének- és zenekari fesztivál“ volt. Hallottam azonban az ünnepély után egy fanyar megjegyzést, amelyet érdemesnek tartok most a három év után lejegyezni. — Hát igen, ez volt az első ének- és zenekari fészJ tivál, de lehetséges, hogy az utolsó is. Akkor nagyon hadakoztam az imént idézett kijelentés ellen. Azt bizonygattam, hogy hány énekkarunk van, és hol van még arra lehetőség, hogy újabb alakuljon. Most, három év elteltével sajnálattal állapíthatom meg, hogy az akkor Zselizen szereplő felnőtt énekkarok többsége feloszlott. így, ha újra rendeznék is az énekkarok találkozóját, nem volna kivel. Áldatlan helyzet állt elő. Oj énekkarok nem alakulnak. Vagy talán mégis? Egy körlevél fekszik előttem 1964. június 5-i dátummal. És Íme, a körlevél teljes szövege: „Mélyen tisztelt Igazgató Elvtárs! A dél-szlovákiai magyar énekkari mozgalomnak gazdag hagyományai vannak. A galántai, az egerszegi, a nagymegyeri, a rozsnyói, a komáromi, a losonci és kassai énekkarok az első köztársaság idején értékes tevékenységet fejtettek ki a magyar nemzetiségű dolgozók körében. Minden nehézséget leküzdve lelkesen vettek részt kulturális rendezvényeken, és így elősegítették dolgozó népünk kulturális színvonalának emelését és művészi ízlésének fejlesztését. E gazdag hagyományok örököseiként elhatároztuk, hogy az utóbbi időben stagnáló magyar énekkari mozgalom felvirágoztatása érdekében megalakítjuk a magyar tanítók énekkarát. A Népművelési Intézet mellett működő Központi Énekkari Tanácsadó Testület, mint a Magyar Tanítók Énekkarának előkészítő bizottsága, azzal a kéréssel fordul Önhöz, hogy a megalakuló énekkarba a tanítók köréből tagokat toborozzon. Kérjük továbbá, tegye lehetővé hogy az érdeklődő tanítók aktívan vehessenek részt az énekkar munkájában, s ezzel jelentős mértékben járulhassanak hozzá iskolájuk esztétikai és zenei nevelése színvonalának emeléséhez. Az érdeklődők töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot, és küldjék azt 1964. június 25-ig az alábbi címre: Osvetový ústav, národnostné oddelenie, Bratislava, Námestie SNP č. 11. Mivel az énekkar jelenleg még csak szervezési stádiumban van, nem rendelkezik anyagi fedezettel, ezért az énekkar ezévi 5—4 összejövetelének kiadásait nem tudjuk fedezni. Bízunk abban, hogy az egyes iskolák szakszervezete, illetve a Szülői Munkaközösség megértéssel lesz e nemes ügy iránt, és fedezni fogja egy- egy énekkari tag utazásával kapcsolatos kiadásait. Az énekkarba minden zenét kedvelő, jóhangú tanítónőt és tanítót szeretettel meghívunk. Az első, alakuló találkozást (hangpróba) még ez év júniusában, illetve júliusában megtartjuk körzetenként.“ Az idézett körlevélhez záradékot is 'csatoltak és október közepén újra elküldték a magyar iskoláknak. A záradék Így hangzik: „Tisztelt Elvtársak! Miután felhívásunkra 1964. június 25-ig elegendő jelentkező nem volt, és időközben a nyári szünet miatt nem tudtuk megismételni felhívásunka, így kérjük, hogy a további jelentkezők október 31-ig küldjék meg a fenti címre jelentkezési lapjaikat. Ez azért is igen fontos, miután november utolsó hetében egy szeminárium jellegű összejövetelt tervezünk a tagok részére, melynek kiadásait ez esetben a nevezett intézmény fedezi. A tervezett hangpróbát november első felében rendezzük meg körzetenként. Erről a beérkezett jelentkezési lapok összegezése után értesítjük a tagokat.“ Hozzászoktunk már, hogy a körlevelekre nem reagálunk, megszoktuk már, hogy a felhívások elkerülik a figyelmünket, de csodálkozom akkor, amikor egy ilyen fontos ügyről van sző, mint énekkari mozgalmunk fellendítése, hogy ilyenkor alkalmat és lehetőséget engedünk ki a kezünkből. Igaz az, hogy az idézett körlevél első verziója későn érkezett az iskolákba, illetve rossz időpontban, éppen az iskolaév befejezése előtt. Most azonban lehetőség van a mulasztás helyrehozására. A tanítóinktól függ, hogy lesz-e egy központi énekkar, amely a jelenlegi helyzetből már a kezdet kezdetén is egy lépést jelentene előre énekkari mozgalmunk fellendítése érdekében. Azok a tanítók, akik részt vennének a központi énekkarban, olyan szakmai vezetésben és irányításban részesülnének, hogy iskoláinkban újabb CSISZ és pionír-énekkarokat tudjanak szervezni, illetve vezetni. Száz, százhúsz jóhangú és egy kis áldozatot s fáradozást hozni tudó tanítóra van szükség. Nem akarom hinni, hogy ennyi nem akadník tanítóink között. Bízom, illetve egyelőre még csak bízni szeretnék abban, hogy mi, Bartók nemzetének utódai, dalolunk még. Csikmák Imre Relief az Újbirodalom idejéből Vásárútíak panasza % Ä CSISZ vezetősége élha- I* nyagolja feladatát. A fiatat ■’ lókat a kocsmában találjuk, p| jji Egyetlen szórakozási lehe-' J «J tőségünk a mozi, de jelenei leg áthelyezés miatt sziine- I“ tel. Pedig 100 személy be- fogadására korszerű kultúr- ’« házunk is van, beteljese- \ dett a régi vágyunk, a kuí- *■ tűrotthonnak van Iemezját- .• szója, televíziója — csak- \ hogy ezek a HNB irodájá- I” ban fekszenek kihasználat- •* lanul. [b Kérdezzük: nem lehetné a kultűrházban vasarnapon- ként táncestélyt rendezni, „» mint a múltban? Reméljük, \ hogy megértésre találunk. K Androvics Jenő, Vgsarút
