Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-10-20 / 42. szám

(Folytatás) Amikor a prímás meghajlással |elzi a szám végét, az anyókák apókák jól nevelt emberek­hez illően verik össze a tenye­rüket. Tapsuk csak a zenészek fülébe jut el ök összenéznek, piciny gúnyt lövell a tekinte­tük, mintha mondanák, a taps nem oltja a szomjunkat. Talán később, a borozgatók közt akad majd nótarendelő, aki minisz­teri határozottsággal osztogat­ja a parancsokat: Pincér, bort a cigányoknak! Banda, a nó­támat! Erre várnak, s tekinte­tükkel végigpásztázzák a kert­helyiséget, fürkészik, szimatol­ják, honnan jöhet az unalmu­kat megváltó kurjantás, a „húrolajozás“, hogy aztán a keresztbe nézó szem szikrá­kat lásson pattogni a húrok­dálkozik nagyképűen Ököl. — Ne durváskodj az emberrel, ha a szeretőd mással... — Fogd be a szád! — mór rogja Robi. — Mit bánkódsz? — kérdi Ököl. — Szerzünk egy másikat! Hebegőnek is szereztünk. Ugye nem bántad meg, Belén ? — fordul vigyorral határos mo­sollyal a diáklány felé. Belén ravaszkásan mosolyog, közelebb dől Robihoz. Robi te­kintete szikrát vet, amikor Ökölre néz. — Ne törődj velük! — súgja Belén Robinak. — Marhaságot csináltak, azért dühös... Ba akarod, küldd el őket... — Vállát Robi vállához simítja, sejteti szándékát. Robira szór­ja nagy kerek szemének ra­gyogását. Szinte kínálja magát. mondja s kacarászni kezd. Dalt dúdol. Oltsátok el a lam­pionokat ... — Nnnna, mit fog a kezed ? — kérdezi Bebegő. A combomat! — mondaná Belén. De nem mondhatja. Robi keze mással van elfoglal­va. , — Az a hosszú. rúd szalámi lesz... — mondja Robi. — Bazulról csórtam, tegnap vettük a magyaroktól, öt rudat egyszerre! Senki sem veszi észre, nem csodálkozik, hogy Bebegő mi­lyen folyékonyan beszél. Ba nem figyel a szókezdésre, egy­szer sem akad m eg. Robiban enged a feszültség. Mosoly lopakodik az ajkára, amikor kitapogatja a négy üveg karcsú nyakát. í sátorfánkat... kár beduga­szolva hagyni az üvegeket... — Amikor látja, Seprű nem mozdul, ülve marad. — Bol szereztétek? — kér­dezi Robi, s az asztal lábához támasztott táskára pillant. A fiúknak nem volt pénzük, min­den garasukat Pöstyénben hagyták. Rosszat sejt. Az a rúd szalámi még megjárja, ö is hányszor hozott hazulról ele­delt, meg itókát is. A négy üveg konyak szép összegbe kerülhetett. Ököl és Bebegő vigyorog. — Egyszer el kellett kezde­ni! — domborítja mellét ököl, s az asztalra rakja nagy lapát­kezét. Farkasszemet néz Robi­val. Tekintetében hűvös gúny lappang. Dühíti Robi meghök- kenő tekintete. Oklevél rácsap az asztalra. — Az fáj, hogy nem a te parancsodra tettük?! Egyszer már el kellett kezde­ni! — sziszegi vészes komoly­sággal. — Pszsz... pszsz... — csen­desíti Bebegő. — Aaaa bbban- da iiinni akart, a zszszseb meg üiiüres volt... — suttogja. Belén ijedten húzódik Robi­hoz. Ica rácsap Ököl öklére. — El a mancsokkal! Nem szeretem az asztalon látni! — Máshol szívesebben látod, mi?! — ököl rávigyorog a lányra, majd gyanakvó tekin­tetét Robi szemébe fúrja. — Nem érdekelsz! — mond­ja könnyedén Ica, s vállat von. Belént nézi, és tovább dúdolja kedvenc dalát. — Oltsátok el a lampionokat, a sötétséget akarom látni... .Belén térdével megböki Robi ról... combját, s hozzá simítja a lá­Robi a megszokott helyen, a bal oldali sarokasztalnál pil­lantja meg a barátait. A lányok is velük vannak! Ököl a szőke Icával háttal ül. Most is felfe­lé fésüli a haját. A nyaka hab­fehér. Fél a napra menni, mert kivirágoznának bőrén a szep- lők. A lámpafényben csillog szőke haja. Van benne fantá­zia. Ilyenkor, amikor csokolá­débarnára sül az ember, úgy virítana mellette Ica teste, Ha kettesben lennénk, nem gondolnék Ökölre! Talán Ica se... De nagy marha vagyok! Az ember mindig arra veti ki hálóját, aki a legközelebb van hozzá. Menj a távoli vizekre halászni! Az alma nem esik messze a fájától' Marha! Mit gondolsz megint az apádra?! A kis társaságra veti tekinte­tét. Szótlanul ülnek. Rám vár­nak. A várakozó ember sokat beszél, vagy mélyen hallgat. Aki szótlanul várakozik, az gondolataival van elfoglalva, mérlegeli helyzetét, fontolgat, mit mondjon, akinek érkezését várja. Ököl és Hebegő egymást nézik, mintha gondolatolvasók lennének. A két lány sugdo- lódzik, tudomást se vesznek a fiúk jelenlétéről. A szőke Ica felkacag. Csilingelő a hangja. Ingerlő... A két párról senki sem állítaná, hogy szerelmesek. Ha idősebbek lennének, gon­dolkodás nélkül rávágná az ember, két unalmas, kiapadt érzésű házaspár. Aki kaland után vágyik, szemezni kezd az Ilyen nőkkel, s ha viszonozzák a perzselő tekintetet, már másnap csókolhatják a perzse- lőn szétnyíló ajkukat. Mennyi­re mások a szomszédasztalná! ülő fiatalok. Egymáshoz búj­nak. A lány öleli a fiút. Mál- náspoharukről megfeledkeztek, érintetlenek. Magukról ennyire nem feledkeznek meg, gondol­ja Robi. Vétek is lenne... Hebegő elnéz Ököl feje mel­lett. Meglátja az asztalukhoz közeledő Robit. — Itt jön Seprű! — súgja Ökölnek. Ököl hátranéz. A lányok is Robira tekintenek. — Ahoj! — köszön moso­lyogva Robi. örül a találkozás­nak. Négy halk ahoj a válasz. — De elkámpicsorodott a hangotok! — mondja Robi. — Mimimiért nem ülsz le? — kérdi Hebegő. — Tudod, hogy nem szeretek az embereknek háttal ülni, — feleli Robi. — Lennél olyan szíves.. . Hebegő feláll, szó nélkül át­adja helyét. Robi leül a tizen­hat éves diáklány mellé. Szem­ben ül a szőke Ica és a mo­gorva Ököl, oldalt, a két fiú között Hebegő fészkelödik. A lába mellé húzza a tömött hosszú fülű zöld vászontáská­ját. — Késtél, seriff! — morogja Ököl — Seriff az öregapád! — fakad ki váratlanul Robi. — Mi ütött beléd? — cso­Tizenhat éves vagyok! Jobban tetszel, mint Hebegő. Amikor a kávéházban mellém ültétek, azt gondoltam, a tiéd leszek! Te elmentél... Hebegőbői ele­gem van. A tiéd akarok lenni! Ica mondta, tüzes vagy. Mit bánkódsz Vöröske miatt?! Iga­za van Ökölnek. Nézz rám, s meglátod a különbséget. Nem vagyok kiélt lány. Egymáshoz ülünk. Diákok vagyunk. Te nagy diák, én kisdiák. Úgy szeretnék melletted ülni az autóban, a válladra hajtani a fejem ... Robi elhúzza a vál­lát. Szégyelled magad? Te vagy a seriff! Ha Hebegő akadékos­kodik, leteríted! Magamtól is kiadom az útját! Csak szólj! Robihoz bújik, mintha súgni akarna valamit. Ököl letompí­tott, haragos hangja visszata­szítja. — A te dolgod, seriff! — mondja Ököl. — Mi az én dolgom? Ököl legyint. — Semmi.. -. — A gyógygyóntatódnál vol­tál ? — kérdi Hebegő. — Iiiigen! — dadogja dühö­sen Robi. — Nem szép tőled! — mér­gelődik Ica. — Az ember tü­relmesen vár ríi, te meg olyan vagy, mint a bölömbika! Ököl fordít a szón. •— Nem értem, miért harag­szol? — Magam se tudom, mi van velem... Ha késtem, bocsás- satak meg, — mondja Robi. — Valami baja van az apámnak... — Bábábánatában iiinni sze­ret az ember... — szólal meg felderülő tekintettel Hebegő. Ökölre pillant. Ököl int. Hebe­gő megfogja Robi kezét. — Nyúlj csak bele a táskába .. Belén mintha nem tudná, mit rejt a táska mélye. Robi­hoz tapad, hadd lássa köze lebbről, mit fog a fiú keze ki­tapogatni. Ica kacéran Helénre kacsint, jól csinálod kislány! Majd Robira veti tekintetét. — Olyan murit csapunk ma, hogy bedől a víkendház! — — Ásványvízzel ugratod az embert ? Megnézem ... Hebegő ijedten lefogja a kezét. — Nnne! — Találd ki, mi van benne? — kérdezi Ököl. — Nem boros üvegek... — válaszolja Robi, s kiemeli ke­zét a táskából. — Konyak, seriff, konyak! büszkélkedik Ököl. — Négy üveg grúz konyak! — s elége­detten kuncog. — Oltsátok el a lampiono­kat ... — énekli halkan Ica. — Átnyúl az asztalon. Mélyen ki­vágott blúza alól kivillan a melle. Megfogja Robi kezét. — Helén nem volt jelen, amikor összeboronáltuk a ban­dát, — mondja Ica csillogó szemmel. — Neki is át kellene esni a tűzkeresztségen ... Helén hálásan néz Icára. Felsőtestét elemelte Robitól, combját azonban előbbi fekvé­sében hagyta, a Robiéhoz ta­pad. A fiú nem szentel ennek különösebb figyelmet, szereti a női test közelségét. Érti Ica célzását: Csak most jön rá, miért ül oly közel hozzá a kis diáklány. A nyomottság még nem engedett fel teljesen a lelkében. Mindegy, csináljatok, amit akartok! — gondolja. Ha szereztek még egy lányt, azt se bánom, csak csúnya ne le­gyen ... Helénre néz. A lány tekintete belecsimpaszkodik a szemébe. Keze akaratlanul Helén combját érinti. Felcsil­lan a lány szeme. Milyen fitos az orra! — állapítja meg Robi magában. A haja barna! Icára néz. Ica biztatón kacsint, int, simogasd Helént! Robi elnéz a feje mellett. Ica azt hiszi, terepszemlét tart, keres vala­kit, aki Vöröskét helyettesíte­né ... Robi homályba vesző ar­cokat lát. Nem kutat senki után a tekintete. Az apjára gondol. Mit ' csinál ? ' Magába roskadtan ülhet a fotelban ... — Valakit elcsípünk! — mondja Ököl. — Gyere, Seprű, körülnézünk, aztán szedhetjük bát. A füléhez hajol. — Küld el őket! — suttog­ja. — Ma veled szeretnék len­ni... — ... és nem jött el... és nem jött el... — énekli hal­kan Ica a sláger utolsó sza­vait. — Ne óbégass! — mordul rá Ököl. Helénre veti dühödt te­kintetét. — Te meg ne ficán­kolj, mert a székhez kötözlek! — Mit csüröd-osavarod a dolgot?! — fakad ki harago­san Helén, és dacosan meresz­ti tekintetét Ököl villámló szemébe. — Szégyelljétek ma­gatokat! Loptatok! Tolvajokkal nem barátkozom! — Pszsz .. . pszsz ... mmm- meghallják! — suttogja rémül­ten Hebegő. — Az üzletben hebeghetett volna a kezed! Bár elkaptak volna! — mondja haragosan Helén. — Kikikis ááártatlanka! — vigyorodik el Hebegő. — Majd megmutatom az apádnak mi­lyen szűzikéje van! Robi szájon vágja Hebegőt. — Ide a képeket! — mordul a fiúra. — Jól van, seriff! — bic­cent elégedetten Ököl. — Még én is adok neked, a hebegő istenedet! — néz ferde szem­mel a szomszédjára. — Na, mi lesz a képekkel? Majd adok neked zsarolást, te...! — s öklét fenyegetőn elhúzza Hebegő orra előtt. Hebegő a farzsebéből kieme­li a képeket s átnyújtja Robi­nak. — Máskor ne fényképeztesd magad évakosztümben, — piondja Robi, és Helénnek adja a képeket. A lány hanyagul a táskájába szórja a képeket. A megszé­gyenített Hebegő egyikükre sem néz. A málnaszörpös üve­gen felejti tekintetét. Tölt a poharába. Egy szuszra kiissza, s maga eié mered. Robi Ökölt nézi, bosszantja az asztal lap­ját verdeső keze. (Folytatjuk) B B ■ ■ ■ ■ ■ ■ M a m ■ ■ ■ ■ ■ a * u M ■ M ti * m m « ■ 31 ■ ■ ■ ■ K ■ n i f I I I I I I I I 1 I I I I I I I I 1 I I I I 1 I t I I i I I I I I I I I I I Öregek a komlóföldön egyik jelenete Októberi filmek A Csehszlovák Filmforgalmazó Vállalat rövid idő leforgása alatt 4 nemzet filmgyártásának rendezett filmheteket, 7—9, egész estét betöltő programokkal. Gyakorlatilag szinte lehetetlen az ennyire zsúfolt mű­sort figyelemmel kísérni, ezért többé-kevésbé kényte­lenek vagyunk megvárni, amíg a lengyel, kanadai, angol és NDK íilmliét-en bemutatott alkotások eljutnak a szokásos forgalmazásig. Figyelemre méltó, hogy a fil­mek kiválasztása igazán reprezentatív jellegű. Műsoron volt pl. a lengyelek, már-már klasszikus filmje a „Hamu és a gyémánt“, és a nemrégen elhunyt A. Műnk befejezetten alkotása a „Pasz a- z ser ka“. A kanadai filmgyártást túlnyomórészt rövid­es dokumentumfilmek képviselték, viszont az angolok 9 filmje más és más igényeket igyekszik kielégíteni. Meg­ismerkedhetünk a „dühöngő ifjúság“ legújabb művei­vel, így Tony Richardson „Tom Jones“ c. filmjével (hírét 4 Oseardíj fémjelzi), azonfelül a Jean Anouiilh színműve nyomán készült filmmel a „Becket“_tel. A színes, szélesvásznú film legnagyobb érdekessége, hogy a két főszerepet a híres new-yorki ill. londoni Hamlet alakítja: Richard Burton (Becket) és Peter O’ Toole (II. Henrik). A íélig-meddig dokumentum-stílusban ké­szült filmben alkalmunk lesz látni az új és újabb tö­meghisztériákat okozó' big-beat őrület indokait, a 4 Beatlest. A német filmhét legjelentősebb alkotása min­den bizonnyal a Zweig-regényböl készült film a „W andsbelci Bár d“, Hitler hatalomrajutásának történetéről, Ervin Gesehoneck-kel a főszerepben. Andrzej Wajda — tán a legsikeresebb lengyel ren- dezőtömüvét csak ötéves késéssel láthattuk, a „Hamu és gyémánt“ bemutatását hazánkban megelőzték Wajda kevésbé jelentős filmje', így az „Ártatlan va­rázslók“, a „Sámson“ és a „Húszévesek szerelmé“-nek egyik epizódja. A Hamu és gyémánt már sikerrel be­járta a világot, mire hozzánk eljutott. Magyarországon is csak tavaly mutatta be a filmmúzeum. A késői be­mutatásban kell keresni az okot, hogy a film nem'gya- korolja ránk azt a hatást, amit színvonala révén meg­érdemelne. A kinematográfia fejlődése olyan rohamos, hogy egy-egy film szinte évek alatt veszti el jelentő­séget. Természetesen nem vonatkozik ez ilyen nagy mértékben a Hamu és a gyémántra. A precíz és szug- gesztív rendezés (a lengyel filnrskola kezdete) a me­rész, egyeni lálószüg és a nagyszerű alakítások most is hatnak. A történet maga már ném annyira: Az eser mény Varsó felszabadulásának napja és a főhős (Z. Cybulski) lelki drámája, harc a háború szülte köteles­séggel (gyilkosság) és az emberi lelkiismeret hangjá­val. A film egy mellékfigurával nagyszerűen leplezi le, hogyan juthatnak . tehetségtelen, semmihez nem értő, jelentéktelen emberkék jelentős pozíciókba. Míg Wajda a II. világháború befejezésének esemé­nyein keresztül mond ítéletet a háború és embertelen­ség felett, addig az amerikai „Ordító egér“ és a „Hét napból áll nrnden hét“ c. szlovák filmek, mint­egy előrelátva figyelmeztetnek egy esetleges újabb vi­lágégés szörnyűségére. A különbség mindössze annyi, hogy az Ordító egér szatirikus hangvétele elgondol­koztat, az álmodern szlovák fűm- viszont felbosszant erőltetettségével és hamisságával olyannyira, hogy szin­te fordított a hatása. Az Ordító egér alapötlete zseniális: A párszáz főt számláló Fenwick állam — védjegy hamisítás miatt és persze taktikai okokból — háborút üzen az USA-nak! Ez még csak hagyján... Akkor lepődünk meg jobban, amikor a mintegy húsztagú Fenwick-hadsereg, prímán kihegyezett nyflakkal(l), a szó szoros értelmében el­foglalja New Yorkot és foglyul ejti az amerikai had­ügyminisztert! A bonyodalom ott kezdődik, mikor az amerikaiak nem tudnak válaszolni a támadásra, mert egyszerűen nem tudják, hol fekszik Fenwick. Tovább nem folytatom, mert elárulnám, hogyan végződik a Fen- wick-USA háború. A rendező Jack Arnold és a hármas­szerepet alakító Peter Sellers az ezúttal előnyös szok­vány-dramaturgiával (happy-enddel), igen szellemesés intelligens humorral, nagyszerű politika! szatírát te­remtett. A „Magánélet“ c. színes, francia filmet azért kell megnézni, hogy meggyőződhessünk róla, hogyan lehet majdnem semmiből valamit csinálni. ’ Az „Öregek a k o m 1 ó f ö i d ö n“ c. zenés-tán- , cos, szélesvásznú cseh film igényes tartalommal (két fiatalt kizárnak az iskolából, csak azért, mert őszintén szeretik egymást), nagyszerű alakításokkal (L. Pu- cholt) bírálja a tipikus álerkölcsös pedagógiát. Ráadá­sul még kitűnően szórakoznak is! Vavreczky Géza Magánélet .......................................................................................................

Next

/
Thumbnails
Contents