Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-09-22 / 38. szám
A Bihari emléktábla Tekintettel arra, hogy szépszámú csoportunk jórésze ifjú poétákból, Írókból tevődött össze, mi sem volt hőbb vágyunk, mint a fiatal szovjet írókkal való találkozás. Akkoriban volt körülöttük a legnagyobb hűhó, rebesgették ezt is, azt is, futkostunk hát fű- höz-fához, hol lehetne megtalálni Jevtusenkot, Voznyeszen- szkijt, Ahmadulinát. A hírek különbözőfélék voltak. Egyesek szerint a Krymen nyaralnak, mások csak a minap látták a moszkvai utcákon Jevtusenko nyurga alakját. A fogadáson mindenesetre egyikük sem volt jelen. De ott volt nemkevésbé neves társuk. Rozsgyes ztvensz- kij, aki egyébként az íróklub vezetője. így aztán, igaz, hogy csak véletlen folytán, de mégiscsak sikerült elcsípnem egyet-kettőt közülük. Nevezetesen a már említett Rozs- gyesztvenszkijen kívül Vinoku- rovot, a nemkevésbé ismert lírikust, s Jezsovot, a Ballada a katonáról című világhírű film übrettistáját. E két téma körül forog aztán a beszélgetés is. A költészet és a film. Nemigen volt akkoriban Moszkvában téma, ami jobban érdekelMi újság Komáromban? LUBLINBAN megkezdődött a Lengyel írók Szövetségének 14. kongresszusa. A kongresszuson bolgár, csehszlovák, jugoszláv, magyar, NDK-beli, román és szovjet küldöttségek vesznek részt. A megnyitáson jelen volt Wladyslav Comulka, a LEMP KB első titkára és Zénón Klisz- ko, a LEMP KB politikai bizottságának tagja. Az idén kissé későre tolódott ki első bemutatónk dátuma, melyen Gyárfás Miklós: Változnak áz idők című háromfel- vonásos vígjátékát nyújtjunk ót kedves közönségünknek. Reméljük, hogy ez az érdekes színdarab témájánál, hangvételénél, időszerűségénél fogva is méltán zárkózik fel eddigi sikeres bemutatóink mellé. Színházunk feladata kettős. Művészi élményt kell nyújtania, hogy tudatosítsa azt a világnézetet, amely meghatározza törekvéseit, és ugyan akkor át kell hidalnia a múltban mesterségesen elmélyített szakadékot, a művészet és a szórakoztatás között. A szocialista ember nevelését kell szolgálnia minden vonatkozásában. Nevelnie kell a nézőt, de önmagának, tökéletesednie, elmélyülnie az emberábrázolás lélektani megfogalmazásaiban. A színház és az irodalom alkotó művészeinek közeledése a szocialista építés valóságához feltétlenül gazdagítja az új társadalmat, annak művészetét, irodalmát. .Színházunknak egyre nagyobb lehetősége nyílik arra, hogy teljesíthesse a haladó színművészet örök feladatát, önálló műsorpolitikája egyben nagy felelősséget is rejt magában. A jól értelmezett színházi önállóság célja a szocialista színház megteremtése, fejlesztése. A legfontosabb feladat itt is, mint mindenütt, a téves nézetek és előítéletek elleni ideológiai harc. Az elmúlt évad sikeres műsorpolitikája igazolta helyes irányvonalunkat. Bebizonyosodott, hogy az újszellemű színház csak újszellemű színészekkel, képzett rendezőkkel, értékes drámákkal valósulhat meg. Ez előfeltétele s alapköve mindennek. A rosszul letett alapot kellett hát kimozdítanunk, hogy az újra felépülhessen egy virágzó, igazi színházkultúra. Az állam színházában élünk, a dolgozók színházában, ahol a személy, mint alkotó egyéniség tűnik ki, ahol az egyéniség sohasem válhatik olyanná, aki károsan befolyásolhatná a kollektív alkotó munka eredményeit. A színpadi játék nem öncél, hanem eszköz az élet valóságának és Igazságának feltárására. De egyben annak is az eszköze, hogy rendezőink, tervezőink, színészeink, technikusaink és nem utolsó sorban íróink is korszerűbben, érdekfe- szítőbben és hívebben tükrözzék társadalmunk valóságát, akár klasszikus műről, akár kortársi színpadi alkotásról van szó. Állandóan fejlődő színházi művészetünk, a fejlettebb színészi játék, szcénikai- és magasabb színvonalra emelkedett színházi kultúránk feltétlenül megújítja az egykor kevésbé sikeres, vagy a múltban meg nem értett darabokat. Ezt művek egész sora bizonyítja. Azok a drámák, amelyeket történelmi valóság ihletett, ma is elevenek. Ezért ne dátumokban, hanem művekben gondolkodjunk, amikor a „Változnak az Idők" előadásában elénk tárul Gyárfás Miklós szellemes párbeszédeire alapozott humoros mondanivalója. No, de adijuk át a szót a szerzőnek. — A „Változnak az idők“ alapkérdése az, hogy kik vagyunk; Melyik lényünk az igazi? A szemellenzős? A demokrata? A megbékélő? Vagy a haragos, a jövőben bízó, a pesz- szimista? És ki látja ezt a lényünket tisztán? Az, aki belülről nézi, vagy az, aki egy másik társadalom nézőpontjáról? A darab mondanivalója az, hogy a világ különböző részén élő embereknek egymás hibáin keresztül kell megérteniük azt, hogy gyengeségeink nélkül nem is lennénk emberek. Ez a bemutató október 16-án lesz Komáromban. Azután a társulat Szlovákia keleti részeibe utazik. Visszatérve, Móricz Zsigmond: Kismadár című vidám játékát mutatja be a Magyar Területi Színház. Szuchy M. Emil Gyárfás Miklós a szerző is jelen volt az egyik próbán A dal szép a dal örök II. rész Bikovszkij és Tyereskova fogadása a moszkvai írószövetségben. Akkoriban még egészen friss esemény volt az első űrhajós-pár útja, s mivel a fogadásra nekünk is volt meghívónk, megjelentünk teljes létszámban az írószövetség székházában. Hiszen Bikovszkijon és Tyereskován túl már csak az is izgalmas dolognak Ígérkezett, hogy találkozhatunk néhány valóban nagy élő íróval is. A reményből, sajnos semmi sem lett. Igaz ugyan, hogy volt ezen a fogadáson annyi író, hogy az ember csak ámuldozott, mennyi tagja van a szovjet írószövetségnek, s hogy menynyi író él Moszkvában, de ez mit sem segített rajtunk. A nagy írók vagy nem élnek Moszkvában (mint pl. Solohov is), vagy nem járnak fogadásokra. A találkozás mindezek ellenére mégiscsak szép volt. Mindjárt a legnagyobb élmény: Tye. reskova közelről. A világszerte ismert plakátokról nem is hinné az ember, csak így kartávolságról csodálkozom el rajta, hogy milyen eredeti orosz szépség ez a világhírű asszony. Maga a program viszont, legalábbis miszerintünk, akik idegenből odacsöppent vendégek voltunk csupán, eléggé vegyes volt. Számunkra furcsának hatott a szokás, hogy egymás után ugráltak fel a dobogóra az írők, költők, s ki-ki előadóképessége szerint pátosszal, hadonászva zengte-dübörögte az űrhajósokhoz írt ódákat, himnuszokat. Az igazi élmény az űrhajósok beszámolója lett volna, de ezt meg elmondották már egynéhányszor, így más élmény nem maradt, mint a testi mivoltukban való látványosság. te volna a művészeket, mint ezek. Akkoriban zajlott le u- gyanis a moszkvai filmfesztivál, s a fesztivál nagy szenzációja volt, hogy először nyerte el Moszkvában a nagydíjat nyugati alkotás, mégpedig a Nyolc és fél, Fellini azóta világhírű, bár egyes részeiben problematikus műve. A kérdés az volt: jelenlevő Jezsov filmje, a Ballada a katonáról? VI. Sző szót követ, s egyszerre csak ott vagyunk a dolgok lényegénél: mi van Jevtusenkó- ékkal? A film válsága ugyanis automatikusan eszünkbe juttatmi az oka annak, hogy a fesztiválon, amely pedig kimondotton a szocialista eszmeiségű filmek jutalmazását tartja elsőrendű feladatának, (így nyerte el a nagydíjat ötvenkilencben az Embersors, hatvanegyben pedig a Tiszta égbolt és a iapánok Kopár sziget című alkotása), ezúttal a Nyolc és fél került ki győztesen? A vélemények a problémát illetően megoszlották: voltak, akik' ebben a kelet-nyugat közeledése, a nemzetek közötti feszültség feloldódását látták, mások szerint nem akadt a fesztiválon egyetlen jelentős szocialista alkotás sem, amely felvehette volna a versenyt Fellinivel. A kérdés az volt: véletlen okozta jelenség-e ez, vagy pedig valóban válságba került a szocialista filmművészet, amely pedig épp a XX. kongresszust követő időszakban olyan jelentős alkotásokkal gazdagította a filmtörténetet, mint a Szállnak a darvak, az Embersors, vagy az éppen ja az irodalom válságát. S hogy vajon valóban válságról van-e szó, vagy valami másról? Rozs- gyesztvenszkij mindenesetre hallgatagember. Azt mondja. kérdezzük meg Jevtusenkőé- kat. A dolog persze, nem ilyen egyszerű, s időbe telik, amíg végül is kialakul valamilyen összkép. Tény és való, hogy egyes fiaezzel a mottóval nyitották meg Dunaszerdahelyen és Nagy- abonyban 1964. szeptember 13- 14-én a Bihari János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepélyeket. Nagyvonalú kulturális eseménynek volt színhelye Abony és Szerdahely, hiszen az ünnepélyek fényét nem kisebb nevek emelték, mint Béres Ferenc, a kitűnő budaKürthy Éva és Béres 'Ferenc. Kíséri Farkas Jenő pesti népdalénekes, Kürthy Éva a Magyar Rádió szólistája, valamint a Csehszlovák Rádió hires népi zenekara Farkas Jenő vezetésével. Tekintettel arra, hogy ez a nagy akció nemcsak egy bizonyos népművészeti fellépés - sorozatot jelentett, mint a Csemadok eddigi hagyományos ünnepségei (azoknál sokkal színvonalasabb volt) mi sem elsősorban a minden tekintetben jól sikerült műsort akarjuk értékelni, inkább néhány, az ünnepség felvetette gondolatokkal szeretnénk foglalkozni Mindenekelőtt: hagyományaink problémája. Nagyabony- ban született a magyar zene egyik legeredetibb tehetsége, de ki tudott erről, s ha valakinek eszébe nem jut a kétszázadik évforduló, ki tudna róla most is? Ki tud arról továbbá, hogy Lavotta János Nagyfödémesen született, Vám- béry Ármin Dunaszerdahelyen, hogy Blaha Lujza Ferenczy István neve Rimaszombattal, Balassi Bálinttá Zólyommal, Krúdy Gyuláé Podolinnal, Erdélyi Jánosé Nagykapossal, Tompa Mihályé Hanvával, Bejével van kapcsolatban? Itt a legnagyobbakról, Jókairól, Madáchról, Mikszáthról nem is szólunk, mert ezek már legalább valamelyest a köztudatban vannak. De elég-e az csupán, hogy a köztudatban vannak? Hogyan lehetséges az, hogy Madách sztregovai emlékeihez csak a százéves jubileum alkalmából nyúlunk, a többivel meg nem is törődünk egyáltalán, mert hát azok nem éppen száz vagy kétszáz évvel ezelőtt születtek. Dicséret illeti a nagyabonyi- dunaszerdahelyi emlékünnepély rendezőgárdáját a kezdeményezését, s azért hogy az ünnepély megrendezésével eszünkbe juttatták mindezeket a mulasztásainkat. Hiszen máris tudunk arról, hogy a jövő évben megrendezik a Lavotta jubileumot ts, s Bősön állítólag megünneplik Amadé László évfordulóját — de ezzel még nem oldottunk meg minden problémát. Rendjén való, hogy ünnepeljük Amadét is, dehát vajon mikor emlékezünk már meg Balassiról Zólyomban, Krúdyról Podolinban, s mikor csinálunk hagyományainkból évfordulóktól, jubileumoktól független eleven kultuszt? A másik probléma: örültünk annak, hogy ilyen színvonalas volt a műsor, melynek gerincét valóban a legilletékesebb professzionalisták adták. Nem értjük ugyanakkor, miért kellett ezt a színvonalat rontani a másutt sok tekintetben dicséretre méltó műkedvelők fel- léptetésével. A műkedvelők csak ott képesek illúziókat kelteni, ahol nem kell viszonyítanunk tehetségüket egy Béres Ferenc kiforrott művészetéhez, vagy Farkas Jenő népi zenekarának kitűnő muzsikálásához, vagy a Vörösmarty Vén cigányát gyönyörűen előadó Vavreczky Géza szavalatához. Itt bizony nem hatott jól a gyakorlatlan műkedvelők szerepeltetése. Ez volt a helyzet Szerdahelyen is, Nagy- abonyban is, s bizony ez a tény csak rontott a különben magasszínvonalú kulturális megmozduláson. -nyi Vavreczky Géza a Vén cigányt szavalja tál költők túl hevesen vetették bele magukat a dolgokba, s habár igaz, hogy e hevesség olykor hasznos lehet a lírában, kérdés, vajon nem ártalmas-e, ha politikai dolgokat árint? Joguk van-e a fiatal íróknak be-, leártani magukat a politika (s főképp a külpolitika) dolgaiba, van-e olyan tekintélyük, művészetüknek van-e olyan arany- fedezete, hogy a külföld előtt nyilatkozatokat tehessenek hazájukról, társadalmi rendszerükről? Ezernyi kérdés vetődik itt fel, s jól mondja valaki. hogy mindezt az idő döntheti el csupán. Azóta eltelt egy esztendő s nemigen hallani az újabb eseményekről, azt azonban magam is tapasztaltam Moszkvában, hogy mindezek a dolgok nem csupán egy szűk művészeti vagy értelmiségi réteget foglalkoztatnak, de foglalkoztatják, pro és kontra az egész szovjet társadalmat. Magam is láttam plakátokat a moszkvai kirakatokban, az utcákon a kísérletező szovjet fiatalok, vagy éppen Ehrenburg művészete ellen vagy mellett. S erről jut eszembe mindjárt a hazai állapot s a kívánság, hogy vajha csak nálunk is legalább fele ilyen mértékben válna közüggyé a művészet, az irodalom ügye! (Folytatjuk) ť
