Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-09-01 / 35. szám
felelőssége Az iskolaév kezdetét minden diák érdeklődéssel, szinte szorongással várja. Mit hoz az új tanév, milyen eredményeket, sikereket, esetleg csalódásokat. A jó tanuló felteszi magában a kérdést, megtartja-e továbbra is jó tanulmányi eredményét, a gyengébb reménykedik (ki tudja, hányadszor!), „megfogadja“, hogy becsületesebben fog tanulni, a magyarázatok alatt nem bélyeggyüjteményé- vel foglalkozik, hanem figyel, nem megy el készületlenül az iskolába ... se vége, se hossza a hasonló fogadkozásoknak, talán sajátmaga is tudja, hogy úgysem tartja be őket, dehát a tanév kezdetén legalább ezzel nyugtatja meg a lelkiismeretét. Talán . . . talán be is tartaná — legalábbis részben — ha lenne valaki, aki serkentené, biztatná ... Igen, nagyon sokszor hiányzik a szülő segítsége. Márpedig gyermekük előmeneteléért — ha hihetetlen is — őket is terheli felelősség. Sok szülő erre azt a választ adná, hogy „megmondtam neki. hogy tanuljon, én ugyan nem tanulhatok helyette..." Nem, ezt senki nem kívánja, de csupán a „megmondás". az, hogy szól a gyereknek, bizony kevés. S nem elég „törődés“ az sem, hogy agyba-főbe veri a gyereket, ha rossz osztályzatot kap. A legegyszerűbb, amit a szülő gyermeke előmenetele érdekében tehet, a törődés ha mutatja, mennyire érdekli őt a tanulása és mindaz, ami az iskolában történik. Ha minden nap megkérdezi, mit vettek át, mi a házi feladata, érdeklődik, meg tudja-e egyedül csinálni. Persze, itt nem arról van szó, hogy a leckét a szülő csinálja meg, de ha latja, hogy a gyerek nem tud rájönni a megoldásra, más példák segítségével, vezesse őt rá. Fontos, hogy az iskola iránti érdeklődésünket az első naptól kezdve kimutassuk. Ha állandóan érdeklődünk s figyeljük a gyereket, idejében észrevesz- szük, mi megy neki nehezen s könnyebben tudunk segíteni Néha cselhez Is folyamodhatunk Pl. ha a gyereknek nem megy a2 olvasás, gyakorlás közben mondjuk neki, hogy már alig várjuk, hogy felolvasson nekünk az újságból. Ha számtanban gyenge, kérjük meg, hogy adja össze a napi kiadásokat, vagy hasonló, mindig a tudásához megfelelő feladatokat bízzunk rá. De tévedés azt hinni, hogy törődni csak a gyenge diákokkal kell. A jó tanulót is meg kell dicsérni a jó jegyekért, nem szabad magától értetődőnek venni hogy minden osztályzat? kitűnő Nagy hibát követ el az a szülő, aki gyermeke boldog bejelentésére, hogy egyest kapott a számtan dolgozatra, csupán fejbiccentéssel felel. A jó tanulónak is jól esik, ha elismerik igyekezetét, emellett az ellenőrzés sosem árt, mert nem egyszer előfordul, hogy a jó tanuló hanyatlani kezd, de a szülő csak akkor veszi észre, amikor a tanító behivatja az iskolába. Ha pedig az első rosszabb osztályzatnál felfigyelt volna, a gyerek talán el is kerülhette volna a végleges leromlást. Most még azokhoz a szülőkhöz szólunk, akik mindent megtesznek, hogy gyermekük jól tanuljon, de ez nem sikerül, holott a gyerek is igyekszik. Igen. amenyire tőle telik, tehát közepes tanuló, többre nem viszi Ilyen esetekben a szülőnek be kell látni, hogy a gyermek felfogóképessége gyengébb, jobb eredményt elérni nem tud, cehát ne is erőltesse. Fölösleges neki minduntalan a szemére hányni, hogy X. milyen kitűnő tanuló ez csak rosszul esik neki. Persze nem könnyű megítélni, hogy a gyerek hanyagság vagy gyengébb felfogóképesség miatt tanul rosszul, forduljunk tehát a tanítóhoz. Itt jegyezzük meg, hogy a tanítóval mindenképpen tartsuk a kapcsolatot, látogassuk a szülői értekezleteket, így nem érhet minket meglepetés sem a gyermek előmenetelével, sem magaviseletével kapcsolatban. Iskolaruha „gondok A JELSZÓ: EGVSZERŰ _ zekután nézzük, mi az, ami j* iskolai viseletre megfelel, ősszel amíg a meleg napok tartanak, az egyszerűen elkészített mosóruhákban járhatunk, később a legalkalmasabb viselet a szoknya-blúz, ill. pulóver és szvetter. Legyen legalább két szoknyánk, „semleges“ színű, amihez a legkülönbözőbb színű blúzokat viselhetjük. Az egyik lehet mintás is, pl. kockás vagy csíkos, de persze akkor számolni kell azzal, hogy csíkos, pettyes, vagy más mintás blúzunkat nem viselhetjük hozzá. Szép viselet iskolába a „twist“ pulóver is, alatta ingblúzzal, így szvettert helyettesit. Nagyon praktikus viselet iskolába a most különösen divatos „bebújó“ (szoknya mellényszerű felsőrésszel), mert egyrészt ebbe jól elhordhatunk régi, rövid blúzokat (de ne legyen pl. fodros, vagy csipke!) pulóvereket, másrészt, magát a bebújót is elkészíthetjük régi ruhánkból. Viselhetünk természetesen „egész" ruhákat is, de ügyeljünk a színre és a minőségre. Görcsös szövésű szövetet válasszunk, kékes, zöldes, pirosas, vagy ha jól áll, barnás árnyalatban. Vigyázzunk, a szín ne legyen túl fád, mert akkor öreges, a túl élénk pedig, pl. tiszta piros, egész ruhának iskolába nem való, míg blúzra, pulóverre alkalmas. A legszebb és legpraktikusabb anyag iskolába a pepita. Viselhető minden változata, kisebb vagy nagyobb kockás, bármilyen színben. Ha kétrészesen készül, a szoknya külön is kihasználható. A saját galH át igen Az űj iskolaévvé: a tanulással járó gondol mellett az iskolaruhákkal i rődni kell. A „nagy“ diákok úgy ólván a nap túlnyomó részét, d 9 kicsik is lényeges hosszú időt töltenek az iskolában. Nem lehet tehát ezt a kérdést azzal elintézni, hogy „majd csak felveszek valamit“, vagy „majd csak adok valamit a gyerekre“. Az iskolaruhákkal. épp úgy mint ruházatunk többi darabjával, törődni kell. Mert arra ugye mindenki gondol, hogy mit vesz fel a táncmulatságra, nem intézi el azzal, hogy majd csak akad valami, amiben elmegy, pedig táncolni lényegesen kevesebb alkalommal jár, mint iskolába. Nos, ahogy oda nem felel meg akármi, úgy az iskolába sem. A legnagyobb hiba az. amikor a régi, divatjamúlt elegáns ruhát „nevezzük ki" iskolaruhának. Ez nagyon helytelen, s fokozódik azzal, ha megúnt, kopott alkalmi ruhánkat „hordjuk“ el iskolába, ilyenkor aztán olyan a külsőnk, mintha színházba készültünk volna, s az iskolatáska csak véletlenül került hozzánk. Jegyezzük meg: iskolába bársony, ripsz, szilon, selyem, vagy bármilyen más díszes anyag nem illik, még akkor sem, ha a ruha fazonja a legegyszerűbb. Az egyszerű szövetből készült elegáns ruhát, ha díszes, át is alakíthatnánk, mert az anyag megfelelne, itt inkább a színnel van baj. Ugyanis a rózsaszín, világoskék, halványsárga, stb. nem praktikus, hiszen nagyon piszkolódik. Elérkeztünk tehát ahhoz, hogy iskolaruhát csináltatni kell (ill. vásárolni erre a célra való ruhát). MILYEN LEGYEN AZ ISKOLARUHA? II kicsi és nagy diáklányoknál lérján kívül, fehér gallért Is csináltathatunk hozzá, ennek mosása- vasalása egyszerű, ruhánk pedig mindig friss lesz. A pepitán kívül másféle kockás vagy mintás anyag is megfelelő iskolába, csak a színe legyen világos. S okhelyütt előnyben részesítik az iskolaköpenyeket. Valóban praktikusak, mert védik a ruhát, újabban bármilyen élénk színben — piros, zöld, búzakék — készülnek. Kislányok problémái" A kislányok iskolaruháira lényegében ugyanaz vonatkozik mint a nagy diáklányokra, csak itt még jobban kihangsúlyozzuk, hogy a mamák ne akarjanak olyan praktikusak lenni, hogy a kislány régi. kinőtt bársonyruhácskáját (hiszen alig hordta!) az iskolában használtatják ki vale. Kislányoknál is kerüljük a világos színeket — kivéve a mosó dolgokat — legjobb részükre a piros és a kék árnyalatai (közép-, búza- és sötétkék). N agyon ajánljuk a mamáknak, hogy az alsóbb osztályokban kötényt is adjanak a kíslá- ; nyokra, mégpedig olyat, ami minél jobban eltakarja a ruhát, fis ezzel már meg is mondtuk a fő célt, a ruhák védését. A köténykék rend- bentartása lényegesen könnyebb. — kimossuk-kivasaljuk — mint o — különösen szövet — ruháké, s így a kislány is mindig tiszta és ren- i des. i összegezve: az Iskolába egyszerű, praktikus ruhákban járjunk, s ne felejtsük el, hogy az iskola i a tanulás, s nem divatbemutató színhelye. A szülő és a gyermek ősszel nemcsak iskolába, de nappali viselet- ,j re, sőt néha estére is, j| nagyon szép viselet a rz: szoknya-blúz. Képünkön ™ két nagyon szép, „friss“ blúzt mutatunk be, az ™ első iskolába is alkalmas, — a másikat az enyhén hú- — zott kis zsabó díszesebbé rr teszi. Mindkét blúz anya- rr~ ga mosó, az első modell pety- tyes, de szép pl. apró kockásból is. Gallér helyett nyakpánttal készül, amely megkötött hurka-pántban folytatódik. A másik blúz dísze a már említett kis zsabó,a nyak közepénél lapos kis masnival. Mikor és hogyan tanulunk? Sok vitára ad alkalmat ez a kérdés: mikor tanuljon a gyerek? Egyesek azt tartják, iskolában kijárod, tehát amikor hazajön, (ebéd után) előbb jársz- szék, azután fogjon a tanulásnak. Ez helyesnek látszik, de mégsem így van. Tény, hogy a gyerek a tanulásban, figyelésben kifárad, mégis, ha csak játszás után tanul, számolni kell azzal, hogy a játszásban is kimerül, fáradt lesz, nem tudja magát a tanulásra összpontosítani. A leghelyesebb, ha ebéd után, egy kicsit pihen, tehát olvas, esetleg bevásárol stb., majd megtanulja a leckéjét, elvégzi írásbeli feladatát Ez a sorrend egyben kötelességtudatra is szoktatja a gyereket. Előbb jön a tanulás, s csak aztán a szórakozás. Ezt meg is magyarázhatjuk neki: mennyivel jobb érzéssel, nyugodtan játszhat, ha nem kell arra gondolnia, hogy a játszást (talán éppen amikor a legérdekesebb) abba kell hagynia, hogy elvégezze munkáját. Persze, a játékot abbahagyni nem is mindig akaródzik, s ez bizony komolyan veszélyezteti a tanulás sikerét. Egyszóval, a gyermeknél, épp úgy, mint a felnőttnél, előbb jön a kötelesség, aztán a szórakozás. A délutáni iskolába járásnál arra ügyeljünk, hogy a gyerek idejében keljen fel, ne hagyjuk az ágyban lustálkodni, regK ét szempontot vegyünk figyelembe. Az első és legfontosabb: egyszerű legyen, minden fölösleges dísz. fodor, masni, stb. nélkül. A második szempont, ami szintén igen lényeges, a praktikusság. Nem való iskolába semmi, ami kényes, ami könnyen piszkolódik. Ez a színekre és anyagokra is vonatkozik Pl. A fazont és minőséget illetően, szép lenne iskolába egy hosszúuijú, krémszínű szövet ingblúz, de milyen lenne, miután megírtunk benne két algebra dolgozatot? A praktikussághoz tartozik még az anyag minőségének és a fazonnak a kiválasztása is. A sima szövésű, egyszínű anyagoknál sokkal megfelelőbb a tweed-szerű szövés, mert a görcsös szövet sokkal kevésbé piszkolódik, a fazont illetően pedig legyen kényelmes, úgy, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül írhassunk a táblára, a szoknyánk se legyen olyan szűk. hogy félő, egy hosszabb lépés s elesünk benne. • ••••••• geli után tanuljon, utána játszhat. Ami a címben feltett másik kérdést illeti, nos, az ideális, ha a gyermek, de méginkább később a nagydiák, külön helyiségben tanulhat. Ez persze nem mindenütt lehetséges. Annyit azonban mindenképpen biztosítsunk, hogy a tanulásra külön asztala legyen, s együtt tarthassa a könyveit, füzeteit s minden iskolába való eszközét egy arra a célra szolgáló fiókban vagy polcon. JÓ ÉTVÁGYAT Alma, körte és szilva dzsem: Egyenlő súlyú almát körtét és szilvát meghámozunk, az almát és körtét megreszeljük a szilvát félbe törjük és kimagozzuk. Minden kilogramm gyümölcsre 30-35 dkg cukrot számítunk. A gyümölcsöt előbb tetszés szerinti sűrűségűre befőzzük, majd hozzáadjuk a cukrot és azzal együtt 10 percig főzzük. Kevés szalicilt is keverünk bele és még 3 percig forraljuk. Forrón tesszük az üvegekbe és száraz gőzben tartsuk más napig. Káposztás vagdalt hús: Készíthetjük káposztával vagy karfiollal A káposztát vagy karfiolt sós vízben megfőzzük a vizet leszűrjük róla és apróra vagdaljuk, azután darált húst keverünk hozzá, szükség szerint egy-két tojást, kevés zsírt és egy kanálnyi zsemlyemorzsát is teszünk bele. Pogácsákat szaggatunk belőle és forró zsírban kisütjük. Burgonyakörítéssel tálaljuk. Adhatjuk főzelékre is feltétnek. Iskolába igen praktikus kislányoknak a kötött holmi. Képünkön bebújós szoknyát és pulóvert mutatunk be. Szoknya: sötétkék fonalból készül, 3-as tűvel kötjük, a színén simán, a visszáján fordítottan, két teljesen egyforma részből. Egy részt 272 szemmel, egyenesen kötünk 30 cm magasra. Ha eddig mindkét rész készen van, nedves ruhán keresztül átvasaljuk és összevarrjuk az oldalát. Most beosztjuk a berakást, 6 cm széles a berakás felső része és 3 cm az aláhajtott rész. A berakásokat letérdelve, felszedjük körben a szoknyát négy tűre úgy, hogy a berakásoknál az alsó és felső rész szemeit majd egybe tudjuk kötni. Az első sorban elvégezzük a hármas rész szemeinek egy- bekötését, és így kb. 180 szemet kapunk összesen, az 544-ből. Ezzel a 180 szemmel körben haladva kötünk 4 sort 1 sima, 1 ford.- al, majd az elejét és a hátát külön kötve folytatjuk tovább a munkát. Elejerész: L2 szemet befejezünk az oldalvarrástól befelé mindkét szélén és csak a középső 66 szemet kötjük tovább, az 1. sorban mindkét szélén 6-6 új szemet véve hozzá. (Ez lesz a visszahajtó szegése). Felfelé haladva 1 cm-enként szapor. 1-1 szemet 8-szor és l*/2 cm- enként 1-1 szemet szintén 8- szor. 7 cm-es kötésmagasságnál középen kétfelé választjuk a munkát és két részben folyt, tovább. A nyakkivágásnál az elszegés részére felveszünk 6 új szemet és továbbhaladva Vz cm-enként 1 szemet fogy. 4- szer, majd 1 cm-enként fogy. 1-1 szemet 15-ször. 22 cm-es köt. mag.-nál 6x7 szemenként elfogy, a vállát. (A hátrész is így készül.) Pulóver: (középkék vagy piros alapon .sötétkék díszítéssel). Kötésminta: 1., 2., 3., 4. sor: kék, színén s, visszáján ford. 5. sor: 3 kék, 6 sötétkék, 6. sor: kékre kék, sőt. kékre sötétkék kerül. 7. ,8., 9., 10. sor: kék, 11. sor: sötétkék, 3 ford. 1 leemelés (a szál a munka visszáján halad), 12. sor: sőt. kék, a leemelt szemeket itt is leemeljük. 3 sima. Eleje: 103 szemmel kezd. 3 cm patentkötés után a mintával folyt. Karkivágás nincs! 31 cm-es köt. mag-nál a nyakkivágás tfogy. először a középső 11 szemet, majd ettől jobbra és balra 2x3, 1x2, 6x1 szemenként. 34 cm-es köt. mag.- nál 4x6, 2x szemenként elfogy, a villát .A háta az eleje szerint készül, 23 cm-es köt. mag.- nál kétfelé választjuk a munkát, nyílást hagyva a zippzár- nak 34 cm-es köt. mag.-nál befejezzük a munkát. Ujja: 50 szemmel kezd. 4 cm patentkötés után a mintával folyt. Felfelé. 2 cm-enként szapor. 1-1 szemet 14-szer. 32 cm-es köt mag.-nál egyszerre befejez. Átvasalva összeállítjuk. Az oldalvarrást 21 cm magasan varrjuk össze és innen varrjuk bele az ujját. A nyakkivágás szegőszemeit felszedjük és 2 cm-t kötünk rá patentkötéssel. Hátul a nyílást 1 sor rövidpálcával behorg. és belevarrjuk a zippzárat. 0.1 IFJÚSÁG — a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja Megjelenik minden ked den Kiadia a Smena a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságánál, kiadóhivatala Szerkesztőség és adminisztráció, Bratislava Pražská 9 -- Telefon 445-41 — Postafiók 30 — Főszerkesztő Szőke József — Nyomta a Západoslovenské tlačiarne 0! Fláii/etés eg\ évre 31,20 Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata, előfizetni lehet minden postán — Kéziratokat nem őrz ünk meg és nem adunk vissza — A lapot külföld számára a i'v- ('»u-d..; . n..» Haée útján lehet megrendelni Címe: Bratislava. Gottwaldovo námestie 48/Vll. !<—05*41350