Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-08-25 / 34. szám
FRAftO KRÄC: A ti dicsőségetekre, bátor férfiak, ti nem haboztatok ököllel elébe m, a nemzetségünk gyökerét Jrtó páj hogy árúig jm Ijyji rnTii^ýin iT bt maradjon meg legqlpbb á beestttet deklö zokogás adta a vezényszót: összetipi szeroppantoni a gyalázó szörnyeteg gerinc< fgy a hit magja újrď kinyíljon: ebb s jobb életté étVllf-25. A CSIS2 SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Partizánok dicsőségére Vidámságomat elfojtott hangba burkolom, mosolyom, könnyeim alómossák egyre, - -» mikor választott szóval koszorúm fonom dicsőségetekre! blernacionalizmusbó! feles szitákból fonom hódoló babérkoszorúm, míg mosolyom alámossa könnyeim árja, ssorral párosítok, hálámat dicsőségetekre! verssort dicsőség rebegme \ V S-i p os Győző fordítás« Eöl és ő egyengette az utunkat. Azért tartom érdemesnek a nevét megemlíteni, mivel nagyon sok katonát szerzett a felkelés számára. Együtt mentem Bernáth Györggyel, Bernáth Ivánnal, Folti Imrével, a sógorommal, valamint Feri öcsémmel. Amikor átjutottunk Szlovákiába, akkor még csak a hire járta, hogy valami készül. Tiszolc fölött a hegyekben szállásoltak el benünket, szlovák családoknál laktunk. Meg kell, hogy jegyezzem, szállásadóink úgy bántak velünk, mint a családtagokkal. Grümann Menyus szerezte be számunkra a szükséges papírokat. Ő vállalt minden kockázatot értünk. Augusztus 29-én lementünk a tanyákra, ekkor már a felkelésre előkészítettek benünket. Éreztük a szabad légkört, amely a fasiszta Magyarországról való szökés után nagyon jő benyomást tett ránk. Természetesen volt hely, ahol kételkedve fogadtak bennünket, mivel azt hitték, hogy kémkedni jöttünk. Breznőn például lefogtak és egy hétig tartottak a fegyházban. Csak a kommunista párt besztercebányai megbízottjának közbeszólására enge.dtek el. Ekkor már folytak a harcok. A zőlyőmi várba kerültünk, ahol a második brigádnak lettünk a tagjai. Majd Űj Bányán fegyvert, ruhát és élelmet kaptunk és Zsarnovicén már meg is volt a „tűzkeresztség“. Babina községnél szintén nagy harcokban vettünk részt, a németek erejüket megfeszítve támadtak. Egyébként itt éreztem legjobban a Szlovák Nemzeti Felkelés nemzetközi jellegét, mivel francia egységekkel is találkoztam, akik szintén a fasizmus ellen küzdöttek. Amit eddig elmondtam csupán ténymegállapítások. Nem szóltam arról, ami a leglényegesebb. A puska és gépfegyver ropogása közepette, lépten-nyomon az igaz ügyért küzdők bátor harcosait ismertem meg, akik közül sokan az életük árán váltották meg az új életet, a szabadságot. Boldog vagyok, hogy én is a mai életért küzdők soraiban lehettem. (Folytatása a 7. oldalon) A KÖZKATONÁKRÓL Mégyen ülünk együtt. Ök hárman az enrié- beket idézgetik. Sokszor teszik ezt, mert azokat a napokat, heteket és hónapokat feledni sosem lehet. Mint a filmkockák úgy peregnek az események. Régi harcok, az összefogás legszebb példái elevenednek meg előttem. Már gondolatban a szlovák falvakat járjuk, a nagy küzdelmek színterét rójuk, a fenyvesek utta- lan útjain nem a jelzőtáblák vezetnek, hanem az emlékezet fonalát fogjuk, hogy eljussunk a 20 évvel ezelőtti események lényegéhez. Ök hárman, akik most itt ülnek velem a budapesti Partizánszövetségben az akkori közkatonák emlékeznek a mültra. De nemcsak hárman vannak. Voltak vagy nyolcszázan, akik a fegyverük csövét az igazi ellenség ellen fordították. A pontos létszám megállapítása a történészek feladata, az újságíróé csak any- nyi, hogy megkeresse a sorkatonákat és velük együtt emlékeket idézzen az akkori fiatalok hőstettéről, azért, hogy most a szlovák nemzeti felkelése 20. évforduló alkalmából azoknak állítson emléket, akiknek neve nem mehet feledésbe. Partizáncsoportok tagjai tesznek önvallomást. Magyarok, akik az összefogás, a közös ellenség elleni küzdelemben nem ismertek akadályt és az internacionalizmus jegyében fogtak fegyvert. TESTVÉREK — Ha magamról beszelek úgy ertse, hogy az öcsém is a Feri szintén mindenütt velem volt. így kezdi a visszaemlékezést Kun Imre. A nevek és a dátumok, a helységek nevei már kiesnek emlékezetéből, húsz év az nagy idő egy ember életében. Lassan indul el a beszélgetés. — Már tudom. 1944. augusztus 4-ét írtak akkor, amikor megléptünk a magyar hadseregtől. Jőlsván állomásoztunk, ahová egy Chlebus nevű vasmunkás járt át Zseleznyiki-
