Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-07-21 / 29. szám
Minden kornak, minden nemzedéknek van valami sajátos jellemvonása. Mi jellemző a mai tizennyolc-tizenkilenc éves nemzedékre? A legfontosabb: békében születtek. Ők az első háború utáni generáció. Apjuk, nagyapjuk két világháború viharát vészelte át, ők szerencsés időben születtek. Talán ezért vidámabbak, gondtalanabbak, néha talán közönyösek, bizonytalanok, de alapjában véve igyekvők, szorgalmasak. így jellemezhetnénk a leg- hübben Molnár Erzsikét, Bitte- ra Gabikát és Bohus Karcsit is. A napokban zárult be mögöttük a Tornaijai Mezőgazdasági Műszaki Középiskola kapuja, kikerültek az életbe. Formálisan éretté nyilvánították őket, most próbálgatják szárnyukat, saját erejükre támaszkodva bizonyíthatnak. Bittera Gabriella Mennyivel más azonban e próbatétel, mint az apjuk idejében. Bezzeg akkor, amikor az ember úgy vélte, hogy most már a maga lábán is megállhat, kezdődött a végnélküli kilincselés, gyötrődés, megalázás és kisemmizés. Kézzel-lábbal, tíz körömmel kellett küzdeniük, hogy megkapaszkodjanak az életben. Aki nem bírta, elbukott. Rájuk nem vár ilyen kálvária. Az iskolában mindannyian megkapták az elhelyezési okmányokat, biztos helyre távoznak. Nem kell rettegniük. Erzsiké Miglécről, Gabriella Lúcsról, Karcsi Palástról került Tornaijára. A mezőgazdaBohus Karcsi Ságban dolgozó fiatalokhoz szinte már hagyományos a kérdés (meddig még): miért választották a mezőgazdaságot? — Ipari tanulónak is így állítaná fe’ a kérdést? — a kérdésre kérdéssel felel Bittera Gabi. — Miért nem kérdezte egyenesen azt, hogy nem bántam-e meg. Csak azt mondhatom én választottam, senki sem kényszerített. Mert bárhová mehettem volna, sőt még most se késő, ha meg akarnám gondolni. De ehhez van kedvem, ezt látom jónak. Molnár Erzsiké Lám. egy tizennyolc éves, csinos kislány véleménye. Hát lehet a mai fiatalokat közönyösséggel és kényelemszeretettel vádolni? Molnár Erzsiké felfogása: — Igaz, hogy sok faluban most még nincs olyan szórakozási és kulturális lehetőség, mint a városokban, de majd lesz. És magától semmi sem születik, ez is csak úgy válhat valóra, ha magunk kiharcoljuk. Bohus Karcsi szülőfalujában. Paláston már tettek valamit a falusi és városi életmód ki- egyenlítése felé. A fiatalok jől keresnek (talán jobban, mint az iparban dolgozók), a pénz jórésze mind a zsebükben marad. Kulturális téren is megtalálják érdeklődésük tárgyát. Valószinűleg Karcsi is jól fogja magát érezni ebben a környezetben. Néhány napja léptek csak ki az életbe. Szívós munka váltotta fel a kis gondokkal tarkított diákéletet. Győzik-e vajon? A választ nem szeretnénk elhamarkodni, ám ennyi életerő, akarat és önbizalom nem maradhat eredmény nélkül. P. L. A szapi szövetkezet zárszóm- idő közgyűlésén az egyik asztalsor végét szemrevalö lányok díszítették. Amikor az elnök beszámolójában a kertészcsoport tevékenységével foglalkozott, egyre jobban csillogtak a legényt-igéző szemek, és a büszkeség halvány pírja öntötte el az arcokat. A csillogó szempárok sokáig hálásan csüngtek az elnökön, aki elismeréssel szólt a munkájukról. — Ezek a lányok a kertészetben dolgoznak? — kíváncsiskodom a szomszédomtól. — Velem együtt — súgja a fiatal legényke büszkén. A gyűlés végeztével nehezen sikerüli szót váltanom a szorgos lányokkal. Sürögtek-forogtak, hogy a tagok minél előbb búbánat felejt óhoz jussanak. De hát ki más, ha nem ók, a legfiatalabbak törődnek azzal, hogy mindenki elégedett legyen. No meg aztán az ő kedvesül huncut mosolyukkal kínált „gyomorcsillapító“ jobban is esik a férfinépnek. Amikor mindenkit elláttak, ők is összekoccintották poharukat. — Ízlik? — lepem meg őket. — A kis Kati éppen az imént mondta, hogy egy kis likőr többet érne —, nevetett pajkosan a legmagasabbik, barna szemű, csupa-élet lány. — Ugyan már Kati! — szégyenkezik a fekete, tüzes szemű. — ö is? — Hogy össze ne tévesszük a kertészetben az egyik „kis", a másik „nagy" Kati —, világosít fel Takács Laci a szomszédom. — Különben falun szokás mindig oda-oda ragasztani valamit a rendes névhez. A nyolctagú csoportunkban hárman hallgatnak Kati névre. — Csak nem éppen a három Katival hozott össze a sors? — Nem egészen szólal meg a harmadik. — Engem Erzsinek szólítanak. — Aztán tényleg rászolgáltak a dicséretre? — Öf hektáron 47 000 koronával túlléptük a bevételi tervet. — A kertészük? — Valami soförtanfolyamon van Dunaszerdahelyen. — Hogy-hogy éppen ma? — Mi is bosszankodunk miatta. — Különcködő? — Azt éppen nem mondhatnám, csak hát... — A jó pap is holtig tanul — szól közbe vidáman a nagy Kati. — És maguk? — Egyelőre a kilencévesből élünk. — Szórakozázi lehetőség? — Itt lenne a szövetkezeti klubunk. Egy százalék szemveszteség-csökkentés mm m,jfkkwm, aM| [1 ■ fi fi „Minimumra csökkenteni a szemveszteséget“, ez az idei aratás jelszava. Gépe- sitök, mezőgazdasági dolgozók, mindenki, aki az aratással van elfoglalva, ezt tartja szem előtt. A délmorvaországi kerületben tavaly csaknem 203 000 hektár gabonafélét arattak le kombájnnal. Ha az aratásnál előforduló 5 százalékos szemveszteséget vesszük alapul, 25 mázsás hektárhozamot számítva 2351 vagon gabonát vesztett a népgazdaság. Ha az idén legalább egy százalékkal sikerülne a kerületben a szemveszteséget csökkenteni, 506 vagon gabonával lenne több. Ez pedig 126 vagon húst jelent! Ezért a learatott hektárokkal párhuzamosan előtérbe kerül a minőségi munka. Itt aztán szóhoz jutnak a kerület legjobb kombáj- nosai, František Seékáf, munkaérdemrendes, Holu- bovský, Piskel, Dušek, Svec, Čízler. A kombájnosok járási összejövetelén minden gépesítő megismerte a munka és a szervezés módszereit, a kombájnokon esetleg végrehajtandó átalakítási munkákat. A kerület e legjobb kombájnosai ezekután jő munkát végezhetnek. E tapasztalatokat aztán a szövetkezetek és az állami gazdaságok gépjavítói is elsajátítják, hogy a kombájnok javításánál felhasználhassák. Ezek az intézkedések elősegítik a szemveszteség csökkentését. (Ä) Signor Giuseppe lend! „utazása" a Szovjetunióban SZOVJET KIÁLLÍTÁS GENOVÁBAN A Szovjetunió legnagyobb idei külföldi kiállítását március-áprilisban Genovában rendezték. A kiállítás 15 pavilonja bemutatta a szovjet népgazdaság eredményeit és lehetőségeit, a szovjet tudomány és kultúra sikereit. A kiállítást A. N. Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese nyitotta meg. A kiállítást megtekintette Antonio Segni, olasz köztársasági elnök is. Hozzávetőleges számítások szerint legalább 700 ezer olasz tekintette meg a kiállítást. A Laviro Nuovo című újság ezt írta: „Ilyet még senki nem látott itt. A békés egymás mellett élés politikájának valóságos diadala volt ez.“ Természetesen a sikert nemcsak az olaszok lelkesedésén, a genovai hatóságok vendégszeretetén mérjük. A kiállításon 55 szerződést kötöttek 15 millió rubel értékben: sok kiállítási tárgy került a kiállítótermekből egyenesen új tulajdonosához. Természetesen a sikert nemcsak az olaszok lelkesedésén, a genovai hatóságok vendégszeretetén mérjük. A kiállításon 55 szerződést kötöttek 15 millió rubel értékben: sok kiállítási tárgy került a kiállítótermekből egyenesen új tulajdonosához. J. Haiip, a lap különtudósítő- ja, a kiállítás egy napját eleveníti fel. A sok látogató közt találkozott Signor Giuseppe Landival. Landi üzletember. Ismerkedése a kiállítással nagy- összegű üzletkötéssel fejeződött be. — A hazánkban rendezett szovjet kiállítás feltétlenül szükséges volt — összegezte benyomásait Signor Landi. — Az olaszok százezrei kaptak képet a szovjet élet különböző oldalairól, és mérhették fel a szovjet nép dolgos erőfeszítéseinek eredményeit. A szovjet nép föiJrajzilag ugyan távol él tőlünk, de közel áll hozzánk közös törekvésünkben: a békéért és a haladásért vívott küzdelemben. íme egy a sok vélemény közül. Azt bizonyítja, hogy Signor Landi és honfitársainak képz..ietbeli utazása a Szovjetunióban sikeres volt. Mondhatni Genovában rakták le a szovjet külkereskedelem fejlesztésének alapjait, 1922ben nemzetközi gazdasági konferenciát tartottak itt. Lenin írta akkor: „Mi azzal a gyakorlati céllal megyünk Genovába, hogy bővítsük a kereskedelmet és olyan feltételeket teremtsünk, amelyek közepette a kereskedelem a legszélesebben és legsikeresebben fejlődhessen.“ E feltételek egyike, hogy a népek kölcsönösen megismerjék egymást. A mostani kiállításnak is ez volt a célja. Signor Giuseppe Landi, mint sok más honfitársa is, üzletkötéssel fejezte be ismerkedését a kiállítással. „Van itt minden, a kaviártól a szputnyikig. Ez a kiállítás úgy mutatja be a Szovjetunió életét, mint egy ismeretterjesztő film" — írta a nyitás napján a Giorno című lap — Összejárogatnak? — CSISZ-vezetőségi- és taggyűléseken. — Aztán csak gyüléseznek vagy rendeznek is valamit? — Az utóbbi időben nem sokat. — Biztosan rossz a vezetőség. — Ezt jól megmondta nekik — kacag közbe Laci. — Hogy-hogy? — A nagy Kati a titkárnő, a kicsi a „pénzügyminiszter", Erzsi meg a kulttírfelelös. — Hát akkor szembe mondtam. — Kicsi a falunk, mindössze tizenhat tagja van szervezetünknek —, hozza fel mentségül a titkárnő Mostanában arról is sokat vitatkozunk, jó lenne jelentkezni a szocialista munkabri- gád-mozgalomba. De hát a kertészünk nehezen áll kötélnek. — Vén, bakafántos ember lehet! kissé vöröses üstökű fiú. — Mióta kertészkedik? — Már a harmadik éve. Elvégeztem a kertészetit Karcán, s azóta itt tevékenykedem. — Hallom megháromszorozták a bevételt. — Igyekeztünk... ügyesek a lányaim. A „lányaim" közül a „kis" és „nagy" Kati és a harmadik ismerős az Erzsi, hagymaszedéssel foglalatoskodtak. — Nem vették át időben a felvásárlók — mondja bosszúsan a kertész. — Már régen zöldellhetne a helyén a paradicsom. Most majd karfiolt pa- lánlázunk. — Szigorú a kertész bácsi? — kérdem a serényen hajlongó, karcsú derekú lányoktól. — Nagyon! — nevet hamiskásan a nagy Kati. — De már nem soká. — Hogy-hogy? — Ősszel bevonul. — Akkor örülnek is! HagymaszUret a kertészetben. A lányok huncútul összenevetnek. Azóta elmúlt egy sokat ígérő tavasz. Egy forró júniusi napon a szapi szövetkezet irodájában beszélgetünk, vitatkozunk Ambrus József könyvelővel. A kertészet is szóba kerül. Kiderül, nincs egy szemernyi üveg- házuk sem. Így csak későn pa- lántázhatnak és azáltal is kevesebb a jövedelmük. — Érdemes őt hektáron kertészkedni? — szegezem a kérdést a főkönyvelőnek. — Muszáj... — Nem értem. — Két ok késztet a kertészet fenntartására — érvel a könyvelő. — Elsősorban is a falu zöldséggel való ellátására nem kérhetjük fel a szomszéd szövetkezetét. Másodszor, ha a fiatalokat meg akarjuk tartani, olyan munkalehetőséget kell biztosítanunk számukra, amelyet szívesen csinálnak. Természetesen, ha valahol „szorít a csizma" van tartalékunk, akiket átcsoportosítunk a legsürgősebb tennivalókra. — S legalább jól dolgoznak? — A körülményekhez képest igen. Amíg három évvel ezelőtt mindenki belekapott a kertészetbe, ráfizettünk, s az öt hektáron alig 60 000 korona volt a bevétel. A 62-es évben, amikor már fiatalok dolgoztak a kertészeiben, a bevétel közel 130 000 koronát tett ki. Tavaly már a 170 000-et is túllépték, s így prémium is ütötte a markukat. Az idén 180 000 a terv. A gyerekek titokban reménykednek, hogy elérik a bűvös 200 000-et. — Kapnak valamilyen kedvezményt is az ifjak? — Valamicskét. Nekik 20 korona helyett 21 koronát fizetünk munkaegységenként. Előlegként 13 koronát. A Duna mellett elterülő kis szövetkezeiben is gazdag termést Ígér a sárguló s haragos - zöld határ. A múltban a talajvíztől sokat szenvedett határt a leesapolást sejtető gyűjtő- kanális szeli ketté. Van hát elegendő víz öntözésre a falutól távol eső kertészetben. — Hol találom a kertészt? — érdeklődöm egy legénykétöl, aki a paradicsomtábla szélén öntözőcsövet szerel össze. — Én vagyok! Bartalos Elemér — mutatkozik be. — A kertész?... — esik le az álla?n. — Talán nem nézek ki annak? — Hát nem mondom... Hány éves ? — Tizenkilenc leszek — húzza ki magát a napégette arcú, — Nem mondhatnánk — böki ki szomorkás mosollyal a „kis" Kati. — S van már utódjelölt? — Igen. Szombathelyi Imre a CSISZ-szervezet elnöke, aki Megyeren végzett mesteriskolát, veszi át a gyeplöt. Tavasztól már itt dolgozik. — Együtt hát az egész CSISZ- vezetőség? — Nem okoz gondot a gyü- lésezés — nevet „nagy“ Kati a titkárnő. — S mi van a szocialista brigád címért való versenyzéssel? — Nem sok valami — komolyodik el a kertész. — Könnyű a verseny szót kimondani, de vajon nálunk megvannak-e az előfeltételek? Elsősorban is legalább nyolc hektáron kellene Bartalos Elemér, a kertész a csöveket szereli az öntözéshez. kertészkednünk. Mondjuk ez nem lenne probléma, de a másik, 48 000 korona értékűt termelni hektáronként, már igen! — Az lehetetlen? — Nemcsak rajtunk múlik. Mi nem restellünk hajnalban és alkonyaikor öntözni. Tavaly még kirándulni sem mentek a lányok, mert akkor volt a legtöbb tennivaló a paradicsom és papi ika-táblákon. Egyszóval, üvegház hiányában a mi körülményeink között nehezen birkóznánk meg a kitűzött feltételekkel. Fiatalok, szinte gyerek-emberek, Két év alatt megháromszorozták a bevételt a kertészetben. Ebben az évben újból magasabb feladatokra vállalkoztak. S ha majd érzik, hogy helyt tudnak állni a nemes versenymozgalomban, vállalják azt is. Addig is mind az irányítók mind a kertészet „virágai“ mindent megtesznek a fiatalok becsületéért.
