Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-06-23 / 25. szám
Kaland a Tátrában Júliusi 22. lázadás helyett reám haragú- történik körülöttem... Nem — Délután is nála voltam... Gondoltam, hogy minden faggatás nélkül folytatja és elmondja majd, hogy mit tudott meg Mártától, miért nem ke- kispolgár... resi velem a kapcsolatot, miért hagyja, hogy csak én küzdjek felbomlott szerelmünk rendbehozásán. De Edit hallgatott. Nem folytatta azt, amit abbahagyott Nekem kellett ösztönöznöm a szóra. — Miért nem jött el múltkor? — kérdeztem. — A szülei, valamit megsejtettek, nem engedték... — A szülei!... Mindig csak a szülei!,.. — kiáltottam haragosan és felugrottam az asztal mellől. Ha az indulataim elszabadultak, fizikai mozgást kellett végeznem. Ilyenkor képtelen voltam ülve maradni az asztalnál, egy helyben állni, vagy tétlenül heverészni. Edit gúnyosan mosolygott. Volt ennek a mosolynak valami fanyar, fáradt és lemondó árnyalata. Csak a szája, az arca húzódott, avagy inkább bigy- gyent mosolyra anélkül, hogy a szemben kigyulladt volna az a apró fény, ami nélkül a mosoly mindig csak fintor, ideges rándulása marad az arcnak. — Hát nincs igazam? — kérdeztem később bizonytalanul. Edit arca megenyhült, tekintetében a megvető gúny lágy- gyá finomult, ami csak növelte zavaromat. Hallgatott. Cigarettára gyújtottam, és megtörültem a homlokomat. Végül is nem bírtam tovább ezt a szótlanságot. — Mondj már valamit, az istenre kérlek... — fakadtam ki ingerülten, türelmetlenül. Edit mélyet szippantott a cigarettájából, aztán kényelmesen hátradőlt a kereveten. Arca most komor volt, gondoktól terhes. — Az az érzésem, hogy te még mindig nem tudod, mi is történt tulajdonképpen... Rosz- szul fejeztem ki magam: nem érted, hogy mi történt Mártával... — Nem... Nem értem... — Látod ez hiba... Magad is rájöhettél volna, hogy Márta... Ismét elhallgatott, észrevehetően kerülte a tekintetemet. — Dehát mi történt Mártával?... , — Tulajdonképpen semmi!... Amióta ismerem, mindig is volt benne valami enervált tehetetlenség, közömbösség. Ne érts félre, itt nem a tanulásra, vagy a munkájára gondolok, hanem a mindennapi életére, az érzelmi világára. Apja mindig rendelkezett vele és ő sohase lázad fel a szülői önkény ellen... — Nem tudom, hogy mi köze mindennek ahhoz, hogy most oly érthetetlenül viselkedik... — Nagyon is sok! — Én minden esetre azt hittem, hogy szabados szellemben nevelték... — Látod ez ez amiben tévedsz!... — így ismertem meg. — Felületes benyomások... Ugyanis különbséget kell tenni a között, amit az ember mond és amit cselekszik. Mártának szabados a műveltsége is, így társalgás közben azt hi- hetné az ember, hogy a cselekedeteiben is gátlástalan. Csakhogy ez nem így van... — Azt akarod mondani, hogy képmutató? Mond meg végre már, hogy hová akarsz kilyu- kadni! — Rájössz te magad is ?... — Eddig mindenesetre egy szót sem értek abból, amit itt mindtál. — Azt elhiszem... — Beszélj világosabban! Azt mond meg, hogy mit mondott ő... Sóhajtott s egy ideig tétován fészkelődött a helyén. — Hát idefigyelj!... Ma délután, amikor nála jártam összevesztünk. — Ti? — Igen!... Elismerem, hogy túlságosan ingerült voltam, hogy nem a legkíméletesebb szavakat válogattam össze, de fel akartam lázítani. Csakhogy dott meg... — Dehát miért? — kérdeztem türelmetlenül. Mert megmondtam neki, szoktam hozzá az ilyen bonyodalmakhoz, Márpedig Márta körül oly bonyolult minden. — Ne hidd — mondta Edit. a véleményemet, hogy gyáva — Márta szép és fiatal. Nem . tudja hogy mihez kezdjen. SZŐKE JÓZSEF — Ezt nem kellett volna... — Nem? De amikor így dühbe gurított a tehetetlen nya- fogásával! — Hangot változtatott, nyávogva ismételte Márta szavait: — Segíts rajtam Edit drágám! Beszélj a papámmal!... Én belehalok, ha nem segítesz: — És te? Mit mondtál te? — Azt hogy nem beszélek a papájával, merj rühellem és látni se szeretem. Erre ö bőgni kezdett... Megsajnáltam és felajánlottam neki, hogy amíg a dolgok rendeződnek költözzön hozzám... Nyöszörgött, nem. merte elszánni magát. Erre én dühbe gurultám és otthagytam... Megszokta, hogy odahaza, az iskolában^és a különböző szervezetekben, mindenütt rendelkeznek vele. Érzi, hogy ez biztonságos, hogy semmi baja sem történhet, ha nem ellenkezik. Annyra viszont nem vak, hogy ne tudja: ha önállóan kezd cselekedni, kicsúszik alóla a talaj... És ő közömbös, kényelmes, és talán gyáva is... Aprópénzre váltja az életét... — Dehát miért?... — Sokan vannak ilyenek! Tulajdonképpen rájuk épül a rend... Engedelmesek nélkül mi lenne? Mi lenne azokkal, akik az engedelmesekből élnek?... Végigfeküdt a heverőn. Láttam, hogy fáradt, hogy a csönEdit most is dühösen fújt. Volt benne valami ellenszenves, de nem haragudtam rá. — Azt mondta: mit szólnának az emberek, ha itt hagynám a szüléimét... — Nem is üzent semmit? — Nem! Mondom, hogy dühömben elrohantam... — Ezt rosszul tetted... Képes lesz megölni magát! — Megölni?... Ugyan! Nyugodj meg, arra sohasem szánná el magát. Ahogy én ismerem nyafog, nyafog, aztán szépen belenyugszik a sorsába... — ígérd meg, hogy holnap ismét meglátogatod. Nem válaszolt. A kereveten ült s maga alá húzta a lábát, hogy megfeszült rajta a nadrág. — Azért furcsa ember vagy te is... — mondta később nevetve. — Miért? — kérdeztem meglepődve. — Én a te helyedben hagynám az egészet.... — Mondtam, hogy nincs egy percnyi nyugtom se! — Márta nem szeret igazán... Vagy ha szeret is, mit érsz véle, ha képtelen érted küzdeni. — Azt akarod mondani, hogy nevetséges fajankó vagyokö? — Nem... Az előbb nem rajtad, vagy a fájdalmadon sevettem, hanem saját magamon. Arra gondoltam, hogy milyen gyarlók is vagyunk... Azt hisszük, hogy magunk irányítjuk a sorsunkat, holott bármikor megsemmisíthetnek. — Bizony, nehéz, de azért ne hagyjuk magunkat — feleltem. — Különösen nekem nehéz, mert sötétben tapoga- tódzom. Nem értem, hogy mi des töprengés állapotába jutott. — Jobb lenne! — mondtam határozottan, mert minden idegszálam követelte már hogy kitörjek ebből az állapotomból. Csak azt nem tudtam, hogy hová, merre. És hogy érdemes-e? — Ne haragudj!... Én nem akarlak Mártából kiábrándítani. De ha összevetem azt amit elmondtál mindazzal, amit tudok Mártáról, az az érzésem, mintha vakító fénysugár érte volna a szemed. Ügy gondolom azonban, hogy ez a fénysugár mesterséges volt. Reflektorfény, amely tüstént kialszik, mihelyt kikapcsoljuk az áramot. Az a fény és az a forróság, amelyet Márta sugárzott feléd mesterséges volt, s engem is meglepett. Most azonban kifogyott az ereje, kikapcsolták az áramot, amely táplálta... Dupla a sötétség, mint minden hirtelen kihúnyt fény után... — sóhajtott s egy ideig hallgatott. — Igazi fényt kell keresned — folytatta. — Természeteset, ragyogót és meleget... Nem válaszoltam. Mit is mondtam volna. Nem szoktam hozzá az ilyesfajta beszélgetéshez, a lélek és az ember dolgainak aprólékos számbavételéhez. Csak most kezdtem megérteni, amit mondott, de nem volt hozzá bátorságom. — Talán ha senki se akadályozza, hozzád megy Márta... De hidd el, hogy az életedből sohasem vállalt volna részt... Élt volna melletted lázadás nélkül, És te egyszer megérezted volna, a hideget, a mesterséges fényt, a tanultat és a belső űrt... Hanyatt feküdt a heverőn. Csak a keze élt, az a türelmetlen müvészkéz, amely soha sem nyugodt. Szemébe hullott a haja s testére rátapadt a ruha. — Tudod, ahogy kezdlek megismerni, azt mondom, hogy neked belső fény kel! és a szív melege!... Szeme előcsillant a hajfátyol mögül és egyenest az epyémbe kapcsolódott. — Igaza van — gondoltam, de nem mertem kimondani. Márta szép volt és nem is kértem tőle mást, mint hogy szép legyen. Azt hittem, hogy ez minden, amit egy nő adhat férfinek s ha ráadásul meg művelt is, akkor semmi se hiányozhat, Igazi fényre, melegre sohasem gondoltam. Hogy is gondolhattam volna. Amikor Márta előtt egyetlen nőt sem ismertem. Ö volt az első, akit felnőtt szerelemmel, gátlástalanul szerettem. Hogy is tételezhettem volna fel, hogy tőle különb is létezhet? És most itt van Edit. Csakis a kettő különbsége mérheti értéküket. A más fény, másfajta szépség. Miközben Edit beszélt tűnődve töprengtem. Néhány nappal ezelőtt, amikor oly nagyon megaláztak embert öltem volna, csakhogy érvényt szerezzek szerelmemnek. Ma?... A műterem üvegmennyezetén kopogott a téli eső. Kip- kop, kipi-kopi... Szabálytalanul, össze-víssza verték a vízcsep- pek az üveget. Csak egy törvénynek engedelmeskedtek, hogy lefelé hullottak. És az üveglapok tehetetlenül tűrték az apró ütéseket. Kinek jobb? A megsemmisülten szétfröcs- csenő csöppeknek, avagy az engedelmesen tűrő üvegnek? Végeredményben mindketten valami démoni akaratnak engednek. A lázadó eső és az alázatos üveg is. De az emberek dolga nem olyan egyszerű. Rájuk nincs végleges felelet, mert naponta új oldalukat mutatják. Edit az imént azt mondta, hogy az engedelmesekre épül a rend. Igen a gyávákra, közönyösökre és tudatlanokra épülő erősek, ügyesek és okosak rendje. Csakhogy ez soha és semmiképp se lesz a tudatosult emberek rendje, amire törni érdemes. Elérjük-e valaha is? Mikor elégül ki végre nagy sóvárgásunk, ha egyszer oly kiszámíthatatlanok vagyunk szándékainkban és érzéseinkben? A szobára telepelő csend kellemesen körülölelt, megnyugtatott, Most már Edit sem beszélt. Lehúnyta a szemét és úgy feküdt mozdulatlanságba ereszkedve. Oly közel az éghez filmek (Folytatjuk) ómba szög 1969 A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúr- egyesülete Központi Bizottsága július 4-5-én rendezi meg Gombaszögön a már hagyományossá vált országos dal- és táncünnepélyét, melyre ebben az évben a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. és a Csemadok megalakulásának 15. évfordulója jegyében kerül sor. A festői szépségű gombaszögi völgyben ebben az évben is vendégül látja a legjobb szlovák, ukrán, magyar és cseh népi együtteseket, melyek a dal- és tánc tolmácsolásában színpadra viszik a népművészet legszebb gyögyszemeit. A~ dal- és táncA GOMBASZÖGI DAL- ÉS TANCÜNNEPÉLY MŰSORA 1964 JÚLIUS 4-5-ÉN. 1964. július 4. — szombaton este 19.00—22.00 óráig. „Zengj, szárnyalj Te legszebb dalunk“: a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek testvéri egységét, a békéért való küzdelmét — táncban, dalban és zenében kifejező — népművészeti műsor. VIDÄM NÉP.MULATSÄG 22.00 — 4.00 óráig — a népmulatságot éjfélkor a tábortűz meggyújtása és a tábortűz körüli műsor tarkítja. 1964. július 5. — vasárnap d. e. 10.00 — 12.30 óráig a) „HAJRA IFJÜSÄG, HlV A NAPSUGÁR" a 15 éves pionír szervezet tagjainak legszebb élményeit — táborozási, iskolai stb. jeleneteit magába foglaló műsor. b) NÉPMŰVÉSZETI ÜNNEPI MŰSOR I. rész: a legjobb népművészeti csoportok műsora. Vasárnap d. u. 15.00 — 17.30 óráig a) ÜNNEPI MEGNYITÓ b) „VÖLGYVIDÉKEN ÉS HEGYGERINCEN ÁT...!“ — a SZNF 20. évfordulójának emlékműsor»: a szabadságért, a felszabaduünnepély keretében fellép a munkaérdemrenddel kitüntetett brnoi „Jánošík“ együttes, valamint a Csemadok érsekújvári, rimaszombati, lévai, füleki és kassai együttesei. A gazdag kultúrműsor értékes és vidám szórakozást biztosít a közönségnek, kiket ezenkívül a legjobb ételek, italok várják a madárdaltól hangos gombaszögi völgyben. A Csemadok Központi Bizottsága ezúttal is szeretettel meghív minden dolgozót Gombaszögre. lésért, a mai boldog életért vívott harcok epizódjaiból összeállított megemlékezés, c) NÉPMŰVÉSZETI ÜNNEPI MŰSOR II. rész: legjobb népművészeti együtteseink közös műsora. „EGY A JELSZÖNK A BÉKE" — 18.00 — 19.00 óráig: a testvéri együttélést, a szomszéd népekkel való közös békeharcot szimbolizáló műsor. VIDÁM NÉPMULATSÁG 19.00 — 24.00 óráig. Beléptidíj: szombaton és vasárnap felnőtteknek 10.— — 10.— Kčs gyermekeknek és katonáknak 5.— — 5.— Kčs Jegyelővétel a Csemadok rozsnyői, rimaszombati, losonci és kassai járási titkárságain június 10-től Fellépnek: a JÁNOŠÍK Munkaérdemrenddel kitüntetett brnoi együttes, a hazánkban élő lengyel, ukrán együttesek, a dobsinai szlovák népi együttes, valamint a Csemadok rimaszombati, füleki, érsekújvári, kassai, lévai és nagymegyeri népi együttesei és a legjobb iskolai együttesek. Étéiről, italról a JEDNOTA, RAJ ésazEFSZ-ek gondoskodnak.
