Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-06-09 / 23. szám
mi problémák — ezek kötik le jelenleg minden szabad idejét. rászolgál a nép BIZALMÁRA Keménykötésű, páratlan munkabírással rendelkező fiatalember. Harminckét életéve ellenére is még tevékeny vezetőségi tagja a CSISZ üzemi szervezetének s a CSISZ Központi Bizottsága mellett működő Fiatal Szakemberek Tanácsában is megtalálhatjuk őt. Munkahelyén, a járás valamennyi községében ismerik és kedvelik. Az elmúlt négy év alatt mintegy 1800 traktorista és 400 kombájnista szerzett hajtási jogosítványt, tavaly pedig kb. 2000 mezőgazdasági gépesítő nyert képesítést az Egri elvtárs vezette munka- csoport által szervezett tanfolyamokon. E kollektíva országos jelentőségű kezdeményezésére, hogy három éven belül minden mezőgazdaságban dolgozó fiatal képesítést szerez, köztársaságunk összes gépállomása felfigyelt. NEHÉZ, KITARTÓ MUNKÁVAL JUTOTT EL IDÁIG Egri László egy tallósi munkáscsalád gyermeke, az elemi iskola nyolcadik osztályának befejezése után négy éven keresztül, mint mezőgazdasági munkás dolgozott a helyi állami gazdaságban. 1949-ben felkerült Bratislavába, ahol autónista az aratásban. Hihetetlen szívóssága, rendíthetetlen akarata egészen kivételes munkaeredmények elérését tették számára lehetővé. Majdnem minden esztendőben elnyerte a járás legjobb kombájnistája címet, s 1956-ban ŽM-330-as gabonakombájnnal országos versenyben a harmadik lett, KIFOGYHATATLAN ERŐVEL DOLGOZIK TÁRSADALMI ÉLETÜNK FELLENDÍTÉSÉÉRT Páratlan szervezőkészsége már fiatalkorában megmutatkozott, tizenhét éves korában a helyi Sokol egyik alapító - tagja, majd négy éven át elnöke. Igazságérzéke, a társadalmi problémák iránti érdeklődése lehetővé teszi, hogy közéletünk valamennyi területén hasznos munkát fejtsen ki. A CSISZ-be 1950-ben iratkozott be, s 1952-ben már a járási vezetőség soraiban tevékenykedett, később három éven át a járási CSISZ-bizottság elnöke. A CSISZ III. és IV. kongresszusa között tagja a CSISZ Központi Bizottságának és a Szlovákiai Központi Bizottság elnökségének. A pártba 1956-ban vették fel, később a gépállomási pártalapszerve- zet vezetőségi tagja, s immár második éve elnöke. Noha számos tömegszervezetnek, így a CSEMADOK-nak, HESZ-nek, CSSZBT-nak és a forradalmi szakszervezetnek is tagja, az Javasoljuk a Nemzetgyűlésbe Motorbiciklink egy formás, utcára nyitó hármasablakokkal ellátott családi ház előtt állt meg. A zöldre festett vaskapu mellett drótkerítés, mögötte gyümölcsfák, ribizkebokrok sűrűje, alig látni be a kertbe. Egy terebélyes diófa árnyékában középtermetű harminc év körüli férfi két kisgyereknek magyaráz valamit, öt-hat évesek lehettek. Közelebb húzódtunk a kerítéshez. A két lurkó lesütött szemmel, bűnbánóan hallgatta a házigazda utasításait. — Kislányom, máskor nem jön át hozzánk Laci, s nem lesz kivel játszanod. Megértőbbnek kell egymáshoz lennetek, nem kell mindjárt bármilyen csekélység miatt összeverekednetek .. Amúgy sincs mindig az erősebbnek igaza... — Jónapot! — köszöntöttünk rá a békítgető fiatalemberre. Széles mosollyal viszonozta üdvözlésünket. Tessék, tovább! — tessékelt beljebb, széles ajtót nyitva. Tágas, ízlésesen berendezett szobában foglaltunk helyet, ahonnét nem hiányzott a rádió, a lemezjátszó, a televízor és a könyvespolc sem... — Nemrég érkeztem haza Dunaszerdahelyről, egésznapos előadásunk volt a Mezőgazda- sági Inštitút on. Igyekeztem haza, mert a mai napot tanulásra szerettem volna szentelni, mindössze néhány nap választ el ugyanis záróvizsgám kezdetétől a marxista-leninista esti egyetemen. Alaposan „be van fogva“ tehát a traktorállomás mezőgazdasági szakkádernevelési csoportjának vezetője, az üzemi pártszervezet elnöke: két iskola vizsgáira való felkészülés, választási bemutatkozások, a mellőzhetetlen üzemi és csőszerelői szakmát tanult. Három évig tartó tanoncéveinek letelte után a Galántai ÁG központi műhelyében vállalt autószerelői és mezőgazdasági gépjavítói állást. Noha mesterségét egyre jobban megszereti, ez a munkakör nem elégíti ki a tanulásra vágyó fiatalember igényeit. Kelet-Szlo- vákiába megy, ahol elvégzi a kétéves mesteriskolát. Utána a gépállomásra hívják dolgozni. Itt négy hónapig mint műhelymester, majd az állattenyésztési gépesítő csoport vezetésével bízzák meg, ami után a mostani beosztása következett. Közben távúton elvégezte a mezőgazdasági technikumot és gépesítési szakon leérettségizett. ORSZÄGOSHIrO KOMBAJNISTA Csaknem minden nyáron, pontosan kilenc alkalommal kapcsolódott be mint kombájaktiv sportéletről sem mondott le véglegesen. Hogy csak egy dolgot említsek, a két előző Spartakiádra mint oktató készítette elő a fiatalokat. ★ Huszonöt község negyvenkétezer lakósát fogja képviselni a Nemzetgyűlésben. Bemutatkozásai során tapasztalható, hogy választói bíznak a képviselőjelöltjükben, várakozással tekintenek megbízatása elé. Velük együtt mi is hisz- szük, hogy Egri elvtárs közbenjárásával hamarosan megoldódik a diószegiek iskola-, a jókai kultúrház-probléma, a nagyfödémesi EFSZ és ÁG ügy és számos más kisebb- nagyobb probléma, ami még elintézésre vár. Nos ehhez a szép, az eddiginél még nagyobb áldozatot kívánó munkához sok sikert kívánunk. M. 3. Drága barátot veszítettünk Március közepétől nem tartózkodom Pozsonyban. Az Irodalmi Alap jóvoltából a rozs- nyói járás egyik impozáns falujában, Páskaházán, gyönyörű hegyek között, alkotó munkával töltöm szabadságomat. Dolgosak itt a napok, az emberek a szövetkezeti földeken fontolgatják a jövőt, rágódnak az előrehaladással kapcsolatos problémákon, én meg egy nagyon szép, madarak dalától hangos gyümölcsös kertben írom regényemet. A két nagy hegy, amely rejti a falut, teljesen elzár a világtól, a kitekintéstől. Esténként, ha íeliz- zannak a csillagok, és megkezdi cammogását a Hold, azt hiszem, valamelyik idegen égitesten vagyok, ahol csak ez a két meredek hegység van, semmi más. A huszadik században, a technika szédületes fejlődésének napjaiban kicsit furcsa leírni az érzést: elszakadtam a világtól. Nem tudok semmit, nem hallok semmit, barátaim, kollégáim nem járnak erre, hogy híreket hoznának. Egyedüli vigasztalóm a szomszédifalusi kézbesítő, aki 10—11 óra között mindennap beállít. Hozza az újságot, a leveleket, szállítja a híreket, az örvendeteseket, a szomorúkat és a tragikusan megdöbbentőeket. Ilyen lesújtó, tragikusan megrázó és megdöbbentő híren akadt meg ma a szemem: Tóth Tibor meghalt. Fejmebe lökődik a vér, a szívem zajosan meglódul. Az érzések tiltakoznak. Nem, ez nem lehet igaz. A szerkesztő tévedésén alapul az egész közlemény. Ez a nagy szívű, fénylő homlokú, bámulatos tárgyi és nyelvi ismeretekkel rendelkező ember, barátunk, harcostársunk, nem költözhetett el ily korán az élők sorából. Magam elé képzelem, megjelenítem, élővé varázsolom és mosolyogva, jókedvűen, tréfás hangulatban beszélgetni kezdünk. Sokszor találkoztam .vele szerkesztőségben, írószövetségben, lakásán, az utcán; arcáról, tekintetéből, jellegzetes mozdulataiból soha nem olvastam ki, hogy betegségekkel küzd. Pedig beteg volt, csak nem mutatta. Tavasszal, közös összejövetelekről távozva hozzám is fordult tapintatosan, finoman: — Légy szíves, kisérj el! Nagyon szívesen szegődtem mellé kísérőnek. — Hazáig kísérlek — ajánlottam neki. — Köszönöm, elég lesz a Stefán- ka kávéházig. Belém karolt, úgy mentünk aztán beszélgetve. Tele volt elképzelésekkel, olvasmányainak élményeivel. Most megjelent egy jó cseh regény, vagy most van nyomás alatt a kitűnő szlovák könyv, a legújabb szovjet regények is megérdemlik a figyelmet. Hát Fejes Endre Rozsdatemetőjét olvastad? Feltétlenül ólvasd el, új korszak, új fejezet kezdődik a jelenkori magyar prózában ezzel a regénnyel. És te, mit írsz? Dolgozol valamin? össze kell szedni magatokat. Nálánál senki nem tudott jobban örülni egy-egy sikerült szlovákiai magyar regénynek, verses és elbeszéléskötetnek. Az előrelépés érdekében nem ismert fáradtságot. Ha kellett, kritikus volt, ha kellett szépíró volt. Irószövetségi taggyűlések a magyar szekcióban nem folyhattak le úgy, hogy Tóth Tibor előadást ne tartott volna. Rendszerint ő nyitotta meg az üléseket és ő mondta el a főbeszámolót. Bámultuk munkabírását és tájékozottságát a magyar, a cseh, a szlovák és a világ irodalmában. Ha a magunk szerepét hídnak tekintjük Közép-Eurőpában, de főleg Csehszlovákia és Magyar- ország között, a két tradíciós kultúra érintkező pontján, akkor ő eszményi híd volt a szó legteljesebb értelmében. Semmi nem kerülte el a figyelmét, ami az irodalomban érdekes és újszerű volt. Szinte ösztönösen sugározta felénk a példát: a hídnak értékes és kölcsönös forgalmat kell lebonyolítania. És főleg ismernie kell a szállítmány minőségét, hasznosságát. Magunkban valamennyien elismertük, hogy az eszményi hid-tipusú ember: Tóth Tibor! Csehül, szlovákul, németül, oroszul, lengyelül és franciául kitűnően tudott. Ezekből a nyelvekből rangosán, kritikusokat és esztétákat elismerésre kényszerítőén fordított. A magyar nyelvre lefordított cseh és szlovák próza javát az ő felülmúlhatatlan tolmácsolásában ismerte meg az olvasóközönség... És ez az ember, ez a mindannyiunk által szeretett és nagyrabecsült költő és műfordító halott! Fáj leírni a szót, fáj kimondani a megmásítha- tatlant. Negyvenhárom évet élt, fiatalon távozott közülünk. Drága barátunk, segítőtársunk vasárnap estétől csak a műveiben él tovább. Nincs fiatal költő és prózaíró, akinek az Írását nem első kézből ismerte volna. Elismert és dorgált. Elfogultság nélkül. Érdem szerint. Bíráló és sikert nyugtázó megjegyzéseit soha nem úgy gyakorolta, mint kritikus. Műfordítónak, költőnek és szépírónak tartotta magát, de mi a bajzai szigorú és ügyszerető kritikust és esztétát U megismertük benne. A mi szerény viszonyaink között Os- váthként járt-kelt köztünk, aki nem szerkesztőségi szobában; az utcán vagy a lakásán közölte észrevételeit. ö is mint Osváth, csak nagyon ritkán összegezte írásban és a nagy publikum előtt véleményét. Szeretett bennünket, szerette irodalmunkat, amelynek ott állt a bölcsőjénél. Magányosan élt, die nem szerette a magányt. Sokszor fáradtan, betegen ült le közénk. De ezt csak akkor vettük észre, ha hirtelen ki kellett mennie. Ha a végtelen sötét sejtelmes foszlánya beleragadt a szemébe. Sziporkázó ötletekkel, mosolyí- tó viccekkel trakált bennünket. Senki úgy nem tudta társaságát szóval tartani, mint ő, Senki olyan jóízűen nevetni nem tudott, mint ő. Érzékeny volt, hirtelen haragú, de ahogy ezen a vidéken az öreg falusi nénikék mondják: - Nem ment le a nap soha az ő haragjával! Ogy készültem vissza, hogy első utam Hozzád vezet. Olvasd el, amit írtam, mondj róla véleményt. Elkéstem! A halál megelőzött és örökre elnémította ajkadat! S ami e döbbenetes percekben vigasztaló, hogy ragyogó szellemed és emléked megmarad emlékezetünkben. Páskaháza, 1964. június 2. Mács József MIKSZÁTH KÄLMÄN: fo&pwiaMaáty 1887. OKTÓBER 10. (HASZNOS TANÁCSOK AZ ÚJ KÉPVISELŐKNEK EGY ÖREG KÉPVISELŐTŐL.) Még egészen friss a mandátumotok gyerekek, egészen hótiszta, ahogy mondani szokták. Még a választási elnökötök porzója is rajta van. Csak közönséges homok, pedig bizony aranypor is lehetne azért a pénzért ... De mindegy, úgyis aranyos papír az, nem csoda, hogy annyian törik magukat érte, mert olyan mint a wolwichi bűvös kancsó, melyből mindenki olyan nedűt iszik, ami- nőre a szíve vágyik. A szegény együgyű ember csak a napidíjakat látja benne. A számító okos ember elébe tett létrának becsüli, melyen a magasba mehet, ha eresztik. A szónoki temperamentum kevély rá, hogy immár az egész ország színe előtt mennydöröghet és a steno- graphusok jegyezni fogják szavait az utókor számára. Van olyan speczies is, aki az udvari estélyekre való meghívást becsüli az egészben a legtöbbre; az ügyvéd a klien- telája nagyobbodását, a part- hie-hajhász a megnövekedett chance-ait látja ebben a papírban. Sőt nekem magamnak van egy ismerősöm, züllött alak, garázda vén korhely, utcai botrányokat csináló, aki meglátván a minap a mandátumomat, elábrándozva sóhajtott fel: — Nekem, de jó volna! Azt hittem a napidíjakat áhítja, hát csak úgy a szokás kedvéért kérdeztem a szegény ördögtől: — Ugyan mit csinálna vele? — Mit? — kiáltá és a be- dült szemei lázas fényben csillogtak. — Minden este összetűznék a rendőrséggel és soha sem vihetnének be. Lám még ennek is becses lenne a mandátum, csakhogy megint más szempontból. Egyszóval, úri dolog ez gyerekek. Csak egy baja van, hogy megszerezni nem nagyon könnyű, de megtartani nagyon nehéz. Mert sok csínja-bínja van. Vagy az ember un rá a választóira, bizonyos okoknál fogva, vagy a választók únnak rá az emberre némelykor ok nélkül, de tegyük fel, hogy a választók is szeretik az embert, az ember is a választókat, akkor esetleg a minisztereket nem szereti (ami egyébiránt a mi pártunkon nagy ritkaság) vagy a miniszterek nem szeretik. S ez mind olyan, ami halálos kimenetelű lehet. Azért hát a legfőbb dolog a fiatal képviselőknek, hogy hosszú életű lehessen kettőt megtanulni, először: HOGYAN KELL BÄNNI A VÁLASZTÓKKAL? Az asszonyoknak kezet csókol az ember, de egyiknek sem udvarol. A miniszterekről fu- migative beszél otthon és fe- nyegetődzik. hogy csak ezt merje tenni egyik vagy másik, ő akkor ellene fog szavazni. Ez örökké imponál a választóknak. A főemberek nevenapjára üdvözlő sürgönyt küldjön. A választási elnök gyerekeinek egy-egy barackot el ne felejtsen nyomni a fejükre. Egy disznótorra minden évben elmenjen. Minden új képviselőnek föl kell állítani otthon tervbe egy leendő minisztert a belső barát jaiból, olyant, akiről meg van győződve, hogy soha sem lesz azzá s ennek a budgetjé- ből építeni a légvárakat a választók számára ilyenformán: — Most nehéz viszonyok vannak. Elhanyagolnak bennünket. De ez nem sokáig tart, csak míg Tisza a kabinetjét rekonstruálja, amikor az én tisztelt barátom (itt az illető képviselő vezeték- és keresztneve következik) veszi át (itt a tárcza neve következik). Már megígérték neki. Bizonyos Csak az időpontot nem lehet tudni. A t. barátom határozott ígéretét bírón,, hogy első sorban (s itt következik a kerületnek minden kívánsága) ezeket veszi a programjába. A választók két három czik- luson át rendesen türelmesen megvárják az illető jó pajtás miniszterségét, mely csodálatos konfliktusok miatt mindig a küszöbön van, de mindig el- odázódik. HOGYAN KELL BÁNNI A MINISZTEREKKEL? No ehhez aztán sok tapintat és invenczió kell, fiatal barátaim. Elmondom nektek példákban a magam praxisát. A minap kapok kerületemből egy megbízást, megyek is rögtön Fabiny miniszterhez s előadom neki, hogy X aljegyzőt nevezze ki albírónak, ilyen és olyan fontos érdek követeli stb. — Hm, — mondd a miniszter megnézve a kérvényező iratait — hiszen ennek még alig, van valami szolgálati ideje. Hát azt gondolod te, hogy olyan könnyű bírákat kinevezni! Nem tréfa dolog az, barátom. Nem lehet, punktum. — Jól van, kegyelmes uram, — mondám hirtelen feltalálva magamat — ha nehezedre esik kinevezni egy albírót paratus sum, van nekem olyan megbízásom is, hogy csapass hát el egyet, Y albírót. Ilyen és olyan fontos érdek követeli stb. Mire a meglepetés zavarával ugrott fel székéről a miniszter. — Elcsapni bírót ? Hova gondolsz? Hisz az még nehezebb! — Hja kegyelmes uram — mondám bánatos, panaszló hangon — ha se kinevezni, se elcsapni nem lehet... akkor... — Akkor hát — vágott szavamba nagy kegyesen, — akkor mégis inkább kinevezek egyet. S ki is nevezte a védencemet. Kénytelen volt. Olyan ügyesen állítottam az alterna- ítva elé. Ha én valamit ki akarok vinni, egy dolgot, hát addig elő sem adom az illető szak- miniszternek, míg én a magam eszétől ki nem gondolok hozzá még egy másik dolgot. És pe- dii egy nehezebbet. Akkor aztán odaállok a miniszter elé nagy bocsánatkérésekkel: — Engedd meg kérlek, kegyelmes uram, hogy egyszerre két dologgal rohanlak meg, de a kényszer, a kötelesség stb. — Mi az? — kérdezi a miniszter rendesen savanyú arccal. Elmondom először a köny- nyebb dolgot, az igazit, azután elmondom a nehezebb dolgot, a fikciót. A miniszter arca elborul, kedvetlenül vakarja a fejét. Dörzsöli kezét, morog, izgatottan kalimpál a lábaival. — Bizony barátom, nem tudom én ... majd utána nézek, majd meglátom... ez mégis szörnyűség ... Hiszen, ha csak magad volnál... E közben diplomatikus visz- szavonulással, mintegy megsajnálva, hogy szegény miniszter milyen nagy zavarban van, nagylelkűen lemondok az egyik kérésemről, a nehezebbről, a kigondoltról. Erre kiderül a miniszter ábrázata, a kezembe csap, megszorongatja érzékenyen és így szól: — Te mégis jó ember vagy, Károly. Meglesz a másik kívánságod. Csalhatatlan methodus, egy kincs, amit én most nektek elárultam, mellyel minden minisztert meg lehet fogni, mellyel mindent el lehet érni s még a miniszter van az embernek lekötelezve —, de ezzel a methódussal csak a magam- forma ember élhet. Mert amilyen szerencséje van némelyiteknek, egyszer a miniszter meg találja tenni mind a két kívánságtokat, s akkor jöttök aztán zavarba a nem létező védenccel és kisül az én nagyr ahír észt élt befolyásomnak a titka. Vigyázzatok, kérlek, rá ne jöjjön a kormány még legalább ebben a ciklusban.
